Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-05 / 259. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 5., csütörtök Kaposvár 5 Veszélyes fairtás A hétvégén csaknem húsz idős berekfát vágtak ki a Baliakúti utca végén. A környéken lakók nemcsak a fairtást nézték értetlenül, hanem a munka közben megsérült elektromos vezetékeket is, amely szerintük esős időben balesetet is okozhat. Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője elmondta: a fák kivágására szükség volt, mivel a zártkert elektromos ellátását biztosító légvezetéket súrolták, veszélyesek voltak. A munkák közben azonban megsérült egy oszlop és a vezetékek is. A Dédász munkatársai a hét végén ideiglenesen elhárították a balesetveszélyt, a hét elején pedig felállították az oszlopot. Elegáns vagy bohókás üvegtárgyak, díszek készülnek Molnár Ferenc műhelyében. Az üzlet neve ismerősen cseng a lakberendezés iránt érdeklődők előtt fotó: török anett A festőművész vonalai Takács Zoltán festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Kaposváron a Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző és Kollégium galériájában. A november 13-ig látogatható tárlatot Harangozó Ferenc mernyei grafikusművész nyitotta meg.- Egy festő mindig kísérletezik - mondta Takács Zoltán festőművész, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola tanára. - De a fotósokra, a szobrászokra is áll ez. Kedvelem a vegyes technikát; ak- varellel, olajjal próbálkozom, és azt vizsgálom: milyen a hatás, ha vászonra festek. Amikor arról faggattam, melyikhez vonzódik jobban, nevetve válaszolt:- Mindegyikhez, hiszen nem lehet választani. Ha megkérdezik tőlem, hogy mit ennék: áfonyás csirkét vagy töltött káposztát, akkor sem tudom könnyen eldönteni, mivel mindegyiket szeretem. A számos somogyi, bel- és külföldi kiállításon bemutatkozó művésztanár gyerekkorában is szívesen nyúlt a ceruzához, az ecsethez, de a festészettel a hetvenes évektől kezdett el intenzíven foglalkozni. Ezen a kiállításon a foltfestészet egy kicsit háttérbe szorul; a színes vonalak ritmusa, dinamikája, feszessége dominál. Takács Zoltán nemcsak fest, tanít is. Mint mondta: vizuális kultúra nélkül nem teljes az élet, ezért örül annak, hogy a kollégium galériájában rendszeresek a kiállítások. (Lőrincz) Palánk a biztonságért WB Magas palánk rejti majd az építkezést Folytatódik a Teleki utcai építkezés — ezúttal biztonsági intézkedésekkel. A Városgondnokság munkatársai palánkokkal , veszik körbe azt a területet, ahol hamarosan elkezdődik az egyik, üzleteket és lakásokat magában foglaló épület alapozása. A Teleki-Noszlopy FOTO: KIRÁLY J. BÉLA átkötőút nyomvonalát is kijelölték már, s tavasszal emellett is elkezdődik az építkezés. A most felállított palánkok az illetéktelen szemek, de még inkább az illetéktelen kezek elől rejtik el az építkezési területet. Az előre odaszállított anyagok egy részének ugyanis már „lába kélt”. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon: 317-105: — A piac üzemeltetőjétől szeretném kérdezni: ellenőrzi-e azt valaki, hogy egy vállalkozói illetve egy működési engedéllyel hány üzletet működtet valaki. Ellenőr- zik-e azt, hogy a vállalkozó az üzemeltető, vagy alkalmazottat tart? A besegítő családtag működtethet-e külön üzletet másik működési engedéllyel? Király János, a piac üzemeltetője: — Pályázatomban meghatároztam, hogy ezt az összevisszaságot megszüntetem, azonban egyéb jogi problémák is vannak. Jelenleg egy számítógépes rendszer felállításán dolgozom. Január elsejétől már minden alkalmazottról, árusról bármilyen adat a rendelkezésemre áll. Jól tudom: a száznyolcvanhárom vállalkozó közül többnek ma még nincs vagy csak részben van működési vagy egyéb engedélye. 310-729: A Dédász miért nem ellenőrzi, hogy égnek-e a város- központban a közterületi lámpák? Már több, mint egy hete nem világít az Állami Kincstár sarkán álló lámpa. Sebestény Gyula, kaposvári üzemvezető:— Munkatársaim rendszeresen járják a várost, s ellenőrzik a közterületi lámpákat. A lakossági bejelentések után mielőbb intézkedünk. Bíráltak a hallgatók A kocsijukat siratták Küllembírálati tanfolyamot rendezett a toponári Kapos- táj szövetkezet és a Magyarországi Holstein-fríz tenyésztők egyesülete. A három napos képzésre 16 szakember érkezett a déldunántúli régióból. Az elméleti és gyakorlati feladatokkal színesített többnapos találkozó tegnap ért véget. A résztvevők áttekintették a szakma legfontosabb tudnivalóit, valamint szó esett az új eredményekről is. Baranyai Sándor, a házigazda szövetkezet elnöke tegnap azt mondta: lényeges, hogy a kötetlen tartású technológiába olyan tehénállomány kerüljön, aminek hasznos élettartama tovább emelkedik. A kiválasztásban illetve a tartásban kiemelt szerep jut a bírálóknak. Döntésük kihat egy- egy gazdaság fejlődésére. A tanfolyam hallgatói gyakorlati bemutatón is részt vettek; megnézték a szövetkezet 430 tehén és illetve annak szaporulatából álló állományát. A szakember megállapította: korszerű technológiák alkalmazásával és a szarvasmarhatartást segítő gazdasági környezetben tartósan is van jövője az ágazatnak. H. M. A halottak napi temetőforgalmat kihasználták a gép- kocsifeltörők. Egyiküket sikerült elkapni: két nap alatt öt autóból vitte el a bennük hagyott táskákat. Búzás László, a városi kapitányság nyomozó alosztályának a vezetője szerint a 18 éves kaposvári rokkantnyugdíjas a Cserben és a Keleti temetőnél parkoló autókat mustrálta szorgalmasan, és csak Az Európai Számítógéphasználói Jogosítvány megszerzéséért mostantól a kaposvári Noszlopy közgazda- sági szakközépiskolában is vizsgázhatnak a számítás- technika iránt érdeklődők. Az iskola néhány napja kapta meg ezt a jogot. Az ECDL — vagyis az Európai Számítógép-használói Jogosítvány — Európa-szerte egységes és elfogadott. Megszerzésének nagyon szigorú követelményei vannak, csakúgy, mint annak, hogy mely intézményben és kik vizsgáztathatnak. A megye középiskolái közül elsőként a Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Szakközépiskola és pedagógusai kapták meg ezt a jogot.- Az akkreditáció nagyon szigorú volt, szigorú mutatók alapján minősítették az iskola tárgyi-technikai feltételeit, a pedagógusok felkészültségét és az iskolában folyó oktató-nevelő munkát — mondta Ér- falvyné Ludvig Borbála igazgató. — A felkészülést már tavasszal elkezdtük, és milliókat szántunk a fejlesztésre, de úgy érzem: megérte. Ez egyrészt az iskola minőségi munkájának Vezetők Az oktató járműpark fejlesztése halaszthatatlan feladat, lehetőségeinkhez mérten igyekszünk bővíteni az állományt — mondta Kelemen József, az ATI kaposvári igazgatója. A közlekedési szakember szerint az intézményben folyó munkát két dolog befolyásolja leginkább: az oktatók felkészültsége és a rendelkezésre álló autópark színvonala. A kaposvári intézményben azokat törte föl, amelyekbe táskát, hagytak. Azonban még az ablakot sem mindig kellett betörnie, néha könnyelmű tulajdonosaik nyitva hagyták az autót. A tolvajt főleg a készpénz érdekelte, összesen mintegy 100 ezer forintot szedett össze, ezen kívül csak néhány kisebb tárgyat vett magához. A kézitáskákban lévő igazolványokat, okmányokat és mágneskártyákat viszont eldobta, csak az egyik sértett elismerése, másrészt egy hatalmas lehetőség. Iskolánk diákjai a szükséges vizsgák letétele után — az érettségi és a szakmai vizsgák mellett — már ezzel a bizonyítvánnyal lépnek ki az életbe, ahol az elhelyezkedésnél ez nagy előnyt jelent. Persze nem csak az iskola diákjai, hanem a bárki jelentkezhet a hét vizsgából álló megmérettetésre, akit a számítástechnika érdekel. Márkus Lajos, a vizsgaközpont képvimindkét követelménynek szeretnének megfelelni. Az oktatók rendszeresen részt vesznek továbbképzésen, fontosnak tartják a rendszeres szakmai megmérettetést. A cég vezetői a járműállomány fokozatos cseréjével elérték, hogy a mostani 11 személy- gépkocsiból álló flotta zöme korszerű nyugati gyártmány. A több millió forint értékű beszerzés persze nem volt egyszerű feladat, ám nem ha- laszthatták tovább. Ezen a piiratait találtak meg a rendőrök. Az okmányok pótlása, valamint az autók rongálásából származó kár gyakran meghaladja az elkövetési értéket. Búzás őrnagy rámutatott: hetente tíz-harminc gépkocsit törnek föl a városban, a tettesek szinte kizárólag a járművekben hagyott értékekre összpontosítanak: amelyikben nem látnak táskát, pénztárcát, mobiltelefont, ahhoz hozzá sem nyúlnak. HÍREK CD-re írt tudomány Össze sen hatvannégy darab CD-t kapott a kaposvári Opel Molnár Kft. Az oktatócsomag valamennyi szakmára külön lebontva tartalmazza a legfontosabb tudnivalókat. Külön tananyagot kaptak — többek között - az autószerelők, a karosszéria- lakatosok valamint a fényezők. Megfelelő módon gondoskodtak az ügyfélszolgálaton dolgozók oktatásáról, akárcsak a cég vezető munkatársainak képzéséről. Az oktató csomag szervesen kapcsolódik az európai országokban végzett szakmai képzéshez. Tolvaj a kórházban A Kaposi Mór Megyei Kórház anyaggazdálkodási osztályának egyik irodahelyiségébe tört be, s onnan számítógépeket és hozzá tartozó felszereléseket tulajdonított el 765 ezer forint értékben egy tolvaj. Az ismeretlen tettes ellen a Kaposvári Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt rendelt el nyomozást. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5, VARÁZSIGE: 1 LOVE QOU! (am.) Sony stereo, 7: BOSZ- SZÚÁLLÓK (am.) Sony stereo f Segítséget V kínálunk SOS Élet telefonszolgálat, 19-07 óra között ingyenesen hívható: 80/505-509 Álfa-hang Alapítvány ingyenesen hívható: 80/630-333 Gyermekjóléti Szolgálat 8 -16 óra között hívható: 82/424-658 Kérdezzen: ^ 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Európai számítógép-j ogosítvány A megye középiskolái közül elsőként a Noszlopy kapta meg a jogot Ők már a jövő évezrednek szóló végzettséget szerezhetnek fotó: török anett iskolapadban selője elmondta: felkészülni akár más oktatási intézményben vagy egyénileg is lehet, de az iskola is szervez tanfolyamokat. Ehhez minden feltétel adott. A felkészülés során szükség volt memória-fejlesztésre, új szoftverekre, háttér-tár bővítésre. De így az intézmény 100 számítógépéből 36 már bekerülhetett az akkreditáci- óba, nagy teljesítményű, a legmodernebb típusú gép. (Jakab) acon is verseny alakult ki, ahol a hatékony cégek boldogulnak. A személygépkocsi vezetésre jogosító tanfolyamokon kívül szerveznek továbbképzést hivatásos gépjárművezetőknek, illetve azoknak, akiknek ez követelmény a foglalkozásukhoz. A 15 órás képzésről igazolást kapnak, amit évente meg kell újítani. Erre folyamatosan jelentkeznek — többek között — a kis- és középvállalkozások dolgozói. (Harsányi)