Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-24 / 224. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 24., csütörtök Kaposvár 5 Élő Árpádok barátai A királyi vér egyenesági leszármazottaihoz készülnek VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Kiszűrik a zajt Nappal csillagfényben A város nem tudja vállalni a csillagvizsgáló működtetését, viszont hozzájárul a programokhoz — mondta tegnap Szita Károly polgármester a kaposvári Uránia Csillagvizsgálóban tett látogatásakor, amely során a TIT megyei szervezetének kihelyezett elnökségi ülésén vett részt. Este Zombori Ottó, (képünkön balra) a TIT budapesti uránia csillagvizsgálójának igazgatója tartott előadást. Egyebek mellett szólt az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozásról, amikor szinte éjszakai sötétségbe borul minden és nappal csillagok ragyognak majd az égen. fotó: török anett Telefon 321-440: — Mikor bontják le a Fő utca 74-76-78-as számú házakat? Már többhelyen érdeklődtem, de választ sehol nem kaptam. Dr. Fazekas Sándomé, műszaki igazgató: — A házak műszaki állapotának a felmérése megtörtént. Ezek a házak nincsenek olyan állapotban, ami a bontást indokolná. A 74. és 78-as számú házak állapota jobb, míg 76-os felújításra szorul. Az önkormányzat nem tervezi ezeknek a házaknak a lebontását. Pontos információkat a vagyongazdálkodási igazgatóságnál kaphatnak az érdeklődők. Húszezer kéményt sepernek Másfélszáz kéményt újítanak fel két év alatt FOTO: TOROK ANETT Fényesebb a Napsugár A kaposvári Napsugár Otthon bővítésére és fejlesztésére használta föl a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete az 1997- es személyi jövedelemadóból felajánlott 1 százaléknyi összeget. A több mint 1,4 millió forintból rendbe hozták és berendezték azt az újabb épületszárnyat, amelyet a városi önkormányzattól - a Béke utcában - kapott az egyesület. A festést és a mázolást követően új berendezést, valamint gyógypedagógiai segédeszközöket és készségfejlesztő játékokat vásároltak. Az otthon félszáz mozgássérült gyermeknek jelent menedéket. Kaposváron a motorkerékpárok és autók többsége megfelel a zajszint- előírásoknak. Minden vizsgálatra behozott jármű szigorú ellenőrzésen megy keresztül. Bár időnként fülrepesztő zajjal dübörgő motorokat lehet látni az utcán, a legtöbb esetben a kétkerekűek által okozott zaj határértéken belüli. Főként a nagyteljesítményű járműveknél érzékelhető ez, ám mint Bajók Csaba, a megyei közlekedési-felügyelet járműfelügyeleti osztályának helyettesvezetője tegnap elmondta, minden esetben kétséget kizáróan megállapítják: a vizsgált jármű megfelel a követelméTankönyveink tudománya alapján az Árpád-házról egészen idáig tartotta magát az a felfogás, hogy a vezérlő fejedelem nevét viselő királyi vér az 1300-as években elapadt, s a ház kihalt. Kevesen tudják, s akik hallották sem mind hiszik, hogy a több mint 2000 éves fejedelmi családfa vélhetően máig él. Az országban először Kaposvár és Kadarkút központtal baráti körbe hozta össze a fel- • ismerés mindazokat, akit hiszik: az Árpád-házi szent királyok egyenesági, élő leszármazottai köztünk élnek. Egészen pontosan Nyugat-Euró- pában: két fivér képviseli a nyéknek vagy sem. A kaposvári állomáson folyamatosan végzik — egyebek mellett — a zajszint mérést. A gépet nem lehet becsapni: az esetleges magasabb zaj értékből átalakításra lehet következtetni. A szakemberek ezzel párhuzamosan rendszeresen tartanak környezetvédelmi ellenőrzést illetve mérést is. Kaposváron a tömegközlekedési járműveket is figyelik. Egy speciálisan kialakított rendszer segítségével folyamatosan új információt kapnak ezek állapotáról. A buszok teljesítik azokat a zaj- és környezetvédelmi normákat, amit az érvényes előírás támaszt. A rendszeres ellenőrzés gazdasági érdek miatt is fontos. H. M. Crouy-Chanel család magyar férfi ágát. Félix nyugalmazott mérnök, Imre Luxemburgban francia delegáltként az Európai Uniónál dolgozik.- Minderről az Élő Árpádok című könyv leírása tanúskodik, a szerzővel, dr. Pusztaszeri László író-történésszel a kaposváriak is találkozhatnak a Megyei és Városi Könyvtárban - tudtuk meg a baráti kör alelnökétől. Horváth Árpád elmondta, semmihez sem fogható felismerés volt, amikor az Élő Árpádok megjelenéséről szóló, rádióban elhangzott híradás megérintette őt. Csakúgy a későbbi baráti kör többi tagját; boldogok és büszkék voltak, és mindennél erősebben élt bennük a vágy, Megkapták a pénzt az OTP- től a Pipacs utcai lakók, így a jövő hónapban befejeződhet a tönkre ment 332 kémény felújítása. Ezeken kívül 100-150 kéményt kell felújítani a városban két év alatt. A négyévenkénti kötelező vizsgálat során, idén tavasszal derült ki, hogy 9-10 év alatt tönkre mentek a Pipacs utcai kémények alumínium csövei. Ez pedig életveszélyes, mert a szén-monoxid visszakerülhet a lakásba. Gondot jelent azért is, mert a lyukas csövön át távozó égéstermék sok savgőzt tartalmaz, ami rontja az épületszerkezetet. Mérgezésről A SOLAR Kft. (Kaposvár, Dombóvári u. 2.) felvételt hirdet: porfestő (férfi), kábelkorbács készítő (nő), rakodómunkás betanított munkakörökbe, gyakorlattal rendelkező villanyszerelő, elektroműszerész, lakatos (lemezmunka, védőgázas hegesztés) szakmunkás munkakörökbe. C+E jogosítvány a felvételkor előnyt jelent! Keresünk továbbá műszakvezetői munkakörbe középvezetői termelési gyakorlattal rendelkező elektroműszerészt vagy technikust. Jelentkezés a lenti címen előzetes idopontegyeztetést követően. Telefon: 82/424-788, vagy 82/320-856 _________________________(87846) h ogy minél többet megtudjak erről a témáról. A baráti körnek időközben 400-500 tagja lett az országban, az első íróolvasó találkozót holnap 16.45 órától Kaposváron, a megyei könyvtárban tartják.- Felvettük a kapcsolatot a leszármazottakkal, s még az idén delegációt szeretnénk szervezni hozzájuk - mondta Horváth Árpád. Hozzátette, nem gondolják, hogy Magyar- országon vissza kellene állítani a királyságot, s távol tartják maguktól a baráti körrel kapcsolatos esetleges politikai felhangokat is. Közös témájuk, a magyarság és a történelem köti össze őket, s ennek a szellemiségnek az ápolása, erősítése az egyetlen céljuk. B. T. nem tudnak a kéményseprők, ám az előfordult, hogy szénnel és fával fűtöttek be, az alumínium cső kiolvadt és csaknem leégett az egész ház. Évente öt-hat életveszélyes kéményt találnak, ilyenkor a Kögáz elzárja a gázt. Az egykori önkormányzati lakások 140 kéményét már felújították, a volt OTP-s lakásoké pedig hamarosan szintén elkészül. Az OTP pénzére nagy szükség volt, hiszen egy kéménycső cseréje 60 ezer forintba kerül. A Pipacs utca családi házait jövő tavasszal vizsgálják meg a kéményseprők. Az Iskola közben is az idén fejeződött be 48 kémény felújítása: béleletlenek voltak, ezért az égéstermék lemarta róluk a vakolatot. Január 1-jétől változott a hatósági jogszabály, például nem lehet béleletlen kéményt építeni tartófalba. Az ehhez kapcsolódó rendelet kimondja, hogy az építési és a használatba vételi engedélyhez a közműszolgáltatók mellett a kéményseprő szervezet nyilatkozata is kell. — Főleg a belváros régi kéményei szorulnak felújításra: két éven belül száz-százötvenet kell javítani — számolt be a tapasztalatokról Keresztúri János, a Kapos Kéményseprő Kft ügyvezetője. — A város több mint 22 ezer kéménye az országos átlagnál jobb állapotban van. Katona József HÍREK Polgármesteri fórum Szita Károly polgármester ma este hat órától fórumot tart a Toldi lakótelepi általános iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Cserkészvezetőkről A Kárpát-medencei magyar cserkész-lelkipásztorok és egyházi iskolák cserkész-fenntartó testületi igazgatóinak részvételével Budapesten rendeztek konferenciát tegnap. A tanácskozás nyitóelőadását Balás Béla kaposvári megyéspüspök tartotta. A kaposvári főpásztor egyebek mellett a cserkész vezető- képzésről, a hivatásra való felkészítés jelentőségéről beszélt. Sikkasztás A kaposvári kapitányság nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett alapos gyanúja miatt egy kaposvári lakos ellen, aki árukiadóként dolgozott egy helyi betéti társaságnál. A gyanúsított nő könyvelőként dolgozott a vállalatnál, ahol az elmúlt időszakban több mint 1,5 millió forint értékű építőanyagot tulajdonított el. Programajánló A Gyergyai Galériában ma 18 órakor nyílik Mihail Anderson orosz fotóművész tárlata. A Kaposvár testvérvárosában, Tverben alkotó művész tárlatát Borsos Lajos galériavezető tanár nyitja meg, a tárlatot Balog József fotóművész rendezte. A nemzetközileg is elismert fotósnak - aki a tveri újság fotóriportere és egy fotómodell iskola vezetője - Európa több országában volt már kiállítása. Képeinek témája foglalkozásából is adódóan a reklám- és a divatfotózás. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5, 7: DARK CITY (am.) Sony stereo Kérdezzen: ■H- 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a "Kaposvár Keleti Iparterület fejlesztése" program keretében vállalkozót keres az alábbi feladatok elvégzésére: 1. Kaposvár Keleti Iparterület településfejlesztési koncepciója elkészítése 2. Keleti Ipari Park (Kaposvár) megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése 3. Keleti Ipari Park (Kaposvár) szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának elkészítése. Az elvégzendő feladatok részletezését a részletes pályázati kiírása tartalmazza, mely - 8 000,-Ft+ÁFA összeg befiztése ellenében - átvezető 1998. szeptember 25-én 10 órától a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. ÍV/410. sz.) Az 1-3. pontok mindegyikére együtt és külön-külön is lehet pályázni, de amennyiben a pályázó csak részfeladatot vállal, akkor a többi munkarész készítőjével egyeztetnie kell. A pályázatokat írásban kell benyújtani, melynek tartalmaznia kell:- a pályázó nevét, címét,- jelenlegi tevékenységének bemutatását,- nyilatkozatot a pályázati feltételek elfogadásáról,- cégbírósági végzés hiteles kivonatát,- referenciamunkák bemutatását,- igazolást arról, hogy nincs köztartozása (APEH, TB, Önkormányzat, VPOP) A pályázaton előnyt élvez az a pályázó, aki értékelhető referenciával rendelkezik. A pályázat beadási határideje: 1998. október 30. helye: Kaposvár Megyei Jogú körös Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság Kaposvár, Kossuth tér 1. 411. szoba A beadás személyesen (12 óráig) vagy postai úton történhet. A pályázatokat a beadási határidőt követő 30 napon belül bíráló bizottság bírálja el, melynek döntésével szemben fellebbezésnek nincs helye. A bizottság fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek tekintse. A pályázattal kapcsolatban tájékoztatást ad a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája (Kaposvár, Kossuth tér 1., régi épület 11/213. sz.) és a Vagyongazdálkodási Igazgatóság (új épület 410. szoba). Telefon a 82/501- 501,82/501 -517 és a 82/501 -588 számok hívhatók. KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján történő értékesítésre meghirdeti a Kaposvár, Izzó u. déli iparterüietén lévő, 10238 m2 nagyságú, 3536/2 hrsz-ú ingatlanát. A részletes pályázati kiírás átvehető 1998. október 20-án 10.00 órától a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV/413. sz.) 8 000,-Ft+ÁFA összeg befizetése ellenében. A pályázattal kapcsolatos tájékoztatást ad a vagyongazdálkodási igazgatóság a 82/501-501/715 telefonszámon. KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján történő értékesítésre meghirdeti a Kaposvár, Cseri u. - Körösi Cs. S. u. - Kecelhegyi u. - Egyenesi u. által határolt területét, melyen családi házas területfejlesztést lehet megvalósítani. A terület a Kaposvár, Kecelhegyi városrész Részletes Rendezési Terve alapján lehet beépíteni. A részletes pályázati kiírás átvehető 1998. október 20-án 10.00 órától a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV/413. sz.) 8 000,- Ft+ÁFA összeg befizetése ellenében. A részletes rendezési terv megtekinthető a polgármesteri hivatal főépítészi irodájában (Kaposvár, Kossuth tér 1., régi épület 11/213. sz.) A pályázattal kapcsolatban tájékoztatást ad a vagyongazdálkodási igazgatóság a 82/501-501/715 telefonszámon. (9m.