Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-17 / 295. szám

SOMOGYI HÍRLAP Készülődés karácsonyra Olvasóinkat kérdeztük a városban: mennyit szánnak ajándékra? Mit sütnek-főznek, s hogyan ünnepelnek? Páros György gépi forgácsoló: — Karácsonykor otthon leszünk, csa­ládi körben. Az ünnepi menü általában az, amit mindenki szeret: estére hal és valami pörköltféle. Két gyerekünk van: az egyik 11, a másik 15 éves; még titok, hogy mivel lepjük meg őket. Fejenként másfél-kétezer forintot tudunk ajándékokra költeni. Végváriné Kis Irén üzletvezető: — Nagy gonddal készülök, hogy az ünnep valóban bensőséges legyen. A vacsorát pedig úgy készí­tem el, ahogy a szüleimtől láttam. Ajándékot adni öröm; húszéves kis csengettyű hív a fához,' s énekkel köszöntjük egymást. Pálfi Attila: — Szentestére hazamegyek a szüléimhez; ott lesz­nek a nagyszüleim is. Aztán jönnek rokonok; édesanyám a ked­venc ételeimet főzi. Már mindenkinek megvettem az ajándékokat is, mintegy tízezer forintot költöttem, általában hasznos dolgokra. Kis ajándékot, ritkán pénzt kapok; ennek örülök a legjobban. Cserős László vasutas: - Karácsony első-második napján dolgo­zom. Szerény körülmények között ünnepelünk; ajándékokra nem nagyon telik. A kisfiúnknak társasjátékot vettünk, ez 3500 forintba került. A legfontosabb azonban a közös készülődés a gyerekkel. Lesnyák Árpád vállalkozó: — Közösen készül a család. A nagy ajándékot, a számítógép vásárlást előre megbeszéltük, de apróbb, személyes ajándékokat is adunk egymásnak. Hogy mit, az titok. Finoman főz a feleségem, s karácsonyra mindig van valami külön­leges. Az ünnep másnapján látogatjuk meg a szüleinket. Papp Lajosné postavezető: — Még 24-én is dolgozunk, szomba­ti munkarend szerint; fáradt leszek, mire meggyújtjuk a gyertyát. Szerencsére a férjem és a menyem is segít. Amit lehet, előre elké­szítünk. A vacsora halászlé, s az unokák miatt rántott hal lesz. Ka­rácsony másnapján jön látogatóba édesanyám meg a nővéremék. Hajdú Ferencné ügyintéző: — Szentestére hagyományos ételeket készítek: halászlét, sült pulykát. Heten ülünk asztalhoz a gyere­kekkel és a szüleimmel. Megbeszéltük azt is, ki mit szeretne, mert minden drága. Mintegy kétezer forint jut fejenként, s négy gyerek­re kell gondolnom. Ajándékcsomagokat is küldtünk, 13 rokonnak. Király Anna háromgyermekes édesanya: — Örökzölddel már jó előre feldíszítjük a lakást. A gyerekekkel közösen sütünk mézeska­lácsot, s a férjem is segít. Szenteste ünnepi teríték lesz az asztalon, s hideget eszünk. Mindig szűk családi körben ünnepelünk. A gye­rekek sok apró ajándékot kapnak, gyakran használt játékokat, könyveket is, de ezeknek is ugyanúgy örülnek, mint az újaknak. Ünnepváró kisdiákok A Sulinet eljutott az általános iskolákba is Számítógép a világra Fontos a számítókékkezelési ismeretek elsajátítása a diákoknak, mert alapot ad a továbbtanuláshoz fotó: lang Róbert Áll már a város díszes kará­csonyfája. Az ünnepi hangulat­ról a művelődési ház munka­társai gondoskodnak. Három napig volt nyitva a kézműve­svásár, s ma kezdődik az Őszi Napfény nyugdíjasklub kézi­munkakörének ajándékvására. Ugyancsak ma délelőtt itt, a művelődési házban várja fe­nyőünnepre az óvodásokat a Vöröskereszt. Holnap délelőtt a gimnázium diákjai ünnepel­nek, s kedden délután tartják az idősek karácsonyát. Este a hagyományos karácsonyi hangversenyek ad helyet a mű­velődési ház. Szinte minden kórus színpadra lép, köztük a zeneiskola növendékei is. A Sulinet program elérte az általános iskolákat. Ka­rácsonyi ajándékként a város mindhárom iskolája nagy teljesítményű számí­tógépet kapott; ezek az in­formációs hálózat révén kaput nyitnak a nagyvilág­ra, hozzáférhetővé válik az Internet is. A II. Számú Általános Iskola és Gazdaasszony-képző Szak­iskolában már jó egy évtizede foglalkoznak informatikai ok­tatással, de az elavult gépek Újabb 116 millió forintot nyert az önkormányzat a nagyatádi ipari park kiala­kításához. Ormai István polgármester figyelmeztet: az ipari park cím nem cso­dákat, csak esélyt ígér: nö­velheti a foglalkoztatást. Érdeklődők már vannak, ám ahhoz, hogy a város szá­mára legmegfelelőbb cégek­nek teremtsenek lehetőséget a letelepedéshez, átfogóbb marketingmunkára van szük­ség. Éppen ezért a mai képvi­selő-testületi ülésen javasla­tot tesz olyan közhasznú tár­saság megalakítására is, miatt esélyük sem volt az át­törésre. A most kapott számí­tógép előnye, hogy szerver­ként is üzemeltethető, s így több munkahelyet is kialakít­hatnak. Szakályné Pintér Má­ria igazgató elmondta: kere­sik a lehetőséget a továbblé­pésre. Ezért is kötöttek há­roméves megállapodást az Inter-PC oktatási központtal. A felnőttképzésben részt ve­vő cég újabb számítógépeket telepít az iskolába, vállalja karbantartásukat, s cserébe csak annyit kért, hogy délutá­amely összefogná az előké­szítő munkát. Minderről szó volt a minap a város vezetőinek és a helyi vállalkozóknak a találkozóján is. A résztvevők egyetértettek, hogy a város rendelkezésére álló eszközöket össze kell han­golni a rangsorolt feladatok megoldására. Elsőbbséget kap az oktatás fejlesztése és a gaz­daság élénkítése, benne a tu­rizmus fejlesztése. Az oktatást szeretnék összhangba hozni a helyi igényekkel. Ma például csak úgy jut elegendő géplaka­toshoz és forgácsolóhoz a Büttner és Társai Kft, hogy ma­ga is részt vállal az oktatásban. nőnként itt tarthassa oktatá­sait. így újabb számítógépe­ken gyakorolhatnak a felső­sök. A megállapodás előnye, hogy évente két pedagógust ingyen képez a cég, s az isko­lának nem okoz külön ki­adást az informatikához értő tanárok felkészítése. Az infor­matika oktatása az igazgató­nő szerint nemcsak azért fon­tos, mert előírja a nemzeti alaptanterv, hanem mert az informatikai ismeretek jelen­tik a belépőt a továbbtanulás­hoz. Nagy Jenő A vállalkozók szerint nemcsak az új befektetőket kellene tá­mogatni helyi adókedvezmé­nyekkel, hanem azokat a vál­lalkozásokat is, amelyek újabb munkahelyeket teremtenek. Erre ígéretet kaptak, csakúgy, mint a közutak fejlesztésének támogatására. Elkerülhetetlen a taranyi út felújítása és a 68-as út korszerűsítése, hiszen a nagyatádiak és a környékbeli­ek számára ez összekötő ka­pocs a 7-es és a 6-os főút kö­zött. S még egy jó hír karácso­nyi ajándékként a nagyatádi vállalkozóknak: az önkor­mányzat nem emeli a gépjár­műadót. Nagy Jenő Hírek Garzonlakás a nyárra Meg­kezdődött a nagyatádi gar­zonház kialakítása a volt hon­védségi nőtlentiszti-szálló- ban, amit tavasszal ingyen adott át a minisztérium az ön- kormányzatnak. Májusra 26 garzonlakást alakítanak ki. Ajándékkosár zenével Ze­nés karácsonyi ajándékkosár címmel rendezik meg az ün­nepi koncertet a város általá­nos iskolai kórusainak rész­vételével ma 18 órakor. Hagyományosan a Il-es isko­lában lesz a diákrendezvény. Atádi festő tárlata A nagy­atádi születésű Erdélyi Sán­dor festőművész munkáiból nyílt kiállítás a hét végén a Hotel Solárban. Az alkotó utoljára tíz éve szerepelt ál­landó kiállításon a szülőváro­sában. Most alkotói tevékeny­sége utóbbi három évének különös hangulatú képeiből mutat be válogatást. Buszjárat a régi áron Jövőre sem lesz drágább az utazás a nagyatádi helyi jára- tokn, a bérletek és a menetje­gyek ára változatlan marad. Karácsonyi fürdőzés A ka­rácsony és az év végi ünnep idején is nyitva tart a nagyatá­di gyógyfürdő. December 24- én, 26-án és 31-én ugyanis reggel hattól délig, 25-én és január elsején pedig déltől 18 óráig várják a vendégeket. AZ ATÁD-WOLF KFT. A BIZTONSÁGÉRT! Mechanikus és elektronikus rendszerek figyelése. Riasztás esetén élőerős (fegyveres) ellenőrzés. Pénzszállítás, pénzkísérés, pénzőrzés. Középületek, épületek, lakások folyamatos, vagy időszakos őrzése. Intézmények, portai-vagyonőri, rendészeti feladatainak ellátása. Sport és kulturális rendezvények biztosítása. Magánnyomozói tevékenység teljes diszkrécióval! Mindezt tavalyi árakon! 7500 Nagyatád, Baross G. u, 1, Telefon: 06-82/352-420 Mobil: 06-60/462-740 (96517) Megjelentek a karácsonyfaárusok is a város utcáin fotó: lang Róbert Utak is kellenek az ipari parkhoz Nem csodát, esélyt ígér i Vágja ki, mert ] szüksége i lehet rá! A | SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei I Nagyatádon és környékén l A takarékszövetkezetek nagyatádi, lábodi, segesdi, somogyszobi, görgetegi, háromfai irodájában Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva­sója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nek. Ezért kérjük, hogy szervezzen isme­rősei, barátai körében új előfi­zetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek la­punknak, Holló könyvvásár­lási utalványt ajándékozunk. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot ki­töltve küldjék vissza. A boríték­ra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél ér­kezése után kifizeti. |_>C--------------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1999 ............................-tői C ímzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény Beszervezőelőfizető: Név........ L akcím:. Beszervezett előfizető: Név......... L akcím:.. egy hónap 825 Ft 304 Ft L (84443) | A Renault Varjas Autóház ajánlata ^ Karambolos, törött autók gyors és szakszerű javítása, csúcstechnológiával. Kárfelvétel a helyszínen! Karosszériajavítás, fényezés, alvázvédelem. Gépi festékkeverés - értékesítéssel is! Minőségi munka • kedvező áron! Varjas Autóház, Nagyatád, Hunyadi u. 2/a Tel.: 82/351-288 Férfi, fiú, lány Gin Tonic, Creckar, Funkay pólók, pulóverek, ingek, kabátok és egyéb kiegészítők. Kereskedők Háza Nagyatád, Piactér j GELENCSÉR ÜZLETHÁZ Lee termékek, kizárólagos forgalmazója 1000 Ft felett 10% árengedmény karácsonyig! Kordbársony nadrágok Női- férfi pulóverek _ Kordbársony ingek \ Sapkák, sálak, kesztyűk, stb. Nagyatád, Piactér

Next

/
Oldalképek
Tartalom