Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-30 / 254. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 30., péntek Barcsi Tükör 7 Tegnap történt Iskolások a madárvártán Hazaérkeztek a barcsi Deák Ferenc iskola diákjai az ócsai madárvártából. A Henkel Magyarország kft tisztasági versenyén a barcsi iskolások közül ők bizonyul­tak legeredményesebbnek, s jutalmul kapták ezt a kirándulást. Az ócsai szabadidőközpontban előadást hallgattak a termé- szetvédelmről, egy napot töltöttek a tájházban, a madárvártán. Megkerült az elveszett leány Megkerült a két hónappal ez­előtt eltűnt barcsi Póré Adrienn. A 18 éves leány sikertelen pót­vizsgája miatt szökött el otthonról, és Zalaegerszegen dolgo­zott egy panzióban. A Somogyi Hírlapban megjelent fotó alap­ján ismerték fel, és lapunkból tudta meg azt is, hogy keresi a rendőrség. Felújították a múzeumtetőt Az épület festését tegnap kezd­ték a szakemberek, a tetőzet felújításával pedig már elkészül­tek a barcsi Dráva múzeumban. Ez utóbbi 100 ezer forintba ke­rült. A javítás már régóta érett, hiszen már két év óta állandó gondot jelentettek itt a gyakori beázások. Új úton a határátkelőhöz Átadták a forgalomnak tegnap a 68-as tehermentesítő út Csillag éterem és határátkelő közötti szakaszát, valamint a 6-os és 68-as utak találkozásánál kialakí­tott körforgalmi csomópontot. A határra vezető korábbi út — a Nagyhíd utca — zsákutca lesz, így ezután csak az új útvonalon közelíthető meg a barcsi határátkelő. A 90-es évek filmjei Filmklub kezdődött a városi könyvtár és a Széchényi Ferenc gimnázium közös szervezésében a barcsi moziban. Októberben öt filmet — Utolsó belövés, Útvesztőben, Fargo, Trainspotting — nézhetett meg a főképp fiatalokból álló közönség. A 90-es évek művészfilmjeiből összeállított soroza­tot a filmklubok és filmbarátok köre támogatásával szervezték. Továbbképzés tűzoltóknak Elméleti és gyakorlati képzést tartottak tegnap a barcsi tűzoltóknak. A szolgálatban lévők az elméleti oktatás mellett többek között a gépjárműberen­dezések használatát, és a tömlő-összeszerelést gyakorolták. M 10­n Meg mindig ^ őszi vásár « a Dráva Parkett ^3 Kft.-nel 20-30% árkedvezmény, amíg a készlet tart. AJÁNLATUNK! Juhar de Lux szalagparketta 2200x208x14mm 6 037 Ft/m2 Akác de Lux szalagparketta 1500x208x14 mm 3 060 Ft/m2 Am. csersznye szalagparketta 2200x208x14 mm 4 800 Ft/m2 110 cm-es szalagparketta 2-3-4 soros 2 000 Ft/m2-től Éger 4 soros szalagparketta 450-900x208x14mm 2 205 Ft/m2 Am. cseresznye szalagparketta 450-900x208x14mm 2 480 Ft/m2 Áraink az Áfát nem tartalmazzák! 7570 Barcs, 763J P®cs’ Nagyhíd u. 78. áSfcfSSSOm Megyeri u. 66. Telefon: 82/463-179 JÉBfrÁ&fF Telefon: 72/213-324 Nyitva: H-P 8-17 jBHpgpy Nyitva: H-P 8-17 I Márkakereskedés: Frittman J. Siófok, Bajcsy-Zs. u. 203/A ~ Változatlan célok, változatlan polgármesterrel Tovább erősít a város Feigli Ferenc: Kifejezetten jó a város anyagi helyzete fotó: pölöskeiné Újabb négy éven át tartja a jelenlegi irányát Barcs — ígéri Feigli Ferenc, a város harmadszor is meg­választott polgármestere. Folytatódik a határ fej­lesztése, a kereskedelem erősítése, a turizmus megalapozása és az ipari park kialakítása. — A következő lépések: a növény- és állategészség­ügyi állomás és egy rekreáci­ós központ létrehozása — mondta Feigli Ferenc. — Folytatódik a tehermentesí­tő út építése és a Pólus-beru­házás. Emellett még egy bar- kácsáruház is kellene Bar­cson. Szeretnénk elérni,, hogy felsőfokú oktatás, kör­nyezetvédelmi szakember- képzés kerüljön a városba.- Sok kereskedő nem ért egyet a fejlesztési elképzelé­seivel. Nem bizonytalano­dott el emiatt? — Az a célunk, hogy a be­vásárlóturizmust minél to­vább fenntartsuk, és ha le­het, újabb horvát vásárlókat vonzzunk a városba. Ezt csak egészséges verseny­helyzet megteremtésével lát­juk elérhetőnek. Igyekszünk megtalálni a fejlesztésben a helyes arányt, hiszen nem akarunk senkit tönkretenni. — Tevékenységének ellen­zői azt mondják: azért nem akadt ellenfele a választás­kor, mert az ön által kijelölt pályáról már késő letérni. — Örömmel vállaltam vol­na a vitát olyanokkal, akik másként gondolkodnak a vá­ros jövőjéről. Én olyan plety­kát is hallottam, hogy azért nincs ellenfelem, mert a ren­geteg beruházással csődkö­zeibe juttattam a várost. Nos, Barcs kifejezetten jó anyagi helyzetben van, s azt is tudni kell: a múlt év nagy léptékű beruházásai nem a város pénzén készülnek.- Mit tart az elmúlt négy év legnagyobb eredményé­nek és kudarcának? — A legfontosabb ered­ménynek azt, hogy Barcs­nak sikerült elmozdulnia a holtpontról. Működőképes maradt a város úgy, hogy nem kellett helyi adót kivet­ni. Eredmény az is, hogy mára Barcs az idősekről való gondoskodás mintájává vált. Kudarcként könyvelem el a munkahelyteremtést, illetve a Szivárvány Gyógypedagó­giai Központ elhelyezését célzó törekvéseinket. N. L. Terjeszkedő ismeretterjesztők Négyszáz négyzetméteres épületet vásárolt Barcson a somogyi TIT. Az új köz­pont ígéretes első tanév elé néz. — A barcsiak örömmel fogad­ták, hiszen minőségi válto­zást hoztunk a felnőttképzés­ben — mondta Várhelyi Zol­tán, a TIT szervezője. — Az iskolák a felnőttoktatásból csak kis szeletet tudnak vál­lalni, a Barcson és környékén élőknek pedig nem mindegy, hogy Kaposvárra kell-e járni vagy helyben tanulhatnak. Természetesen nem akarunk versenyezni az iskolákkal, ve­lük összhangban, egyeztetve kíván dolgozni a TIT. Az érdeklődés nagy, nem volt nehéz a tervezett létszá­mokat összehozni az első tanfolyamokra. Először bolti eladók képzését kezdték meg, majd két nyelvtanfolya­mot indítottak, és most szer­vezik a szoftver-üzemeltetői tanfolyamot az új központ­ban. Hamarosan még valuta­pénztárosi, könnyűgépkezelő és kazánfűtő tanfolyamot is indítanak. Ezekkel párhuzamosan megkezdődött az ismeretter­jesztő előadássorozat is. — Olyan előadókat hívunk Barcsra, akiket érdemes meg­hallgatni. Egy fergeteges csil­lagászati és egy külpolitikai előadás már mögöttünk van, és a folytatás is hasonlóan színvonalas lesz. Terveik is vannak: jövőre szerétnének nappali tagoza­tos osztályt indítani a barcsi TIT-nél. N. L. Határfutás hetedszer Hetedik alkalommal szervezi meg a barcsi önkormányzat a határfutást Verőce és. Barcs kö­zött. — A sportkapcsolat 1945 óta folyamatos a két város kö­zött, a határfutás ötlete pedig a nyolcvanas években merült fel — mondta Florváth Gábor, az önkormányzat sportreferense. — Akkor még hiába próbálkoz­tunk, csak kilenc évvel ezelőtt rendezhettük meg az első ha­tárfutást. Két évet a háború mi­att kellett kihagynunk. Egyre többen futják le a 16 kilométeres távot. A verseny­zők javarészt magyarok, de az utóbbi években már jóval több horvát is indul. A 150 futó egy- harmada már horvát nemzeti­ségű. Sokan messziről utaznak ide: Zágrábból, Varazsdról, il­letve Szegedről, Budapestről, Tatabányáról. ínycsiklandó kiállítás Először fordul elő egy mú­zeumban, hogy a kiállított anyagot meg is kóstolhat­ja a közönség. A Dráva múzeum most for­mát és befőttet bont Vizuális kamara elnevezésű kiállításá­val. Arra vállalkozott, hogy bemutatja nagyanyáink kony­háját és háztartását, betekin­tést nyújt a barcsi éléskam­rákba is. Ehhez a város házi­asszonyai, nagyanyái közre­működését is remélik. A kiál­lítás idejére befőtteket, lekvá­rokat, szörpöket várnak, ame­lyek régi receptek alapján ké­szültek, s amelyekre büszkék a barcsi háziasszonyok. A legjobb receptekből kiad­ványt készítenek, és a kiállí­tott anyagot — természetesen a készítők engedélyével — megkóstolhatja a közönség. A cél az: a kiállításlátogatók ne csak a tárlat szemlélői legye­nek, hanem résztvevők is. Kisiskolások erdei sétán Erdei sétákra hívták a bar­csi gyerekeket a Dráva Völ­gye Középiskola erdészeti szakemberei a környék er­dőibe. Több mint száz óvo­dást és iskolást láttak ven­dégül Közóprigócon. A fákkal, gombákkal ismerkedtek a gyerekek, megnézték a fakiter­melést, célba lőhettek. — A legér­dekesebb az íjászat volt—szögez­te le Végvári Edina és Gárdái Anett. A két nyolcadikos leány jóelőre eldöntötte, hogy a célba lövést okvetlenül kipróbálják. — Fakitermelést sem láttunk még, az is érdekes volt — így Anett, s elárulta: már csak azért is figyelt, mert ebben a középiskolá­ban szeretne továbbtanulni. — Pályaválasztási tanácsadás­nak sem volt rossz ez a hét — mondta a szintén nyolcadikos Pénzár Árpád. — Sokan akarnak ebben az iskolában továbbtanul­ni, ők az intézményről és a szak­máról is sok mindent megtudtak. Az erdei programok mellett az iskolásokat előadások is várták: az erdő hasznosításáról, erdőgon­dozásról beszéltek nekik a szak­emberek. — Keveset tudnak ezek­ről a mai gyerekek, viszont na­gyon érdeklődők — mondta dr. Trombitás Zoltán oktató, a prog­ramsorozat egyik szervezője. — Nem véletlenül éppen ezeket a korosztályokat hívtuk meg. Ebben a fogékony korban kell elültetni bennük az erdő, a természet szeretetét. N. L. I Vágja ki, I I mert szüksége | lehet rá! A I SOMOGYI HÍRLAP \ hirdetésfelvevő helyei Barcson és környékén Mendöl József, ' Barcs, Deák Ferenc u. 19. ' A takarékszövetkezetek barcsi, babócsai, csokonyavisontai, darányi, lakócsai, homokszentgyörgyi, szuloki, vízvári, csurgói, zákányi, berzencei irodájában (68621) I Élénk forgalom a piacon Lassan gyakrabban hallani horvát szót a barcsi piacon és a város üzletnegyedében, mint magyart: többségben vannak a határon túlról érkező vásárlók. E hónap­ban csaknem 120 ezren lépték át a határt Barcsnál, s kilencven százalékuk horvát állampolgár volt, úticéljuk pedig a barcsi üzletek. fotö: pölöskeiné Segíti a kapcsolatok további bővítését Horvát kisebbségi önkor­mányzat alakult Barcson. Bár a városban alig több mint félezer horvát polgár él, mégis csaknem annyi szavazatot kaptak —1040- et —, mint a roma önkor­mányzat, amely több ezres cigányságot képvisel. — Legfontosabb feladatának a kultúra ápolását tekinti az új önkormányzat. Régebben horvát nyelvű színi előadáso­kat tartottak Barcson, nagy horvát bálokat rendeztek, ezt az élő kultúrát szeretnénk visszaidézni — mondta Orzsi Zoltán, a horvát önkormány­zat tagja. — A Barcs és Verőce közti kapcsolatnak is motorja szeretnénk lenni. Barcsra szép számban tele­pültek be a horvátajkú falvak­ból, és a háború után itt ma­radt sok menekült is. — Nekik és egy kicsit a határon túl élőknek is alakult az önkor­mányzat — tette hozzá. — Ki­alakítunk egy olyan helyet, ahová bármikor bejöhetnek információért, segítségért a Barcsra utazó horvát bevásár­lók. Az új önkormányzat — ha okosan pályázik — az elképze­lésekhez a szükséges pénzt is előteremtheti, hiszen itthon és Horvátországban egyaránt pá­lyázhat támogatásért. N. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom