Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-05 / 259. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 5., csütörtök Belpolitika 7 A forradalom mártírjaira emlékeztek Az ötvenhatos szervezetek, a köztársasági elnök, a kormány és a politikai pártok képviselői koszorúztak tegnap a Nemzeti Panteon 21. parcellájánál, a Fiumei úti temetőben. Balázs-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnökségi tagja rámutatott: még ma sem tudni, hogy a véres megtorlás áldozatai közül kik és hányán nyugszanak a magyar temetőkben. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Ma dönt a kormány Solt Pál az Alkotmánybírósághoz fordul A Postabank a konszolidáció után 99 százalékban állami tulajdon lesz Biztonságban a betétesek A miniszterelnök nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy a kormány szándéka szerint 1999. január 1-jén nem kezdhetik meg működésüket az ítélőtáblák - nyilatkozta a FEB felkérésére Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára. Budapest A bírósági vezetők munkaértekezletén kedden részt vevő miniszterelnök a koalíciós egyeztetés után kialakult véleményt azzal indokolta, hogy az ítélőtáblák működésének előkészítetlensége lassítaná az ítélkezést. Lomnici Zoltán elmondta: Solt Pál az ÓIT rendkívüli üléA GDP növekedése kedvezően hat a foglalkoztatásra, amit az is bizonyít, hogy az egy évvel ezelőttihez képest 60 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig évek óta nem volt olyan alacsony, mint jelenleg - állapította meg a szociális és családügyi miniszter egy tegnapi tanácskozáson. Harrach Péter a Munkaügyi Tanácsok nyolcadik alkalommal összehívott konferenciáján, Szegeden a munkaerő-piaci politikáról és a sét azért hívta össze, hogy a testület szakmai észrevételt fűzzön az igazságügy-miniszter javaslatához az ítélőtáblák beindulásának elhalasztásáról. Bár a miniszterelnök bejelentése egyértelműen tükrözte a koalíciós szándékot, a javaslatról majd a parlament dönt. Egyszerű többséggel a képviselők az ítélőtáblák eltörléséről nem dönthetnek, csupán arról, hogy más helyszínen és/vagy más időpontban kezdhessék meg működésüket. Mivel az alkotmánymódosítás nyomán az alaptörvény is tartalmazza a négyszintű bí- 'ráskodást, Solt Pál alkotmányos szerv működésének akadályozása miatt fordul beadvánnyal a testülethez. szociálpolitikáról tájékoztatta ft résztvevőket. Elmondta, hogy a prognózis szerint folyamatosan tovább csökken a munkanélküliek száma, de felhívta a figyelmet a kedvezőtlen változásokra is: egyre többen válnak ismételten állástalanná, tovább növekszik az alkalmi, szezonális, tehát rövid időre munkát vállalók száma. Az olyan fiatalok előtt viszont - mondta a miniszter -, akik akarnak is dolgozni, bővülnek a munkalehetőségek: 1993-ban még 21 százalékuk nem tudott elhelyezkedni, az idén az arány 13,5 százalék. Még az idén rendezi a kor mány a Postabank 100 milliárd forintot meghaladó veszteségének nagy részét - jelentette ki Járai Zsig- mond pénzügyminiszter tegnapi rendkívüli tájékoztatóján. A források megteremtéséhez az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., az MNB, a Pénzügyminisztérium és a Postabank közös tervet dolgoz ki november közepére. A bank hivatalos könyvvizsgálója októberben elvégezte az 1998. július 31-ei mérleg audi- tálását, és elutasító záradékban jelezte, hogy az elkészült mérleg és az általa feltárt tények között jelentős eltérés mutatkozott. Az auditor szerint a bank több ponton megsértette a hitelintézeti törvény előírásait, túllépte a jogszabály szabta hitelkihelyezési, tulajdonszerzési, befektetési-beruházási korlátokat. Tekintettel arra, hogy a pénzintézet alaptőkéjének több mint 30 százalékát elvesztette, kötelező jelleggel végre kell hajtani az alaptőke leszállítását. Ezt követően zártkörű alaptőke-emeléssel kerül sor a bank újrafeltőkésítésére. A Az Országgyűlés tegnap Mécs Imre, az egykori halálra, majd életfogytig- lanra ítélt képviselő ke- gyeletes szavaival és néma tiszteletadással emlékezett meg az 1956. évi forradalom és szabadság- harc vérbefojtásáról, hőseiről és áldozatairól. Szájer József (Fidesz) reménykedve szólt a demokratikus szlovák kormány megalakulásáról, ami után élettel telhetnek meg a magyar-szlovák alap- szerződés holt betűi. Csurka István (MIÉP) - saját szavaival - széles körű bűn- szövetkezetre akadt, amikor a Globex-ügy után nyomozott. A cég igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában képviseltette magát az egész magyar pénzügyi „felvilág”, mégis (vagy éppen ezért) eltüntettek 20 milliárd forintot a befektetők pénzéből. Csurka szerint itt ugyanazok az elkövetők és a felelősök, mint a Tocsik-ügyben. A Pénzügyminisztérium államveszteségek nagy részét még az 1998. évi költségvetésből, illetve - ha konszolidációs kötvények kibocsátására kerül sor - az államadósság terhére rendezik. A pénzügyminiszter az ez évi költségvetésből 20-40 milliárd forint kifizetésére lát lehetőséget. A jövő évi büdzsében további 75 milliárd forintos garanciát különítettek el a pénzintézetnek, így a betétesek pénze biztonságban van, semmilyen ok nincs a pénzek kivonására. Járai Zsigmond elmondta, a konszolidációt követően 99 százalékban állami tulajdonba kerül a bank. Az új menedzsment a kockázat mérséklésére, és a veszteségek csökkentésére több intézkedést vezetett be. A régiók döntési hatásköre a korábbi 260 millió forintról 10 millióra csökkent. Felállították a központi hitelezési bizottságot, és 50 millió forint feletti kötelezettség vállalásához vezérigazgatói ellenjegyzés kell. A beruházások felülvizsgálatát követően 1,1 milliárd forint összegű építkezést állítottak le. Augusztus óta 35 beszállítói szerződést bontottak fel, ez mintegy 1,9 milliárd forint megtakarításhoz vezethet. A bank hitelezési gyakorlata is A T. Ház nem telt házat jelent titkára azt válaszolta, hogy a kormány megtesz minden tőle telhető intézkedést a visszaélések megszüntetéséért, bár teljesen biztos módszerek a világon sehol sincsenek bankcsődök és brókercégcsődök ellen. Pető Iván (SZDSZ) az iránt érdeklődött, hogy az államalapítás ezredik évfordulójának óvatosabb lett. A vállalati és lakossági kihelyezések növekedése leállt, a pénzintézet a kockázatkezelési rendszer kiépítéséig ezt nem is szándékozik növelni. A lakossági betétállomány kamatait már nem kényszerülnek a piaci kamatok fölé emelni, szaknyelven szólva megtörtént a kamat- harmonizáció. A következő feladat a portfó- lió megtisztítása. A rendezés célja az, hogy a befektetési portfolió (ingatlanok, sajtóérdekeltségek és mintegy 500 különféle kft.-ben meglévő ki- sebb-nagyobb tulajdonrész), amelynek könyv szerinti értéke 86 milliárd forint, több mint 90 százaléka kikerüljön a banktól, hiszen havonta 1 milliárd forint veszteséget termel. A portfólió döntő hányadát egy 100 százalékban állami tulajdonú vállalat veszi át, a kisebbik rész pedig - amelyet célszerűbb közvetve a banktól értékesíteni - a Postabank tulajdonában lévő Work-Out Kft. birtokába kerül. Ezzel a bank megszabadulhat nyereségtermelést gátló követeléseitől, s a rossz befektetések és hitelek értékesítése vagy behajtása közvetlen állami kontroll alá kerül. Stefanits Csaba megünneplésére elkülönített 20-25 milliárd forintból nem futotta volna-e a Nemzeti Színház eredeti tervek szerinti felépítésére. Hámori József kultuszminiszter szerint a millennium kiemelkedő eseményének tekintik a Nemzeti Színház felépítését, még akkor is, ha az csak 2002-re készül el. HÍREK Visszakozás A kormány visszavonja a helyi adókról szóló törvényjavaslatot, közölte Balsai István azután, hogy a koalíciós frakcióvezetők szerdán Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel egyeztettek. Az MDF képviselőcsoportjának vezetője közölte: a kormánypártok soraiból is sokak által kritizált, nem megfelelően előkészített javaslat ezzel lekerült a napirendről. Börzetrükk Több mint 80 millió forint nyereséget realizált a társadalombiztosítás vezetése, amikor e hét elején értékesítette az augusztus legvégén vásárolt csaknem egymilliárd forint értékű Mol-részvényeket - közölte Selmeczi Gabriella, a Miniszterelnöki Hivatal tb-ala- pokat felügyelő politikai államtitkára kedden. A nyereséget a folyó költségvetésbe tudják visszaforgatni és ennek előnyeit a biztosítottak fogják élvezni - mondta az államtitkár. Ötvenhatos perek A Legfelsőbb Bíróság ma kezdi tárgyalni az emberiség elleni bűncselekmény vádjával indított, úgynevezett sortűzpere- ket - közölte Lomnici Zoltán főtitkár. Külön gyógyulnak Kontroli- vizsgálatra érkeztek szerdán a szegedi gyermekklinikára a romániai Kisperegről a Szegeden sikeres műtéttel szétválasztott sziámi ikrek. Melinda és Izabella egészségesek, sebük megfelelően gyógyul. Mindkét gyermek szívén van egy pici lyuk, ez azonban nem igényel beavatkozást. Árhullám Az északkelet-magyarországi folyók külföldi vízgyűjtő területein több mint 30 milliméter csapadék hullott az elmúlt 24 órában, ezért újabb árhullámra számítanak a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei. Emlékkiállítás Tolnay Klári emlékkiállítás nyílt a Jász- Nagykun-Szolnok megyei Tö- rökszentmiklóson, a városi művelődési központban. A nemrég elhunyt Kossuth-díjas, kiváló művész életműve előtt tisztelgő tárlatot Bállá István iparművész magángyűjteményéből válogatták. Gyermekpornó Az Egri Városi Bíróság egy rendbeli szemérem elleni erőszak, egy rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, egy rendbeli megrontás, valamint szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt öt év börtönbüntetésre ítélte Kun Istvánt, az egri gyermekpornó ügy elsőrendű vádlottját. A miniszter szerint gyenge az érdekegyeztetés Múló munkanélküliség Az ezredik évforduló az egész országot gazdagítja Adótörvények - a jövő héten FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE ALLASAJANLAT Megbízónk rekordsebességgel terjeszkedő pécsi központú kereskedelmi cég, céljainak megvalósításához elkötelezett, ötletgazdag, agilis MUNKATÁRSAKAT keres Somogy megyében. A sikeres munkavégzéshez jó fellépésre, kiváló kapcsolatteremtő képességre í lesz szüksége. A munkakör fő vagy mellékállásban is betölthető. Fényképes, géppel írott önéletrajzát az alábbi címre várjuk: 7624 Pécs, Nagy Jenő u. 26. Jelige: "Értékesítés" (93339) Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. november 3-án IE-NEW York Broker Rt. OTP Bank ABN Amro (Magyar) Bank Rt. Kincstár papír lejárat dátuma felhőim. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam eladási K vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási [EHM) 1999/C 99.05.06. 11,41 101,75 103,17 16,20 102,13 103,68 15,71 101,85 103,28 16,001999/D 99.10.24. 0,58 102,16 104,64 16,20 102,23 105,10 15,71 102,45 104,91 16,00 102,01 105,32 15,39 1999/E 99.01.12. 6,09 99,84 100,43 16,20 100,45 101,03 15,71 99,78 100,38 16,50 99,861999/F 99.04.12. 0,99 98,83 100,06 16,20 99,58 100,79 15,71 98,91 100,15 16,00 98,88 100,11 16,10 1999/G 99.07.24. 4,61 98,40 100,29 16,20 100,07 101,70 15,71 98,52 100,42 16,00 98,34 100,23 16,29 1999/H 99.10.24. 0,45 98,33 100,73 16,20 98,39 101,18 15,71 98,58 100,97 16,00 98,18 100,57 16,39 2000/D 00.02.12. 4,21 100,46 103,59 15,80 100,38 104,05 15,38 100,77 . 103,93 15,50 100,10 104,14 15,29 2000/E 00.05.12. 7,67 97,39 100,97 15,80 97,30 101,50 15,38 97,74 101,35 15,50 97,25 100,50 16,19 2000/F 00.08.24. 3,11 96,92 101,09 15,80 96,82 101,70 15,38 97,32 101,52 15,50 97,10 100,69 16,08 2000/G 00.11.24. 7,15 96,62 101,27 15,80 96,51 101,95 15,38 97,07 101,76 15,50 97,12 100,99 15,97 2000/H 00.01.12 5,00 97,86 100,75 15,80 98,58 102,02 14,54 98,14 101,05 15,50 97,46 100,24 16,32 2000/1 00.04.12 0,96 97,50 100,91 15,8097,83 101,27 15,50 97,28 100,42 16,22 2000/J 00.07.24. 5,56 96,29 100,27 15,8096,67 100,69 15,50 96,36 99,85 16,11 2001K 01.12.12 5,92 94,04 100,51 15,30 94,54 102,23 14,54 95,07 101,66 14,80 94,78 100,19 15,44 2001/D 01.02.12. 3,64 97,10 102,23 15,30 97,53 103,60 14,54 97,93 103,13 14,80 97,00 101,24 15,86 2001/E 01.05.12 8,54 95,95 101,47 15,30 97,92 104,63 13,70 96,83 102,45 14,80 96,05 100,63 15,74 2001/F 01.07.24. 3,66 97,08 103,16 14,0095,54 101,48 14,80 94,91 99,76 15,64 2002/F 02.06.24. 5,06 92,06 99,38 14,70 93,22 102,01 13,70 91,82 99,12 14,80 92,13 98,18 15,17 2002/G 02.12.12. 5,52 91,36 99,33 14,70 92,62 102,22 13,70 91,10 99,05 14,80 92,04 98,69 14,93 2003/F 03.09.24. 1,81 97,00 99,0096,00 99,0097,40 99,402003/H 03.03.12. 2,33 96,00 98,0097,00 99,002003/1 03.07.24. 3,67 87,33 95,90 14,7088,92 96,17 14,61 2004/F 04.03.12. 12,88 97,50 99,5098,50 100,5097,60 99,602004/G 04.03.24. 11,94 96,50 98,5097,00 99,0096,80 98,80Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények.EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. Internetes hamiskártyások Az Internetről levett számítógépes programot is felhasználta bankkártyahamisításhoz az a most elfogott csoport, amely több tízmilliós kárt okozott - jelentette be tegnap Bajnai Gyula, a BRFK gazdaság- védelmi osztályvezetője. Sokszor a kártyakibocsátók, a felhasználók és a bolti elfogadóhelyeken dolgozók összejátszására van szükség az egyre virágzóbb üzletághoz - derült ki az ezredes szavaiból. 1996-ban még csak egy ilyen esetük volt, tavaly hat ügyben nyomoztak (76 milliós kárértékben), az idén pedig már a 21. bűn- cselekménynél tartanak (a kár meghaladja a 200 milliót). A nemrégiben letartóztatott D. István vezette csapat módszere az volt, hogy a jutalékért beszervezett elfogadóhelyeken az üzemelő leolvasó mellé odatették saját kis leolvasó készüléküket, így a gyanútlan vevő kártyáját kétszer .húzták le. A mágnescsíkról átmásolt adatokat üres plasztiklapokra vitték fel, s kezdődhetett a költekezés. Egy másik, 20 fős társaság lumpen elemekkel bankkártyát váltatott ki, majd Angliába küldve őket „limit” alatti, ám gyakori vásárlással a kártyán lévő összeg többszöröséért tett szert árura. A rendőrség a kártyatulajdonosoknak azt ajánlja, hogy ne engedjék másik helyiségbe átvinni, vagy kétszer lehúzni bankkártyájukat, s jó, ha korlátozzák a naponta felvehető összeget is. T. M. h