Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-26 / 277. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Nyugdíjasok 1998. november 26., csütörtök Két új otthon: Jádon Együtt Könnyebb, Fajszon Őszi Fény Családias légkörben Egy kis terefere ebéd után a társalgóban fotó: kovács tibor Szent lett a béke A májusi választások óta a megyei szövetség és a kaposvári egyesület kö­zötti ellentétről suttognak a jól értesültek. Valami alapja volt is, mert kedden délelőtt a két testület el­nökségének tagjai azért ültek tárgyalóasztalhoz, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. Kaposvár Szentes József, mindkét szervezet elnökségi tagja ve­zette az ülést, s bevezető szavaiban elmondta, az ösz- szejövetel bizonyítja, a fel­ekben megvan a jó szándék az álláspontok tisztázására, hogy ne mérgesedjen tovább a helyzet. A széthúzás az egész nyugdíjas mozgalmat devalválja, a hitele válik kér­désessé. Kovács Lajos, a megyei szövetség elnöke a kezdetek­ről beszélt: - Négyen-öten itt vagyunk azok közül, akik 1989-ben leraktuk a ma már több mint száz klubot, egye­sületet tömörítő, a húszezret is meghaladó taglétszámú szervezet alapját. Saját pén­zünkből adtunk össze az in­duláshoz 1292 forintot, mél­tatlan hozzánk a viszály. Székely Sándor, a kapos­vári egyesület elnöke elis­merte, az idős emberekben az apró tüskék is nagyobb sebet ejtenek olykor a kelle­ténél. - Általános tanulság­ként azonban levonható, hogy nekünk nem egy-egy párt kegyeit kell keresnünk, hanem a korosztályunkat al­kotó jelentős szavazótábor támogatásának tudatában pártoktól független, érdek- védelmi politikát kell folytat­nunk. Ez teremti meg moz­galmunk tekintélyét. A megyei szövetség és a kaposvári egyesület vezetői­nek konfliktusokat tisztázó találkozója e gondolatok és a megbékélés jegyében zárult. Katona Csongor Nemcsak szolgálni, igazolni is kell Hírek Az idei utolsó nyugdíjat már a jövő hét elején, december elsején kezdi kézbesíteni a posta. Az unokáknak, gyerekeknek szánt ajándék megvásár­lásával így nem kell a ka­rácsonyi csúcsforgalmat megvárni. De azért nem árt a pénzt beosztani, mert messze van még ja­nuár közepe. A Noszlopy Gáspár Nyugállományúak Klubja holnap délután 4 órakor tartja éves beszámoló közgyűlését Kaposváron a Honvéd Helyőrségi Klubban, amelyet ezúttal is bál követ. A közgyűlés előtt, délután 3 órakor az elhunyt bajtársak emlé­kére kopjafát avatnak a klub udvarán. A kaproncai nyugdíja­sok a kaposvári egyesület tagjaival együtt a somo­gyi megyeszékhelyen kö­szöntik az új esztendőt, s hozzák magukkal hét­tagú tamburazenekaru- kat is. A Béke étterem­ben rendezendő szilvesz­teri mulatságra korláto­zott számban még igé­nyelhetők jegyek a Szent Imre utcai irodában. Mernyeszentmiklóson szombaton tartják az idősek napját. Mernye új képviselő-testülete ebé­den látja vendégül a te­lepülésrész negyvenhat nyugdíjasát. A szentmik- lósi idősek szórakoztatá­sáról az iskolások és nyugdíjas klub énekkara gondoskodik. Batéban területi nyugdí­jas találkozót tartanak szombaton. A helyi mű­velődési házban délután 4 órakor kezdődő ren­dezvényre meghívást kaptak a nagyberki, mosdósi és fonói nyugdí­jasok is, akik versekkel, ének- és zeneszámokkal készülnek egymás szóra­koztatására. Á találkozó bállal ér véget. A Darányi Nyugdíjas Egyesület nosztalgiaestet rendez szombaton. A délután 6 órakor kez­dődő műsoros, táncos összejövetelre nemcsak az egyesületi tagokat, hanem a falu minden nyugdíjasát elvárják, ugyanis ez alkalommal tartják Darányban az idősek napját is. Két szociális otthont ve­hettek használatba a kö­zelmúltban a rászoruló idősek Somogybán. So- mogyjádon az önkormány­zat, Somogyfajszon alapít­vány létesítette és működ­teti az intézményt. SOMOGYJÁD A szeptember végi falunapon avatták a jádi Együtt Könnyebb idősek otthonát. A volt katoli­kus iskolát hatmillióért alakít­tatta át az önkormányzat, mint Lőrinczné Kiss Ilona polgár­mesterasszony elmondta, az egyedül maradt, önmagukról gondoskodni képtelen időse­ket látva döntöttek az otthon létrehozása mellett.- Elsősorban somogyjádi öregeket, vagy falubeliek idős hozzátartozóit fogadtuk be. Ezzel a fiatal családtagokat is segítjük, hisz nem kell a mun­kából otthon maradniuk, hogy a szülőről, nagyszülőről gon­doskodjanak, és az sem kö­zömbös, hogy öt új biztos munkahelyet teremtettünk a faluban - ecsetelte az otthon előnyeit a polgármesterasz- szony.- Öt kényelmes, zuhanyo­zós szobában tíz idős ember­nek tudunk itt otthont biztosí­tani, jelenleg nyolc lakója van a háznak - mutatja be az inté­zetet Nagyné Csányi Erzsébet vezetőnő. - Négy munkatár­sammal napi 24 órán gondos­A Balaton déli részéről és Kaposvár környékéről jöt­tek az első lakók az Őszi Fény idősotthonba. Ezt egy somogyfajszi alapítvány működteti, s a megye leg­korszerűbb intézménye. SOMOGYFAJSZ Harmincegy személyesre ter­vezték, s félkész állapotban egy éve kapta meg az önkor­mányzattól az Őszi Fény Ott­hon alapítvány. Hetvenmillió forintot költöttek az épüle­tekre, s így Somogyfajszon el­készült a megye legkorsze­rűbb nyugdíjasotthona. A kö­rülményeket és az igényelhető ellátást figyelembe véve a mi­nősítő vizsgálaton kétcsilla­gos szállodává minősítették. Mindehhez emelt szintű ellá­tást kellett teremteni, a ha­sonló intézményekben meg­szokottnál rugalmasabb szem­lélettel. Persze nem ingyen, de az otthon vezetője sze­kodunk az idősekről, az étke­zésen kívül mossuk, vasaljuk a ruhájukat, programokat szer­vezünk részükre, orvosi fel­ügyeletükről és gyógyszer-ellá­tásukról intézkedünk. Szak- rendelésre az önkormányzat gépkocsija szállítja lakóinkat. Most leginkább olvasgatnak, videót, tévét néznek, kézi­munkáznak a gondozottak, de tavasszal itt az udvarban lehe­tőségük lesz egy kis kerti munkára is azoknak, akik erre vágynak.- Mennyibe kerül ez az ott­honban lakóknak?- A somogyjádiak 18 ezer, a más faluból jött hozzátartozók 19 ezer nyolcszáz, akinek pe­dig nincs jádi családtagja, 21 ezer 600 forint térítési díjat fi­rint az átlagosnál olcsóbban. — Az egyszemélyes szobát 1,4 millió forintért válthatják meg, a kétszemélyes szobákért pedig 950 ezer forintot kell fi­zetni — mondta dr. Vida Zsu­zsanna, az otthon vezetője. — Személyre szabott szerződé­seket kötünk, s ha az idős em­ber még nem tudta értékesí­teni a házát vagy lakását, ab­zet havonta. Ha a nyugdíj nyolcvan százaléka nem fedezi ezt a költséget, a hozzátartozó egészíti ki ennyire. A kis lét­szám a családias légkör megte­remtését teszi lehetővé. A ro­konok, ismerősök bármikor bejöhetnek látogatni, és lakó­ink is elmehetnek megnézni az unokákat, vásárolni, sétálni, vagy csak egy kis beszélgetésre a volt szomszéddal, amikor kedvük tartja, egészségük, az időjárás engedi. Épp hozták az ebédet, ami­kor ott jártunk: húsleves cér­nametélttel és kelkáposztafő­zelék pulykahússal, ez volt a keddi menü. A jóízű kanalazás bizonyította, hogy az otthon lakói elégedettek az iskola konyhájával. K. Cs. ban is segítünk. Jelenleg hat lakónk van, és sok az érdek­lődő is. Szeretnénk, ha a nagy hidegek előtt benépesülne ott­honunk. Az otthon a somogyfajszi- aknak is hasznos: már 12 em­bernek ad munkát. S ez a szám — ha az otthoni helyek mind­egyike gazdára talál — akár megkétszereződhet. (Fábos) Január 1-jétől mód van az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző tíz éven belül a szolgálati időt elismerő kérelmek benyújtására. Kaposvár — Sajnos sokkal kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel, mint amennyi indokolt volna — mondta a Somogyi Hírlap kérdésére felelve Horváth Zsuzsanna, a nyugellátási fő­osztály helyettes vezetője. — Az 1990-es évek eleje óta lé­nyegesen csökkent a szolgála- tiidő-elismerési kérelmek száma, idén október végéig mindössze 613 ilyen igény ér­kezett hozzánk. — A nyugdíjba készülőnek miért érdeke a szolgálati idő előzetes elismerése? — Ez alapozza meg a nyug­díjjogosultságot, és meghatá­rozza a nyugdíj mértékét is. A szolgálatiidő-elismerési kére­lem benyújtásakor az ügyfél tájékoztatást kap az öregségi nyugdíj-, illetve az előrehozott öregségi nyugdíjjogosultság feltételeiről is. Határozatunk ismeretében előre kalkulál­hatja a nyugdíjba menetel nap­ját. A kérelem természetesen senki számára nem jelent nyugdíjba vonulási kényszert. — A szolgálati idő előzetes elismerése valószínűleg csök­kenti a tényleges nyugdíj- igény elintézésének idejét is. — Lényegesen, hiszen akkor már csak az elismert szolgálati idő és a nyugdíjba vonulás napja közötti időt és munka­béradatokat kell beszerez­nünk. így időben pótolni tud­juk a kilencvenes évek elején bekövetkezett tömeges mun­kahely-megszűnések, átalaku­lások miatti adatszolgáltatási hiányosságokat. — Milyen iratokra van szükség a szolgálati idő előze­tes elismeréséhez? — A kérelmeket az e célra rendszeresített nyomtatvá­nyon lehet előterjeszteni a la­kóhely szerint illetékes nyug­díjbiztosítási igazgatóságon. Az igénybejelentő lap ügyfél- szolgálati osztályunkon kér­hető. A kérelemhez munka­könyvét, katonai igazolványt, szakmunkás-iskolai bizonyít­ványt, az 1968 előtt született gyermek anyakönyvi kivona­tát, illetve egyéb, munkavi­szonyt, szolgálati időt igazoló iratot kell csatolni. Az adatok hiányosságát időben észleljük, így sok későbbi kellemetlen­ség előzhető meg a szolgálati idő előzetes elismertetésével. A közeli napokban több száz tájékoztatót adunk postára na­gyobb cégeknek, hogy hívják fel dolgozóik figyelmét erre a lehetőségre. K. Cs. Személyre szóló ellátás A fényképek szinte naponta előkerülnek fotó: kovács tibor Készülődés szent karácsonyra Fenyőágak, gyertyák, masnik, s kész a koszorú fotó: horváth Mónika A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének hétfői ösz- szejövetele már a kará­csonyi készülődés jegyé­ben zajlott. Kaposvár Tóth Jenő nyugalmazott mér­nök a téli ünnepkörről tartott előadást. A karácsonyt meg­előző Luca-napi szokások ere­detéről, hiedelmekről, babo­nákról beszélt, kiegészítve a Segesd környéki regölöktől gyűjtött - olykor pajzán - mondókákkal. Az érdeklődés­sel követett előadás után az adventi koszorú elkészítésé­hez virágkötő mestertől kaptak szakmai tanácsokat. A hozott anyagokból ki-ki elkészíthette a négygyertyás műremeket. A galamb: szenvedély Lassacskán csökken az állományom, az ötven pár galamb helyett már csak tíz marad. Ennyi is bőven elég lesz — mondta a ka­posvári Győrfy Gyula. Kaposvár Győrfy Gyula 77 éves, ám fürgeségét sok fiatal megiri­gyelheti. Kora hajnalban kel, és első útja a galambokhoz visz. Hobbija nem újkeletű, az ötvenes évek elején sze­rezte be az első párt. Mosta­nában is épp olyan szeretettel foglalkozik a galambokkal, mint a kezdetekben. Az ál­landó törődés azonban sok energiát igényel, emiatt dön­tött úgy, hogy ezután keve­sebb is elég lesz. Arról vi­szont hallani sem akar, hogy végleg felszámolja a tenyé­szetet. Amíg menni tud, min­dig tart néhány példányt. — Nem iszom, nem do­hányzóm, egyetlen szenvedé­lyem a galamb tartás. Sok örömet adtak, nem tudom el­képzelni nélkülük az élete­met. Szépen gyarapodott az állomány, s a szakmai vizs­gákon szinte mindig eredmé­nyesen szerepeltem. A szí­vemhez nőttek ezek a szép­séges, szeretetre méltó kis jó­szágok — mondta Győrffy Gyula. Büszkén meséli: Kaposvár és környéke tíz éve még a pá­vagalamb tenyésztés egyik fellegvára volt. Azóta sok minden megváltozott, s ma­napság Békéscsabán és a fő­városban él több neves te­nyésztő. Figyelemmel követi most is a tenyésztők munká­ját, ezt ajánlja a kezdő galam­bászoknak is. Kedvenceiről órákig tud mesélni, leginkább a pávagalambokat és a kínai fajtát szereti. Tisztában van a szakmai kívánalmakkal; újabban bírálatkor előny a gömbölyű test és a rövid láb. Amikor arról kérdeztem, ab- bahagyja-e a versenyzést, azt mondta: nehéz erről dönteni. Kedveli a versenyt, a találko­zókat. Ilyenkor összegyűlik a csapat, szemügyre veszik a galambász társak büszkesé­geit. Beszélgetésünkkor úgy tűnt, a decemberi kaposvári kiállításon az ő galambjait is megcsodálhatják az érdeklő­dők. H. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom