Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-14 / 267. szám

SOMOGYI HÍRLAP 8 Belpolitika 1998. november 14., szombat HÍREK Alkotmánymódosítás A Fidesz-frakció támogatja, hogy a Magyarország NATO- csatlakozásához szükséges törvénymódosításokról már december elején tárgyaljon az Országgyűlés - mondta Simicskó István, a képviselő- csoport helyettes vezetője. A csatlakozás megköveteli az alkotmány, illetve a honvé­delmi törvény módosítását. A NATO-tagállamok közül utolsóként Hollandia decem­ber közepén mond véle­ményt a hazánk csatlakozá­sával foglalkozó dokumen­tumról. Összhang A kormány 1999. évi költségvetési javaslata megjeleníti a Magyar Demok­rata Fórum értékrendjét, tár­sadalom- és gazdaságpoliti­kai célkitűzéseinek irányait - jelentette ki Balsai István frakcióvezető. Hozzátette azonban, hogy továbbra sem tartják megfelelőnek a kis- és középvállalkozások támoga­tását, erre több pénzt kellene fordítani. Még fúrják a metrót Az MSZP fővárosi országgyűlési képviselői módosító javasla­tot nyújtanak be a költségve­téshez, hogy a kormány tel­jesítse az új metróvonal épí­tésével kapcsolatos kötele­zettségvállalásait. Ide tartozó hír, hogy Demszky Gábor szerint a metróépítés leállítá­sáról hozott határozatával polgári szerződést szegett a kormány, emiatt a Fővárosi Önkormányzat bírósághoz fordul. A bíróság ítéletéig az önkormányzat hatályosnak tekinti a szerződést és foly­tatja a megkezdett munkála­tokat. Kasszazárás A jegybank adatai szerint október végén 6114,3 milliárd forint volt a belföldi hitelállomány, ami 9,8 százalékkal haladja meg a tavaly decemberi összeget - derül ki az MNB közlemé­nyéből. A készpénz, a bank­betétek és a pénzintézeti ér­tékpapír-állomány 4285,7 milliárd forint volt, ami az egy évvel ezelőtti állományt 15,2 százalékkal haladja meg. Az unió a régióké Nem eléggé ismert, hogy az Euró­pai Unióhoz való csatlakozás jórészt a régiókat érinti. Az unió saját tagjai közül sem államoknak, hanem térsé­geknek ad beruházási támo­gatást, nem pályázatokat, hanem régiókat segít - mondta a II. Alföld-konferen­ciát záró előadásában Boros Imre tárca nélküli miniszter. Az államfő joga a döntés Jogászok vitatkoznak azon, kié a kegyelmi jog­kör mt Magyarországon. „Kunos Péter büntetését - a köztársasági elnök kegyelmi döntése értel­mében - fel kell függesz­teni, hiszen a hatáskör ál­lamfőhöz telepítése egy­értelműen jelzi: az alap­törvény az első számú közjogi méltóságra ru­házza a kegyelmi jogkör gyakorlását” - mondta Takács Imre. A budapesti jogi kar egye­temi tanára szerint a végre­hajtó hatalom nem tehet mást, mint biztosítja a köz- társasági elnök számára e jogkör gyakorlását. Ha a mindenkori igazságügy-mi­niszter megteheti, hogy nem ellenjegyzi a legfőbb közjogi méltóság kegyelmi aktusát, és a végrehajtó hatalom ezt az állásfoglalást, nem pedig a köztársasági elnök dönté­sét veszi figyelembe, akkor az nem jelent mást, mint­hogy Göncz Árpádnak nin­csen kegyelmi jogköre. Az alkotmányjogász rá­mutatott azonban arra is, hogy az alaptörvény nem rendezi egyértelműen a ke­gyelem során felmerülő el­lentétes vélemények sorsát. Erről bizonyára az Alkot­mánybíróság dönt majd. Dávid Ibolya igazságügy­miniszter hivatkozása az al­kotmányjogász szerint alap­talan, amikor azt nyilat­kozta, hogy azért nem ellen­jegyezte az államfő dönté­sét, mert nem akarta felülbí­rálni a Legfelsőbb Bíróság ítéletét. Takács Imre kifej­tette: a kegyelmi jog gyakor­lása szociális, emberi szem­pontokon alapuló megbo- csátási aktus, nem pedig jogorvoslat, így gyakorlása nem érinti a bíróság hatás­körét. Horváth Magdolna Díj a legjobb üzleti eredményekért A Nemzeti Minőségi Díjat - az Európai Minőségdíjhoz hasonlóan - azok a nagy-, kö­zepes és kisméretű termelő vállalatok és szolgáltatók nyerhetik el pályázat útján, amelyek a legjobb teljesít­ményt nyújtják a vevők ki­szolgálásában, dolgozóik munkafeltételeinek javításá­ban, a folyamatok megszer­vezésében, az erőforrások ki­használásában és ezek révén a legjobb üzleti eredmények elérésében. A minőségügyi világnap alkalmából pénteken Stumpf István miniszter adta át a dí­jakat a Parlament Kupola­termében. Kisebb termelő vállalat kategóriában a Kapi­tány és Társai Kft., a köze­Az egész szervezet tevékenységét mérik fotó: feb/diósi pes vállalatok sorában a Knorr-Bremse Fékrendsze­rek Kft., a nagyvállalat közül a Tiszai Vegyikombinát Részvénytársaság., a szol­gáltató kategóriában pedig az Ericsson Távközlési Kft. kapta idén a díjakat. STS Új felfogás az államról Az Orbán-kormánynak tör­ténelmi esélye van arra, hogy a globális kihívások­hoz alkalmazkodva megal­kossa a társadalom kis kö­zösségeire épülő, koopera­tív államot - hangoztatta Stumpf István a Magyar Jo­gász Egylet konferenciáján. Budapest A Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter el­mondta: a kormány már megkezdte annak az adó- és költségvetési reformnak a ki­dolgozását, amely 2000-re, az ezredfordulóra megteremt­heti az új államfelfogás érvé­nyesítésének feltételeit. Az átalakításokhoz a kor­mánynak az eddiginél széle­sebb mozgástérre és nagyobb cselekvőképességre van szüksége. Ehhez a kormány­főt segítő apparátus szerve­zeti és intellektuális tevé­kenységével járulhat hozzá. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány a távlati el­képzelések megvalósítása ér­dekében bizonyos konfliktu­sokat is hajlandó vállalni a különféle érdekcsoportokkal.-A közelmúltban lezárult költségvetési alkuban a Mi­niszterelnöki Hivatal igyeke­zett határozottan visszaszorí­tani azokat az ágazati igénye­ket, amelyek gátolták volna a stratégiai célok megvalósítá­sát - mondta a miniszter. Megjegyezte azonban, hogy a jövő évi költségvetés kialakításában a kormány mozgásterét erőteljesen csökkentette többek között az előző kabinettől átvett több mint 250 milliárd forint­nyi kötelezettségvállalás, amelyből 140 milliárd forin­tot a Postabank, 50-60 milliárdot a Magyar Fej­lesztési Bank konszolidáci­ója, 50-55 milliárd forintot pedig a gázközművagyon privatizációja jelent. Stumpf István véleménye szerint a Miniszterelnöki Hi­vatal új felépítése jól szolgálja a tárcák törvény-előkészítési tevékenységének összehan­golását, ellátja a kormányzat stratégiai elemző feladatait és a távlati céloknak megfele­lően alakítja ki az állami va­gyonnal kapcsolatos hosszú távú koncepciót. Az árvíz 160 millióba került eddig a Honvédségnek Folytatódik a lassú apadás Mind a Tisza, mind pedig a Bodrog borsodi szakaszán tovább folytatódott az apa­dás. Míg Tokajnál visszavo­nulóban az ár, Tiszapalko- nyánál 725 centiméterrel te­tőzött a folyó. Tiszafürednél viszont óránként 1 centimé­terrel tovább áradt. A Tisza Tokajnál fél centimé­tert apad óránként, Tiszapal- konyánál pedig az eddig mért legmagasabb szint alatt 8 centivel, 725 centiméteren te­tőzött tegnap délután. Tisza­fürednél óránként 1 centimé­tert emelkedett a víz. Egyre nagyobb gondokat okoznak a belvizek, melyek nagysága országosan meghaladja a 60 ezer hektárt, amiből nyolc­ezer Borsodban található. 12 vízügyi igazgatóság 57 belvízvédelmi szakaszán van első-, másod-, illetve harmad­fokú készültség. Jelenleg a kritikusnak tartott helyeken, Tiszadobnál, a Lónyai-főcsa- torna mentén Tiszabercel és Kótaj térségében ott vannak a gátakon a katonai árvízvé­delmi osztagok.- Az árvízzel kapcsolatos feladatok ellátása közel 160 millió forintba került a Ma­gyar Honvédségnek (MH) az eísö tíz nap alatt. Összesen 17 katonai alakulatot, 2300 so­rállományú és hivatásos ka­tonát vezényeltek a térségbe árvízvédelmi munkákra. Ezenkívül 350 technikai egy­ség, gépjármű, kétéltű jármű, mentőkocsi vesz részt az ár­vízi csatában. Ha az állam nem kompen­zálja a tárca kiadásait, kikép­zési feladatokat kell elhagy­nia a honvédségnek - mondta Sajner Gyula ezredes, az MH szóvivője. ST-CS Lett volna egy fórum A fegyveres és rendvé­delmi dolgozókat képvi­selő 10 országos szak- szervezet küldöttjei hiába mentek el a Tárcaközi Ér­dekegyeztető Fórumra, mert a kormány részéről senki nem jelent meg. Budapest Igaz, a fórum egyelőre nem is létezik, hiszen annak meg­alapítását az előző kormány­nyal határozták el, ám az ügyrendet és az alapszabályt már az új kormánnyal szán­dékoztak aláírni. A kabinet azonban nem reagált megke­resésükre. A szakszervezetek tiltakoznak a 3 éve halogatott úgynevezett bérbeállítás bér- fejlesztésként történő értel­mezése ellen. Elfogadhatat­lannak tartják a végkielégíté­sek csökkentését, és az egyeztetések nélküli lét­számcsökkentéseket is. Kónya Péter, a munkaválla­lói oldal képviselője szerint a kormányzatnak kötelessége tárgyalni az érdek-képviseleti szervekkel. A szakszerveze­tek szeretnék felhívni a fi­gyelmet arra, hogy a fegyve­res és rendvédelmi dolgozók anyagi helyzetének további romlása veszélyezteti a pol­gárok által elvárt kötelezett­ségeik teljesítését. (Kévést) Tapintsd a láthatatlant Tapintható makettek, domborművek kihelyezé­sét tervezi vakok és gyen­gén látók számára a Ro­tary Club. Budapest A projekt célja, hogy vak és csökkentlátó embertársaink is megismerhessék az adott hely jelentős műemlékeit, il­letve így jussanak legalább közvetett módon megélhető élményhez egy-egy törté­nelmi nevezetességet illetően - tudtuk meg Reith Gyulától, a Budapest-Budavár Rotary Club jövendőbeli elnökétől. Az alkotásokon Braille-írással közölnék az információkat. A speciális domborművek, makettek kiállítási helyét még nem határozták meg. Az elsőt valószínűleg Budapest valamelyik, idegenforgalmi szempontból frekventált he­lyén helyeznék el. Még nem dőlt el, hogy kik kapnak megbízást a művek elkészítésére. Elképzelhető - mondta Nagy Gyula, a szer­vezet jelenlegi elnöke -, hogy a végzős iparművészek is be­kapcsolódhatnak majd a munkába, s akár ez lehetne a diplomadolgozatuk. A Rotary Club a jövő hét szombatján nagyszabású jótékonysági bált rendez, amelynek teljes bevételét a projekt elindítá­sára ajánlják fel. H. Gy. Péntek, 13-a - az utakon Az első jeges hajnal az utakon több súlyos karambolt is okozott A hirtelen jött hajnali fagytól síkossá vált MO-ás körgyűrűn hat baleset történt a reggeli órákban. A 14-es kilométer­kőnél két mikrobusz ütkö­zött, a balesetben ketten éle­tüket vesztetteK, nyolcán sú­lyosan megsérültek. A Ferdi­FOTÓ: FEB/E. VÁRKONYI PE nánd hídon egy Lada a korlá­tot átszakítva a vasúti sínekre zuha1 Utasai könnyebb sé- ülé: szenvedtek. A hónap lapja novemberben is a Lakáskultúra! Novemberben duplázunk: HÁZAK KÜLÖNSZÁM a Ház, amelynek arca van A Égbe törő dinamizmus Rendhagyó hagyományú? ' 'őtálló értékek 1 HÁZAK- A LAKÁSKULTÚRA KÜLÖNSZÁMA

Next

/
Oldalképek
Tartalom