Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-09 / 237. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 9., péntek Sport 9 Kereső aranyérmes Helytálltak a sportiskola birkózói Két helyszínen is szőnyegre léptek a Kaposvári Sportiskola birkózói. Budapest A Vasas SC Fáy utcai csarnokában rendezték a diák birkózó I. ligás csapatbajnokság újabb mérkőzését. A Kaposvári Sportiskola fiataljai a házigazdáktól 8-2 arányú vereséget szenvedtek, így nem sikerült a legjobb négy közé kerülni. A kaposváriak az 5-8 helyért a Dunaferr SE otthonában csatáznak. A Kozma István emlékversenyen a serdülő II. osztály (14 évesekig) kötöttfogású viadalán szép kaposvári siker született. A három szőnyegen rendezett erőpróbán 144-en indultak. Az 53 kilósoknál Kereső Csaba öt győzelemmel végzett az élen. A siker értékét növeli, hogy a legnagyobb riválist, a kiskunfélegyházai Karádi Ferencet technikai tussal múlta felül a fiatal birkózó. Nagyon valószínű, hogy az egy hónap múlva rendezendő magyar bajnokságon is közöttük dől el az elsőség sorsa. A 42 kilós Simon Szabolcs ötödik, a 66 kilósok között induló Zsalakó Gergely szintén ötödik, míg Simon Szilárd (73 kg) a hatodik lett. Bajnokokat avattak Barcs adott otthont a Be- linka Kupa megyei duat- lon-bajnokságnak. Barcs A megyei duatlon-bajnokság érdekessége volt, hogy ezúttal a rutin, a tapasztalat diadalmaskodott a fiatalos lendület fölött; az abszolút versenyt ugyanis a két senior korú bajnok, Rózsavölgyi Hilda és Szűts Miklós nyerte. A Belinka Kupa megyei duatlon-bajnokság végeredménye. Ifjúságiak — leányok: 1. Hartmann Ildikó (Barcsi Tri- Ász). Ifjúságiak — fiúk: 1. Vár- dai Róbert (Tri-Atád), 2. Ede- sár Péter (Tri-Atád), 3. Fodor Gyula (Barcsi Tri-Ász). Junior „B” — leányok: 1. Fucskár Noémi (Barcsi Tri- Ász), 2. Nagy Piroska (Barcsi Tri-Ász), 3. Riklik Anett (Barcsi Tri-Ász). Junior „B” — fiúk: 1. Bala- zsin Tamás (Tri-Atád), 2. Ja- nota Zoltán (Tri-Atád), 3. Kocsis Péter (Tri-Atád). Junior „A” — fiúk: 1. Knoll Dirk (Barcsi Tri-Ász). Felnőttek — férfiak: 1. dr. Herr Gyula (Tri-Atád), 2. Klement András (Barcsi Tri- Ász), 3. Molnár Attila (Barcsi Tri-Ász). Seniorok — nők: 1. Rózsavölgyi Hilda (Tri-Atád). Seniorok — férfiak: 1. Szűts Miklós (Tri-Atád). Az abszolút értékelésben a hölgyeknél a nagyatádi Rózsavölgyi Hilda, a férfiaknál pedig a szintén nagyatádi Szűts Miklós szerezte meg az első helyet. Négy gól Siófokon Megosztozott egymással a bajnoki pontokon a Siófok FC és a Kispest-Honvéd FC junior labdarúgó-csapata. Siófok Siófok-Kispest-Honvéd FC 2-2 (0-1) Siófok, 100 néző. V.: Ábrahám. Siófok FC: Brakszatórisz (Horváth P.) — Soós, Szabadi, Hanák, Virágh (Balogh) - Felföldi, Csák (Gyarmati), Belényesi - Horváth T. (Roik), Márkus, Kasza. Edző: Mészáros József. Kispest-Honvéd FC: Tóth Z. - Molnár, Tar, Sipos - Bódi, Pintér, Vass Cs. (Kiss), Mészáros (Kozarek) - Holló, Gu- itman (Vass G.), Czipf. Edző: Kovács Kálmán. Gólszerzők: Csák, Roik, illetve Guitman, Kozárek. Jók: Brakszatórisz, Horváth P., Belényesi, illetve Molnár, Pintér, Kozarek, Holló. A bajnokság állása: 1. Győri ET0 FC 10 7 2 1 32-16 23 2. Vác FC-Zollner 10 7 2 1 14- 6 23 3. Haladás-Milos 10 6 3 1 20-11 21 4. MTK Hungária FC 10 6 1 3 27-14 19 5. Gázszer FC 10 5 1 4 20-14 16 6. Ferencváros 10 5 14 17-15 16 7. Vasas DH* 10 6 1 3 27-16 15 8. Kispest-Honvéd FC 10 4 3 3 20-16 15 9. Újpest FC 10 3 4 3 14-17 13 10. Videoton FC 10 3 3 4 20-18 12 11. Diósgyőri FC 10 3 3 4 17-18 12 12. Siófok FC 10 3 3 4 14-21 12 13. DVSC-Epona 10 3 2 5 18-18 11 14. Zalahús-ZTE FC 10 2 3 5 16-22 9 15. BVSC-Zugló FC 10 2 3 5 15-27 9 16. Nyírség-Spartacus 10 2 2 6 12-22 8 17. Dunaferr SE 10 14 5 17-31 7 18. Ili. Kerület FC 10 118 11-29 4 A *-gal jelölt Vasas Danubius Hotels csapatától jogosulatlan játék miatt négy büntetőpont levonva. Jól bántak a fegyverekkel Az országos vidékbajnokságon a több száz sportoló közül számos bajnoki címet hódítottak el a Csurgói Városi és a Kaposvári Sportlövész Klub versenyzői. Szentendre Eredmények: Nyílt irányzékú légpuska, nők: ...3. Nagy Kálmánné (KSLK) Nyílt irányzékú légpuska, férfiak: 1. Németh Ferenc (CSVLK), 2. Péter László (KSLK), 3. Varga Tamás (CSVLK), 5. Csalló Zoltán (CSVLK). Csapatversenyben: 1. Csurgói Városi Lövész Klub, ...3. Kaposvári Sport lövész Klub. Légpisztoly, nők (20 lövés): ...2. Nagy Kálmánné (KSLK), ...4. Kertész Krisztina (KSLK), 5. Hosszú Jánosáé (CSVLK). Csapatversenyben: 1. Kaposvári Sportlövész Klub (Nagy, Jakoda, Kertész), 2. Csurgói Városi Lövész Klub. Légpisztoly, férfiak (20 lövés): ...3. Harkány László (KSLK), 4. Légrádi József (KSLK), ...6. Tarjáni István (CSVLK). Kispuska, nők (fekvő 30 lövés): ...3. Nagy Kálmánné (Kaposvári Sportlövész Klub). Kispuska, férfi csapat- verseny (fekvő 30 lövés): ...3. Csurgói Városi Lövész Klub. Kispuska összetett, nők (30 lövés): 1. Nagy Kálmánné (KSLK). Kispuska összetett, férfiak (30 lövés): 1. Péter László (KSLK). Csapatversenyben: ...3. Csurgói Városi Lövész Klub. Kiskaliberű pisztoly, nők: ...3. Nagy Kálmánné (KSLK), ...5. Hosszú Jánosné (CSVLK). Csapatversenyben: 1. Kaposvári Sportlövész Klub (Nagy, Jakoda, Kertész), 2. Csurgói Városi Lövész Klub. Kiskaliberű pisztoly, férfiak: 1. Varga Tamás (CSVLK), ...3. Harkány László (KSLK), 4. Tarjáni István (CSVLK). Csapatversenyben: 1. Csurgói Városi Lövész Klub, 2. Kaposvári Sportlövész Klub. Nagykaliberű pisztoly, nők: 1. Nagy Kálmánné (KSLK). Csapatversenyben: 1. Kaposvári Sportlövész Klub (Nagy, Kertész, Tőlősiné). Nagykaliberű pisztoly, férfiak: ...4. Légrádi József (KSLK) Kertész Krisztina fotó: lang Csapatversenyben: ...2. Kaposvári Sportlövész Klub. Szabadpisztoly (20 lövés): 1. Harkány László (KSLK), ...5. Nagy Kálmánné (KSLK). Csapatversenyben: 1. Kaposvári Sportlövész Klub. Távcsöves puska (100 méter): ...3. Harkány László (KSLK). Csapatversenyben: ...2. Kaposvári Sportlövész Klub. * * * A kiskaliberű sportpisztoly 30+30 lövéses versenyszámában junior magyar bajnokságot rendeztek, ahol Kertész Krisztina (Kaposvári SLK) 547 körrel ötödik lett. Remekeltek a bárczisok Kiváló szereplés a regionális versenyeken A kaposvári Bárczi Gusztáv Általános Iskola foglalkoztató tagozatos tanulói regionális csapatversenyen vettek részt, ahol szép eredményeket értek el. Old A kaposváriak az atlétikai számokban (a gyermek korcsoportban), az egyéni akadályversenyen, és a játékos ügyességi viadalon indultak. A mérleg, két arany-, három ezüst- és három bronzérem, valamint egy ötödik helyezés. Eredmények: Súlylökés, leányok: 1. Bálint Tímea, 2. Kaponya Katalin. Fiúk: ...3. Fodor János. Távolugrás, fiúk: ...2. Horváth János. 60 méteres síkfutás, leányok: ...2. Bálint Tímea, 3. Kaponya Katalin. Egyéni akadályverseny, leányok: 1. Kaponya Katalin. Fiúk: ...3. Horváth János. Játékos ügyességi vetélkedő: ...5. Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Kaposvár (Bálint Tímea, Kaponya Katalin, Friss Miklós, Balogh Zsolt, Horváth János, Fodor János, Császár Róbert). Hírek Leigazolták Prlincsevicset Új játékossal bővült a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB „A” csoportos férfi kosárlabda-csapatának kerete. A klub tegnap leigazolta a 203 cm. magas, 26 éves, Predrag Prlincsevicset. A jugoszláv kosaras korábbi csapataiban négy poszton is szerepelt, így remélhetőleg igazi erősítésnek számít majd. Prlincsevics a Phylaxia-Szolnoki Olaj KK elleni, holnap 17 órakor kezdődő, hazai bajnoki összecsapáson mutatkozik be új együttesében. Vass Vince búcsúzott Több évtizedes játékvezetői pályafutása után Vass Vince elköltözött Somogy megyéből. A 70 éves sportembert — kinek neve szinte egybeforrt a marcali kézilabda-élettel — a megyei szövetség vezetői és a helyi szakosztály képviselői búcsúztatták — ünnepélyes keretek között — a legutóbbi NB I „B”-s bajnoki találkozó előtt Marcaliban. Lemondott az alelnök A Somogy Megyei Kézilabda Szövetség szakmai alelnöke, Horváth Lajos egyéb elfoglaltságai miatt lemondott betöltött tisztségéről. A főállásban a nagyatádi Polgármesteri Hivatal sportreferensi posztján dolgozó szakember a jövőben további öt sport- szervezet munkájában segédkezik. Nyert a Mad-Day Egy előre hozott találkozót játszottak az Erdőgép kupa '99 megyei férfi kosárlabda-bajnokságban. A Lamello „A” csoportban a Mad-Day Széchenyi 42-25-ös félidő után 77-51 arányban verte a Tigris So- mogyjádi SZ együttesét. A szombati programban változás történt. Az Injektor „C” csoportos Somog'yjádi SZK II.-Fonyódi Petőfi SE összecsapás — a kiadott programtól eltérően — nem 16, hanem 12 órakor kezdődik a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában. A többi találkozó kezdési időpontja változatlan. Atádl futósikerek Kőszeg és Szombathely volt házigazdája a „Haladás-Tudor” Kupa 15 kilométeres futóversenynek, melyen a Nagyatádi AC színeiben indulók szép sikerrel szerepeltek. A Gergely Zoltán, Csorba Norbert, Tolnai Krisztián alkotta csapat második, negyedik és tizedik helyével összesítésben az első helyen végzett. Eredményük nagyon biztató a kismaratoni magyar bajnokság előtt. Vezet a sportiskola A fiú kosárlabda Országos kadett kupa Dél-nyugati csoport 3-4. fordulójának küzdelmeiben két győzelmet szereztek a Kaposvári Sportiskola kosarasai. Dombóvár A kasisok a Siókosár UK, majd az Albacomp-SZÜV együttesét is legyőzték, így átvették a vezetést a csoportban. Eredmények: Siókosár UK-Kaposvári Sportiskola 66-73 (26-28) Legjobb dobók: Baranya (30/6), Magyar (16/12), Horváth (16), illetve Tömösváry (31), Szalai (13), Horváth (10). Kaposvári Sportiskola- Albacomp SZÜV 102-91 (51-49) Legjobb dobók: Szalai (27), Tömösváry (26), Horváth (21), Szulimán (12/3). További eredmények: Albacomp-SZÜV- Dombóvári VMSE 93-51 Nagykanizsa DD-Gáz- Fehérvár KC 91-64 Fehérvár KC-Dombóvári VMSE 29-110 Nagykanizsai DD-Gáz- Siókosár UK 55-98 Egy év öt trénerrel Egy „fogyasztói” társadalom szabályai a labdarúgásban is érvényesülnek, értelemszerűen a futball szakemberek sem képeznek kivételt. Barcs Ezernyi példa közül szűkebb pátriánkból álljon itt a Barcs SC esete, ahokegy év leforgása alatt Guzsvány János, Kovács József, Réfi Gábor, Szabó Nándor után immár az ötödik edző, Otártics István ül a csapat kispadján, akinek segítője is „új”, nevezetesen Tóth József. Barcsot pedig sohasem sorolták az „edző faló” klubok közé, ám úgy tűnik, hogy a kor „divatja” hozzájuk is betört. Az egy év alatt mennyet és poklot megjárt klubnál a jelek szerint mindeddig nem sikerült úrrá lenni a nehézségeken. Három tréner sem tudta megmenteni csapatukat az NB Ill-as kieséstől. Ezt követően hét játékosuktól váltak meg, s többnyire olyan helyi és környékbeli labdarúgókkal töltötték fel keretüket, akiknek kötődésük van a BSC-hez. Őket bízták egy már kipróbált szakemberre, Szabó Nándorra, akinek türelmet szavaztak, arra kérve, hogy a fiatal garnitúrából próbálja meg összerakni a jövő csapatát. Nos, a közelmúltban vele szemben is elfogyott a türelem. Pálmai László, a BSC elnöke mindezt megerősítette. A rajt előtt az új vezetés célként az 1-8 helyek egyikét jelölte meg csapatuknak. Eme döntésüket az elnök így indokolta. — A tizenkétezer lakosú Barcs komoly labdarúgó hagyományokkal rendelkezik, városunkban változatlanul igény van a nívós focira. Az előző év meggyőzhetett mindenkit arról, hogy sebtében in- nen-onnan összeverbuvált csapattal nem lehet célba érni. Mi más megközelítésből fogtunk hozzá a munkához. Jelenleg száznégy igazolt játékosa van a klubnak, tehetségekben nem szűkölködünk. Szabó Nándortól sem kértünk dobogós helyezést, csupán azt, hogy egy hajtós, a klubért küzdeni tudó, stílusos együttest próbáljon összerakni. Nos, miután hét forduló után sem láttunk erre garanciát, szorgalmaztuk* a közös megegyezéssel történő válást. Edzőért sem mentünk a szomszédba. Otártics minden idegszálával a barcsi labdarúgáshoz kötődik, ő és segítője társadalmi munkában vállalta az elnökség célkitűzésének megvalósítását. — Marad a rajt előtti elképzelésük? — Igen, változatlanul a csapatépítés élvez prioritást, a bajnokság végén egy hatodik hellyel már elégedettek leszünk. Két-három év múlva szeretnénk eljutni oda, hogy komolyan számoljanak velünk az NB-s osztályban. Jutási Róbert Ünnepel a Rákóczi A Rákóczi FC jubileumi ünnepi programja ma kezdődik az Arany úton. Kaposvár Érdemes lesz mindhárom- szor belépőjegyet váltani, mert naponta egy-egy szerencsés tízezer forintot nyer. Ma 14 órakor térzenével veszi kezdetét az ünnepség sorozat, majd 15 órától az ifjúsági fúvószenekar és a ma- zsorettek bemutatóját hallhatjuk, láthatjuk. Ezt követi (15,30) a Kaposvár tánc- együttes műsora, majd fél órával később a Déryné Vándorszíntársulat előadása. 16,30-kor a 11-es rúgó versenyen a kapuban a Rákóczi két portása, Házi László és Poór Tamás áll majd. Akik betalálnak az általuk őrzött kapuba, sörjegyeket nyerhetnek. 17,3 0-kor következik a Flamingó táncegyüttes, őket (18 ó.) a fővárosi Shygys együttes követi majd a színpadon. A 19 órakor kezdődő kvízjátékban, a Rákóczi 75 éves történetéből összeállított kérdésekre adott válaszokkal értékes tárgyakat lehet nyerni. Ezt követően Horváth Lajos edzőhöz és a játékosok képviselőihez címezhetik kérdéseiket a résztvevők. Mint hírlik, nem lesz tabu téma. Az estet 21 órakor a Baby Sisters műsora, majd 22 órakor zenés tűzijáték zárja. (Jutási)