Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-31 / 255. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 31., szombat Kaposvár 5 Telelők ideje Kaposváron több mint kétezer állástalant tarta­nak nyilván, közülük min­den tizedik pályakezdő. Ennek ellenére sokkal jobb a helyzet, mint a né­hány évvel ezelőtt. A kaposvári munkanélküli­ségi ráta az országban az egyik legkedvezőbb: 6,8 szá­zalék. Somlyai Károlyné ki- rendeltségvezető-helyéttes elmondta: Kaposváron 718 munkanélküli kapja a jöve­delempótló támogatást. Az idén az eddiginél sokkal na­gyobb szerepet kapott a köz­hasznú munka is: a megye- székhelyen eddig 106 mun­kanélkülit foglalkoztattak. Ez nagyon nagy szám ahhoz képest, hogy más önkor­mányzat legfeljebb 1-2 köz­hasznú munkás alkalmazá­sát tudja vállalni. Az idén lehetőség volt arra is, hogy meghatározott időre és meghatározott felada­tokra, külön megállapodás alapján alkalmazzanak munkanélkülieket önkor­mányzatok, nonprofit szer­vezetek. A kaposvári város- gondnokság például három hónapra 30 embert alkalma­zott, akik 1500 akna, 3000 vízlevezető árok tisztításá­ban, karbantartásában segí­tettek. A kaposvári kirendelt­ségen egyébként felkészül­tek az év végi „rohamra”: 5- 800 új munkanélkülire lehet számítani a szokásos „telel- tetés” és az év végi létszám- leépítés miatt. (Jakab) Egészségért mozogtak Tíz esemény, ötezer résztvevővel Elégedetten nyugtázhatják az 1998-as évet a Kapos­vári Zöldpont Életmódklub vezetői, hiszen közel ötez­ren sportoltak az általuk rendezett programokon. Az elmúlt években már meg­szokhattuk, hogy a Szerb György és Dér Tamás irányí­totta szabadidősport-egyesü­let az óvodásoktól a nagyszü­lőkig minden korosztály kép­viselőit igyekszik megmoz­gatni. Az idén sem volt ez másként. A Zöld Tusa ese­ménysorozatot mintegy két­ezren, a kül- és belföldi túrá­kat közel négyszázan válasz­tották kikapcsolódásul. A zöldpontosok jártak az Al­pokban, a Szlovák Paradi­csomban és a Kárpátokban is. A nyári vitorlás- és kerékpár- túrák minden résztvevője nagy élményekkel térhetett haza. A szünidőben rende­zett rekreációs táborban 300 fiatal ismerkedett az evezés, a teniszezés, az íjászat, a lovag­lás, és az úszás alapjaival. Si­kerrel működik az aerobik- stúdió is. A szenior korosztá­lyú sportolók hazai bajnoki címekkel és nemzetközi eredményekkel öregbítik az egyesület hírnevét. A támoga­tók jóvoltából a különböző helyszíneken 600 ezer forint­nyi sportszer és ajándék ke­rült kiosztásra. Az évek során a Zöldpont Életmódklub neve és tevé­kenysége Kaposváron és a ré­gióban meghatározó ténye­zővé vált. (Kun) Óriás kagylók, trópusi csigák Rajnainé Horváth Éva ti­zenhárom éve gyűjti a tenger kincseit, gyűjteményének legszebb darabjai mutatja be a Toldi iskolában, fotó: lánc Központ a jövőnek Ma még csak az alapok készülnek Sokan már el sem hitték, hogy eltűnik a vasútállo­mással szembeni romhal­maz, az pedig végleg utó­piának tűnt, hogy helyén korszerű üzletház épül. Az önkormányzatnak — úgy tűnt — beletörik a bicskája ebbe a tervbe, többször is zsákutcába futottak. Az éve­kig tartó huzakodás után vé­gül sikerült megfelelő part­nert találni. Sárái Péter vagyongazdál­FOTÓ: KIRÁLY J. BÉLA kodási igazgató elmondta: a szekszárdi székhelyű Dóm Rt beruházásában, de kaposvári mérnök tervei alapján és he­lyi vállalkozók kivitelezésé­ben készül el Kaposvár leg­újabb kereskedelmi köz­pontja. Mellette egy 116 gép­jármű elhelyezésére alkal­mas, kétszintes parkolóház kap helyet, s új arculatot kap a tömbbelső is. Mindezek már az új évezrednek szóló tervek, hisz az átadást a jövő év végére tervezik. J. E. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK 424-076: A Kisgát, a Déryné és a Blaha Lujza utcában aszfal­tot terítettek egy éve. Az esővíz-lefolyó rácsokat azonban nem emelték fel. Miért? Pintér András, a városgondnokság munkatársa: — Az észre­vételt köszönöm. Az esővíz-lefolyó rácsok sorsáról nem tudok, de mivel ez problémát jelent, az ügyet mielőbb kivizsgálom. Vakcina ezerszám Mintegy 9 ezer influenza elleni oltóanyagot oszt szét Kaposváron és kör­nyékén a városi tisztior­vosi szolgálat. Akiknek nem jár térítés mentesen a vakcina, ötszáz forintért vásárolhatják meg a gyógyszertárakban. Az ÁNTSZ most gyűjti a há­ziorvosok igényeit, ez alapján derül ki, Kaposváron több-e az igény, mint ahány vakcina lakosságarányosan járna. Az oltóanyagot a jövő héten osztják ki, akik igénylik, no­vember 9-től jelentkezhetnek a háziorvosi rendelőkben. — Térítés mentesen kaphat­ják a védőoltást az idült szív-, keringési-, légzőszervi és anyagcsere betegségben szenvedők, a 60 éven felü­liek, a szociális otthonban élők, az egészségügyi intéz­ményekben tartósan ápoltak, az egészségügyben és a szo­ciális intézményekben dol­gozók, valamint azok a gye­rekek, akik tartós szalicilát kezelésben részesülnek — mondta ár. Bártfai Anikó vá­rosi tisztifőorvos. — A közle­kedési, rendészeti, oktatási és közellátási feladatokat ellá­tóknak, valamint a kollégiu­mok és más közösségek lakó­inak különösen ajánljuk ezt. A közvélemény általában minden felső légúti megbete­gedést influenzával azonosít, erről azonban csak akkor be­szélhetünk, ha sikerül kimu­tatni a vírust. A betegség jel­lemző tünete a nagyon ma­gas, nehezen csillapítható láz és a végtagfájdalmak. Arról nincs adat, hogy a vírus ta­valy hány embert vert le a lá­báról a városban, de az biz­tos, hogy szeptembertől fo­lyamatosan jelentkeztek az influenzaszerű tüneteket mu­tató megbetegedések. A tü­dőgyulladás és a gennyes agyhártyagyulladás elleni vakcinát ugyancsak javasol­ják az orvosok, ez receptre szintén kapható a gyógyszer- tárakban. Katona József A belvárosi forgalom irányai A Bethlen tér korszerűsíté­sét és közműfelújítását mindenképpen el kell vé­gezni, de sem a jelzőlámpás, sem a körforgalmas megol­dás nem tűnik alkalmasnak. Ez derül ki abból a tanul­mányból, amelyet Kaposvár most elkészült számítógé­pes közlekedési modellje segítségével készítettek. A DHV Magyarország Kft által készített számítógépes modell a Bethlen tér forgalomtechni­kai megoldásán keresztül vizsgálta a belváros közleke­dését. A program a jelenlegi ál­lapotból indult ki, ehhez for­galomszámlálást végeztek csúcsidőben. — Az egyértelműen kiderült a modellből, hogy nem szabad egy csomópontot önmagában megítélni, föl kell mérni átépí­tésének hatásait más helyekre — mondta Fazekas Sándomé, az önkormányzat műszaki igazgatója. — A Bethlen tér kapcsán nyolc megoldási mó­dot vizsgált a program. Esze­rint a tér forgalmának egy je­lentős része átterelhető lenne a 61-es és a 67-es főútra. A lámpát vagy körforgalmat kérdés helyett inkább az vető­dik föl: milyen más területe­ken kell beavatkozni, hogy a térről biztonságosan vezessük el a forgalmat. Komolyan meg kell vizsgálni annak a lehető­ségét, hogy a Petőfi utcát a tér felől lezárjuk, ami máshol többletforgalmat okoz. A mo­dell alapján fölvetődik a Szent Imre-48-as Ifjúság útja és a Szent Imre-Németh István fa­sor csomópont korszerűsítése, valamint a Somssich utca alá­rendelése a Szent Imre utcá­nak. Katona József Takarékosság, játékosan Nem voltak könnyűek a feladatok, a ré: A takarékossági világnap­ról emlékeztek meg a na­pokban a város hat iskolá­jában, óvodájában. A vi­dám versengést az OTP támogatta. A Toldi iskolában például úgy tartják: sokat változott a világ a takarékbélyeg óta. Ők in­vevők viszont nagyon jól szórakoztak kább életközeli példákon sa­játítják el a takarékosságot, a gazdálkodást: üveget, papírt, rongyot gyűjtenek, s pénzről a diákönkormányzat gazda­sági bizottsága dönt. A világ­nap számukra csak egy volt a sok takarékos nap közül. A Honvéd utcai általános iskolában már eredményt is . FOTÓ: LANG RÓBERT hirdettek: a pénz történeté­vel, az otthoni és az iskolai takarékossággal kapcsolatos vetélkedőt a felsősök verse­nyében az 5.a osztály öttagú csapata nyerte, második a 8.b, harmadik pedig a 7.b lett. Az alsósok között első a 4.a, második a 2.a, harmadik pe­dig a 3.b csapata lett. Számítógép segíti a tervezést Hét új, nagy teljesítményű számítógép segíti a mun­kát az agrárkamara ka­posvári irodájában, s most újabb gépek beszerzését tervezik. A kaposvári központ pályázik egy szaktanácsadói iroda ki­alakítására is, ahol szintén új gépekkel és programmal dol­goznak majd. A több millió fo­rint értékű fejlesztés jelentő­sen megkönnyíti a napi mun­kát. Mészáros József tanácsos, az agrárkamara munkatársa elmondta: számítógép segítsé­gével készítik — többek között — a mezőgazdasági jelentések összegzését, a statisztikát, va­lamint a különböző állami tá­mogatásokkal kapcsolatos tudnivalót. A szakemberek úgy tervezik: ha a gazdajegy­zői hálózatot később is a ka­mara működteti, laptopokkal akarják bővíteni a gépállo­mányt. Ezt a vidéken élő szak­emberek kapják, s így mind­össze néhány másodpercet vesz igénybe, hogy a kapos­vári irodából bármilyen adatot lehívhassanak. H. M. HÍREK A Szentiélekről Balás Béla kaposvári megyéspüspök a Szentiélekről tartott előadást Nagykanizsán. A Jézus Szíve templomban felnőtteknek rendeztek továbbképzést, ennek nyitóelőadását tartotta a főpásztor. Temetői buszjáratok Ok­tóber 31-én és november 1- jén temetői autóbuszjárato­kat indít a Kaposvári Tö­megközlekedési Rt. A Mező úti csomópont - 48-as ifjú­ság útja - Füredi csomópont - Kanizsai utca - Hajnóczy utca - Vasútköz útvonalon közlekedő járatok óránként indulnak a Mező úti csomó­ponttól fél tíztől este fél hétig, a Vasútköztől 10-től 18 óráig. Életrevaló diákok A Hon­véd Utcai Általános Iskola 6.a osztályának csapata is bene­vezett a Pharmavit Életrevaló Plusssz Programjába, Kop- házi Csabáné osztályfőnök vezetésével. Első feladatként a gyerekek Katona Roland válogatott búvárúszóval be­szélgettek és készítettek in­terjút. Programajánló Vasárnap 19 órakor a Szent Imre templomban a Kapos­vári Kamarazenekar és a Vi- kár Béla Kórus ad közös hangversenyt. Műsorukon Mozart Requiem című műve - D-dúr és G-dúr templomi szonáta - szerepel, vezényel Drahos Béla. Az Ave Verum Corpus Zákányi Zsolt vezény­letével hangzik el. Közremű­ködnek Lipták Mária (szop­rán), Horváth Éva (alt), Gás­pár Csaba (tenor) és Korpás Ferenc (bariton), valamint Drahos Béla (fuvola), Kardos Kálmán (orgona). Rccbok SP0RTB0LT-ban november 2-14-ig 10-20% engedmény! Kaposvár, Teleki u. 11. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: Szombat 31-én 3, 5, 7, 9: MAFFIA (mb. am.) Sony ste­reo. Vasárnap 1-én 3, 5, 7: MAF­FIA (mb. am.) Sony stereo

Next

/
Oldalképek
Tartalom