Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-10 / 263. szám
SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. november 10., kedd HÍREK Megvásárolta az OMV, a legnagyobb osztrák ásványolaj-forgalmazó a British Petroleum (BP) magyarországi kúthálózatát. A 28 töltőállomás a jövő év elejétől kerül az osztrák céghez. A vételárat nem hozták nyilvánosságra. Az OMV hasonló lépésére került sor egy hónappal ezelőtt Csehországban és Szlovákiában. Meghatározó tényező katonai és politikai szempontból egyaránt a Koszovói Fel- szabadítási Hadsereg (UCK), amelytől a háború vagy béke sorsa függ a dél-szerbiai tartományban - mondta Adem Demaci, az UCK politikai képviselője az amerikai kongresszus tanácsadóival tartott találkozóján. Hatvan éve volt a kristályéjszaka Az újjáépített berlini zsinagógában közösen emlékezett a zsidóüldözések véres eseményére Gerhard Schröder kancellár, Ignatz Bubis, a német zsidóság, vezetője és Roman Herzog államfő. fotó: feb/reuters A rektor erőfitogtatása Egy százalékkal győzött az új bukaresti főpolgármester Szorosabb bolgár-török katonai együttműködésre szólított fel szófiai tárgyalásai után a török védelmi miniszterhelyettes. Ismét Sezgin elégedetten nyilatkozott a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről, valamint azokról az erőfeszítésekről, amelyeket Bulgária azért tett, hogy hadserege megfeleljen a NATO követelményeinek. Újabb öt zsidó telepet hoztak létre a palesztin-izre- ali megállapodás washingtoni aláírása óta Ciszjordániában a Háárec című tel-avivi napilap értesülése szerint. Az újság hétfői számában közli, hogy izraeliek telepedtek le szállítható lakóházakkal Rá- malláh környékén és Heb- rontól délre. A „Békét most” elnevezésű izraeli szervezet további három ilyen rögtönzött településről tud a Jordán folyó nyugati partján. Rendkívül szoros eredménnyel, szűk egyszázaléknyi különbséggel nyerte meg a bukaresti főpolgármesteri választást Viorel Lis, a Demokratikus Konvenció jelöltje az ellenzéki színeket képviselő Sorin Opresuval szemben. Kolozsvár A hétfőn közzétett végeredmény szerint a harmadik fordulóban Viorel Lis a szavazatok 50,5 százalékával győzött. A bukarestiek döntő többségét teljesen hidegen hagyta, hogy ki lesz a főváros első embere, így a választás egy hosszú, érdektelen maratoni versennyé változott. Október 25-én az első forduló érvénytelen lett, mert a választásra jogosultaknak csak 34,2 százaléka ment el szavazni. Egy héttel később, a megismételt első fordulóban egyetlen jelölt sem szerezte meg a győzelemhez szükséges abszolút többséget, ezért harmadik fordulót kellett tartani. * Nem kívánatos személyeknek minősítette és kitiltotta a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem területéről az intézmény rektora a magyar és német nyelven oktató egyetem felállításának feltételeit vizsgáló bizottság tagjait, élükön Tokay György kisebbségvédelmi miniszterrel. A kormány határozata alapján létrehozott munkabizottság magyar és német nemzetiségű egyetemi tanárokból, szakértőkből áll. A bizottság egyik tagja, Szilágyi Pál professzor, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem magyar prorektora a szombati ülés színhelyéül egyetemi dolgozószobáját ajánlotta fel. A meghívással azonban a bizottság nem élhetett, mert Mircea Mutha rektor megtiltotta, hogy a bizottság az egyetem épületébe léphessen. Meghalt Jean Marais A világhírű francia film- és színpadi művészt 84 éves korában egy cannes-i kórházban érte a halál vasárnap este. Jan Marais-t a magyar nézők is jól ismerték a többi között a Púpos, A királyasszony lovagja című filmekből és a Fantomas-sorozatból. Használtruhakereskedik! Nagy árukészlettel, olcsó árakkal várjuk az új és a régi használtruha-kereskedőket nagykereskedelmi raktárunkban. Címünk: 9735 Csepreg (Vas megye), Arany J. u. 2. Érdeklődjön telefonon: 94/366-506. | Nyitva: h-p 8-15-ig. Környezetvédő sárkány A Greenpeace a magasból méri az észak-franciaországi La Hage városában egy plutónium-újrafeldolgozó üzem felett a légkör radioaktivitását. A mozgalom aktivistái szerint az üzemet be kell zárni, mert életveszélyes. fotó: feb/reuters HÍRHÁ1TÉR Az igazság órája Eljött hát az „igazság órája” - fogalmaz sok megfigyelő. Most, amikor az Európai Unió kibővítésével kapcsolatban immár az érdemi tárgyalások kezdődnek meg Brüsszelben, óhatatlanul tisztulnia kell az összképnek. Az unió külügyminiszterei ugyanis a tagság első számú várományosainak tekintett hat állam (Lengyel-, Észt-, Cseh- és Magyarország, Szlovénia és Ciprus) képviselőivel újabb fejezetet nyitnak az eddigi, úgynevezett átvilágítási szakasz után, s remélhetőleg le is zárják a már átvett és egyeztetett témaköröket. A rezignáltabb megfigyelők persze aligha hagyják majd magukat meghatni a mai brüsszeli díszbeszédektől. Borúlátásuk - valljuk be - nem is alaptalan, hiszen az eddig átvett fejezetek kétségtelenül az egyszerűbbek közé tartoznak. A kutatásfejlesztés vagy az audiovizuális politika nyilván kevesebb érdek- ütközést szül, mint a majd csak ezután sorra kerülő agrárpolitika, vagy a környezetvédelem. Ráadásul Brüsszelben korántsem világosak a frontvonalak, a tagfelvételt sürgetők mellett megvannak bizony az ellenérdekeltek, a „fontolva haladók”, magyarán a lassítást pártoló országok is, és késik a belső reform. Ez magyarázza talán, hogy az elmúlt hetekben ismét felerősödött a számháború a bővítés időpontjáról: 2002-től 2015- ig megannyi verziót lehetett már hallani. Egyelőre csak a mai kezdet biztos, valamint az, hogy az átvilágítás folyamatát jövő nyárig szeretnék lezárni. Utána jön még a vita a mentességkérések - azaz a „derogációk” - ügyében várható egyeztetés, a problémásabb fejezetek körüli kompromisszumkeresés aligha gyors folyamata. A neheze még hátra van... Szondy Gábor Clinton elnök újabb csapást készít elő Irak ellen Bagdad Annanra vár Bili Clinton egyelőre nem döntött arról, hogy az Egyesült Államok erőt al- kalmazzon-e a Biztonsági Tanács együttműködési felhívásait notóriusan figyelmen kívül hagyó Irakkal szemben. Camp david Amerikai kormányzati illetékesek kiszivárogtatása szerint két változatban is elkészült az esetleges katonai akció terve. Az elnök a hétvégén a Maryland állambeli Camp David elnöki üdülőben tartózkodott, ahol megbeszélést folytatott Madeleine Albright külügy- és William Cohen védelmi miniszterrel, Sandy Berger nemzetbiztonsági tanácsadóval, George Tenet CIA-igazgatóval, továbbá több katonai vezetővel. Értesülések szerint a kidolgozott katonai terv két változata főként az előirányzott csapásmérés ereje különbözik egymástól. Irak kész a párbeszédre az ENSZ-szel fennálló ellentétei megoldásáért. Tom Dalyell vasárnap két alkalommal is megbeszélést folytatott Tátik Azizzel. Az iraki miniszterelnök-helyettes a válság megoldása szempontjából „kedvezőnek” tartaná, ha az ENSZ főtitkára ismét Bagdadba látogatna. Panaszkodnak a fehérek Az Egyesült Államok fekete bőrű polgárai még mindig jóval kevesebbet keresnek, mint fehér bőrű társaik. Washington Meglepő következtetést vonhattak le egy washingtoni kutatóintézet munkatársai egy közelmúltban végzett felmérés után. Az előzetes feltételezés azt valószínűsítette, hogy az Újvilág állampolgárai nehezményezik majd, ha még mindig el kell viselniük az előforduló hátrányos megkülönböztetést. Ennek most az ellenkezője derült ki. Mint kitűnt, a megkérdezett feketék 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy anyagi helyzete az elmúlt évben javult, s így elégedett sorsának alakulásával. Ezzel szemben a fehéreknél csak 31 százalék mondta, hogy javult a helyzete, s így jóval elégedetlenebbek. Míg a feketék közül csak minden tizedik panaszkodott megromlott pénzügyi viszonyaira, a fehérek közül szinte mindenki. TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI RT. Siófok, 70-es út 110. km Tel./Fax: 84/310-345 /CttJESAreoeZEAsI Ismét ZÖLDFOK NAPOK Siófokon a Kulturális Központban november 10 -11 - 12-én Erzsébet - Katalin napi virágvásár! Selyemvirágok, virágtartók, faiskolai növények, kerti szerszámok vására. 30-50% árengedmény! Cserepes dísznövények alkalmazási és fajtabemutatója "Természet gyermekszemmel" kiállítás "Virágkötészeti játszóház" DJ Meciar Amikor Meciar szlovák exmi- niszterelnök meghatottan dalra fakadt a szlovák televízióban, így kívánva elbúcsúzni szeretett népétől, még nem sejtette, hogy eljövendő karrierjét alapozta meg. Egy pozsonyi rádiós lemezlovas elkészítette ugyanis a dal videoklip j ét, a Meciar énekelte szlovák népdalt ráültetve egy nyolcvanas évekbeli sikerszámra ( Just Be Good to Me - Csak légy jó hozzám). Az egy perc negyven másodperces nóta - amelynek a címe: DJ Meciar - azóta a legnépszerűbb a szlovákiai diszkókban. Táncot is koreografáltak hozzá, felhasználva azt a búcsúzó kézmozdulatot, amelyet ugyancsak Meciar „dídzséj” mutatott be könnyes tévébúcsúján. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Fájdalmas út a meddőséghez • Válni is visszajárnak • Nemet mond a hímnemű • Egynótás szerzők Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin