Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-02 / 231. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 2., péntek Megyei korkép 3 Lépést vált a Balaton Füszért (Folytatás az 1. oldalról) — Mit hoz az új esztendő? — A Balaton Füszért Rt jö­vőre ünnepli megalakulásá­nak 50. évfordulóját mondta Szentgróti János. - Ezt már az új szellemben te­vékenykedő céggel szeret­nénk emlékezetessé tenni. Január 1-jétől ugyanis fel­vesszük a Balaton Füszért Kereskedelmi Rt nevet. Az új vezetés feladata, hogy há­rom hónap alatt végrehajtsa az ehhez szükséges változta­tásokat. Olyan új céget hoz­zon létre, amely hosszú tá­von is működőképes; át­szervezésekkel és az új szervezet kiépítésével olyan struktúrát alakítson ki, amely állja a versenyt és új területen is kedvező pozíci­ókat szerezhet.- Mit jelent ez a gyakorlat­ban? — A kereskedelemben ra­cionalizáljuk azokat a tevé­kenységi köröket, amelyeket eddig a nagykereskedelmi 'kft és a Glória végzett. A be­szerzésben biztosan számít­hatunk a 20 milliárdos Cso­pak Rt-re. A Balaton Füszért Rt rendszerébe visszainteg­rálódó Glórián keresztül szolgáljuk ki majd a viszont­eladókat, közületeket is. A cég új üzletfilozófiájának megfelelő alapokra helyez­zük a reklám- és marke­tingmunkát. Szakértőink fo­lyamatosan dolgozzák ki azokat az új módszereket, amelyekkel megnyerhetjük a vásárlókat és valóban elő­nyös ajánlatokat tehetünk a kiskereskedőknek. Újraé­lesztjük a túrajáratokat, s új lehetőségeket kínálunk So­mogybán és Zalában, de más megyékben is. Vállalkozunk dealeri tevékenységre is, így távoli cégek termékei is meg­jelenhetnek Kaposváron és környékén. Ehhez is megvan minden feltétel. A kaposvári bázist igazi kereskedőházzá alakítjuk. A Raktár utcában például a nagybani vas-, zöldség- és húskereskedés alakíthatunk ki; a Glóriában több cég és szakma részvéte­lével megújítjuk a kínálatot. Reményeink szerint hitel nélkül kezdjük a jövő évet. — Kétmilliárdos forgalmat terveznek jövőre... — A nyáron Bogláron ke­reskedőházat nyitunk, a többi településen pedig bér­beadással hasznosítjuk a va­gyont. Megfelelő ajánlat ese­tén az eladástól sem zárkó­zunk el. A Balaton Füszért Rt-nek két nagyon fontos ta­padási pontja lesz. Tőlünk vásárol a gasztronómiai kft, amely a vendéglátókat cé­lozta meg Somogybán és Za­lában, és mi látjuk el áruval a Balaton Üzletház Kft-t. Ez évente egymilliárd forintot jelent. 500 millió forint for­galmat várunk a Glóriától, a többi pedig a viszonteladók­tól származik majd. Lengyel János Biztonsági őrök védik az üzemet és a családot Téglagyári összecsapás Családi perpatvar volt tegnap délelőtt Tabon, a téglagyár területén. Csak gyors rendőri Jelenlétnek köszönhető, hogy tetle- gességre nem került sor. Tab Tegnap délelőtt Hollósi Lajos a tabi téglagyár harmadré­szének tulajdonosa bejelen­tést tett a helyi rendőrőrsön, mert anyósa nem engedte be a gyár területén levő közös lakásba. A feleségétől hóna­pok óta külön élő férfi tegnap lányát szerette volna elvinni, ám anyósa és felesége elzár­ták előle. Legutóbb anyósa seprűvel bántalmazta, ezért most két testőrrel érkezett. Szerette volna a gyárban leál­lítani a termelést is, mert sze­rinte felesége és anyósa sza­bálytalanul üzemeltetik. A Somogyi Hírlap meg­tudta: Hollósi Lajos már ko­rábban feljelentést tett ezügyben, ám érdemi döntés még nem született. A Secont- roll őrző-védő kft fegyveres, kutyás biztonsági őrei védik a téglagyár területét és az ott lakó családot. Munkatársunk szerette volna megkérdezni a feleséget, Hollósi Gyöngyit is, ám a biztonsági őr nem „engedélyezte” a látoga­tást. K. J. Per helyett pénzt A Kisvárosok Országos Ér­dekszövetségének elnök­sége tegnap arról döntött Dr. Sütő Lászlót delegálja abba a törvényelőkészítő csapatba, amelynek fel­adata az lesz hogy el­döntse, milyen módon, mekkora összeget fizessen az állam az önkormányza­toknak a privatizált gáz­közmű vagyon után. Budapest, Marcali A kormány jogalkotással kí­vánja rendezni az alkotmány- bíróság döntése nyomán kia­lakult helyzetet. A kifizetés Elkészült a Jól akar szerepelni a Fi­desz MPP az önkormány­zati választásokon. Arra számítanak, hogy október 18-a után érdemben szól­hatnak bele a megyét érintő stratégiai dönté­sekbe. Erről tegnap Ka­posváron a pártok házá­ban tájékoztatták az új­ságírókat. Kaposvár A Fidesz MPP( elkészítette megyei programját, amely­nek középpontjában az em­ber áll. — Olyan megyét aka­runk, amely hatékonyan ke­zeli a polgárok gondjait, el­látja a térségi feladatokat és magas színvonalon szervezi az együttműködést — mondta Juhász Tibor, a Fidesz MPP megyei elnöke. Hozzátette: a listákat szakmai szempontok és a politikai megállapodások alapján állították össze. Me­A megye új A megyepolitikában jelen­tős szerepe van a hosszú távú, stratégiai gondolko­dásnak. Ebben egyetértett tegnap a megyei közgyű­lés elnöke és az SZDSZ megyei vezetése. KAPOSVÁR Dr. Kolber István, a megyei önkormányzat elnökeként hívta meg a pártok somogyi vezetőit. Az elmúlt négy évet áttekintő sorozat tegnapi ál­lomásaként találkozott a sza­baddemokraták képviselői­vel. Úgy értékelte: az SZDSZ főként a környezetvédelem, az idegenforgalom és az in­formatika terén játszott jelen­tős szerepet a megyei köz­gyűlés munkájában. módját és nagyságát szabá­lyozó törvényt az önkormány­zati szövetségek bevonásával készítik elő. Ilyen testületből jelenleg négy működik az or­szágban. Dr. Sütő László el­mondta: a kisvárosokat tömö­rítő szervezet azt szeretné el­érni, hogy a kártalanítás pénz­ben történjen és ne peres úton kelljen az önkormányzatok­nak a pénzükhöz jutni. Szak­értők szerint ez országosan százmilliárdos nagyságrendű kiadást jelent az államkasszá­ból. Marcalit például, a jelen­legi szabályozás alapján, a polgármester szerint, közel 100 millió forint illetné meg. Fidesz-lista gyei elnökjelöltjük nincs, er­ről, valamint a többi tisztség betöltéséről kizárólag a vá­lasztások eredményének is­meretében tárgyalnak majd. Előzetes választási megálla­podást ezért sem kötöttek. Bejelentették azt is: a Fi­desz MPP listáját a 10 ezer la­kos feletti településeken dr. Balázs Árpád vezeti, őt követi a nagyatádi Ágoston Gábor, a barcsi Kuzma László, az MDF-es kaposvári Kocsis Gyula és Kari Péter. A 10 ezer lakos alatti tele­püléseken a listavezető Ju­hász Tibor Kaposvár, majd Móring József Attila Somogy- vár, Berták László Vése, Ma- jer István Marcali, a Keresz­ténydemokrata Szövetség nevében Szűcs László Bala- tonlelle, az MDF-es dr. Gru­ber Attila Siófok, Damásdi, Miklós Kaposvár, Szabó Ti­vadar Fonyód, Horváth Gyula Tab és az MDNP-s Szabados Péter a sorrend. L. J. kihívásai Kurdi Péter, az SZDSZ me­gyei elnöke kiemelte: pártja fontosnak tartotta, hogy a régi megyerendszer átalakul­jon, az önkormányzati jo­gok, a fejlesztési források el­osztása és az államigazgatási feladatok a megfelelő szin­tekre kerüljenek. A megyei közgyűlés alelnökeként is tevékenykedő politikus sze­rint a megyei önkormányzat 5 ezer dolgozójával ma is ki­terjedt oktatási, egészség- ügyi és szociális intézmény- rendszert működtet. Kiemelt szerepe lesz a jövőben a re­gionális gondolkodás fej­lesztése. A jövő évezred Eu­rópájában a határon túli együttműködések is egyre fontosabbak lesznek, mondta Kurdi Péter. a SOMOGYÉRT Egyesület megyei képviselőjelöltjei felkészült, a köz ügyeit értő és vállaló polgárok. Nincs olyan település, amelynek képviseletére ne lenne jelöltünk. Helyszűke miatt csak az első öt név szerepel majd a szavazólapon a 8-as szám alatt. Mögöttük azonban ott áll minden jelöltünk. Köszönjük, hogy vállalták a képviseletet és ezzel a pártokat is beleértve minden jelölő szervezet között a legnépesebb csapatot állíthattuk a 10.000 fő alatti települések megyei választási listáján. EGYESÜLET EGYESÜLET Gyenesei István dr. mérnök-közgazdász, 9 évig a Megyei Tanács, ill. a Megyei Közgyűlés elnöke Farkas István polgármester,’TAB, KÁNYA, TORVAJ, ZALA, LULLA, BÁBONYMEGYER, SÉRSEKSZŐLŐS Papszt Lajos polgármester, LENGYELTÓTI, GYUGY, K1SBERÉNY, HÁCS, SZŐLŐSGYÖRÖK Berkes László pm„ B.FÖLDVÁR, SZÁNTÓD, KEREK1, BÁLVÁNYOS, PUSZTASZEMES Mohr Tamás dr. pm., cs.orvos, SEGESD, ÖTVÖSKÓNYI Spiegl József dr. a Zselica Szövetség elnöke, ZS.SZENTPÁL, SIMONFA, BŐSZÉNFA és további 19 zselici település Ács Attila polgármester NAGYBAJOM, KISKORPÁD, ÚJVÁRFALVA, JÁKÓ, PÁLMAJOR Almacht Ottó dr. vállalkozó, B.SZÁRSZÓ, ZAMÁRDI András Zoltán polgármester, BABÓCSA, PÉTERHIDA, KOMLÓSD, BOLHÓ, RINYAÚJNÉP Árvái Tibor polgármester, koll.vez., NEMESVID, VÉSE, S.SIMONYI, NEMESDÉD, TAPSONY, VARÁSZLÓ, SOMOGYZSITFA Balogh József pm., K.SZERDAHELY, ZSELICKISFALUD, PATCA, SZILVÁSSZENTMÁRTON Bálint Lehel megyei közgyűlés aleln., ny. középiskolai ig., FONYÓD, ORDACSEHI Bárdos János Antal polgármester B.KERESZTÚR, B.MÁRIAFÜRDŐ Berkes Sándor polgármester INKE, POGÁNYSZENTPÉTER, S.CSICSÓ Bihariné Asbóth Emőke alpolgármester, CSURGÓ Csire Istvánná pm., főkönyvelő, CSURGÓNAGYMARTON Csik László pm.jelölt, fürdővez. CS.VISONTA, RINYAÚJLAK, S.ARACS Farkas László pm., VÖRS, BALATONSZENTGYÖRGY, BALATONBERÉNY, SZEGERDŐ, TIKOS, HOLLÁD, FŐNYED Forintos László polgármester, BÁRDUDVARNOK Fülöp László dr. pm., háziorvos, SZABADI, KERCSELIGET Góz Mihály isk. ig., BUZSÁK, NIKLA, TÁSKA, CSÖMEND Hanzel László pm., SOMOGYVÁMOS, SOMOGYVÁR Jakab József dr. polgármester, ügyvéd, IGAL, GADÁCS, KAZSOK, RÁKSI Jeszenszky János polgármester, GAMÁS, POLÁNY, FELSŐMOCSOLÁD Karsai Józsefné iskolaigazgató, HETES, JUTA, BODROG Kenéz István vállalkozó, BALATONLELLE Kovács József dr. pm., cs.orvos, TASZÁR, K.HOMOK, SÁNTOS, SZENTBALÁZS, MOSDÓS Kovács Zoltán polgármester, BERZENCE Kövér István Attila pm., vállalkozó, NAGYSZAKÁCSI Lenkey Tibor polgármester, vállalkozó, SOM, NYIM, NAGYBERÉNY, SÁGVÁR Molnár József pm„ BÖHÖNYE, NEMESKISFALUD Nagy Csaba Somogyi Ref. Egyházmegye lelkészi főjegyzője Németh Endre pm., Róm. Kát. Egyházközség diakónusa Németh Lajos pm., KÉTHELY, B.ÚJLAK, S.SZENTPÁL Németh Ilona iskolaigazgató, ÁDÁND, SIÓJUT Papp Imre dr. polgármester, háziorvos, NÁGOCS, ZICS, MIKLÓSI, KÁRA, SZOROSAD, TÖRÖKKOPPÁNY, S.DÖRÖCSKE Pavlek Ferenc pm., KŐRÖSHEGY, BALATONENDRÉD Stander Imre régész, ny.iskolaigazgató, S.JÁD, S.FAJSZ, ALSÓBOGÁT, VÁRDA Szerenka József polgármester, BALATONSZABADI Sziberth László dr. pm.jelölt, állatorvos, B.BOGLÁR Szilágyi István szövetkezeti elnök, GYÉKÉNYES, S.BÜKKÖSD, PORROG, ŐRTILOS, P.SZENTPÁL, P.SZENTKIRÁLY Törőcsik Lászlóné vállalkozó, ANDOCS, BONNYA, S.ACSA, FIAD, KISBÁRAPÁTI Végh Gábor pm., ügyvezető ig„ KISBAJOM, BELEG, SZABÁS, NAGYKORPÁD Verkman József pm„ KADARKÚT, HEDREHELY, VISNYE, HENCSE, KŐKÚT, MIKE Vörös Gyula pm., SZÓLÁD, TELEKI, NAGYCSEPELY, KÖTCSE, B .ŐSZÖD András Ernő polgármester, DRÁVAGÁRDONY, DRÁVATAMÁSI, KASTÉLYOSDOMBÓ Bátorfi József vállalkozó, KAPOSFŐ, KISASSZOND Benkes László pm., MESZTEGNYŐ, HOSSZÚVÍZ, KELEVÍZ, GADÁNY, SZENYÉR Berkes Sándor polgármester, erdész, SZENTA, KASZÓ Csicsmann Imre alpm., vállalkozó, TENGŐD, BEDEGKÉR, S.EGRES Csikós Nagy Márton pm.jelölt, szobrász, SOMOGYSÁRD Csöndör József pm., PUSZTAKOVÁCSI, LIBICKOZMA Decsi József polgármester, MEZŐCSOKONYA Egyed József polgármester, SÁVOLY, SZŐKEDENCS Forró Ilona dr. alpm., közgazdász, KAPOSGYARMAT, CSERÉNFA, GÁLOSFA, HAJMÁS Friedrich József, pm., SOMOGYSZOB, BOLHÁS Göndöcs József polgármester, főelőadó, NAGYBERKI Gyurkovits Kálmán dr. Mosdósi Kórház főig., c. egy. tanár Hartung György pm., S.BABOD, S.TÚR, LÁTRÁNY Háttá György a Zselickislaki Baráti Kör elnöke, ZSELICKISLAK Hild József dr. pm., állatorvos, SZENTGÁLOSKÉR Horváth Béla pm., GÖRGETEG, RINYASZENTKIRÁLY Horváth István dr. háziorvos, SOMOGYSZOB Király Péter polgármester, CSOMA Kovács Béla polgármester, vállalkozó, OSZTOPÁN Kovács Ernő polgármester, GÖLLE, KISGY ALÁN Kovács Géza polgármester, ZÁKÁNY Körösi Ferenc cégvezető, ÖREGLAK Kulcsár Szilveszter pm., HOMOKSZENTGYÖRGY, LAD, PATOSFA Lukács Béla polgármesterjelölt, CSOMBÁRD Máj Péter polgármesterjelölt, ECSENY Matyók József polgármester, LAKÓCSA, TÓTÚJFALU, POTONY, SZENTBORBÁS Megyeri János polgármester, EDDE Mester Károly polgármester, SOMOGYUDVARHELY Miszlang Jánosné falusi turizmus szervező, SZENNA Mód János iskolaigazgató, KUTAS Pál József sportszervező, KAPOSMÉRŐ, KAPOSÚJLAK Papp Ferenc szövetkezeti elnök, FONÓ, BÜSSÜ Papp Istvánná