Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-01 / 230. szám
SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. október 1., csütörtök Martonyi János az ENSZ szónoki emelvényén fotó: feb/reuters Magyarországra odafigyelnek Az Egyesült Államokba várják Orbán Viktort Nagy érdeklődést keltett az ENSZ-ben az új magyar külügyminiszter bemutatkozó beszéde. Egyesült államokbeli útján Marto- nyi János tárgyalásokat folytatott a kormányfő küszöbönálló washingtoni látogatásáról Is. Egyesült államok- A világszervezet közgyűlésén tartott fejtegetésemben aláhúztam, hogy a magyar külpolitika nyitott, s ennek jegyében igyekszünk részt vállalni az egyetemes problémák megoldásából - mutatott rá hazaérkezése után tartott tájékoztatójában Martonyi János. A magyar diplomácia vezetője szerint az elmúlt években érthetően nagy súlyt kaptak az eurointegrációs csatlakozással kapcsolatos feladatok,^ ám - minthogy mind a NATO-felvétel, mint az uniós tárgyalások „sínen” vannak - most már több energia marad arra, hogy szembenézzünk a globális kihívásokkal. Térségünk problémái egyszersmind összefüggnek a földkerekség legégetőbb gondjaival, köztük az emberi jogok védelmével.- E téren még távolról sem mondhatjuk, hogy ideális viszonyok uralkodnak mondta Martonyi, utalva a kisebbségek, a nemzeti közösségek gondjaira. A külügyminiszter tájékoztatta Kofi Annan ENSZ-főtit- kárt a bősi vízi erőmű körüli magyar-szlovák vitáról. Elmondta: hazánk alulképviselt a világszervezetben. Washingtoni megbeszélésein Martonyi kiemelt figyelmet szentelt tárgyaló- partnereivel Orbán Viktor jövő heti amerikai látogatásának, az európai gazdaságipolitikai válságövezeteknek és a magyar NATO-csatlako- zás technikai részleteinek. Ha a védelmi szervezet utolsó tagállama, Görögország is jóváhagyja felvételünket, hazánk talán már januárban a NATO tagja lehet, tehát nem kell várnia az áprilisi jubileumi ülésig. Toronyi Attila Nemzetközi közvetítők a koszovói rendezés érdekében Milosevics ígér, Jovanovics cáfol A koszovói válság megoldásában közvetítő nemzetközi összekötő csoport tagállamainak nagykövetei a szerbiai tartományban tett látogatásukon nem látták jelét a szerb biztonsági erők előző nap bejelentett kivonásának - jelentette be Jack Zetkulic amerikai diplomata. NEW YORK Paddy Ashdown, a brit liberális demokraták elnöke ígéretet kapott Szlobodon Milosevics jugoszláv elnöktől arra, hogy gyorsan véget vetnek az erőszakcselekményeknek Koszovóban. Ashdown, aki kedd délután tárgyalt Belgrádban a jugoszláv elnökkel, vasárnap és hétfőn az albánok lakta dél-szerbiai tartományban járt. Belgrádi tárgyalásait a jugoszláv elnökkel a vélemények nyílt cseréjeként jellemezte. Zivadin Jovanovics jugoszláv külügyminiszter New Yorkban cáfolta azokat az albán jelentéseket, amelyek szerint a szerb biztonsági erők kedden is folytatták volna a koszovói albán szakadárok elleni katonai akciókat.- Örömmel közölhetem önökkel, hogy hétfőre sikerült véget vetni a koszovói terroristaakcióknak, s a biztonsági erők megsemmisítették áz összes fontos terroristaközpontot - mondta Jovanovics kedd esti New York-i sajtótájékoztatóján. A politikus hoz-, zátette: Koszovóban, Szerbia albán többségű tartományában nincsenek harcok.- A különleges erőket visz- sza fogjuk vonni a laktanyákba, ám a határokat őrző jugoszláv hadsereg a helyén marad - hangsúlyozta a belgrádi diplomácia vezetője. Jovanovics azt is elmondta, hogy a belgrádi kormány szerint a világ eltúlozza a koszovói menekültválság súlyát, s a tartományban egyáltalán nem fenyeget egy humanitárius katasztrófa réme.- Egész más a helyzet a valóságban, mint egyes médiumok beszámolóiban - tette hozzá a jugoszláv külügyek irányítója, arra célozva, hogy akcióik célja védelmi és nem tisztogató jellegű volt. Tiltakozik az orosz baloldal Moszkva környékén hét főutat zártak le egy-egy órára a tüntetők - főként a bértartozások kifizetését követelő tudósok -, akik a politika irányváltását és Borisz Jelcin elnök távozását sürgetik. fotó: feb/reuters Nagy-Britanniában változatlanul jogosnak tartják a nyaklevest Gyerekverési „szabvány” Lejárt a türelmi idő Huzavona a képviselőház bizottsági ülésén A VW segélyalapja A Volkswagen vezetése segélyalapot hoz létre azon egykori kényszermunkások számára, akik a második világháború idején német munkatáborokban teljesítettek szolgálatot. Noha a VW-csoportot jögilag semmi sem kötelezi arra, hogy humanitárius segítséget nyújtson, mégis úgy érzi, hogy ezt erkölcsi kötelessége megtenni - olvasható a vállalat közleményében. A cég hangsúlyozza, hogy a nemzetiszocialista diktatúra borzalmait nem lehet a német állam mindenre kiterjedő kártalanításaival meg nem történtté tenni. Az alapítvány hamarosan ismerteti, hogy az egykori kényszermunkások hova fordulhatnak, és miként, milyen igazolások benyújtásával kérelmezhető a segély. HÍREK Ratifikálta a holland képviselőház a hazánk, valamint Csehország és Lengyelország NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet. Nincs lehetőség arra, hogy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a kelet-közép-európai országoknak, közöttük Magyarországnak adott megrendelésekkel enyhíteni tudná a búza értékesítése területén kialakult feszültségeket - mondta Torgyán József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, miután a szlovéniai Bledben részt vett tizenöt kelet-közép-európai ország mezőgazdasági minisztereinek kétnapos tanácskozásán. Lemondott Zdenka Kramp- lová, a szlovák diplomácia vezetője. Ezt megelőzően hivatalában búcsúlátogatáson fogadta Boross Jenőt, hazánk távozó szlovákiai nagykövetét. Konrád György író, a Nemzetközi PEN Club alelnöke vehette át Bécsben az idei Közép-Európa-díjat, amelyet a bécsi Duna-medence és Közép-Európa Intézet adományozott neki. Erhard Bu- sek az intézet igazgatója hangsúlyozta: Konrád György Ausztria érdekében is sok évtizeden keresztül ébren tartotta a közép-európai közös szellemet és kultúrát. A legjobb film díját a VIII. pescarai nemzetközi fesztiválon Makk Károly „A játékos-” című alkotása nyerte el, amelyet az Objektív Filmstúdió készített angol koprodukcióban. Csaknem 140 esztendővel ezelőtt úgy ítélte meg Cockburn angol főbíró, hogy a szülőnek jogában áll a csínytevéssel arányos, méltányos és értelmes büntetést kiszabni a gyerekére. Ez az állásfoglalás ma is érvényes a szigetországban. Nagy-britannia Egy 14 éves fiú beperelte Nagy-Britanniát az Európai Bíróságon, amiért mostohaapja méteres pálcával „nevelte”, háromtól nyolcéves koráig rendszeresen ütlegelte, ami a gyerek szerint embertelen cselekedet. A strasbourgi bírói testület igazat adott a sértettnek, és ítéletében fölszólította Londont: törvényben is mondja ki a gyermekverés és a kiskorúakkal szembeni méltatlan bánásmód tilalmát. Paul Boateng, az egészségügyi tárca parlamenti államtitkára ugyanakkor leszögezte: a munkáspárti kormány a szülőkre bízza porontyaik fegyelmezését. A politikus megnyilatkozása szöges ellentétben áll az unióban működő emberjogi szervezetek állásfoglalásával. Ha az angol bíróságok jogosnak tartják is a gyermekek testi fenyítését, a strasbourgi taláros testület az emberi jogok chartájának paragrafusára hivatkozik: „A gyermeknek joga van arra, hogy védelemben részesüljön az embertelen bánásmóddal szemben.” A brit kormányt elmarasztaló ítélet tízezer font fájdalomdíjat ítélt meg a fiúnak, a per kétszer ennyibe került. A nyaklevesvita megosztja a brit közvéleményt: a többség továbbra is fenn akarja tartani a testi fenyítést, a szülő jogát arra, hogy belátása szerint fegyelmezze a gyerekét. Kulcsár László Szerdán lejárt az RMDSZ által szabott határidő, hogy döntés szülessék az erdélyi magyar felsőoktatás ügyében. A szövetség ettől tette függővé, hogy fölmondja-e a közreműködését a kormánykoalícióban vagy sem. Románia A román képviselőház oktatási bizottságának elnöke szerdán határozatképtelenség miatt felfüggesztette az ülést, így lehetetlenné vált, hogy a testület visszatérjen a nemzeti kisebbségek anyanyelvén oktató állami egyetemek alapítását tiltó tör- vénycikkelyre. Egy későbbi időpontban - Ion Diaconescu képviselőházi elnök külön kérésére - a bizottság összeült, de Asztalos Ferenc hiába kérte az RMDSZ Szerda kora délután a német légierő repülőgépével Párizsba érkezett Gerhard Schröder, Németország leendő kancellárja, hogy pártjának vasárnapi választási diadala utáni első külföldi útján „ismerkedjék” a francia vezetőkkel. PÁRIZS Miután még nem iktatták be hivatalába, díszes, de nem a kormányfőknek kijáró katonai tiszteletadás fogadta az SPD vezetőjét, akit újságírók százai vártak ’megérkezésekor az Élysée-palota elkerített udvarán. Egy huszonhét éves olasz diáknak sikerült 109 nap alatt ingyen körbeutaznia a Földet. Matteo Opennachi csupán útlevéllel, fogkefével, néhány aszpirinnel és tartalék fehérneművel felszerelkezve indult el autóstoppal Rómából, így utazott Ausztrián és Magyarországon át Ukrajnába, Oroszországba, majd Kínába, Dél-Koreába. Többnyire teherautók vették fel, de potyázott tehervonatokon, máskor nevében, hogy tárgyalják meg az egyetemek ügyét. Javaslatát nem támogatták a koalíciós partnerek. A bizottság elnöke az ülés végén közölte, hogy a testület a jövő hét elején folytatja tanácskozását, és ha befejezte a törvénytervezet megvitatását, sor kerülhet az időközben benyújtott további módosító rendeletekre. Arra, amelyben a koalíciós pártok képviselő- házi csoportjainak vezetői megfogalmazták a nemzeti kisebbségek anyanyelvén oktató önálló állami egyetemek alapításának jogát. A magyar tannyelvű állami egyetem létrehozását tanulmányozó román kormánybizottság szerint növelni kell a romániai magyarok részarányát a felsőoktatásban. A testületnek október 15-ig kell elkészítenie az ezzel kapcsolatos zárójelentését. Jacques Chirac francia államfő - aki korábban még nem találkozott az SDP első számú politikusával - az európai vezetők közül elsőként gratulált vasárnapi választási sikeréhez, hangoztatva a francia-német kapcsolatok meghatározó jellegét a közös Európa kialakításában. A francia sajtó a „kérdések kérdéseként” vetette fel; vajon Németország új vezetője a kétoldalú és európai viszonyokban mire fogja helyezni a hangsúlyt. A közös Európa üzemel, sínen van, bár a várt lendület mostanában sokat veszített - írta a Le Figaro. kerékpározott. Akadt, ki vonatjegyet vett neki. Invitálás híján Matteo a fákról szedett gyümölcsöt evett, vagy a piacok környékén szedte össze a maradékot, s csak hat kilót fogyott. Dél-Koreában talált egy te- herhajót, amely Amerikába vitte. Azt a kontinenst is átutazta, majd egy másik hajón - tányérmosás fejében - térhetett vissza Itáliába. Egyedülálló útjával bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. FEB Schröder bemutatkozó látogatása Franciaországban Meghatározó kapcsolatok Utazás egy fillér nélkül Százkilenc nap alatt a Föld körül