Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-17 / 295. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 17., csütörtök Sport Somogy sportdiplomatái Tegnap Kaposváron 11 alapító taggal létrejött a Somogy Megyei Sportdip­lomaták Egyesülete. Kaposvár A tegnap megalakult egyesület célja a somogyi sport segítése, karitatív tevékenység folyta­tása, a tehetséges utánpótlás­korú versenyzők felkarolása és menedzselése. A Somogy Megyei Sportdiplomaták Egyesülete civil szervezetként működik. A Somogy Megyei Sportdip­lomaták Egyesületének tiszte­letbeli elnökének dr. Gyenesei Istvánt, a Magyar Olimpiai Bi­zottság alelnökét, az elnökének pedig Szántó Lászlót, a Ma­gyar Ökölvívó Szövetség és a Magyar Szkander Szövetség elnökségének tagját, nemzet­közi szkanderbírót, míg a titká­rának Pál Józsefet választották meg; az elnökségnek tagja még Szilvási József, a Magyar Lab­darúgó Szövetség és Dómján Tamás, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökségének tagja. A számvizsgáló bizottság elnö­kének Stier Istvánt, a Sport­egyesületek Országos Szövet­ségének alelnökét választották meg, tagjai pedig Laszczik Iván, a Magyar Röplabda Szö­vetség elnökségének tagja és Andorka Sándor, az Európai és Nemzetközi Kézilabda Szö­vetség lektora, a Magyar Kézi­labda Szövetség játékvezető­testületének alelnöke. A mar­keting és propaganda bizottság elnöke Fenyő Gábor, a Magyar Sportújságírók Országos Szö­vetségének tagja lett, akinek a munkáját Varga István és Gyarmati László segíti. Első ülését tartotta tegnap Kaposváron a megyeházán az újonnan megalakult Somogy Megyei Sportdiplomaták Egyesülete FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Negyedik a Pini VKP Bratislava-Pini KSE 3-2 (22, -23, -15, 18, 13) Zákányi Kálmánra emlékeznek (Munkatársunk telefonjelentése) Tegnap az osztrák főváros­ban a bronzérem volt a tét a Pini Kaposvár SE férfi röp­labda-csapatának a szá­mára az Interliga négyes döntőjében. Akárcsak az alapszakaszban, ezúttal is a pozsonyiak nyertek öt- játszmás nagy csatában. BÉCS A Pini Kaposvár SE a Mladost Zagreb együttesétől, a pozso­nyi rendőrgárda pedig a Do­naukraft Wien csapatától ka­pott ki a kedd esti elődöntő­ben. Oleg Antropov edző együtteséből hiányzott két kezdőjátékos, Kubala és Cho- cholak. Gyér érdeklődés mellett kezdődött a találkozó. 6-6-ig voltak sikeresek a Pini táma­dásai, majd ezután a jobban összeálló pozsonyi blokk rendre pontokat szerzett. Demeter György edző időké­rése után Koch ásszal egyen­lített. A kaposváriak erejéből azonban csak az egyenlítésre futotta. Nagyon izgalmasan alakult a végjáték, de Szajfu- lin széles ütése után a Bratis­lava csapata lett a befutó. A folytatásban a somogyiak vezettek 9-6-ra, de néhány fi­gyelmetlenség után már az el­lenfélnél volt az előny. A fel­javuló sáncmunkának kö­szönhetően sikerült fordítani, s nagy csatában megnyerni a szettet. Remekül indult a követ­kező játszma: Mészáros Dö­mötört nagy erejű pontos ütéseiért, a fiatal Dávid Zol­tánt pedig bátor játékáért le­hetett dicsérni. Nagyon felja­vult a kaposváriak teljesítmé­Véget ért a Góliát-McDo- nald's égisze alatt zajló Kétfordulós gyermek lab­darúgó torna. Kaposvár és környéke tíz tanintézeté­nek huszonkét csapata két fordulóban mérte ösz- sze tudását a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában. Kaposvár Mintegy háromszáz 6-12 éves foci palánta három kor­csoportban adott ízelítőt fej­lődéséről, tudásáról. A ka­posvári iskolák, valamint a kaposfüredi és a toponári vá­rosrész alsó tagozatosai mel­lett Szenna és Mernye iskolá­nye, így sikerült fölényesen győzni. Arra azonban kevesen számítottak, hogy a pozso­nyiak hasonlóképpen vágnak vissza a negyedik játékrész­ben. A mindent eldöntő, 15 pontig tartó szettben a VKP Bratislava összpontosított jobban, s ezzel nemcsak a mérkőzést, hanem a bronz­érmet is megnyerte. így játszottak Bécs, Budo-center, 100 néző. V.: Kulhanech, Böhm (oszt­rákok). VKP Bratislava: Migra, Ba­lázs, Plichta, Dubs, Vavrek, Cerremisov. Csere: Hanik (li­beró), Ventruba. Edző: Oleg Antropov. Pini Kaposvár SE: Koch, Szajfulin, Pásztor, Dávid, Mészáros D., Gelencsér. Csere: Zarka (liberó), Mészá­ros P. Edző: Demeter György. A játszmák alakulása. 1. játszma: 9-6, 17-17, 25-22 — 16 perc. 2. játszma: 4-7, 14-14, 18-20, 23-25 - 17 perc. 3. játszma: 2-9, 4-12, 13-20, 15-25 — 22 perc. 4. játszma: 5-5, 16-11, 20-13, 21-16, 25-18 - 14 perc. 5. játszma: 2-5, 6-6, 8-7, 12-10,15-13 - 11 perc. Jók: Migra, Dubs, Cerremi­sov, illetve Mészáros D., Szaj­fulin, Dávid. Oleg Antropov: — Az el­vesztett játszmák után keve­sebb hibával játszottunk, ezért tudtunk nyerni. Demeter György: — Megis­métlődött a pozsonyi mérkő­zés; a jobban koncentráló csapat nyert. Kun Zoltán sai is ott voltak a mezőnyben. A legnagyobb meglepetést a mernyeiek szerezték, akik az 5-6. osztályosok ötcsapatos küzdelméből győztesként ke­rültek ki, megelőzve a Rákó­czi iskola és a Pécsi utcai is­kola csapatát. A 3-4. osztá­lyosok mezőnye sem volt mentes a meglepetéstől. Itt volt a legnépesebb mezőny, s a tíz csapatos vetélkedőben a Honvéd utcai iskola csapata mögött, a szennai kisdiákoké lett az ezüstérem, míg a bronz a Konrád Focisulié. Az 1-2 osztályosok hetes mező­nyének párharca a Konrád Focisuli diadalát hozta, meg­előzve a Honvéd és a Kisfa­ludy utcai iskolákat. Teremlabdarúgó tornát rendeznek szombaton Fo­nyódon. A Petőfi SE ezzel kíván emléket állítani a nemrégiben elhunyt örö­kös elnökének, Zákányi Kálmánnak. Fonyód Zákányi Kálmán neve össze­forrt a fonyódi sport háború utáni fejlődő korszakával. Az ő irányításával valósult meg mindaz, amit egy fonyódi mérnök megálmodott, s mely okán ma a Balaton parti sport- centrumok között az „irigyel­tek” kategóriájába sorolják a Petőfi SE-t. Zákányi Kálmán — ha nem is az első kapavágástól- de hosszú évtizedeken át bábáskodott a klub építkezé­seinél. A sporttelep mai arcu­lata, az impozáns csarnok, mind mind az ő aktivitását di­cséri. Azt már kevesebben tud­ják, hogy mi volt érte a köszö­net. Meghurcoltatás, majd... sűrű bocsánatkérés. Zákányit- akik ismerték jól tudják — nagyon megviselte az „elisme­résnek” e nem éppen kívánt formája. Ennek emlékeit halá­láig cipelte. Később kárpótlás­nak szánta klubja, hogy örö­kös elnökének választotta. És- ha megkésve is — jöttek a jól megérdemelt