Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998. november 1. Sport Tl7C>Tllfi3ttPl Tizenkettedik oldal A nagyhajóim sikerkovács Nagy Zoltán júniustól Tatabányán folytatja Nyolc éves sikeres múltra tekint vissza a nagybajom! leány röplabda utánpótlás. Az összesen 120 (!) tornagyőzelmet arató csapatok felkészítője Nagy Zoltán most mégis úgy gondolja elég volt. A miértről kérdeztük a szakembert. — Miként indult a nagybajomi sikersorozat? — A szüleim élnek itt, én a családommal 15 éve költöztem ide — mondta Nagy Zoltán, a Nagybajomi DRC edzője. — A helyi önkormányzatnál vagyok tisztségviselő, a gyerekekkel délután az általános iskolában foglalkozom. Körülbelül tíz éve kezdődött a fellendülés, amikor egyre több leány jelentkezett a röplabda-edzésekre. Sokakkal sikerült megszerettetni ezt a sportágat és egyre jobb eredményeket értünk el. A régió versenyei után országos szinten is számoltak velünk. Ez alatt az időszak alatt közel kétszáz viadalon vettünk részt. Megszámlálhatatlan mérkőzést és százhúsz tornát nyertünk. Úgy érzem az embereknek túl sok volt a siker. Az utóbbi időben hiába hoztuk az eredményeket, most már inkább ellenünk vannak, mint mellettünk. Fokozatosan romlott a légkör a röplabdasport körül. Ez jelentkezett az iskolai támogatások odaítélésénél és az önkormányzati testületi ülésen is. Nagyon sok irigyem lett az utóbbi időben és úgy éreztem lépnem kell.- Milyen döntésre szánta el magát? — A jelenlegi tanévet még mindenképpen végigdolgozom. Ennyivel tartozom a gyerekeknek, akik most nyolcadikosok és kitartottak mellettem. A diákolimpián ismét dobogós esélyeink vannak, ezt szeretnénk kihasználni majd. Az eddigi évek alatt több ajánlatot is kaptam különböző helyekről. Most ismét megkerestek Tatabányáról. Talán nem kell mondanom, akik a sportágban járatosak tudják, hogy a város a női vonal egyik fellegvára. A helyi vezetők szeretnének erős utánpótlásbázist kialakítani -a felnőtt együttes mögé, ennek a munkának lennék én az egyik résztvevője. Nagyon kedvező ajánlatot tettek és a jelenleg kialakult helyzetben úgy döntöttem igen mondok a hívó szóra. Szükségem van a környezetváltozásra és szakmailag is kihívást jelent ez a lehetőség.- Hogyan lehet így tovább dolgozni? — Megpróbálok kikapcsolni. Természetesen mind az edzői, mind pedig a sportreferensi.feladataimat a lehető legjobb tudásom szerint ellátom.- Ez azt jelenti, hogy júniustól Nagy Zoltánnal csak ellenfélként találkozhatunk? — Egyenlőre egy éves távollétben gondolkodom, de a körülmények alakulásának függvényében ez lehet hosszabb idő is. Az önkormányzatnál nagyon pozitív volt a vezetők hozzáállása, így fizetés nélküli szabadságra mehetek. Ez eltelő időben talán majd változik az én megítélésem is. Kun Zoltán- ' * * I Győzni megy a Pini Szegedre Egy hete a Dunaferr SE elleni tv-mérkőzésen két veretlen csapat találkozott egymással, amelyből a kaposváriak kerültek ki győztesen. Ma délelőtt 11 órakor Szegeden — ezt a találkozót is közvetíti az MTV2 — ismét csak két veretlen együttes csap össze egymással. Mészáros Dömötör kisebb bokasérüléssel bajlódik, de természetesen ma délelőtt a szegedi tv-s rangadón vállalja a játékot FOTÓ: LANG RÓBERT — Mi más lehetne a célunk, mint a veretlenségünk megőrzése — kezdte Demeter György, a Pini Kaposvár SE vezetőedzője. — Néhány hete az Interligában biztosan nyertünk Szegeden, így úgy vélem, kellő tekintélyt szereztünk magunknak. A legfontosabb számunkra most a jó játék; hogy ez milyen arányú győzelemmel párosul, az csupán másodlagos. A MedikémiaPapíron SC elsősorban centerposzton sebezhető; gyorsabb játékot szeretnék, ezért ismét visszakerül a kezdőcsapatba Mészáros Péter. A csapat egyik kulcsjátékosa, Mészáros Dömötör a bokáját fájlalta; ki is hagyott egy edzést, de ma délelőtt ott lesz Szegeden a pályán. A többiek mind egészségesek, harcra készek. A kaposvári társaság már tegnap délután útra kelt, s az éjszakát Szegeden töltötte. Reggel a két junior csapat kezd először, míg a 11 órakor kezdődő rangadót az MTV2 élő egyenes adásban közvetíti. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött zárójelben a válogatottság száma). Medikémia-Papíron SC Szeged: Neizer Zoltán (8), Urfi Csaba (25), Petheő Gábor (31), Berkes Zoltán (4), Torma Péter, VjacseszlavNirka (ukrán). Pini Kaposvár SE: Mészáros Péter (68), Mészáros Dömötör (33), Pásztor Attila (73), Gelencsér Balázs (25), Bánhegyi István (12), Szergej Szajfulin (orosz). Játékvezetők: Békési László, Pelikán Ferenc. (Fenyő) A bajnokság állása: 1. Pini Kaposvár SE 2. Dunaferr SE Bp. Vasas SC 4. Medikémia-Szeged 5. Kazincbarcikai VRC 6. Bp. Csepel SC 7. Nyíregyházi VSC 8. Kecskeméti RC 4 4 - 12- 2 8 4 3 1 9-5 7 4 3 1 9-5 7 3 3 - 9-16 5 14 5-12 6 4 13 5-9 5 4 13 4-9 5 4-4 2-12 4 Tegnap játszották: Kazincbarcikai Vegyész RC-Kecskeméti RC 3-0(15,13,4) A mai (további) párosítás: Bp. Vasas SC-Nyíregyházi VSC- Szabolcs Gabona Dunaferr SE-Bp. Csepel SC A rutin döntött MAFC-Nafa RC Kaposvár 3-1 (11, -9,11,9) A játszmák hajráiban nyújtott jobb és higgadtabb játékának köszönheti győzelmét a rutinos MAFC az újonc Nafa RC Kaposvár ellen. Szoros szettek és nagy küzdelem jellemezte a két csapat fővárosi párharcát. A vendég kaposváriak valamennyi játszmában sokáig tartották a lépést ellenfelükkel; sőt, a második szettet hozták is. A játszmák hajrájában azonban sajnos megremegtek a kezek, s az újonc Nafa RC hibáit a rutinos, egykori sokszoros válogatott játékosokkal felálló hazaiak könyörtelenül kihasználták, így nyerték a 99 percig tartó összecsapást. így játszottak Budapest, 50 néző. V.: Kovács G., ifjabb Beregszászi. MAFC: Sárik A., Tari, Sárik Z., TóthM., Novák, Nagy J. Csere: Vereczkey, Kovács K. Edző: Vocskó György. Nafa RC Kaposvár: Tóth T., Farkas, Erdei, Kiss Z., Tóth Gy., Nyári. Csere: Kiss A., Jezeri, Torma. Edző: Károly Róbert. Károly Róbert: — Úgy érzem, hogy rutintalanságunk miatt vesztettünk. Ha végig olyan egységes lett volna a csapat s végig úgy koncentrálnak a fiúk, mint a második játékrészben, akkor akár nyerhettünk is volna. Nincs mese, jövő vasárnap hazai pályán a Dági SE ellen — amely a Pini KSE előmeccse lesz — mindenképpen javítanunk kell. (Fenyő) A bajnokság állása: 1. MAFC 2. Veszprém RC 3. OSC 4. Ifjúsági válogatott 5. LRI-Malév SC 6. Dági SE 7. Zalaegerszegi RC 8. Szolnoki Titasz RK 9. HullámPack 10. Nafa RC Kaposvár H.Castellum SC 6 5 1 15- 8 11 5 4 1 12- 4 9 5 4 1 13- 7 9 8 1 7 5-23 9 4 4 - 12- 2 8 5 3 2 12- 9 8 5 3 2 10- 9 8 5 2 3 11-10 7 5 2 3 7-11 7 6 15 8-15 7 4-4 5-12 4 A mai párosítás: Veszprém RC—Dági SE OSC-LRI-Malév SC HullámPack-Dunaújváros-Zalaegerszegi RC Keszthelyi Castellum SC-Balatontégla- Szolnoki Titász RK Még nem hibáztak az angyalföldiek Angyalföldi DRC-Kaposvári BITT Női RC 3-9 (4,8,9) A várakozásnak megfelelően magabiztos hazai sikert hozott az Angyalföldi DRC-Kaposvári BITT Női RC NB l-es röplabdamérkőzés, így a fővárosi együttes továbbra is őrzi veretlenségét. Folytatódott tehát a hagyomány; Kaposváron ugyanis rendszeresen a BITT Női RC, a fővárosban pedig az Angyalföldi DRC csapata szokott nyerni. Az Extraligába készülő hazaiak nem egészen egy óra alatt hozták a számukra kötelező győzelmet. A találkozó pozitívuma volt, hogy a hetekig sérült Filipovicsné Marek Anikó — ha csereként is — újra pályára lép(het)ett. Az Angyalföldi DRC csapata így hét forduló után is őrzi veretlenségét. A budapesti együttes játékerejére jellemző, hogy — az ugyancsak jól szereplő — magyar ifjúsági válogatottnak nem kevesebb, mint hat (!) játékost adnak. Az előbb zsinórban négy győzelmet arató, majd utána három vereséget szenvedő kaposvári társulat a középmezőnyben várja a folytatást. így játszottak Budapest, 100 néző. V.: Jger, Adler. Kaposvári BITT Női RC: Tuba, Gelle, Tormási, Ékes, Szíj, Witz. Csere: Filipovicsné, Bondor A. (liberó). Edző: Merőné dr. Vermes Zsuzsa. Jók: Tuba, Szíj, Marék. Schumacher az edzéskirály A kétszeres világbajnok német Michael Schumacher volt a leggyorsabb szombaton hajnalban Szuzukában a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság hivatalos időmérő edzésén. Michael Schumachemek ■ ez volt pályafutása 20. edzéselsősége; így a Fer- rari-istálló kiváló pilótája rajtolhat (ott) az élről ma hajnalban a Japán Nagydíjon. A második legjobb időt a világbajnoki pontversenyben vezető finn Mika Häkkinen, a McLaren-Mercedes pilótája érte el. A második sorból rajtolhat (ott) el Häkkinen csapattársa, a brit David Coulthard, valamint Schumacher „párja", a szintén Ferrarival versenyző brit Eddie Irvine. — Nagyon örülök és boldog vagyok, mivel eddig megtérült a csapattal közösen elvégzett sok-sok munka. Úgy gondolom viszont, hogy Eddie-nek számos gondja volt az edzésen. — mondta Michael Schumacher, aki leggyorsabb körében 219,230 km/órás átlagsebességet ért el. — Jobb eredményt is elérhettem volna, így természetesen bosszús vagyok. Szerettem volna megszerezni a legjobb rajthelyet, de a második pozíció sem rossz. Az autó jól működött, s én is jó formában vagyok. A hibáim miatt viszont csalódottságot érzek — nyilatkozta Mika Häkkinen.