Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-26 / 226. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 26., szombat Belpolitika 7 A világ Igazai Bátorságért-érdemjelet adományozott a bel­ügyminiszter tegnap 56 személynek, akik a holocaust idején életük kockáztatásával mentették az üldözötteket. Izraelben a holocausttal kapcsolatos tények feltárására a háború után ala­kult meg a Yad Vashem (Igazak Kertje) Intézet. Az általa fel­kutatott embereknek, illetve hozzátartozóiknak adott át elis­merést Pintér Sándor. Képünkön Tukka Ilonával, a legidősebb kitüntetettel. fotó: feb/diósi imre Miniszterek más-más véleményen Vita a tagságról Több pénz jut a vidéknek A kormányon belül nézet- és véleménykülönbségek van­nak a kötelező kamarai tagságról - mondta Stumpf István, a Miniszterelnöki Hi­vatalt vezető miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pénteki gazdasági fórumán. Budapest Stumpf István saját vélemé­nyét hangoztatva kifejtette: nem az az alapkérdés, hogy kötelező-e a kamarai tagság vagy sem, hanem azt kell megvizsgálni, hogy a kama­rák betöltik-e funkciójukat, kiszolgálják-e a kamarai tag­ság igényeit. Az új kormány megalaku­lása után jelentős szerve­zeti változáson ment át a Környezetvédelmi Minisz­térium, mivel a területfej­lesztés és az építésügy a földművelésügyi tárca irá­nyítása alá került. Budapest A két tárca tevékenységét a Fi- desz-MPP és a FKGP koalíciós megállapodása alapján tör­vény szabályozza. A változás a Környezetvédelmi Miniszté­rium 438 státuszából 74-et érintett, a dolgozók személyi anyagát a tárca augusztus 30- án átadta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­umnak. További munkakörök Az elmúlt időszakban a kamarákat bevonták a parla­ment jogalkotói munkájába - mondta Latorcai János, az Országgyűlés Gazdasági Bi­zottságának elnöke, a ren­dezvény fővédnöke, aki sze­rint jó gazdasági döntéseket a gazdasági érdekképviseletek megkérdezése nélkül nem lehet hozni. Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a központi gazdasági régió létrehozásának szüksé­gességét hangsúlyozta. Mint mondta, nem lehet csak vi­dékfejlesztésre koncentrálni, a területfejlesztés egyéb szempontjait is figyelembe kell venni. is átkerülnek, az érintettek névsorát időben közzétették. A földművelésügyi tárca al­kalmazni kívánja a közgazda- sági, jogi, környezetstratégiai szakembereket, hiszen a me­zőgazdaságban számos kör­nyezetet szennyező tevékeny­ség található. A gyakorlott környezetvédelmi szakembe­rek segítik a hatékony és eredményes védelmet a mező- és erdőgazdaságban. Bár a környezetvédelmi tárcát így je­lentős veszteség érte, ám a megmaradt erőkkel koncent­rálnak az új kihívásokra. Az uniós csatlakozás közeledtével figyelmet kap a hazai környe­zetvédelem, s a cél, hogy elér­hessük a uniós országok kör­nyezeti szintjét. A magyar gazdaság kilá­tásairól számolt be kül­földi üzletembereknek Surányi György jegy­bankelnök, Járai Zsig- mond pénzügyminiszter és Chikán Attila gazda­sági miniszter a Fortune Global Fórum alkalmából rendezett üzleti reggelin pénteken, Budapesten. Budapest Surányi György leszögezte, hogy az elkövetkezendő más­fél évben az MNB nem vál­toztat a mostani árfolyam-po­litikán, a csúszóleértékelés gyakorlatán. A jegybank idei inflációs prognózisát a várt­nál jobb számok miatt módo­sítani kell majd, így decem­berben az egy évre visszate­kintő pénzromlás 13 százalék alatt lesz, de a piaci szereplők még ennél is optimistábbak: 12,5 százalékkal számolnak. Az MNB elnöke közölte: nem változik a jegybanki in­tervenciós sáv, hiszen megfe­lelő a forint iránti bizalom megtartására. A jegybank el­sődleges célja, hogy az inflá­ció a 2000. évben egy szám­jegyűre csökkenjen. A jövő évi költségvetés összeállításánál a fő szem­pont az állami újraelosztás mérséklése - mondta Járai Zsigmondi pénzügyminiszter. Az állami koncentráció a bruttó hazai termékhez vi­szonyítva 47 százalékról 45 százalékra redukálódik 1999- ben. Kiemelt feladat az adó­behajtás szigorítása és a nyugdíjreform folytatása. Já­rai közölte: a nyugdíjreform már most sikereket hozott, a A politikai intézmények működésében való csaló­dottsággal, valamint a polgármesteri, képviselői munkával együtt járó koc­kázatokkal magyarázza Enyedi Zsolt politológus azt a tényt, hogy pénteken reggel az ország települé­seinek több mint egyne­gyedében még nem volt polgármesterjelölt. Négy évvel ezelőtt jelöltek hiányában csupán hat telepü­lésen maradt el a voksolás, most viszont könnyen elő­fordulhat, hogy akár hétszáz helyen nem tudnak polgár- mestert választani, s ezer te­lepülésen nem lesz új képvi­4 millió alkalmazott közül 1 millió tagja valamilyen nyug­díjpénztárnak, legyen az ön­kéntes vagy magánpénztár. Chikán Attila gazdasági miniszter úgy vélte: mivel az Európai Unióba irányul kivi­telünk több mint 70 száza­léka, a magyar gazdaság po­tenciális növekedésének le­hetősége az Unió tagállamai­nak gazdasági folyamataitól függ. Járai és Chikán is hang­súlyozta: az orosz pénzügyi válság ellenére egyelőre semmi nem indokolja, hogy a kormány módosítsa a jövő évi gazdasági prognózisát. To­vábbra is azzal számol, hogy az idén és jövőre is 5 százalék lesz a GDP bővülése. Chikán Attila jelezte: az Orbán-kormánynak is célja, hogy fennmaradjon a műkö­dőtöké beáramlásának üteme, sőt még több közvet­len befektetés érkezzen az országba, s ezért tenni is fog. A befektetőknek olyan ked­vezményeket nyújtanak majd, amelyekkel az ország elmaradottabb részein, így például az ukrán határ men­tén növelik a beruházásokat, illetve segítik az ottani mun­kahelyteremtést. A gazdasági miniszter sze­rint vissza kell szorítani a szürke- és feketegazdaságot, ez az új kormány eltökélt szándéka. Az üzletemberek kérdéseire válaszolva arra biztatta a külföldi befektető­ket, az itt lévő multinacioná­lis cégeket: vegyék jobban igénybe a magyar háttéripar, a hazai beszállítók kapacitá­sait. Az itthoni kis és közepes cégek ugyanis most már egyre inkább olyan minőség­ben dolgoznak, amely megfe­selő-testület. Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda ve­zetője elmondta: meglehet, hogy a frissen választott pol­gármesternek egy ideig a régi testülettel kell együtt dolgoz­nia. Ha a testületet sikerül új­raválasztani, míg a polgár- mestert nem, akkor a régi ve­zető mandátuma hosszabbo­dik meg fél évvel. Az is lehet, hogy mindenki dolgozik to­vább még 6 hónapig. Ez ese­tekben december 18-ig kell kitűzni az ismételt voksolás napját, legkésőbb az április 18-át követő 72. napra. Péntek délelőtt az ország 3153 településének negyedé­ben nem volt még polgármes­terjelölt, a képviselőjelöltek lel a külföldiek elvárásainak. A gazdasági miniszter azt is aláhúzta, hogy e kis- és köze­pes vállalatok további nagy­arányú fejlődését is támo­gatni kívánja a kormány. Járai Zsigmond azt taná­csolta a multinacionális cé­geknek, hogy bátran alkal­mazzanak az országban olyan menedzsmenteket, amelyekben magyar és kül­földi szakemberek egyaránt megtalálhatók. Ezzel együtt arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi és a központi bürokrácia még mindig nagy az országban, ettől azonban szerinte nem szabad megri­adniuk a külföldi beruházók­nak. A pénzügyminiszter el­mondta: a vidék- és agrárfej­lesztés a következő költség- vetés összeállításánál kiemelt szerepet kap, de azt még nem tudni, mekkora összeget köt­nek le erre a központi büdzsé összeállításakor. Annyi bizo­nyos, hogy több jut majd az agráriumnak, mint az idén. Járai Zsigmond bízik ab­ban, hogy a külföldi befekte­tők előbb-utóbb megértik: Magyarország piaca nem azonos az orosz gazdasággal, és az országot most elhagyó külföldi befektetők hamaro­san visszatérnek. Optimiz­musát arra alapozza, hogy a világban fellelhető különböző válságzónák miatt igen kevés biztonságos befektetési terep áll a rendelkezésükre. Surányi György hozzátette: a közvetlen tőkebefektetők nem vittek el összegeket az országból, csak egyes portfó- lióberuházók távoztak. „Ettől még nem kell megijedni”, mondta a jegybank elnöke. listája pedig 1164 választóke­rületben bizonyult hiányos­nak. Legnagyobb számban a függetlenek indultak (26 000 jelölt), aktivitásban második a FKGP, majd a Fidesz-MPP, és a MDF következik. A leg­passzívabb megyék sorrend­ben: Baranya, Borsod, Vas és Somogy. Enyedi Zsolt politológus szerint a csalódott emberek ódzkodnak a szerepvállalás­tól. A polgármesternek és a képviselőnek kudarc esetén a parlamenti honatyákénál jóval kisebb fizetségért és el­ismertségért, az egész falu előtt kell viselnie a „bukott ember” címkét. (Takács) HÍREK Jubileumi megemlékezés. Húszéves a hazai kisebbségi televíziózás. Ebből az alka­lomból a németek lakta Al- sómocsoládon tegnap ünnepi megemlékezést tartottak, amelyen Dávid Ibolya igaz­ságügy-miniszter hangsú­lyozta: a nemzetiségi televí­ziózás az identitás és a kul­túra megőrzése mellett a ki­sebbségek megismerését és megértését is szolgálja. Személycsere a Mol-nál? Az MSZP erőteljesen nehez­ményezné, ha folytatódná­nak a politikai okokból tör­ténő leváltások - nyilatkozta tegnap Nagy Sándor frakció­vezető-helyettes. Arra a fide- szes javaslatra reagált, amely a gazdasági társaságokról szóló törvény módosításával lehetővé tenné Pál László visszahívását a Mól Rt. él­éről. Nonprofit Expó. Hazánkban becslések szerint 10-15 000 szolgáltatást, közfeladatot át­vállaló civil szervezet tevé­kenykedik. Munkásságukról nyújt áttekintést az Európai Nonprofit Expó. Új bankelnökök. A minisz­terelnök felmentette Nyíri Ivánt, a Magyar Export-Im­port Bank és a Magyar Ex­porthitel Biztosító Rt. vezér- igazgatóját. Az Eximbank új vezérigazgatója Bánki Fri­gyes lett, a Mehib élére Botos Balázs került. Megszépülő műemlékek. A magyar millennium meg­ünneplése keretében pályá­zatot írtak ki Árpád-kori fa­lusi kis és romtemplomok műemléki helyreállítására. A bírálóbizottság a 136 kérelem közül 47 pályázatot fogadott el, amelyek összesen 300 millió forint támogatásban részesülnek. Villamosított déli vasút. Teljes hosszában befejező­dött a déli vasút villamosí­tása, tegnap felavatták a Ba- latonszentgyörgy-Murake- resztúr közötti utolsó, 55 ki­lométeres villanyvontatású szakaszt. A 6 milliárd forint költségű beruházás gyor­sabb és olcsóbb összekötte­tést teremt az Olaszország­ból Horvátországon át Ma­gyarországra, Ukrajnába, il­letve Oroszországba vezető európai tranzitvonalon. Elhunyt Horváth Ede. Csü­törtökön 74 éves korában el­hunyt Horváth Ede, a győri Rába Részvénytársaság nyugállományú vezérigazga­tója. Átalakulás két tárcánál Ki akar polgármester lenni A fekélybaktériumra gyógyszer már van, a vakcinával még kísérleteznek Egy csók, vagy valami más Az orvostudomány már ré­gen rájött arra, hogy a gyomorfekélyek döntő többségét egy baktérium­fajta okozza. A baj meg­előzésére és gyógyítására szolgáló vakcina kifejlesz­tésében azonban a kuta­tók még csak az állatkísér­leteknél tartanak.-A helicobacter pylori nevű baktérium felismerésére és gyógyszeres terápiával történő elpusztítására már van lehető­ség, de a gyors és hatékony védőoltásra feltehetően még éveket kell várni - nyilatkozta lapunknak dr. Lonovics János, a Szent-Györgyi Albert Orvos- tudományi Egyetem belgyó­gyász professzora. - Az 1983- ban felfedezett kórokozót a vérmintából és a fekélygyanús betegek gyomortükrözésekor vett szövetmintából lehet ki­mutatni. Az ország öt régiójá­ban már olyan műszerek is rendelkezésre állnak, ame­lyekkel a szájon át kifújt leve­gőmintából is izolálható a bak­térium. Hazánkban 150 ezer fekélybeteget tartanak nyilván, és csaknem 90 százalékuk HP- baktériumfertőzött. Ez a be­tegség jelentős feladatot ad az orvosoknak, külön figyelmet érdemel, mert az újabb felis­merések szerint gyomorrák ki­alakulásához is vezethet. Köztudott az is, hogy kizáró­lag emberek terjesztik a fertő­zést, háziállatok nem. A bakté­rium a szájon és a testnyíláso­kon keresztül juthat a szerve­zetbe. Ilyen szempontból akár csókolózni is veszélyes, még­sem jelentene megoldást, ha az emberek a betegségtől félve tartózkodnának a testi érint­kezés e kellemes formájától. A szakember azt javasolja, hogy - mint minden panasz esetén - a kínzó gyomorbán- talmaknál is azonnal forduljon a beteg orvoshoz. Lonovics professzor szerint ugyanis szükséges lenne, hogy a fertő­zöttek mielőbb teljes gyógy­szeres kezelést kapjanak. Ad­dig is, amíg az oltóanyaggal fo­lyó kísérletek érezhető ered­ménnyel nem járnak. N. Zs. Gyakorlaton „Balesethez” riasztották tegnap Budapesten a barlangi mentőket: mély üregbe zuhant a Pálvölgyi Cseppkőbarlangban egy kiránduló. Mindez azonban egy terv- - szerű felkészülés része volt: a „sérültet” a polgári védelem katonái hozták felszínre és al­kalmi kötélpályán juttatták el a mentőhelyre. A gyakorlat jelesre sikerült. fotó: feb/stefler

Next

/
Oldalképek
Tartalom