Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-17 / 244. szám

Sport Tizenkettedik oldal Bárdos György örök szerelme A világ legjobb és legeredményesebb fogathaj­tója. Ötszörös VB-győztes és hétszeres EB- bajnok; emellett a világbajnokságokon még to­vábbi hat ezüstöt és egy bronzot, a kontinens- viadalokon pedig egy ezüstérmet gyűjtött be, ráadásul mindezt a sportág krémjének számító négyesfogathajtásban. A tekintélyt és tiszteletet parancsoló eredménysor ellenére is a Magyar Lovas Szövetségnek nincs szüksége Bárdos Györgyre. — Azt mondják, aki egyszer megismeri a lo­vat, az élete végéig a rabjává válik. — Ez valóban így van. A szüleimnek Hevesen voltak lovai, azaz úgy is fogalmazhatnék, hogy már előre meg volt írva a sorsom. — Mindig is fogatokat akart hajtani? — Nem, eleinte ugrólovas voltam. A 60-as vé­ge felé a kor egyik kiváló hajtója, Kádár László megbetegedett, s én ugrottam be a helyére. Egé­szen jól ment, Kádár pedig később az edzőm lett. Hát így kezdődött a bakon a pályafutásom, amely jó negyedszázadon át tartott. — Az első jelentősebb sikere? — 1973-ban a magyar bajnokságon ezüstér­mes lettem, amelyet több dobogós helyezés, majd bajnoki címek követtek. — Nem akárhogy mutatkozott be a nemzetkö­zi porondon. — Tulajdonképpen az első jelentős nemzet­közi viadalom a svájci világbajnokság volt 1974- ben, azaz mindjárt a mélyvízbe dobtak. Túl sok kellemes emléket nem őrzök róla, hiszen 13 tár­sammal együtt kizártak; erre a sorsra jutott töb­bek között a világhírű Abonyi Imre és Fülöp her­ceg is. A svájci VB-ről aztán egyenesen Német­országba utaztunk, ahol elkeseredésemben megnyertem a rangos aacheni derbit. — A folytatás is Bárdos-sikerektől volt vissz- hangos. Majd következett egy egészen kápráza­tos sorozat. — 1977 és 1981 között ahány versenyen csak elindultam, azt mind megnyertem. Egymás után három Európa-bajnokságon és két világ- bajnokságon lettem aranyérmes egyéniben és csapatban úgy, hogy a többiek nemhogy le­győzni, de még megszorítani sem igen tudtak. — Olyan eredménysorral büszkélkedhet, amely nemhogy Magyarországon, hanem az egész világon példa nélküli. Sőt, a szakemberek azt mondják: nincs és nem is lesz olyan fogat­hajtó, aki túl tudná szárnyalni Bárdos György eredményeit. — A több mint két évtizeden át tartó sporto­lói pályafutásom során legalább 200 versenyen indultam. Sokfelé megfordultam a világban, több mint 15 évig voltam a válogatott tagja. — Ezért hihetetlen, hogy a Magyar Lovas Szö­vetség nem tart igényt a szolgálataira. — Soha nem jártam a TF-re, így nincs „hiva­talos” edzői végzettségem. Más országokban ez nem jelent akkora problémát — elég, ha csak Németországot, Beckenbauert említem —, de úgy látszik, nálunk a papír szent dolog, anélkül megbélyegzett és elveszett ember vagy. Hogy az elmúlt 30 évben azért letettem valamit az asztalra, az nem számít... — Mint ahogy az is tény: régebben a rangos világversenyeken a magyar fogathajtók voltak a főszereplők, ma viszont... — Éppen azt a magyar virtust, tűzet hiányo­lom belőlük, amely bennünket jellemzett. Néz­zék meg, hogy mikor nyertünk utoljára mara- tonhajtást. Pedig valamikor az erősségünk volt. — Két éve Tápiószentmártonban a Kincsem- lovasparkban búcsúzott el a közönségtől. A sporttól, a lovaktól azonban mindmáig nem tu­dott elszakadni. — Ha a Magyar Lovas Szövetség vezetői nem is, azért mások odafigyelnek és megfogadják a tanácsaimat. A Technotext SE világbajnok ver­#v||nr; IS V jrܧiT?*Jj A világ legjobb fogathajtója, Bárdos György a sportághoz nem lett hűtlen FOTÓ: WALTER PÉTER senyzőinek segítek amolyan szakmai tanács­adóként. 20 éves fiam, Attila is most már rend­szeres résztvevője a négyesfogathajtó- versenyeknek; jelenleg a negyedik-ötödik he­lyen áll a magyar rangsorban. Az emlékezetes 1978-as világbajnokság színhelyén, a Kecske­mét mellett fekvő Hetényegyházán pedig fogat­hajtó-iskolát működtetünk kezdők számára, ahová nemcsak Magyarországról, hanem kül­földről is jönnek.- Megéri ma Magyarországon a lovassport­ban dolgozni? — Nem tudom, mert nekem a sport egyálta­lán nem jelent pénzt. A Technotext vezetőitől nem fogadok el semmiféle anyagi juttatást, a fogathajtó-iskolánk pedig alapítvány keretén belül működik. A birtokomon, Hetényegyházán dolgozunk és gazdálkodunk, abból élek. Fenyő Gábor A Zöld Tusa vége Túraversennyel ért véget teg­nap a Tókaji Parkerdőben a Kaposvári Zöldpont Életmód­klub „Zöld Tusa” rendez­vénysorozata. A kaposvári II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskolával kö­zösen lebonyolított esemé­nyen mintegy százötvenen vettek részt. Á kiváló időben több lehetőség közül választ­hattak a jelenlévő próbázók. A felkészültebbek a Somogy­bán első alkalommal megren­dezett tájékozódási túraver­senyen mérhették le hozzáér­tésüket és állóképességüket. A feladatokat a Kaposvári zöldpont Életmódklub túra- szakosztály-vezetője Fodor Péter állította össze. A kényel­mesebbek az amatőrök részé­re kijelölt útvonalat teljesítet­ték. A legkisebbek a tavak kö­rül sétáltak és különböző ter­ményeket gyűjthettek. A leg­több diák a kaposvári Kisfa­ludy, II. Rákóczi, Bartók, Ka­tolikus és Berzsenyi általános iskolából érkezett. Ezzel befejeződött az egész éven át tartó versenyso­rozat. A négy vagy öt próbán résztvevők ajándékokkal tér­hettek haza. A Kaposvári Zöldpont Életmódklub utolsó rendezvénye az idén a no­vember 28-án rendezendő Zöldpont Bál lesz, melyre a tervek szerint egy az év törté­néseit összefoglaló kiadvány is elkészül majd. (Kun) Varga János két győzelmet szerzett a dunántúli rangadón FOTÓ: TÖRÖK ANETT Somogyi kaucsukművészek Jó kört zártak tegnap a somo­gyi NB I-es asztalitenisz-csa­patok; a női „A” csoportban a Kaposplast esélyeshez méltó­an biztosan nyert Egerben, míg a férfi „B” csoportban a Kaposplast Somogy Rádió csa­pata hazai pályán a Pécsi DD Gáz SC együttesénél bizonyult jobbnak a dunántúli rang­adón. Eredmények A női „A” csoportban: Egri Áfész-Kaposplast 5:13 A kaposvári győztesek: Béla 4, Alkonyi 3, Davidovics 3, Siry 2, valamint az Alkonyi-Siry páros. A vendég kaposvári gárda jó játékkal győzött Egerben. A férfi „B" csoportban: Kaposplast Somogy Rá­dió-Pécsi DD Gáz SC 12:6 A kaposvári győztesek: Pig- niczky 3, Szabados 3, Rudiik 2, Varga 2, valamint a Pigninczky-Kudlik és a Szabados-Varga páros. A dunántúli asztalitenisz­rangadón a kaposvári együttes úgy is győzni tudott, hogy a sérüléssel bajlódó Berdár nem játszhatott, Rudiik pedig láza­san állt asztalhoz. Ma sem maradnak mérkő­zés nélkül az asztalitenisz so­mogyi hívei; a Kaposplast női csapata a szomszédvár Szek- szárdot fogadja délelőtt 11 órakor Kaposváron az Arany úti asztalitenisz-csarnokban. Bogdán Endre az ausztrál VB-re készül Vannak sportolók, akik­nek az eredményeik alap­ján a legjobbak között, a világbajnokságon lenne a helyük, az anyagi lehető­ségeik viszont igencsak korlátozottak. Közéjük tartozik a Kaposvári Texti­les Modellező Klub kiváló sportolója, a sokszoros magyar bajnok és váloga­tott, Bogdán Endre autó­modellező. November 23-a és december 1-je között rendezik meg Ausztráliában, Sydney-ben a sorrendben hetedik sebességi autómodellező világbajnok­ságot. A Kaposvári Textiles Modellező Klub sokszoros válogatott és magyar bajnok sportolójának, Bogdán Endré­nek (idei) eredményei alap­ján mindenképpen ott lenne a helye. Csupán egy „apróság” hiányzik ehhez; a pénz... — Eddig vagy 20 Európa- bajnokságon állhattam rajt­hoz; a legszebb eredményem egy bronzérem volt, legutóbb Oroszországban, Szentpéter­váron pedig az ötödik helyet szereztem meg — mondta Bogdán Endre. — Csakhogy EB-t minden esztendőben rendeznek, VB viszont csak három évente van. Furcsán hangzik, de — a legtöbbször anyagi gondok miatt — eddig csak egyetlen világbajnoksá­gon vehettem részt: 1995-ben Franciaországban, Lyonban a nyolcadik lettem. A sydney-i VB - a legszűkebb és legtaka­rékosabb számításokat figye­lembe véve - is mintegy fél­millió forintba kerül; ennek a tekintélyes összegnek a nagy része már meg van, de 100-150 ezer forint sajnos még mindig hiányzik. Abban bízom, hogy kaposvári cégek, vállalkozók nyújtanak segítő kezet; az ő segítségükkel si­kerül előteremtenünk a hi­ányzó összeget. Bogdán Endre azt mondja: ha minden összejön, az élme­zőnyben végezhet. Kis sze­rencsével az előkelő 5-8. he­lyek egyikére lehet jó az ausztrál világbajnokságon a legnagyobb géposztályban, a „királykategóriában”. S van még valami: ő lenne az első modellező, aki hivatalos vi­lágversenyen képvisel (hét) né a magyar színeket Ausztráliá­ban. Akik tehát segíteni tud­nának valamilyen formában a kiváló kaposvári sportember­nek, azok hívását várják a (82) 313-868-os — üzenetrög­zítővel ellátott — telefonszá­mon. Egyben biztosak lehe­tünk: ismerve a remek somo­gyi modellezőt, nem fog csa­lódást okozni. (Fenyő)

Next

/
Oldalképek
Tartalom