kitüntetések is. A vele ékelődök többször em­lítették neki, hogy a sporttele­pet, avagy a csarnokot egyszer majd róla nevezik el. „Nem bánom, de minél később” — mondta ilyen alkalmakkor. Ha a csarnok nem is, de a csarnokban most első ízben rendezendő kispályás torna lám az ő nevét viseli. Kevés rá az a szó, hogy kiérdemelte. A szombati egynapos tor­nán a Siófok és a Haladás Mi­los profi csapata, továbbá az NB III-as BalatonleUe és Mar­cali, valamint a házigazda Fo­nyódi Petőfi és a Siófoki Öreg­fiúk csapata lesz a torna részt­vevője. Az esemény 9 órakor kezdődik a Petőfi csarnoká­ban. (Jutási) HÍREK Győzött a Sarkcsillag A Kaposmenti Sportszervezői Körzet Szentbalázson ren­dezte meg a III. Sharp-Bő- zsöny Kupa kispályás terem­labdarúgó-tornát. A mérkő­zés-sorozaton 11 együttes lé­pett pályára; a rendezők a szűkre szabott idő miatt több csapat jelentkezését nem tud­ták elfogadni. A tornagyőztes végül a Gázszer FC játékosá­val, Mező Tamással megerősí­tett Sarkcsillag FC lett. A má­sodik hely a Szódavíz AC, a harmadik pedig a Taszári Na- csa Művek együttesének ju­tott. A torna legtechnikásabb játékosának Vida Attilát (Batéi Győri Presszó), a legjobb ka­pusnak pedig Hortobágyi Zol­tánt (Szódavíz AC) választot­ták meg, míg a gólkirály Pós- fai Attila (Sarkcsillag FC) lett nyolc találatával. A büntető- rúgó-versenyt Rácz Rodrigó (Gödrei FC) nyerte. Nyert az Immó FC Kaposvá­ron a városi sportcsarnokban rendezték meg a hagyomá­nyos Téli Kupa kispályás te­remlabdarúgó-tornát, ame­lyen kilenc csapat mérte össze egymással az erejét. Az első helyet végül az Immó FC sze­rezte meg; mögötte a Szóda­víz AC lett a második, a Ka­pós-Atlasz pedig a harmadik. A Téli Kupa legjobb mezőny- játékosa Hódos Csaba (Szó­davíz AC), a legjobb kapusa Keserű Gábor (Immó FC), a gólkirálya pedig Merkl Valter (Immó FC) lett, míg a leg­sportszerűbb csapatnak fel­ajánlott különdíjat a Kapós- Atlasz kapta. Nagyüzem a Táncsicsban Immár hatodik alkalommal rendezik meg Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában a Táncsics gimnázium-Kapos TV Kupa pénzdíjas kispályás teremlab­darúgó-tornát. A 40 csapat holnap reggel 8.15 órakor kezdi meg a csatározásokat, s vasárnap estére derül ki, hogy közülük melyik a legjobb. Tolnai kosarasgála Szek- szárd város kosárlabdázásá­nak napja alkalmából nagy­szabású rendezvénysorozat helyszíne lesz december 27- én a tolnai megyeszékhely. A mérkőzéseken a sportág vá­rosi múltját, jelenét és jövőjét képviselők egyaránt pályára lépnek. A rendezvényt az esti bál zárja. A szervezők várják minden szekszárdi születésű, vagy a város csapatában va­laha szereplő játékos, edző, sportvezető hölgy és úr je­lentkezését. Érdeklődni Szilá­gyi Dezsőnél a 20/9677-212- es telefonszámon. Szeretne azonnal egy Ford Escorthoz jutni? Kölcsön Escortra! Január 15-ig Önnek minden esélye megvan arra, hogy:- kamatmentes kölcsönnel - a Ford Credit jóvoltából- 0%-os kezelési költség mellett- egy 1,4-es vagy 1.6-os, 5 ajtós Ford Escorthoz jusson! Az indítókulcsokat átveheti a Ford márkakereskedőknél! i i Ford Vonal: 06 40/20-00-24 jövőbe vezet www.ford.hu Pályán a az utánpótlás

Next

/
Oldalképek
Tartalom