Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-20 / 246. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 20., kedd Közlekedés 11 A balesetmegelőzési bizottság munkája megfelelő, a felelőtlen autós lett több Szigorít a vasút és a rendőrség Az év első kilenc hónapjában 14 százalékkal nőtt a sérüléses közúti balesetek száma. A Somogy megyei Balesetmegelőzési Bizottság ülésén arról Is szó volt, milyen Intézkedésekkel lehetne elejét venni a további növekedésnek. Balatonboglár A balesetmegelőzési bizottságok célja elsősorban felvilágosító munkája révén hozzájáruljon a balesetek számának csökkenéséhez. Hogy ez nem sikerült eddig idén, arról nem a bizottság tehet, ők mindent megpróbáltak: járták az óvodákat és iskolákat, közlekedés-biztonsági vetélkedőket szerveztek, amelynek győztesei az országos versenyeken is az élen végeztek. Ám mindez nem elég az üdvösséghez, ha a ritkuló rendőri jelenlétet kihasználva sokan nem is akarják betartani a még legalapvetőbb szabályokat sem. Mivel a bizottságok elnökei maguk is rendőrök, rendőrkapitányok, megígérhették, hogy hatékonyabbá teszik a járőri munkát, és ha kell, szigorúbbak is lesznek. Különösen olyan esetekben, amikor az autós veszélyhelyzetet vagy balesetet előidéző szabálytalanságot követ el. A bizottságban a Máv vas- útbiztonsági osztályvezetője is helyet kapott. Kovács József az elmúlt kilenc hónapot értékelve elmondta: továbbra is gondot okoznak a vasútnak az akkumulátor és vezetéklopások, valamint az optikai be: rendezések megrongálása. Somogybán is akadtak esetek. Kéthelyen például egymás után kétszer lopták el az akkumulátort. 49 esetben törték le a megyében a sorompó csapórúdját. A Máv azt szeretné, ha a berendezésük jelzi a bajt, azonnal szólhassanak a rendőrségnek, mert így a tetten érés valószínűbb. A rendőrség ezt kedvezően fogadta, még úgy is, ha néhány százalék esélye van a téves riasztásnak. V. O. Több autó talált gazdára Élénkülő forgalomról számoltak be a somogyi autó- kereskedők és járműipari szakemberek.'Október közepéig a vártnál több gépkocsit sikerült eladni. Megyei körkép Tóth Gábor, a kaposvári Mazda és Kia márkakereskedés vezetője szerint a járműpiacon csak kemény és kitartó munka hoz eredményt. A következetesség kétszeresen számít ebben az üzletágban. Az autót nemcsak eladni kell, a vevő megtartása is fontos feladat. A Mazdánál az első háromnegyedév forgalma kedvező. Mint mondta: a személygépkocsi-forgalom növekedésében a középkategória szerepe vitathatatlan. Az ide sorolt 323-as család sikere fontos a kaposvári kirendeltségnek. Újabb tervei vannak a közelmúltban piacra került modellel, s a bemutatás után úgy tűnik: a folytatás nem marad el. Ezenkívül a „nagyobb testvért”, a 626-ot keresik, s a haszonjárművek eladási statisztikája is kedvező. A japán márka különösen a kis- és közép- vállalkozók között kedvelt. Kampf Ferenctől, a kaposvári Peugeot Kampf tulajdonosától megtudtuk: január és szeptember között a vártnál több autót adtak el. S a szakemberek szerint húzósnak tartott november-december újabb sikert ígér. Az idei szezon siker darabja kétségkívül az új 206- os. Ez nem csak országosan, hanem Somogybán is kelendőnek bizonyult. A kaposvári márkakereskedésben úgy számolnak: az év hátralevő részében legalább 40 járművet adnak még el. Molnár Tibor, az Opel Molnár tulajdonosa is kedvező változást említett. A paletta új taggal bővült, ami érzékelhető forgalmukon. Az egyik legsikeresebb „műfaj” továbbra is az alsó-középkategória. A Corsa mellett jelentős mennyiségű Astra talált gazdára szeptember végéig. — Mintegy 30 százalékkal többet adtunk el — mondta Hajdúk Attila értékesítési tanácsadó, a kaposvári King-a- Ford márkakereskedés munkatársa. Hozzátette: egyaránt emelkedett a személy- és hasznonjárművek száma. A forgalom további növekedésével számolnak; rövid időn belül bemutatják a Focust. A múlt évihez képest több magánvásárló is rendelt kirendeltségükön. A növekedés a kedvező gazdasági változással magyarázható, ami a megyében is tapasztalható. Az új cégek is folyamatos fejlődésről adtak számot. Nagy László, a csurgói Nagy és Társa Kft ügyvezető igazgatója elmondta: a Subaru és a Tata forgalmazását a közelmúltban kezdték. A dél-somogyi kistérségben érdemes járművekkel foglalkozni. A helybeli érdeklődők mellett a közeli Zalából és Baranyából is jönnek. A terepjárós erényeket is mutató távol- keleti járművek főként a vállalkozók érdeklődését keltették föl. Úgy tervezik, hogy fokozatosan bővítik a kínálatot. A napokban ünnepük a kaposvári Cit- roen-szalon fennállásának első évfordulóját. Lengyel István tulajdonos azt mondta: jó, hogy vállalta az üzletnyitással járó kockázatot. Az első hónapokban megismertette a kínálatot, s a nyár óta töretlenül fejlődik a cég. (Harsányi) SZÜLETÉSNAPI AKCIÓ! ÉVES A ^ Suzuki Ha október 12-től 6 héten belül rendeli meg Suzukijét 6 ajándékcsomagból választhat 66 ezer Ft értékben. Hogy mi van a csomagokban? Keresse fel szalonunkat, ahol születésnapi meglepetés várja. Suzuki Karvalics Barcs, Bajcsy-Zs. u. 86. Tel.: 82/460-290 82/461-442 (92033) AGR0-SAT GÉPKER A név kötelez. MTZ82 2 200 000 Ft+Áfa-tól MTZ920 2 750 000 Ft+Áfa, műszakival Permetezőgép 600/12m kardánnal 345 000 helyett 298 000 Ft+Áfa Vontatott tárcsa 425 000 Ft+Áfa RÁB 2,83 ásóborona 3/7 000 Ft+Áfa Műtrágyaszórók, pótkocsik 51 - 81 műszakival NOVA-ZÁGORHIDA Tel.: 92/377-434, 92/377-107 ____________________________________________(91 749) A KCIÓ! november 5-ig új Gazella típusú haszongépjármű vásárlói és lízingelői között FIAT PUNTO személygépkocsi KERÜL KISORSOLÁSRA Sorsolás: november 7-én HIDEG TEAM Kaposvár, Füredi u. 180. Tel.: 82/428-074 (91721) Járműbörze I PEUGEOT Részletre: Peugeot 106 '95 1 200 000 Ft Peugeot Partner '96 2 300 000 Ft Peugeot Partner '97 2 390 000 Ft Peugeot 306 SL 96 1 900 000 Ft Peugeot 405 GRDT 95 1 850 000 Ft Nissan Priméra 93 1 350 000 Ft Golf III. 96 1 790 000 Ft Opel Astra 98 1 900 000 Ft Suzuki 98 1 400 000 Ft Fiat Bravo 98 1 900 000 Ft Skoda Forman 95 890 000 Ft Készpénzes Lancia Prisma '89 660 000 Ft Polski Fiat 1.5 '88 195 000 Ft Zastava GTL ‘87 320 000 Ft Alfa Romeo '83 250 000 Ft Trabant 90 390 000 Ft Audi 100 '84 350 000 Ft Peugeot 405 '89 890 000 Ft Balatonboglár, Klapka u. 17. B&M Kft. 85/353-521 „222„ Használt autók Audi A6 V6TDI 2.5 '97 10 990 000 Ft Audi 801.9TDI ‘93 2 450 000 Ft Audi 801.9TDI '93 2 500 000 Ft VW Polo Classic 1.6100 LE '96 2 390 000 Ft VW Polo Classic 1.4 '97 2 200 000 Ft VW Polo Classic 1.4'97 2 200 000 FI Renault duplafülkés, platós 2.10 95 2 160 000 Ft+áta VW T4 platós 240 93 2 280 000 FI VW T4 platós 240 91 1 440 000 Ft Mazda D 2200 platós, ponyvás 2.2D 93 1 300 000 Ft VW T4 alváz dobozos felépítmény 2.4D '93 1 850 000 Ft Skoda Octavia GLX 1.6 '97 2 900 000 Ft Karg Autó Kft. Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. £ Tel.: 82/310-303, 318-971 I • AUTÓBUSZOKRÓL leselejtezett automata fékutánállító kart, bármilyen állapotban, magas áron felvásárolok. Tel.: 20/9323-980. (92072) • NAGYON jó állapotban lévő Kamaz Hiab daruval felszrelve, rakoncásra • “0” évestől autóját karambolosán megvásárolnám. 06-20-77-87-35. (84855) • “0” évestől törött, totálkáros autót veszek, magas áron. 06-20-9448-228. (91062) • “0” ÉVESTŐL karambolos, totálkáros autót vennék. 06/30/9-440-110. (89820) • 0 évestől sérült, totálkáros autót veszek készpénzért. Tel.: 06-30-94-90- 210. (90369) levizsgáztatva sürgősen eladó. Érdeklődni 06-85/314-191 vagy 06-60/ 367-373. (91828) • 1983-as Alfa Rómeó Sud műszakival eladó. Irányár: 140 EFt. Tel.: 06-82/434-937. (92259) • SKODÁT 83-94-es évjáratig veszek készpénzért. Tel.: 06-30/9-344-015. (90271) • UE 28-AS főtengelyt vennék. Buzsák, Kossuth u. 3. Orbán. (92087) • DÁCIÁT, Arót, Oltcitot vásárolok. (30) 949-8421. (92046) • FEHÉR Toyota Corolla Liftback 5 ajtós, 1995-ös eladó. Tel.: 30-9-571- 526. (92118) • LADA Samara 1988-as jó állapotban, 5 sebességes váltóval, vonóhoroggal, 420 E Ft-ért eladó. Telefon: 85/350-523. (91660) Használt autók Seat Ibiza 1.4 Sportline '94 1 350 000 Ft VW Golf 1.6 GTD'88 750 000 Ft Fiat Tempra 1.4 SW '96 09. 1 600 000 Ft SEAT Zsillé, Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel./fax: 82/415-741 (92163) • VW LT-31 zárt, benzines kisteherautó jó állapotban eladó. Irányár: 500 E Ft. Tel.: 84/340-622. (92069) • VW PASSAT 2.0i GL megkímélt állapotban sürgősen eladó. 20/9414- 482. (91740) Kaposvár, Kisgáti u. 15. Telefon: 82/529-512 Dízel autók téli felkészítése ✓ izzitógyertya ✓ porlasztócsúcs ✓ adagoló ✓ akkumulátor nagy választékban Ingyenes telefon info: 06-80/221-221 (69079) Citroen Stefan Használt autók! Citroen ZN 1,4i 5 ajtós, 45000 km-rel, '94 1 350 000,- Ft Ford Mondeo 1.6i 16V ABS, '95 2 200 000,- Ft Citroen C15 1.1 i 25000 km-rel, '95 1 400 000,- Ft Citroen AX1.H'89 540 000,-Ft Citroen Berlingo 1.8D zárt, '98 1 650 000,- Ft+ÁFA- hitelvásárlás, részletfizetés Citroen Saxo 1.1 i 28000 km, '96 1 550 000,- Ft Balatonfenyves, Kossuth u. 105. * Telefon: 85/361-5761 Őszi randevú a Renault Tőrekesnél! <& HYUNDAI Márkakereskedés fH&, ....j • .. , és Szerviz FIGYELEM! Európa legnépszerűbb autója a Renault Megane Önre vár! Szervizünkben Nézzen be a Renault Törekeshez, mert most kamatmentes tovább tart részletre hozzájuthat! Rendelkezzen a vételár hetven százalékával és válasszon a raktárkészletből! ÉS EZ NEM MINDEN! a kedvezményes katalizátor program Várjuk érdeklődésüket. Ha november 30-ig nálunk rendeli meg álmai autóját, de Műszaki vizsgáztatás, nem tart igényt kamatmentes hitelünkre, százezer forint zöldkártya. értékű extrával lepjük meg. /-*. HYUNDAI 4# 1 Nagy Lengyeltóti, Renault 1 orekes ** Kaposvári u. 7. Kaposvár, Iszák u. 46. • Tel.: 82/319-400,412-532 RENAULT r ’ ÉLMÉNY VELE ÉLNI Tel.: 85/330-843 85/330-143. (S2158) NISSAN KARCSÚ ÁRAKKAL ALMERA/ftt SUMMIT GRAND Hitel. Teljes hiteldijmutató: 20,91% A német és az osztrák autóklub töréstesztjében kategóriaelső. 2 430 000 Ft Nissan Kaposvár Kft. Füredi út 180. Tel.: 82/311-500, 506-166 NISSAN MINDEN RENDBEN