Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-28 / 279. szám

Milliomossá Már otthonából is feladhatja lakossági apróhirdetését 8-15 óráig várjuk hívását a 82/427-683-as telefonszámon. Kukorica­fosztogató Megdolgozott zsák­mányáért az ismeret­len tettes Somogyvár- Vityapuszta külterüle­tén: húsz hektárról egyszerűen betakarí­totta a kukoricát. A rendőrség lopás bűn­tett elkövetésének ala­pos gyanúja miatt ke­resi a tettest, aki csak­nem két és fél millió forint kárt okozott. Zsebpénzt adományra Három mikrobusznyi ruhaneműt, és 100 ezer forintot gyűjtött a kárpátaljai árvízsúj­totta lakosság megse­gítésére a kaposvári református gyüleke­zet és az általános is­kola. A gyerekek zsebpénzüket áldoz­zák föl a célra. Jelen­leg tartós élelmiszere­ket és további pénz­felajánlásokat várnak. Kaposváron a városi sportcsarnokban rendezték meg a ritmikus sportgimnasztikázók együttes kéziszercsapat országos bajnoksá­gát. A házigazda Attitude RSG SC jó napot zárt, hiszen a Sajtos Esz­ter, Nagy Brigitta, Horváth Andrea, Gaál Anita, Holjevicz Eszter, Horváth Rebeka alkotta felnőtt csapat (edzőjük Boldizsár Natália) az egy hete Magyar Kupán szerzett ezüstöt hazai közönség előtt aranyra váltotta. A gyermekeknél sajnos nem sikerült a bravúr; hiá­ba volt a kaposváriaké a leganyagerősebb gyakorlat, egy súlyos hi­ba - akárcsak egy hete Budapesten — ismét csak az ezüstérmet je­lentette a Borbély Dominika, Lelkes Gabriella, Nagy Eszter, Fajcsi Judit, Mass Bernadett, Stickel Franciska alkotta együttesnek (edző­jük Merkei Mónika). Itt a bajnoki címet az Óbudai RSG SC szerezte meg, míg a junioroknál szintén az Óbudai RSG SC-nek, a serdülők­nél pedig a Csepel SC-nek jutott az aranyérem. (Fenyő) Vámolás, műholdon Pezsgővel avatták az új vámudvart fotóilang Róbert Új helyen, és már a 21. század technikájával inté­zik ezután a cégek, vállalatok, magánszemélyek vámügyeit az új kaposvári vámudvaron. Az ünne­pélyes átadás tegnap volt a Kapos Volán telephe­lyén. A mintegy 12 millió forintos beruházással ki­alakított létesítményben spedíciós cégek és a vám­hivatal irodái is helyet kaptak ezen kívül műhol­das adatátviteli rendszer, kamionparkoló, fedett vizsgáló segíti az eddiginél gyorsabb ügyintézést. Előrejelzés Somogy megye Várható időjárás vasárnap estig: Ami az időjárást illeti minden ma­rad a régiben, azaz folytatódik a nyir­kos idő. Túlnyo­móan borult lesz az ég, néhol egész nap megmarad a köd. Számottevő csapadék nem vár­ható, hószállin- gózás, gyenge eső, ónos szitálás azon­ban bárhol előfor­dulhat. 06-90-304-631 06-90-304-612 06-90-304-100 06-90-604-001 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc díja: 180 Ft/perc 'S* November 28-án ! V &s a Somogy Domus Aruház Ebből az alkalomból minden* termékre-18% születésnapi ensedménnyel kedveskedünk vásárlóinknak! Jöjjön el és ünnepeljen velünk 28-án szombaton és 29-én vasárnap 9.00-16.00-ig. *a születésnapi engedmény akciós és nem vonatkozik! termékre P-P M U_3 Kaposvár, Bethlen tér 1. Telefon: 82/311-933 (95157) — Vasárnap este leborotválom a sza­kállamat — ígérte tegnap reggel Nagy­atádon a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelnek Szabó Attila százados, a 32. Budapest Őrezred díszzászlóaljá­nak századparancsnoka. A nagyatádi fiatalember ugyanis éppen két hóna­pos szakállt visel, ami ugye cseppet sem katonás. Mentségére legyen mondva, hogy ahol járt, a kenguruk földjén, volt fontosabb dolga is, mint a borotválkozás. Lapunk elsőként szá­molt be a nagyatádi triatlonista, a nagyatádi eM Soós György fotós, Boko- dr Béla újságíró és Szipola Antal üzem­mérnök vállalkozásáról: ötezernegy­ven kilométert kerekezett Ausztráliá­ban, hogy felhívja a figyelmet a speci­ális olimpikonokra, azokra a sérült em­berekre, akiket illene megkülönbözte­tett figyelemben részesítenünk bizo­nyítani akarásuk miatt. 977141901700298011

Next

/
Oldalképek
Tartalom