polgármester, HÁROMFA, BAKHÁZA Poth Ibolya pm., főkönyvelő, KAPOLY, S.MEGGYES Ress Antal sportmenedzser, SOMOGYJÁD, S.FAJSZ, ALSÓBOGÁT, VÁRDA Sámoly Endre polgármester, SOMOGYSZIL Somogyi László Fonyton Kft., üzemvitel vez., B.FENYVES Somogyi Magyar József pm., S.SÁMSON, CSÁKÁNY Somosi József polgármester, TAR ANY Szarkáné Forró Ágnes polgármesterjelölt, MAGYARATÁD Szigeti Gábor vállalk., CSÖKÖLY, RINYAKOVÁCSI, GIGE Tímár Lajosné tanító, IHAROSBERÉNY, IHAROS Torkos Miklós egyetemi hallgató, PAMUK, SOMOGYVÁR Tóth Tamás iskolaigazgató, BALATONSZEMES Újfalvi Jánosné pm., BÉLAVÁR, VÍZVÁR, HERESZNYE Villányi László pm„ ügyvezető, DARÁNY, ISTVÁNDI Virth József polgármester, SZÜLÖK, KÁLMÁNCSA Zsalakó Ernő polgármester, BATÉ, KAPOSKERESZTÚR Wiesner Sándor polgármester, KARÁD, VISZ Wéber Péter egy. halig., PATALOM, ORCI, ZIMÁNY, SOMOGY ASZALÓ, MAGYAREGRES Természetesen lelkes helyi polgárokból álló képviseletünk van MERNYE, SOMODOR, SOMOGYGESZTI, LÁBOD és RINYABESENYŐ településeken is. (Fizetett politikai hirdetés) Hírek Idősek napja Nagyatádon Az idősek világnapja alkal­mából ünnepségre hívta tegnap Nagyatád idős lakóit Ormai István polgármester. A művelődési házban az óvodások és iskolások mű­sorral köszöntötték a nagy­mamákat és a nagypapákat. Tabl tanácskozás Tegnap első alkalommal szervezett vevő, forgalmazó és gyártó találkozót a Tabi Béke Me­zőgazdasági Szövetkezet gumiabroncs felújító üzeme, melyre az ország területéről több mint negyven partnert hívtak meg. A megbeszélé­sen megfogalmazódott: egyre nehezebb a karkasz és az alapanyagok beszerzése, csökkent a fizetőképes ke­reslet a futózott gumik iránt, emiatt értékesítési nehézsé­geik vannak. Informatikai kiállítást rendezett tegnap Nagyatá­don a művelődési házban a Somogy Informatika Kft és a Data-Gral Kft. Bemutatták a legújabb számítógépeket, adatátviteli rendszereket, irodatechnikai berendezé­seket és a diákoknak a leg­érdekesebb játékprogramo­kat. Kamarazene a világnapon A mesztegnyői általános is­kolában kamarazenei teadél­utánnal ünnepelték a zene vi­lágnapját. Fellépett az intéz­mény énekkara, furulya szakköre, több zeneiskolás növendéke és a marcali Calypso kórus két tagja. Kö­zös énekléssel és teadélután­nal zárult az ünnepség. Mezőőri kap Ötvöskónyl Utolsó ülésén régi ügy vé­gére tett pontot a község önkormányzata: önálló me­zőőri szolgálat létrehozását határozták el. Utasították a jegyzőt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy még az idén munkába állhasson ötvöskónyi mező­őre. Meglopták az SFOR-t A ta­szári laktanya és a batéi ál­lomás között, a vasúti pályán kötelező megállás közben fosztottak ki egy amerikai ka­tonai járművet. Az ismeret­len tettes fölfeszítette a rako­dótér lakatját, és onnan szí­nes tévét és hat málhazsákot vitt el. Az ellopott tárgyak ér­téke 125 ezer forint. A kirabolt vécé A siófoki buszpályaudvar nyilvános vécéjének alkalmazottját fia­talkorúak többször bántal­mazták, és arra kényszerítet­ték, hogy a kasszában lévő néhány száz forintot adja át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom