Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-26 / 226. szám

& SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. szeptember 26., szombat Hírek Több akadályt is le kell küzdeniük az európai uniós felvételre váró tagjelölteknek, hogy csatlakozhassanak azokhoz a nyugat-európai országokhoz, amelyek ak­korra már bevezették a közös pénzt, az eurót - közölte Yves-Thibault de Silguy, az Európai Bizottság monetáris ügyekért felelős tagja Bécs- ben, az Unió bizottságának bécsi képviseletén tartott előadásában. Májusban Jasszer Arafat kikiáltja a palesztin nép ál­lamát a Jordán-folyó nyugati partján és a Gáza övezetben - jelentette be a palesztin ka­binet. A döntés csütörtök éj­jel született, azt megelőzően, hogy Arafat elindult New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés ülésszakára, ahol a tervek szerint találkozik Bili Clinton amerikai elnökkel is. Erős hadseregre van szük­sége Iránnak, de Teherán ez­zel párhuzamosan továbbra is az enyhülés politikáját kö­veti - jelentette ki Moham­med Hatami iráni elnök pén­teken, az iraki-iráni háború kitörésének 18. évfordulóján tartott teheráni katonai dísz­szemlén. Megakadályozták az ame­rikai titkosszolgálatok a múlt héten, hogy pokolgé­pes merényletet kövessenek el az Egyesült Államok kampalai nagykövetsége el­len. Az akció előkészületei­nek amerikai részről történt leleplezése és a CIA-tól ka­pott jelzések nyomán az ugandai hatóságok húsz gyanúsítottat vettek őri­zetbe. Már második napja megerősített őrség vigyázza az Egyesült Államok ham­burgi konzulátusát, miután támadással fenyegették meg a képviseletet. Sztálingrád nevét kapja vissza Volgográd - erről dön­tött elsöprő többséggel a vol- gográdi területi duma. A szakértőknek még fel kell mérniük, hogy milyen költ­ségekkel járna a Volga-parti város, az egykori Caricin visszakeresztelése. Lezuhant harmincnyolc utassal és négytagú személy­zettel a fedélzetén pénteken Marokkó partjainál a Pauk- nair légitársaság repülőgépe, a szerencsétlenséget senki sem élte túl. A spanyol bel­földi járatként közlekedő gép Malaga és a Marokkó északi részén fekvő, Spanyolor­szághoz tartozó Melilla kö­zött szállított utasokat. Washingtonban, New Yorkban és Brüsszelben a balkáni rendezésről A NATO békeüzenete Orbán Viktor az Európai Unió és a NATO tagországainak nagyköveteivel FOTÓ: FEB/DIÓSI Magyarország - ha a par­lament is jóváhagyja - kész logisztikai támoga­tást nyújtani a NATO-nak egy esetleges koszovói katonai beavatkozáshoz, és megnyitni légterét az észak-atlanti szövetség gépei előtt - közölte Né­meth Zsolt, a Külügymi­nisztérium politikai ál­lamtitkára azt követően, hogy Orbán Viktor minisz­terelnök fogadta a NATO és az Európai Unió tagál­lamainak hazánkban akk­reditált nagyköveteit. Koszovó A Washingtonban tartóz­kodó Martonyi János kül­ügyminiszter kijelentette: hazánk egyelőre nem kapott hivatalos felkérést a részvé­telre egy Szerbia elleni, a ko­szovói albánok védelmére indítandó NATO-hadműve- letben. A brüsszeli NATO- központban Szabó János honvédelmi miniszter tájé­koztatta a tagországokat a magyar támogatásról. Minderre két okmány is alapot ad. Egyrészt az ENSZ BT határozata, amely fölha­talmazta a NATO-t a cselek­vésre, ha Belgrád nem haj­landó a tárgyalásos rende­zésre; másrészt Brüsszelben elkészültek az intézkedési tervek, és a miniszteri tanács felkérte a tagországokat - a jelöltekkel együtt - az előké­születek megtételére. Elgondolkodtató, hogy mind Madeleine Albright amerikai külügyminiszter, mind pedig Volker Rühe né­met védelmi miniszter annak a véleményének adott han­got, hogy az esetleges be­avatkozáshoz nincs szükség az ENSZ fölhatalmazására. Mindez azt a NATO-doktri- nát hivatott igazolni, hogy a tagjait magába foglaló térség biztonságán kívül a másutt veszélyben élő polgári lakos­ságot is védelmezi. Fölvetődik a kérdés: miben különbözik egy esetleges NATO-akció az Egyesült Ál­lamok olyan büntető intéz­kedéseitől, mint amikor Lí­biát bombázták, a nagykö­vetségeit ért terrorcselekmé­nyek megtorlásaként? A NATO válasza: „Nem a bün­tetés, hanem a béketeremtés a kitűzött cél.” (Gyulay) Szlovákia válaszút előtt • Szlovákiában péntek délután megkezdődött a népsza­vazással egybekötött általános választás. A tizennyolc évesnél idősebb állampolgárok négyéves időtartamra választják meg a parlament százötven képviselőjét. Ti­zenhét párt és mozgalom indított jelölteket, köztük a Magyar Koalíció Pártja is. Más, szavazásra jogosult állampolgároktól eltérően Michal Kovác volt szlovák államfő és családja nem kapta meg a hivatalos írásos értesítést arról, hogy melyik sza­vazókörzetben érvényesítheti választói jogát. A bel­ügyminisztérium magyarázata szerint a kézbesítés a volt elnök adatainak titkosítása miatt maradt el, az ille­tékes szervek tehát a személyi védelemre jogosult poli­tikusok adatainak titkosítását kimondó kormányhatáro­zatnak megfelelően jártak el. Az ország két táborra oszlott: az egyik oldalon azok állnak, akik a jelenlegi - ideiglenes államfőként is mű­ködő - kormányfő győzelmét áhítják, a másikon azok, akik a bukását akarják. Az egyik tábornak van vezére: Vladimír Meciar. A másiknak kiemelkedő vezetői van­nak, de egyikük sem annyira markáns politikus, mint az ellenfelük, aki eddig háromszor alakított kormányt. Meciar szavaz fotó: feb/reuters _______________Hírháttér________________ K is lépések - jó irányba Még napjainkban, a világkongresszusok és csúcsértekezletek ko­rában is ritkán jön össze egy olyan népes és annyira sokszínű ta­nácskozás, mint most Bécsben. Az osztrák fővárosban tegnap kezdődött meg az úgynevezett nem kormányzati szervezetek ta­lálkozója, amelyen a nukleáris fegyverek és a nukleáris energia felhasználásának időszerű kérdéseit vitatják meg. Noha sok mozgalom jött létre az atomerőművek betiltásának szorgalmazá­sára, ezúttal a sok száz résztvevő figyelme elsősorban az atom­fegyverkezés korlátozására, a nukleáris kísérletek beszünteté­sére, a világ biztonságosabb jövőjének megteremtésére irányul. A bécsi tanácskozáshoz kedvező hátteret teremtett két friss, New York-i esemény. Az ENSZ-közgyűlésen felszólaló pakisztáni miniszterelnök, majd alig pár óra múlva az indiai kormányfő je­lentette be, hogy országa immár hajlandó elfogadni a kísérleti atomrobbantások átfogó tilalmáról szóló nemzetközi egyez­ményt. Ez persze részsikernek tűnik a most Bécsben tanácskozó szervezetek sokszor jóval radikálisabb követelésekkel fellépő ve­zetőinek szemében, ám ne feledjük, mekkora aggodalmat, vi­lágméretű felzúdulást váltott ki idén tavasszal, hogy a két dél­ázsiai ország szó szerint „berobbantotta magát” az atomhatalmak mindeddig szűk körű klubjába. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik - szól az ősi mondás. Az atomeszközök teljes betiltása, ha a mai világhelyzet­ben ez egyelőre nem más, mint naiv elképzelés, nem kerülhet le a napirendről. A bécsi tanácskozás az ehhez vezető úton megtett kezdeti lépésnek számít. (Szondy) Hazánk különleges szerepe Kissinger elismerő szavai Magyarországról Magyarország a közép-eu­rópai térségben különle­ges szerepet játszott a kontinens építésében és a szabadságért folyó harc­ban - jelentette ki Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter. A 75 esztendős politikust - aki a Fortune amerikai gazdasági magazin világfórumára érke­zett a magyar fővárosba - a Parlamentben fogadta Göncz Árpád köztársasági elnök.- A washingtoni vezetés szándékaival összhangban én is támogatom, hogy az Egye­sült Államok és Magyarország erős kapcsolatokat tartson fenn - mondotta Kissinger. Az amerikai vendég találko­zott Orbán Viktor miniszter- elnökkel is. Az eszmecserén elsősorban a balkáni helyzet­ről, a magyar-amerikai kap­csolatokról, Orbán Viktor ok­tóber 7-én esedékes egyesült államokbeli látogatásáról és az oroszországi válságról esett szó. Kissinger szerint a ma­gyar kormányfő igen „konst­ruktív módon” közelítette meg a szóba került témákat. Alapvető, hogy a jövőben jobban átláthatóvá váljanak a nemzetközi pénzügyi piacok, ez az egyik legfontosabb ta­nulsága a jelenlegi esemé­nyeknek. Henry Kissinger ezt már a Pénzügyminisztérium­ban hangsúlyozta, amikor ta­lálkozott a tárca vezetőjével, Járni Zsigmonddal. Amikor az anya sem biztos Az amerikai Charlottes- ville-ben élő Paula John­son pert indított volt élet­társa ellen, mert az nem fizette a gyermektartást. Az apa tagadott, mire a bíróság bizonyítási eljárást indított. A vizsgálatok egyértelműen ki­zárták az apaságot, s ezzel le­zárult volna az ügy. Csakhogy időközben az anyát is meg­vizsgálták. Kiderült, hogy az anya sem „biztos”: a 3 éves Callie Marie nem lehet Paula kislánya. Tisztázták: a kislányt még a szülészeten cserélték el Rebecca Chittummal. A szülőknek azonban nem adatott meg, hogy leüljenek tárgyalni, mert napokkal az­előtt, hogy a gyermekcsere felszínre jutott volna, a kis Rebecca mindkét szülője au­tószerencsétlenség áldozata lett. A gyámságot átvevő nagyszülők képviselője kö­zölte: jobb lenne a kicsiket a jelenlegi családi kötelékek kö­zött meghagyni. A CNN hírtelevízió gyors közvélemény-kutatást végez­tetett: a megkérdezettek 54 százaléka a jelenlegi állapotok fenntartása mellett állt ki. (Réti) Zsindelyezik... no nem a kaszárnya tetejét, hanem a lányok elejét. Kínában ugyanis mindent felhasználnak: a bambuszrügyet ízesítésre, magát a bambuszt pedig - mint egy tajvani divat- bemutatón látható - ruhakészítésre. fotó: feb/reuters Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Őszi nyereményeső! ATvr-hét és a Gyöngy közös fődíja egy Daewoo Tico A hét sztárja: Mira Sorvino Raquel Welch negyedik férjjelöltje Harry csak módjával udvarol Catherine Oxenberg álma nem vált valóra Barbinek Péter jutalma Tvr-hét - a műsorújság irt#*»» is*«*! Ml «M »$t w®r» < a

Next

/
Oldalképek
Tartalom