Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-18 / 270. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 18., szerda Sport 9 Kosaras keringő Simon Károly távozik, Gorán Mijovics marad... Hetek óta (joggal) be­szédtéma a városban a Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE kosárlabda-csa­patának a vártnál lénye­gesen gyengébb szerep­lése. A klub elnöksége által tanúsított türelem egyesekkel szemben mostanra elfogyott. A személycserékről tartot­tak sajtótájékoztatót tegnap a városi sport- csarnokban. Kaposvár Minden idők leggyengébb „A” csoportos teljesítményét (három győzelem, nyolc ve­reség) produkálta az alapsza­kasz feléhez érve a kaposvári csapat. A tegnapi sajtótájékoztatón Kása Sándor, a klub elnöke a következőket .mondta; — Az eddigi gyenge szereplés kö­vetkezményeként az egyesü­let elnöksége közös meg­egyezéssel, a tegnapi nappal szerződést bontott az egyesü­let-igazgatójával, Simon Ká­rollyal és erre a posztra a Ko­vács Lászlót, a klub egykori játékosát, majd elnökét ne­vezte ki. A játékosállomány­ban is történtek változások. A klub a jugoszláv Predrag Prlincseviccsel azonnali ha­tállyal szerződést bontott, Rajkó Amoldot pedig szabad­listára helyezi, a játékos bár­hova igazolhat. Az irányítás­ban történt személycseréről annyit, hogy a szakmai mun­káért felelős egyesület-igaz­gató nem vállalta fel azokat a konfliktushelyzeteket, amit az eredményesebb szereplés érdekében meg kellett volna tennie. A vezetőedzővel, Go­ran Mijoviccsal — aki to­vábbra is irányít(hat)ja mun­kát — nem volt szakmailag megfelelő kapcsolata. A je­lentkező problémákra nem reagált időben és megfelelő módon. Ezért az alapszakasz második felére mindenképp változtatásra volt szükség. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy Mijovics munkájával elégedettek len­nénk, de látunk arra garan­ciát, hogy kellő párbeszéddel eredményesebb lehet. Elhangzott még, hogy a klubvezetés változatlanul bí­zik a legjobb nyolc közé kerü­lésben, bár azt elismerik, hogy mindehhez bravúrok sorozatához lesz szükség. Ennek érdekében pénteken délután újabb — bedobó poszton szereplő — amerikai játékos érkezik a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-hez. Az NB I „A” csoportos férfi kosárlabda-bajnokságban — a válogatott Európa bajnoki- középdöntős szereplése miatt — tartó szünetben a somogyi együttes két előkészületi ta­lálkozót is vív majd. Decem­ber 5-ig, a Falco-Lépték KC el­leni hazai bajnoki mérkőzé­sig kell(ene) kialakítani a jövő ütőképes kaposvári ko­sárlabda-csapatát... Kun Zoltán így folytatják SZERDA Lamello „A” csoportos mérkő­zés: Marcali VSZSE II.-Autós- centrum HKK. Marcali, városi sportcsarnok, 17.30 óra. CSÜTÖRTÖK Lechler „B” csoportos mérkő­zés: Anda-Barcs SC-Táncsics King-a-Ford. Barcs, városi sportcsarnok, 18.45 óra. SZOMBAT Lamello „A" csoportos mérkő­zések (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium torna- csarnoka): SP 54 SC-Karg Autó KK 10.40 órakor; Cifa SE-Sprint-Coop HKK 12 óra­kor; Meló-Diák W.K.M. Im­pulzus KK-Mad-Day Széche­nyi 14.40 órakor; Toyota- Munkácsy BK-Tigris So- mogyjádi SZK 16 órakor. Lechler „B” csoportos mérkő­zések (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium torna­csarnoka): Kaposvári Klíma- Vili Purina SE-Honda-Lucz KK 8 órakor; Táncsics DSE-Stílus Textilház Júnó KK 9.20 órakor. (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola torna­terme): Aczélbaglyok CSKSE-Középületkivitelező RKK 8 órakor; Pini KK-Nagy- atádi KK 13.20 órakor. Injektor „C” csoportos mérkő­zések (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium torna- csarnoka) : Építőipari DSK-Fonyódi Petőfi SE 13.20 órakor. (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola torna­terme) : PannonHír-Beton KK-Autóstanya-Zeusz KK 9.20 órakor; Kasi kadett-Bala- tonboglári BSC 10.40 órakor; Kapos Volán KK-Labirint KK 11 órakor; Somogyjádi SZK-Fotocentrum KK 14.40 órakor. ______________________ERPOGÉP KUPA '99 MEGYEI FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG Hat csapat még veretlen Ilyen kosarakkal nyert a PannonHír-Beton KK fotó: török anett A hetedik forduló találko­zóit rendezték a megyei kosárlabda-bajnokság­ban. A három csoportban tizenegy hazai és négy vendégsiker született. Eredmények: Lamello „A” csoport: Marcali VSZSE II.- Tigris-Somogyjádi SZK 79-76 (45-37 V.: Csabai, Czink. Marcali VSZSE II.: Horváth (12), Szíva (2), Egri (11/3), Kondás (5/3), Baráth (13). Csere: Csobod (21), Barak (7), Juhász (-), Tápler (8), Joó (-). Edző: Várfalvi István. Tigris-Somogyjádi SZK: Toronyi (21), Birkás (13), Kammarloher (21), Papp (-), Gelencsér N. (2). Csere: Ge­lencsér K. (9/3), Virth (29, Tóth B. (-), Tokai (2). Edző: Fónai László. Autóscentrum HKK- Toyota Munkács BK 90-58 (52-29) V.: Bognár, Pestality. Legjobb dobók: Kovács L. (32/9), Fónai Z. (27), Ihász (27), illetve dr. Somoskövy (13/3), Varga O. (11), Gálosi (10). Mad-Day Széchenyi- CifaSE 70-110 (51-56) V.: Bognár, Pestality. Legjobb dobók: Szabó T. (32/12), Palkó (14), Szabó B. (12), Petrina (10), illetve Csima (31). Váli (25), Fónai T. (20/15), Kovács Cs. (14), Szabó G. (11/3). Tigris-Somogyjádi SZK- SP 54 SC 65-52 (30-17) V.: Csabai, Pestality. Legjobb dobók: Papp (14), Toronyi (11), Gelencsér N. (10/3), illetve dr. Rónay (14), dr. Garbera (14), Fok­vári (12). Karg Autó KK- Marcali VSZSE II. 82-67 (39-21) V.: Csabai, Bingler. Legjobb dobók: Sótonyi S. (28/9), Dross Z. (22/9), Só­tonyi P. (16), illetve Csobod (16), Joó (12/3), Horváth (10). Sprint-Coop HKK- Meló-Diák W.K.M. Impulzus KK 62-102 (34-51) Vezette: Csabai, Bingler. Legjobb dobók: Horváth Z. (15), Marosi (11), illetve Fe­kete (25/3), Brantmüller (23), Balogh (17), Heffer (14), Papp (14). Lechler „B” csoport: Középületkivitelező RKK- Táncsics DSE 75-63 (33-30) V.: Monok, Schreck. Legjobb dobók: Béczi (28), Harangozó (16), Söjtöry (11), illetve Kifle (25/15). Táncsics King-a-Ford- Kaposvári Klíma-Vili Purina SE ifi. 64-74 (32-41) V.: Schreck, Egri. Legjobb dobók: Sashalmi (22), Karácsonyi (21), illetve Gyönyörű (30/15). Stílus Textilház- Júnó KK-Pini KK 20-0 (A találkozó kezdési idő­pontjában a Pini KK együtte­sének csak négy játékosa volt jelen.) Honda-Lucz KK- Anda-Barcs SC 83-77 (37-35) V.: Kulcsár, Stickel B. Legjobb dobók: Gémesi R. (18), Tavas G. (18), Tavas R. (12), Pingár (12), Bogár (12), illetve Kincses (25/3), Bagó (24/3), Tónk G. (19/6). Nagyatádi KK- Aczélbaglyok CSKSE 72-32 (34-17) V.: Tónk G., Stickel B. Legjobb dobók: Jüngling (28), Bartha (25), illetve Mohácsi (17). Injektor „C” csoport: Labirint KK- Somogyjádi SZK 66-50 (40-28) V.: Bingler, Egri. Legjobb dobók: Hajdú (31/3), Németh (10), illetve Torma (22). Építőipari DSK- Kasi kadett 103-45 (55-20) V.: Kulcsár, ifjabb Mihály- falvi. Legjobb dobók: Péter (24), Bakos (22/6), Szántó (18), Pálffy (11), Magyar (10), il­letve Tömösvári (10). Autóstanya Zeusz KK- Kapos Volán KK 85-46 (31-31) V.: Tónk G. Gémesi Cs. Legjobb dobók: Stadler T. (29) , Kulcsár (24/3), Hajdúk (10), illetve Bartics (22/12), Tamás (12). Fotocentrum KK- PannonHír-Beton KK 47-82 (18-35) V.: Monok, Kulcsár. Legjobb dobók: Kozma (14), Farkas (12), illetve Márton (20/6), Póré (20), Ki­lián (19/6), Dobos (13), Fü- löp (10). Balatonboglári SC- Fonyódi Petőfi SE 67-61 (38-30) V.: Tóth J„ Czink. Legjobb dobók: Bézsenyi (30) , Békés (11), illetve Ko­vács (24), Dávid (13), Bol- vári (12). Erdőgép Kupa '98 megyei férfi kosárlabda­bajnokság állása Lamello „A” csoport 1. Meló-Diák KK 7 7 - 687-475 14 2. Cifa SE 7 7 - 629-472 14 3. Sprint-Coop HKK 7 6 1 526-469 13 4. Marcali VSZSE II. 7 3 4 537-556 10 5. Mad-Day Széchenyi 7 3 4 482-514 10 6. Karg Autó KK 7 2 5 497-501 9 7. Toyota-MBK 7 2 5 470-558 9 8. Autóscentrum-HKK* 7 3 4 460-423 9 9. SP 54 SC 7 1 6 409-571 8 10. Tigris S.jád SZK 7 1 6 386-545 8 A *-gal jelölt Autóscentrum HKK-tól ki nem állás miatt egy pont levonva. Lechler „B" csoport 1. Klíma-Vili P. ifi 7 7 - 600-340 14 2. Honda-Lucz KK 7 7 - 544-334 14 3. King-a-Ford T. 7 6 1 535-390 13 4. Anda-Barcs SC 7 5 2 562-441 12 5. Középületk.-RKK 7 4 3 441-411 11 6. Nagyatádi KK 7 2 5 434-531 9 7. Táncsics DSE 7 1 6 458-523 8 8. Aczélbaglyok CSKSE 7 1 6 317-573 8 9. Stílus-Textilh.* 7 2 5 247-337 8 10. Pini KK* 7 - 7 226-507 6 A *-gal jelölt Stílus-Textilház-Júnó KK és a Pini KK csapatától ki nem állás miatt egy pont levonva. Injektor ,,C’’ csoport: 1. PannonHú-BKK 7 7 - 581-380 14 2. Autóstanya-ZKK 7 7 - 622-317 14 3. Építőipari DSK 7 5 2 494-387 12 4. Fonyódi Petőfi SE 7 4 3 448-426 11 5. Balatonboglári BSC 7 4 3 408-401 11 6. Kasi kadett 7 4 3 445-510 11 7. Kapos Volán KK 7 2 5 372-420 10 8. Fotocentrum KK 7 1 6 321-472 8 9. Labirint KK 7 1 6 447-577 8 10. Somogyjád II. 7 - 7 283-541 7 ___________________________________Megyei röplabda-bajnokság____________________ R angadót nyert az Autóscentrum A bajnokság újabb mérkő­zésein a hölgyeknél az Au- tóscentrum-Omnia Kávé­ház SE két, idegenbeli győzelmével hívta fel ma­gára a figyelmet. Eredmények: Nők. Rudnay DSK Tab- Autóscentrum-Omnia Kávéház SE 0-3 (-5, -9, -6) V.: Nagy K. I Rudnay DSK Tab: Nagyné, < Baumann, Csontos, Kvaszni- sza, Nagy, Tóth A. Edző: Nagy Károly. Autóscentrum Omnia Ká­véház SE: Czékus, Nagy A., Sáfrány, Vigh, Müller, Tóthné Kovács Á. Csere: Fábos. Edző: Magyamé Bódis Mariann. A jó hangulatú találkozón, idegenben is nyert a kapos­vári csapat. A fiatal hazaiak lelkes játékukkal is csak megnehezíteni tudták a ruti­nos vendégek dolgát, akik végül magabiztosan gyűjtöt­ték be a két bajnoki pontot. Jók: Csontos, Kvasznica, il­letve Fábos, Vigh. Tanítóképző SE- Autóscentrum-Omnia Kávéház SE 0-3 (-14, -8, -14) V.: Burcsa T. Tanítóképző SE: Kertész, Gadányi, Gelle J., Győrfy, Tárnái, Majtán. Csere: Vejki, Bonts. Edző: Vermesné dr. Merő Zsuzsa. Autóscentrum-Omnia Ká­véház SE: Magyamé Bódis M., Sáfrány, Tóthné Kovács Á., Czékus, Nagy A., Vigh. Csere: Müller, Fábos. Edző: Magyamé Bódis Mariann. Magas színvonalú, küzdel­mes mérkőzést vívott a két csapat. Az első játékrészben 10-3-ra még a hazaiak vezet­tek, de a vendég Autóscent- rum-Omnia Kávéház SE előbb beérte ellenfelét, majd nagy csatában a szettgyőzel­met is megszerezte. A követ­kező játszmában viszonylag könnyen, majd az ismét nagy csatát hozó harmadik szet­tben küzdelmes csata után nyertek Magyarnéék. Jók: Kertész, Győrfy, illetve Nagy A, Tóthné Kovács Á., Vigh. Kasi gyermek- Nagybajomi DRC gyermek 3-0 (13, 9, 3) V.: Burcsa T. Jók: Kadaravek, Lábas J., Tardi, Lantos, illetve György, Ács J. D. Privát SE Tab- Tanítóképző SE 0-3 (-13, -5, -6) V.: Szabó P. Jók: Szabó E., illetve Győrfi, Tárnái. Megyei kézilabda-bajnokság A bajnoki cím a tét Befejezte szereplését a Zala megyei bajnokság­ban a Kéthely SE férfi kézilabda-csapata. A so­mogyi együttes előbb szoros mérkőzésen alul­maradt Letenyén, majd utána hazai környezet­ben kiütéses vereséget mért a Pölöskére. Eredmények: Letenye SE-Kéthely SE 21-18 (11-10) V.: Gyulasi, Simon. A Kéthely SE gólszerzői: Varga L. (4), Varga Cs. (3), Kisgyura (3), Horváth T. (3), Tóth J. (3), Tóth Gy. (1), Nagy G. (1). Kéthely SE-Pölöske SE 49-17 (21-8) V.: Akácsos, Horváth. A Kéthely SE gólszerzői: Nagy G. (10), Varga Cs. (9), Bánfalvi (8), Varga L. (7), Tóth J. (7), Horváth T. (5), Kern (3). így folytatják A Zala megyei bajnokságban szereplő Kéthely SE és a Ba­ranya megyei bajnokságban érdekelt Kaposvári Gazdász oda-visszavágó alapján dönti el, hogy melyik lesz közülük Somogy bajnoka. Az első ta­lálkozót ma este 18 órakor játsszák Kaposváron a Pan­non Agrártudományi Egye­tem tornacsarnokában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom