Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-14 / 292. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 14., hétfő Megyei körkép 3 Hírek Az elnök is díszített Hagyományos és modern díszeket is aggattak a diá­kok a megyeháza galériáján felállított karácsonyfákra. Az iskolák között meghirdetett versenyen a Bárczy, a Bartók, a kaposfüredi, a Kodály, a Toldi általános iskola tanulói csillogtat­ták meg a tehetségüket, és a széche- nyis, valamint az iparművészetis diá­kok is elhozták legszebb díszeiket. A díszítésbe dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke is besegített szombaton. Nagyatádon a művelődési házban, Marcaliban a Helytörténeti Múzeumban, Siófokon az Újpiactéri csarnokban is állnak karácsonyfák, amelyekre pénteken 13 óráig lehet sza­vazni. Iskolabővítés Jutában már elkészült, Somogyjádon pedig befejezéséhez kö­zeledik az Illyés Gyula Általános Iskola bővítése. Az augusztus végén elkez­dett, mintegy tizennyolc millió forintos beruházással - amellyel jó ütemben ha­ladnak - január végére végeznek a szakemberek. A két új tanterem, vala­mint a kiszolgálóhelyiségek kialakítá­sához szükséges építőanyagokat a Céda pályázaton nyert pénzből vásá­rolta meg az önkormányzat, de jelen­tős önerőt is biztosítania kellett. A so- mogyjádi iskolabővítés a közmunka­program keretei között valósul meg. Karácsonyi dalok Megszületett a kis Jézus címmel tartott előadást Mechler Anna karvezető a siófoki Dél-balatoni Kulturális Központ Teátrum kávéházá­ban. A karácsony, mint ünnep zenei megjelenítéséről tartott előadáson a résztvevők megismerkedhettek a kez­deti gregorián énekektől napjainkig lét­rejött karácsonyi dalokkal. Az est során a két-három perces zenei bemutatókat rövid magyarázattal egészítette ki a karvezető. Szelencések lucáztak Tizenöt éve rendezte meg először a Lucázást Bala- tonbogláron a Lelle táncegyüttes. Ezt a hagyományt elevenítették fel a hétvé­gén Balatonbogláron a Lengyel-Magyar Barátság Házában, ahova a Szelence táncegyüttes hívására a hajdani lellések is elmentek. A Szabó Zsolt és Szalay Tünde vezetésével működő Szelence néptáncegyüttes tagjai és vendégei va­sárnap hajnalig tartó, jó hangulatú Luca napi táncházban ropták. A tánco­kat mókás játékokkal fűszerezték a szervezők. Adventi játszóház Készüljünk együtt karácsonyra! címmel tartottak játszó­házat szombaton a kaposvári Szent Imre Kollégium nagytermében. A Ju­hász Piroska kántor által vezetett prog­ramon szülők és gyerekek - több mint ötvenen - közösen készítettek játéko­kat, karácsonyfa díszeket. Tegnap a kaposvári Zrínyi iskola növendékei működtek közre a reggeli, 9 órás mi­sén; adventi és egyházi műveket adott elő az énekkar. Csurgói falinaptár Karácsonyra meg­jelenik a csurgói falinaptár is, már a magyar államiság ezeréves ünnepség- sorozatának helyi előkészítése jegyé­ben. A díszes kiállítású, ízléses kiad­vány a városnak és intézményeinek minden rendezvényére felhívja a fi­gyelmet. VÉLEMÉNYÜNK A jég állja a sarat A meteorológiai obszervatórium jelentése szerint Észak-So- mogyban utoljára december 5-én hajnalban esett jelentősebb hó, mégpedig 3,5 milliméternyi csapadéknak megfelelő. Azóta eltelt kilenc nap, s a főutakat kivéve mégis sok helyütt jégbor­dák teszik balesetveszélyessé a közlekedést. Vissza van a tél­ből legalább 75 nap, alig láttunk havat; mi lesz még itt? Az alsóbb rendű utakon a járművek kijártak négy sávot, az ugye száraz. Közöttük viszont a jég állja a sarat; van, ahol olyan magas, hogy szinte úgy vezeti a kerekeket, mint sín a vonatét. Előzni halált megvető vakmerőséggel ér fel. Ha eltöri a lábát-kezét valaki a járdán azért, mert a ház tulajdonosa nem takarította el onnan a havat, a siker reményében pereskedhet kártérítésért. Mi végre jutna az utak kezelője, ha a rengeteg koccanás, karambol sértettjei elszánnák magukat és perre mennének? A Somogy Megyei Közútkezelő Kht és az önkor­mányzatok vezetői a felelősek az utak járhatóságáért, ők ren­delhetik meg a hóekéket. A tapasztalat az: méregetik, mennyi hó esett, s csak akkor döntenek — ha döntenek —, ha már na­gyon muszáj. Sokszor látni magasba emelt hóekével siető te­herautót; nem kotor, mert nem fizetik. Az is baj, hogy a tée­szek vezetői másképp kötődnek a kis falvakhoz, mint koráb­ban; akkor nagyvonalúan rendben tartatták az utakat. Voltak egyébként valamivel melegebb napok is, amikor könnyen le lehetett volna tolatni a latyakká olvadt havat az utakról. Nem tették meg ezt. Csoda-e, ha ezek után egyre kevesebben szeretnének fehér karácsonyt? Czene Attila Kórházukért csalnak (Folytatás az 1. oldalról) Ha a megszületett kisbaba rögtön felsír, nincs vele külö­nösebb teendő. De ha — leg­alábbis papíron — lélegeztetni kell, váladékot szívni a test­nyílásaiból vagy a köldökzsi­nórral kapcsolatos esetleges problémát korrigálni, ezért külön pénz számolható el — mondott egy példát dr. Varga Ferenc, aki a siófoki kórház igazgató-főorvosa is. — A tb- önkormányzat főigazgatója feltételezi azt, hogy egyes kórházak olyan teljesítményt is elszámolnak, amely mögött nincs munka. Szerintem ez nem intézményekre, inkább azok egy-egy osztályára lehet jellemző. Természetesen nem értek egyet a túlszámlá­zásnak ezzel az igencsak in­korrekt módszerével, amely a becsületeseket bünteti. De határozottan állítom: jelenleg a magyar kórházakban ápolt magyar betegekkel kapcso­latban, sajnos, valóban fel­léphetnek olyan szövődmé­nyek, komplikációk, amelyek többlet munkát, s ezért per­sze többletfinanszírozást is igényelnek. Czene Attila Óvatosan terveznek a somogyi önkormányzatok Rövid marad a takaró (Folytatás az 1. oldalról) Rinyakovácsi a gázra kon­centrál, hiszen az önkor­mányzatnak mélyen a zse­bébe kell nyúlni, hogy emel­kedjen a falu komfortja. Or­bán Margit polgármester el­mondta: évek óta erre a beru­házásra tartalékolnak, s min­den kiadást óvatosan tervez­nek, mert addig nyújtózkodnak, míg a takaró­juk ér. A 184 lakosú települé­sen a tartalékokkal együtt előreláthatóan 9 millió forint­tal sáfárkodnak. A sikeres pá­lyázatokban bízik Szabó Ti­bor jutái polgármester. Mint mondta: csak így tudnak utat, járdát építeni; jóllehet: az át­alakított, központi támogatási rendszerben még nehéz tájé­kozódni. Úgy véli: 45 millió forintnál az idén sem jut több. Ha a központi költség- vetés valóban átvállalná az 1- 4 osztályos kisiskolák teljes működtetését, akkor Juta sem lenne forráshiányos. Böhönye önkormányzata az idei 200 millió forintos költségvetésének mintegy 20 százalékát fordította az ál­lami normatívák kiegészíté­sére. A 110 óvodás után sze­mélyenként 102 ezer forint központi támogatást kaptak, holott 149 ezerbe került egy- egy kicsi évi ellátása. Ezért gyermekenként mintegy 50 ezer forinttal egészítették ki a normatívát. 1999-ben ugyan 9 ezer forinttal többet kapnak óvodásonként, de — mint azt Varga Miklós jegyző el­mondta — ez a többlet nem követi az inflációt és jó, ha a pedagógusoknak járó fizetés- emelést fedezni tudják be­lőle. Az önkormányzat jövőre is gyermekenként 50-55 ezer forinttal kénytelen kiegészí­teni az állami normatívát. Do­logi kiadásra mindössze 1-2 százalék marad. A Szenyér, Nemeskisfalud diákjait, valamint Nemesvid állami gondozottait is fogadó böhönyei körzeti iskola 274 tanulója után is 60 ezer fo­rinttal toldották meg a 104 ezer forint állami normatívát. 1999-ben is 55 ezer forintot kénytelen fizetni egy diák után. Az önkormányzatok nem számolhatnak a jövede­lempótló támogatások köz­ponti forrásból érkező 30 százalékával. Ez is a szociális „nagykalapba” kerül. Csökölyben is gondot je­lent, hogy reálértékben nem nő az állami támogatás. Az idén 3 és félmillió forintot — gyermekenként tízezret — költöttek a normatíva kiegé­szítésére. Jövőre várhatóan a duplájára nő ez az összeg. A gigei és rinyakovácsi gyer­mekeket is fogadó körzeti is­kola négy osztályában már bevezették a NAT-ot. Ennek költségvonzata minden pénzt fölemészt. Pedig nagy szük­ség lenne az 1975 óta mű­ködő iskola felújítására. Feigli Ferenc Barcs polgár- mestere szerint az 1999. rendkívül nehéz év lesz. Mégis reménykednek, hogy jövőre sem kell hitelt fel­venni. Az idén csaknem két­milliárd forinttal gazdálkod­tak. Ennek mintegy 44 száza­léka, 900 millió forint volt az állami támogatás. Feigli Fe­renc hangsúlyozta: a köz­ponti támogatás a jelenlegi béreket sem fedezi. Csökkent a személyi jövedelemadó-be­vétel és a szűkült a szociális kassza. (Lőrincz-Vámai) Pannon GSM «Jg előfizetés — + Philips Genie Sport + ajándék mikrofon­fülhallgató és akko nettó w“ " bruttó 49 500 Ft íme, a mi ünnepi jókívánságaink Önnek! Minden további szó felesleges. Pannon GSM előfizetés + Ericsson GH döo + ajándék autós készüléktartó Pannon GSM előfizetés + Ericsson GF 768 + ajándék készüléktok nettó 26 800 Ft bruttó 33 500 Ft iOOFt 1500 Ft Továbbá a Pannon GSM előfizetés Panasonic G520 mobilte­lefonnal és ajándék sétálómagnóval nettó 23 600 Ft (bruttó 29 500 Ft); Panasonic GG00 mobiltelefonnal és ajándék mik­rofon-fülhallgatóval nettó 39 600 Ft (bruttó 49 500 Ft); Nokia 5110 mobiltelefonnal és ajándék előlappal, CD-vel nettó 17 200 Ft (bruttó 21 500 Ft). További ajánlatokkal és a részletekkel várjuk területi képviseletünkön (Kaposvár, Fő u. 6.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. Készülékajánlatunk 1998. december 3-ától december 31-éig, illetve a készlet erejéig tart és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók.-m •N file Edit View Window Pannon GSM előfizetés + Panasonic G450 + ajándék bőrtok nettó 9 600 Ft bruttó 12 000 Ft Pannon GSM előfizetés + Nokia 6110 + ajándék CD 39 600 Ft nettó brutto 49 500 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom