Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-05 / 208. szám

Remekeltek a somogyi teniszezők Döntőben a Pini Valamennyi mérkőzésüket nyerték a hazaiak Eddig százszázalékos teljesítményt nyújtott a Pini Kaposvár SE NB I, Extraligás csapata a III. Würth Kupa nemzetközi férfi röplabdatornán. A pénteken, lapzárta után befejeződött találkozó utolsó játszmájában nem sok izgulni valója volt a ha­zai szurkolóknak. A Pini já­tékosai mindössze nyolc pontot engedélyeztek a Ka­tariaknak és biztosan nyer­ték az összecsapást 3-1 arányban. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium torna- csarnokában egymást kö­vették a csoportselejtező mérkőzések. A tegnapi na­pon már a - volt kaposvári edző Viktor Boldarev által dirigált — Dunaferr SE is pá­lyára lépett. A két csoport- győztes, a Pini Kaposvár SE és a Medikémia Szeged, a kupáért, a Csepel SC és az OK Maribor a bronzéremért játszik ma. Pini Kaposvár SE-Csepel SC 3-0 (7,12,13) Az első játszmát fölényesen nyerték a kaposváriak az egy órás csúszással kezdő­dött mérkőzésen. Aztán egyre jobban belelendültek a vendég csepeliek is. A másfél órás csata után vé­gül megérdemelt győzel­met aratott a Pini Kaposvár SE együttese. így játszottak Kaposvár, Táncsics gimná­zium tornacsarnoka, 300 néző. V.: Kiss B., Karádi. Pini Kaposvár SE: Mészá­ros P., Mészáros D., Pász­tor, Bánhegyi, Takács, Ge­lencsér I. B. Csere: Koch, Geiger. Vezetőedző: Deme­ter György. Csepel SC: Torma, Bu­day, Liszi, Pajor, Csíkos, Fogl. Csere: Rácz. Tamás, Daróczi. Vezetőedző: Oláh János. Edző: Nagy József. Jók: Mészáros D., Mészá­ros P., Takács, illetve Rácz, Csíkos. (Kun) További eredmények: Csepel SC-OK Varazdin 3-1 (3, 14, -5,13) Dunaferr SE-OK Maribor 0-3 (-10,-11,-9) Katari vál.-OK Varazdin 3-1 (12,-12,5,11) Dunaferr SE-Medikémia Szeged 0-3 (-13, -8, -4) A mai párosítás: Katari vál.-Dunaferr SE 9 órakor; A harmadik helyért: Csepel SC-OK Maribor 11 órakor; A döntőben: Pini Kaposvár SE- Medikémia Szeged 13 órakor. Labdarúgó nb i 7. forduló _________________________________:-----------------­É rd-emtelenül Érdi Sport-Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-0) Kaposváron a korcsopor­tonkénti küzdelmekkel folytatódott a Kapos Volán Scania Kupa veterán te­niszverseny. Bár szinte egész nap lógott az eső „lába”, ám elmaradt az égi áldás, így zavartalanul folyhat­tak a csatározások. Tegnap a párosok randevúja követke­zett, majd a még befejezetlen egyéni küzdelmeket folytat­ták, hogy a ma délelőtti dön­tők teljes mezőnye együtt le­gyen. A férfiaknál öt a höl­gyeknél három korcsoportban folytak a mérkőzések, a leg­népesebb mezőny az erősebb nemnél, a 35 év felettieknél gyűlt össze, ahol tizenketten neveztek. Ebben a mezőny­összesen 455 résztvevő sorakozott fel tegnap az Európa Futás elnevezésű utcai futóverseny rajtjánál a kaposvári Európa park­ban. A rendező Kaposvári Zöld­pont Életmódklub hat kate­góriában indította a verseny­zőket. A programot színesí­tette a klub aerobic csapatá­nak remek bemutatója és a közös bemelegítés. Az ese­mény rangját neves közéleti személyiségek részvétele emelte. Eredmények: Óvodások. Leányok: 1. Ma­kai Luca, 2. Sándor Dorottya, 3. Lakatos Edina. Fiúk: 1. Győri Marcell, 2. Gaál Sza­bolcs, 3. Gosztonyi Ákos. Alsó tagozatosok. Leá­nyok: 1. Habó Bettina, 2. Vá­Megkezdődött a teke Szuper­liga küzdelemsorozata a fér­fiaknál. Az elmúlt szezonhoz képest több változás van a le­bonyolítási rendszerben. A bajnokságban nem lesz rájátszás, csak az oda-vissza mérkőzéseken dől el a helye­zések sorsa. A résztvevők lét­számát 8-ról 12-re emelték. ben a fonyódi Lehel László a négy közé „ütötte” be magát, miként az 55 fölöttiek tízes mezőnyében Harmath Gyula is. Miután tegnap lapzártánk után fejeződött be az egyéni versenyzés, nem tudni, hogy ők követték-e másik két ka­posvári résztvevő példáját. Az ötven felettieknél ugyanis Vígh Miklós, a negyvenötö­söknél "honfitársa” Ács Zol­tán ma döntőt játszhat. A höl­gyeknél a bogiári Berkesné elődöntőbe jutását is felje­gyezhettük tegnap. Nem ne­héz kitalálni, hogy a sokszo­ros magyar bajnok Gulyás Ist­ván minden megerőltetés nélkül ugyancsak a ma dél­előtti döntők egyik résztve­vője lett. (Jutási) zsonyi Csenge. Fiúk: 1, Gosz­tonyi András, 2. Decsi Zoltán, 3. Imre Balázs. Felső tagozatosok. Leá­nyok: 1. Gyenesei Judit, 2. Kertész Katalin, 3. Nagy No­émi. Fiúk: 1. Kovács Dániel, 2. Horváth Milán, 3. Galam­bos Ádám. Középiskolások. Leányok: 1. Szunyogh Tímea, 2. Gern Alexandra, 3. Gerse Katalin. Fiúk: 1. Koncz Dániel, 2. Fegyver Péter, 3. Hegyi Péter. Szeniorok. Nők: 1. Vass Sándomé, 2. Halászné P. Gi­zella, 3. Kőváriné T. Anikó. Férfiak: 1. Ladovics Károly, 2. Lőrincz Miklós, 3. Paucz Ist­ván. Nyílt verseny az Európa kupáért. Nők: 1. Gere Fride­rika, 2. Csizmadia Gyuláné, 3. Dobrovodszkyné Boszko­vics Mária. Férfiak: 1. Dóm­ján Tibor, 2. Mikó Sándor, 3. Hegyi Péter. (Kun) Két kaposvári csapat is képvi­seli megyénk tekesportját: a Közút Strabag SE és újonc­ként a Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház együttese. A tegnapi mérkőzésen: Kaposvári Közút Strabag SE-Szolnoki MÁV Jármű­javító 8-0 (5558:5043) Érden is kikapott tegnap a Kaposvári Rákóczi FC együttese. Barna peches sérülése miatt - egy nagy lövés arcon találta - korán át kellett szerveznie Horváth edzőnek a hátsó alakzatot. Talán fanatikus közönsége szidalmai nyo­mán a 33. percben gólt talált az Érd. Varga a bal oldalról végzett el partdobást. A labda beszállt egészen a 11-es pon­tig. Házi kijött a kapujából, de nem tudta elütni, s a Ko­vács által megcsúsztatott já­tékszer Horváth S. elé pat­tant, aki tíz méterről gurította a lába között a sarokba. 1-0. Fordulás után minden ma­radt a régiben, kivéve az eredményt. Formás kontra végén egyenlített a Rákóczi az 56. percben. Bubcso mes­terien tálalt a védők mögé futó Tóth G.-hez, az apró termetű fiú egyet cselezett, egyet igazított, majd a bal­kötő helyen 14 méterről jobb belsővel a jobb alsó sarokba csavarta a labdát. 1-1. A gól után ismét egyenlő erők feszültek egymásnak, ám a 75. percben vezetést szerzett az Érd. Középen a 16-os vonalán Vargához ke­rült a labda, akit a büntetőte­rületen Kiss buktatott. A li­est Horváth S. lőtte, s bár Házi vetődve beleütött, a labda a jobb sarokban lan­dolt. 2-1. így játszottak Érd, 1200 néző. V.: Makai (Sóchy, Bajkay). Érdi Sport: Elbert - Tolnai, Versits, Ócsai, Király - Bagi, Horváth S., Bemáth, Dukon - Kovács P., Varga. Edző: Kozma Mihály. Kaposvári Rákóczi: Házi - Zahorecz - Kiss, Barna, Imp- lom - Tóth G., Deme, Bub­cso, Bány, Szabó - Czonev. Edző: Horváth Lajos. Csere: Barna helyett Göbö- lös a 18., Dukon helyett Hor­váth L. a 71., Bány helyett Rajczy a 71., Kovács helyett Jakab a 76., Tolnai helyett Somogyi a 80. percben. Sárgalap: Ócsai a 22., il­letve Kiss a 44. és a 73. p. Piroslap: Kiss a 73. p. Szögletarány: 4-7 (4-2) Jók: Bemáth, Horváth S., ill. Tóth G„ Zahorecz, Bub­cso. Kozma Mihály, az Érd edzője: - Legfontosabb célki­tűzésünk a három pont itt­hon tartása sikerült. Horváth Lajos, a Rákóczi edzője: - Néhány stratégiai­lag fontos ponton sokat hibá­zunk idén. Kézzel vert meg minket az Érd, ám az ered­mény nem tükrözi híven a történteket, hiszen a me­zőnyben jobban játszottunk. Csorba András További eredmények: Soroksári TE-Szeged LC 1-5 (0-2) Salgótarján- Tiszaújváros 0-0 T atabánya-Demecser 3-0 (2-0) Soproni FAC-Pécsi MFC 1-1 (0-0) T iszakécske-Komárom 1-0 (1-0) HÍREK Gécsek nyert Az Európa- bajnok Gécsek Tibor nyerte tegnap a moszkvai atlétikai grand prix-döntő férfi kala­pácsvető számát, megelőzve az olimpiai bajnok Kiss Ba­lázst és az üzbég Andrej Ab- duvalijevet. Gécsek 81,21 m- es dobással elnyerte az 50 ezer dolláros fődíjat. Savanya aranya Savanya Norbert aranyérmet nyert a Kolumbiában zajló uszonyos és búvárúszó világbajnokság 400 méteres uszonyos ver­senyszámában, míg Juhos Gergely a második helyen végzett. A két magyar ver­senyző duplázott, miután az első napi 1500 méteres ver­senyben ugyancsak Savanyáé volt az arany-, Juhosé pedig az ezüstérem. A magyar idő szerint tegnap hajnalban vé­get ért harmadik versenyna­pon a nők 50 méteres uszo­nyos számában Erdődy Bea az ötödik, Székely Andrea pedig a hatodik lett. Vereség a nyitányon Hazai pályán szenvedett vereséget a Somogy Rádió NB I „A” csoportos férfi asztalitenisz együttese. A Hajdúszoboszlói Gázláng gárdája 11-7-re győ­zött tegnap a Kaposplast SC asztalitenisz csarnokában. LABDARÚGÓ NB I A bajnokság állása: 1. Tatabánya FC 7 5 2­18- 8 17 2. Szeged LC 7 5 1 1 21- 8 16 3. Salgótarjáni BTC 7 5 1 1 13- 9 16 4. Demecser FC 7 4 1 2 14-12 13 5. Tiszakécskei FC 7 4 1 2 6- 4 13 6. Soroksári TE 7 4­3 9-15 12 7. Érd 7 3 2 2 13-11 11 8. Szolnoki MÁV 6 3 2 1 7- 6 11 9. Nagykanizsai FC 6 3 1 2 13- 9 10 10. Komlói Bányász 11. Soproni FAC 6 2 3 1 7- 6 9 7 2 2 3 11-13 8 12. Tiszaújvárosi FC 7 2 2 3 6- 9 8 13. Matáv SC Sopron 6 1 4 1 12-12 7 14. Komáromi FC 7 2 1 4 10-10 7 15. Békéscsabai EFC 6 2­4 12-12 6 16. Tiszavasvári 6 1 3 2 5- 6 6 17. Rákóczi FC 7 1 2 4 7-11 5 18. Hajdúszoboszló FC 6 1 1 4 11-14 4 19. Kecskeméti FC 6­2 4 4-12 2 20. Pécsi MFC 7­1 6 7-19 1 Totó 1. Magyarország-Portugália vasárnap 2. Wales-Olaszország lapzárta után 3. Görögország-Szlovénia vasárnap 4. Ausztria-Izrael lapzárta után 5. Litvánia-Skócia 0-0 x 6. Bulgária-Lengyelország vasárnap 7. Svédország-Anglia 2-1 1 8. frország-Horvátország 2-0 1 9. Tatabánya-Demecser 3-0 1 10. Soroksár-Szeged 1-5 2 11. N.kanizsa-Matáv Sopron vasárnap 12. Szolnok-Kaba vasárnap 13. Tiszavasvári-Békéscsaba vasárnap A pluszmérkőzés: 14. Ukrajna-Oroszország 3-2 1 Félezren futottak Borongós idő napfényes jókedv Kiváló teke-rajt Kiütéses győzelmet aratott a Közút-Strabag SE NB III - Dráva csoport A bajnokság állása: 1. Balatonlelle SE 4 4­_ 10- 2 12 2. Marcali VSE 4 3­1 10- 2 9 3. Bonyhád 4 3­1 7- 3 9 4. Pécsi Postás 4 2 1 1 0- 3 7 5. Harkány 4 2 1 1 9- 4 7 6. N.kanizsai MÁV 4 2 1­7- 5 7 7. Dunaszentgyörgy 4 2 1 1 7- 7 7 8. Balatonfüred 4 2­2 7-10 6 9. Mohácsi TE 4 1 2 1 5- 5 5 10. Nagyatádi FC 4 1 2 1 6-10 5 11. Paksi SE 4 1 1 2 6- 8 4 12. Dombóvári FC 4 1 1 2 5- 9 4 13. Kaposfüredi VSC 4 1­3 3- 6 3 14. Tihany 4­2 2 2- 8 2 15. Bátaszéki SE 4­1 3 2- 6 1 16. B.földvár SE 4­1 3 4-11 1 A mai párosítás (a kezdési időpont 15.30 óra): Kaposfüred-Balatonföldvár Dunaszentgyörgy-MÁV NTE Balatonfüred-Tihany Mohács-Paks Harkány-Marcali VSE Nagyatádi FC-Bonyhád Dombóvár-Pécsi Postás Bátaszék—Balatonlelle Megyei I. osztály A bajnokság állása: 1. Csurgó 4 3-1 13- 2 9 2. Balatonkeresztúr 4 3-1 11- 7 9 3. Tab 4 2 2 ­10- 4 8 4. Barcs 4 2 11 7-4 7 5. KRFC ll.-K.mérő 4 2 11 8-7 7 6. Nagyberki 4 13­9-4 6 7. Lengyeltóti 4 2-2 13-10 6 8. Öreglak 4 2-2 5-8 6 9. Juta 4 12 1 7-5 5 10. Balatonszárszó 4 12 1 6-6 5 11. Kőröshegy 4 12 1 8-9 5 12. Andocs Jeans-Tex 4 112 8-10 4 13. Satelit FC 4 112 6-8 4 14. Somogysárd 4 112 5-12 4 15. Szülök 4 1-3 4-10 3 16. Tarany 4 - - 4 6-20 ­A mai párosítás (a kezdési időpont 15.30 óra): B.keresztúr-Somogysárd K. Rákóczi FC ll.-Satelit FC Csurgó-Barcs Kőröshegy-Juta Nagyberki-Tab Szulok-Öreglek Lengyeltóti-Bal- ' 7 Megyei II. osztály (Észak) A bajnokság állása: 1.Fonyód 4 3 1­22- 5 10 2. Zamárdi 5 3 1 1 18- 6 10 3. Kaposújlak 4 3­1 9- 5 9 4. B.szentgyörgy 4 2 1 1 9- 6 7 5. Buzsák 4 2 1 1 8- 6 7 6. Őrei 5 2­3 12-17 6 7. Karád 3 2­1 7-12 6 8. Balatonboglár 4 1 1 2 7- 6 4 9. Horvátkút 4 1 1 2 5- 5 4 10. Ságvár 4 1 1 2 5-10 4 11. Balatonszabadi 4 1 1 2 7-13 4 12. Kereki 3 1­2 7-11 3 13. Balatonújlak 4 1­3 9-14 3 14. Balatoni Vasas 3­2 1 5- 9 2 15. Somogyvár 3­1 2 5-10 1 16. Kaposvári Gazdász­­­—­Tegnap játszották: Zamárdi-Orci 5-0 (3-0) A mai párosítás (a kezdési idő 15.30 óra): Karád-Balatonszabadi Balatoni Vasas-Buzsák Kereki-Kaposújlak Ságvár-Balatonújlak Balatonboglár-Balatonszentgyörgy Somf>r*\/váir~ Ponyód Megyei II. osztály (Dél) A bajnokság állása: 1. Kaposfő 4 4­­13- 5 12 2. Lábod 4 3 1­13- 6 10 3. Segesd 4 3­1 18- 3 9 4. Csököly 4 3­1 14- 7 9 5. Kaposszerdahely 4 2 1 1 9- 7 7 6. Nagybajom 4 2 1 1 4- 4 7 7. Vízvár 4 2 1 1 7-12 7 8. Homokszentgyörgy 4 2­2 10- 4 6 9. Sántos 4 2­2 10- 7 6 10. Inke 4 1 2 1 6- 4 5 11. Csokonyavisonta 4 1 1 2 10-14 4 12. Magyaregres 4­3 1 6- 9 3 13. Kutas 4 1­3 8-15 3 14. S.szob-Kaszó 4­2 2 6-10 2 15. Bárdudvarnok 4­­4 5-17­16. Kadarkút 4­­3 3-18­A mai párosítás (a kezdési időpont 15.30 óra): Kadarkút-Kutas Vízvár-Csokonyavisonta Kaposfő-Csököly Bárdudvarnok-Magyaregres Lábod-Sántos Somogyszob-Kaposszerdahely Inke-Homokszentgyörgy ybaiom-Seqesd Igazi nagyüzem lesz ma a somogyi labdarúgó pályákon. Az al­sóbb osztályú bajnokságokban a Zamárdi és az Őrei csapa­tain kívül valamennyi együttes érdekelt fotó: lang Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom