Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-01 / 230. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 1., csütörtök Belpolitika 11 Kevesebben járnak gimnáziumba Érettségi: vita a szintekről Megkérdőjelezték az előző kultuszkormányzat által szorgalmazott kétszintű érettségi szükségességét egy, a napokban rendezett pedagógiai tanácskozás résztvevői. Az oktatási tárca Is vizsgálja: indokolt- e a bevezetése. A kérdés a Korona Kiadó szakmai fórumán vetődött fel az Akadémián, ugyanis a tan- könyvkiadás számára sem mellékes, hogy marad-e a mai gyakorlat, az egységes követelményszint minden maturan- dus számára, vagy sem. Maga Kömyei László, az Oktatási Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára is elismerte, hogy a kétszintű érettséginek, azaz a tanulók esélyegyenlőtlenségét intézményesítő vizsgarendszer ellenzőinek kezdettől nagy tábora volt, s ez az utóbbi időben tovább növekedett. Nem is ok nélkül. Napjainkra bebizonyosodni látszik ugyanis, hogy tévedtek azok az oktatáskutatók, akik néhány éve a középiskolai, és azon belül is a gimnáziumi oktatás robbanásszerű elterjedését vetítették előre az ezredfordulóra. Előrejelzéseikben úgy vélték, hogy a 18 éves korúak 70-75 százaléka fog majd érettségizni 2000 táján. Mivel csak kisebb hányaduk egyetemi továbbtanulását valószínűsítették, indokoltnak látszott az érettségi követelményszint differenciálása. A statisztikai adatok a középiskolások számának növekedéséről, de lassúbb üteméről tanúskodnak. Jellemző, hogy míg az évtized elején a megfelelő korú népességnek megközelítően 37 százaléka szerzett érettségi bizonyítványt, 1996-ban csak alig több mint 48 százaléka, és lényeges növekedés az utóbbi két évben nem volt. Az illetékes azt mégsem mondta ki, hogy a mostani kultuszkormányzat „visszacsinálja” a kétszintű érettségit. (der) Lengett a csillár, zörgött az ablak Éjfél után földrengés „rázta föl” az országot Nem túl erős, Inkább csak gyenge közepes volt a szerda hajnalban az ország déli részén és a fővárosban észlelt földrengés. A jelenség az elkövetkezendő néhány hónapban kisebb utórezgések formájában akár több százszor is újra érezhető lesz - fejtette ki lapunknak Zsíros Tibor, az MTA Földrengésjelző Obszervatóriumának tudományos munkatársa. A földrengés epicentruma Belg- rádtól mintegy száz kilométerre délre volt, ott a rengés erőssége elérte a Richter-skála szerinti 5,2- es értéket. Szegeden 5-ös, Budapesten 4-es fokozatú rengést regisztráltak a tizenkettes maximumú Mercalli-skála szerint. Ilyen erősség esetén kilenghetnek a csillárok, megzörrenhet az ablaküveg, elmozdulhatnak kisebb tárgyak. Hazánkban a földrengés csak vakolatomlást okozott és egy amúgy is rossz állapotban lévő házat döntött romba. Zsíros Tibor elmondta: a tudomány mai állása szerint nem állapítható meg előre sem a fő-, sem az utórengések pontos időpontja, érdemi prognózist a legjobb esetben is csupán egykét órával a fizikailag is észlelhető rengések előtt tudnak adni. Annyi azonban bizonyos, hogy az utórezgések erőssége soha nem haladja meg a „főrezgés” erejét. Nem ritka nálunk a hasonló erejű földmozgás, évente négy-nyolc esetben mozdul meg érezhetően lábunk alatt a talaj. A legutóbbi, jelentősebb károkat is okozó földrengést Magyarországon 1985-ben regisztrálták, amelynek epicentruma a Balaton északi részén lévő Berhi- dán volt. Ezt a fél országban érezni lehetett. Századunk hazai két legnagyobb, mindkét esetben Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földrengését 1911-ben Kecskeméten, valamint 1956-ban Duna- haraszti körzetében mérték. A hazai történelem legerősebb, feljegyzett földrengését 1763-ban, Komáromban észlelték: a korabeli krónikák szerint „megnyílt a föld és ezen nyílásból kékes láng lövellt ki, kettőszázhetvenkilenc nagyobbszerű polgári ház ledűlt, s 785 erős omlást szenvedett”. Bereczki Zoltán Hírek Bezárták a Kurírt A Postabank tegnap felfüggesztette a Kurír kiadását, és megvonta támogatását a Magyar Narancs című hetilaptól is. A Kurírnál tegnap délután már nem vették fel a telefont. Felajánlott pártüdülő A családorvoslás teljes magánosítása mellett foglalt állást Orbán Viktor kormányfő tegnap egy szakmai fórumon. Bejelentette: az egykori bala- tonaligai pártüdülőt az egészségügynek adják át. Meghallgatások Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága azzal a céllal hívta meg tegnap zárt ülésére Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt és Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tisztázza a „Boros-kazettával” kapcsolatban a sajtóban megjelent híreket. Ezt Keleti György, a bizottság szocialista elnöke közölte az ülés előtt. MTV: Feledy alelnök A Magyar Televízió Rt. ügyvezető elnöke október 1-jével Feledy Pétert bízta meg az Aktuális műsorok alelnöki teendőinek ellátásával. Vitanap a nyugdíjakról Éles vita jellemezte az Országgyűlés szerdai, a nyugdíjak vásárlóértékéről, illetve jövő évi alakulásáról rendezett vitanapját. Budapest A vita Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődött, aki egy differenciált, tehát a legalacsonyabb nyugdíjban részesülőknek kedvező emelés koncepcióját ismertette. Elmondta: azok, akiknek ma havi 13.700 forint a nyugdíjuk, jövőre 17.200 forintot kapnak, vagyis 25 százalékos emelésben részesülnek. A 17.000 forintos nyugdíjak 20,6 százalékkal, 20.500 forintra emelkednek. A 21.000 forintos nyugdíjjal rendelkezők 16,7 százalékos emelésre számíthatnak, így illetményük 24.500 forintra nő. A 24.000 forintos nyugdíjak 14,5 százalékkal, 27.500 forintra emelkednek. A 35.000 forintos és a 60.000 forintos nyugdíjak is 11 százalékkal nőnek jövőre, 38.800, illetve 66.600 forintra tehát -11 százalékos inflációval számolva - tartani fogják reálértéküket. Orbán Viktor azt is közölte az Országgyűléssel, hogy a kabinet módosítani kívánja a nyugdíjemelést szabályozó törvényt. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a kormány a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését ígérte programjában. Leszögezte emellett: a kabinet célja az, hogy a családok minden tagja támogatásban részesüljön. Az MSZP és az SZDSZ képviselői élesen bírálták a felvázolt tervezetet, és a hatályos törvényben előírt, a kereset- növekedéshez igazodó, tehát 20 százalékos nyugdíjemelést követeltek. Többször elhangzott: a koalíció elődjénél jóval kedvezőbb helyzetben vette át az országot, tehát meglenne a fedezet az említett mértékű emelésre. Sokan kifogásolták azt is, hogy megszűnik a nyugdíjemelés kiszámíthatósága, és visszatérhet az 1991 előtti gyakorlat, amikor a kormány évente, akaratának megfelelően döntött az emelés mértékéről. A kormánypártok és a MIÉP képviselői azt vetették a szocialisták és a szabaddemokraták szemére, hogy az ő kormányzásuk alatt esett jelentős mértékben a nyugdíjak reálértéke. Az is elhangzott, hogy a Horn-kormány felelőtlenül ígérte meg az előző ciklusban elfogadott törvényben a 20 százalékos emelést. Többen bírálták a korábbi koalíció által végrehajtott nyugdíjreformot is. A politikai vitanapon több somogyi képviselő is felszólalt. Dr. Mátrai Márta (Fidesz MPP) azt mondta: az MSZP-SZDSZ koalíció, amely megbukott a választásokon korábban és most sem képes egységként kezelni a családokat, gondolkodásukban a generációkat szétválasztják. Ennek is köszönhető, hogy a több ponton is alkotmányellenes Bokros-csomag elhamarkodott életbe léptetésével a családok tízezreit juttatta a tönk szélére. Mindezt arra hivatkozva tette, hogy elkerülhetetlen az orazág gazdasági helyzetének stabilizálása. Dr. Mátrai Márta hangsúlyozta: az ország állapota nem lehet stabil, ha a benne élő családok helyzete, a sorozatosan hibás és szociálisan érzéketlen döntések következtében teljesen bizonytalan. Hozzátette: a jelenlegi koalíció arra vállalkozott, hogy a ciklus végére a családokban együtt élő generációk mindegyikének biztosítja a tisztes megélhetést. Francz Rezső (MSZP) Űr- bán László fideszes képviselő 1994. szeptemberi parlamenti felszólalásából idézett, és arra a következtetésre jutott, hogy Urbán László óhajtotta a Bokros-csomagot. Szászfalvi László (MDF) hozzászólásában leszögezte, hogy a koalíciónak nem érdeke a nemzedékek szétválasztása, a generációk elkülönítése. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Demokrata Fórum a differenciált nyugdíjemelés híve. Úgy vélte: morális kötelesség a legalacsonyabb nyugdíjakkal rendelkezők felzárkóztatása. A képviselő szerint, ha a következő időszakban nem sikerül a családokat " újraépíteni", egyre több lesz az idős egyedülálló ember. A vitát Varga Mihály pénzügyminisztériumi államtitkár felszólalása zárta, aki átlagban 14 százalékos nyugdíjemelésről beszélt, hangsúlyozva, hogy az idősek negyede ennél is magasabb összegben részesül. Szerinte az ennél nagyobb mértékű emelés az infláció és a költségvetési hiány növekedését vonná maga után. Mit? Hol? Mennyiért? Vásárlói szokások 1998-ban A hazai lakosság kétharmada napi fogyasztási cikkeit a 80 négyzetméternél kisebb boltokban vásárolja - ismertette Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója egy vizsgálat adatait tegnap. A GfK a vásárlási szokásokról készített felmérése során kétezer fogyasztót, négyszáz kiskereskedőt és ötven szakértőt kérdezett meg. A ruházati termékeket a megkérdezettek 45 százaléka piacon, illetve utcai árusoktól szerzi be. A háztartási felszereléseket leginkább áruházakban, szaküzletekben vásárolják meg. A megkérdezett fogyasztók öt év múlva sem szándékoznak változtatni bevásárlási szokásaikon, ám a kiskereskedők arra számítanak, hogy a vevők diszkontokban és hipermarketekben fogják beszerezni a napi fogyasztási cikkeket. A megkérdezettek napi fogyasztási cikkre legutóbbi vásárlásuk során 5800 forintot, háztartási gépekre, szórakoztató elektronikára 31 ezer forintot, ruházatra 7800 forintot, lakásfelszerelésre 8 ezer forintot költöttek. Szerencseposta Az elmúlt héten egyik lottójátékon sem volt telitalálatos szelvény, így a nyeremények tovább halmozódtak. Nyereménykínálat A hatos lottón ezen a héten szerencsés esetben már 82 millió forintot lehet nyerni. Az ötös lottó fődíja nettó 53 milliót ígér. A jokeren elnyerhető összeg most 20 millió forint. Az ötös és hatos lottón mellétalálatot elértek közül egy ózdi és egy szanyi játékos vetélkedését láthattuk vasárnap a „Peches ember szerencséje” című televíziós műsorban. A Szanyról érkezett Szakács Gyuláné az első két fordulóban ugyan vesztésre állt, a harmadik fordulóban azonban elrabolta játékostársa addig elért eredményének egyhar- madát, így összesen 175 ezer forintot nyert. Vasas Róbert „megkurtított” nyereménye 152 ezer forint volt. Kenés szerencse Ha valaki azonnal próbára akarja tenni a szerencséjét, s annak eredményére nem akar napokat várni, az kenózik. A kenón még mindig minden tizedik játékos nyer. Hogy mennyit az attól függ, hányas játéktípusban játszik, hogy a kisorsolt számokból hányat talál el, de legfőképpen a megtett tétek nagyságától. Jól példázza ezt ismét a múlt heti játékos esete, aki telitalálatot ért el a nyolcas játéktípusban és nyolcvan forintja ellenében 1 millió 600 ezer forintot nyert. Ami nyereménynek nem rossz, de ha ötszörös téttel játszott volna, akkor kereken 8 millió forintot tehetett volna zsebre. Gazdára lelt a jackpot Hegedűs Ottó számára bizonyára emlékezetes marad a Telemázli, hiszen megnyerte a hetek óta halmozódó jackpo- tot. A Telemázli show keddi televíziós adása izgalmas légkörben zajlott, hiszen a játékosok tudták, hogy a jackpot ott rejtőzik valamelyik fiókban. Hogy melyikben, arra Hegedűs Ottó (Örkény) „érzett rá”, s szerencse a szerencsében: a Lökdösődő sem döntötte fel bábuját. így övé lett a több mint 31 milliót érő jackpot. De azért Török Zoltán (Miskolci) nyugdíjas játékosnak sem volt oka panaszra, ügyessége 230 ezer forintot kamatozott. Szendi József pomázi játékosnak viszont kimondottan peches napja volt, hiszen mindössze 15 ezer forintra futotta a szerencséjéből. Tippmix és totó A totó 13+1 találatos szelvénye ezen a héten 13 millió forintot fizet, a góltotó főnyereménye pedig 220 ezret ér. Igen változatos most a tippmix tétlapja. A választékból a népszerű európai kupa- találkozókat érdemes kiemelni. Az UEFA-kupában és a KEK-ben az 1. forduló visz- szavágóit játsszák, amelyek közül tizenegy került a tétlapra. A meccseken lehetséges a hosszabbítás, a tippmixen azonban ezúttal is csak a rendes játékidő eredményeire kell tippelni. (x) PANNONGSM akció a PHOTO PORST-ná/f Nehéz lesz ellenállni! Nokia 5110 + Pannon GSM előfizetés nettó 17 200 Ft bruttó 21 500 Ft világpremier! Nokia 8810 + Pannon GSM előfizetés nettó 223 800 Ft bruttó 279 600 Ft Nokia 6110 + Pannon GSM előfizetés nettó 39 600 Ft bruttó 49 500 Ft é k Ha eddig még nem volt mobiltelefonja, készüljön! Ennek az ajánlatnak nehéz lesz ellenállnia! De miért is kellene, amikor a Pannon GSM most ennyire kedvező áron kínálja a Nokia három csúcsmodelijét? Sőt a készülékek mellé Ön most egy CD-t, a Nokia 5110-es mellé pedig egy plusz előlapot is kap ajándékba! A részleteket megtudhatja Üzleteinkben. Készülék ajánlatunk szeptember 24-től október 25-ig, illetve a készlet erejéig tart, és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A Nokia 5ll0-es és a Nokia 6110-es csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. PHOTO PORST ”m Ax élvonal. Hivatalos viszonteladó: PHOTO PORST 7400 Kaposvár, Fő u. 5. Tel.: 06-82-321-238