Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-19 / 220. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 19., szombat Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK Észrevétlen minőség Tanévkezdéskor jó pár somogyi pedagógus reménykedett: majdcsak elhangzik az ő neve is, amikor igazgatója sorolja, hogy szeptembertől kinek jár a minőségi bérpótlék. Hiába várt, neve kimaradt a névsorból. Tudomásul vette a „döntőbírók” ítéletét, jóllehet, tudta: a néhány ezer forinttal sok esetben nem a minőséget, hanem a tűzhöz közel állók „produkcióját” honorálják. De amolyan szociális segélyként is „osztották”. Neki nem adunk, mondván: jól kereshet a férje, felesége. Vagy: szegény egyedül neveli a gyerekét, jól jön ez a kis plusz. Minden arra érdemes pedagógusnak jól jött volna, ha másért nem, hát az önbecsülése miatt. De úgy látszik az igazgatók hiába lesték kollégájuk munkáját, sokszor csak néztek, s nem láttak. Nem vették észre, ha valaki áttanulta a nyarat, hogy új módszerrel kezdje a tanévet, vagy évek óta gyesről járt be az iskolába, hogy betanítsa a karácsonyi vagy a március 15-i műsort. S hogy mi a vigasz? A miniszteri ígéret, miszerint várható némi emelés? Vagy az, hogy a minőségi bérpótlékot - mivel egy tanévre szól - jövőre újraosztják, és akkor talán már nem lesz homályos az igazgató szemüvege? Talán mindegyik. Legtöbbjük azonban abban keres vigaszt, amiért az egészet elkezdte: a tanítványokban. Lőrincz Sándor A segítség hálózata Tüzes kampánykezdet 72 nap alatt 325 ezer tonna répát dolgoz fel a cukorgyár A tervezett kampánykezdésre kész lesz a gyár fotó: kovács tibor Húsz községben szervez mentorhálózatot a Somogyi Munkanélküliekért Alapítvány, ami halmozottan hátrányos helyzetű munkanélkülieket foglalkoztat. Megyei körkép A mentor-háló lényege, hogy minden községben lesz egy alapítványi képviselő, aki fölkeres minden munkanélkülit — tudtuk meg Sipos Józseftől, az alapítvány vezetőjétől. Miután összegyűjtik az adatokat, a mentorokkal együtt feltérképezik a lehetőségeket is. Az alapítvány segítségével pontos (Folytatás az 1. oldalról) — A kormánynak anyagi gondjai vannak, a saját finanszírozással történő megvalósítás mindinkább álomnak tűnik, pedig így lenne csak megvalósítható az, hogy ne kelljen díjat szedni az út használatáért — mondta Rajcsányi Péter. — Szerintem a koncessziós formában történő megvalósítás esetén is ötven százalék felettinek kell lennie az állam hozzájárulásának, mert különben a díjakba nem tud beleszólni. Nagy vita van a díjbeszedés formájáról: én a kapus helyett a matricás megoldást tartanám célszerűnek. — Javasoltam a közlekedési miniszternek a Balaton parti szakaszon a szezon alatt a díj csökkentését illetve elhagyását. adatokat kapnak az önkormányzatok is. Később elkészítik a hálótérképet, ezen már szakmákra lebontva tüntetik fel a munkanélkülieket. Elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetűekkel foglalkoznak és igyekeznek őket olyan szakmákra kiképezni, amelyekre nagy a kereslet. Fontos szempont az is, hogy az alapanyagok a környéken meglegyenek. Kísérleti jelleggel megszervezték az alapítvány fonóműhelyét. Az alapítvány nem törekszik nyereségre. Az a cél, hogy az embereket újra bevezesse a munka világába. U. V. A szakértők azt javasolják: az M7-es kivitelezését akkor is el kell kezdeni, ha ez nem épül meg a teljes szakasz egyben. Feltétlenül szükséges a meglevő szakasz’ felújításának megkezdése és a balatona- liga-zamárdi szakasz négysávossá bővítése is. — Továbbra is kritikus a ba- latonföldvári szakasz nyomvonala; ahol egy ésszerű, mindenki számára elfogadható megoldást kell találni, ami költségoldalról is fölvállalható - állította a parlament területfejlesztési bizottságának elnöke. — Az építésnél a zajvédelmi és más környezet- védelmi beruházásokra célszerű és megoldható lenne Phare-forrásokból pénzt biztosítani. (Czene) Hegesztéskor kipattanó szikra okozott a tüzet nemrég a kaposvári cukorgyárban. A kár és a helyreállítás költsége mintegy 10 millió forint, ám annyi már most biztos: a kampányt ennek ellenére időben kezdik. Kaposvár Műanyag alkatrész kapott lángra a vízhűtő toronynál, ám a gyors beavatkozás ellenére is tetemes a veszteség. A cukorgyár történetében ez volt a legnagyobb ilyen jellegű kár. Ulrich Schröter, a Kaposcukor Rt elnök-igazgatója tegnap elmondta: a helyreállítási munkálatokat rövidesen megkezdik, várják a speciális alkatrészeket. Az október elsejére tervezett kampánykezdetre feltehetően végeznek a munkával. A helyreállítás elvégzése sürget, hiszen szigorú menetrend szerint működik a gyár. A 72 napos idényben összesen 325 ezer tonna répát dolgoznak fel, ám a cukor értékesítése még okozhat nehézséget. A piaci helyzet kusza, a feldolgozók az átvételi ár csökkenése miatt keseregnek.- A környező országokban visszaesett a cukorrépa iránti kereslet, ráadásul a világpiaci (Folytatás az 1. oldalról) — Az atádi konzervgyár az egyik legfontosabb üzeme a városnak és a megyének, és tudom, hogy az orosz válság gondokat okoz az ittenieknek- mondta dr. Kolber István. Vendéglátói, Ávárné Tarjányi Márta gazdasági igazgató és Horváth László humánpolitikai vezető, arról tájékoztatták a közgyűlés elnökét és a társaságában lévő Ormai István polgármestert, hogy az áprilisi és a májusi szállításoknál már érezni lehetett, hogy az orosz partnereknek fizetési nehézségei vannak. Bár az utóbbi két évben az orosz piac érdeklődése jelentősen megnőtt, jó üzleteket tudtak kötni, a pénzügyi válság első jeleire leállították a szállításokat. így is ötvenmillió forint kintlévőségük van. Az éves termelési értékük egyharmadát, 1,2 milliárd főár nyomasztóan alacsony. A hullámzás hónapok óta tart, és nem tudni, miként alakul a következő időszakban. Az év elején egy tonna cukor világpiaci ára még mintegy 300 dollár volt, most csaknem 50 dollárral kevesebb. Ez a helyzet közvetlenül érinti a feldolgozókat. A részvénytársaság vezetői persze minden lehetőséget megragadnak, hogy újabb piacot találjanak a kaposvári cukornak. A kelet-európai piacon van némi remény, ám a krónikus pénzhiány egyelőre minden üzletkötést gátol. A reménybeli partnerek között ukrán, román és szerb keresrintot az orosz piac adja, illetve adta volna. Most viszont csak a konzervhegyek nőnek a raktárakban. Gondot jelent ugyanis, hogy az orosz ízlésnek megfelelően tartósított termékek máshol nem, vagy csak nehezen adhatók el. A déli szomszédaink érdeklődnének, de csak hosszú határidővel tudnak fizetni és banki garanciát se adnak. Mivel a késztermékek nem jutnak el a vevőkhöz, átmeneti fizetési nehézségei vannak a gyárnak. Kérték a közüzemeket, az adóhatóságot és a biztosítási pénztárakat, illetve a beszállítókat, hogy 60-80-100 napos fizetési halasztást adjanak. Az adóhivatal az elsők között segített, az áfa visszaigénylésüket soron kívül teljesítették, így a megtermelt terményeket fel tudják vásárolni. A DRV Rt viszont mereven elzárkózott. Ugyancsak tárgyalásokat folytatnak az önkorkedelmi cégeket tartanak nyilván. Az elnök-igazgató bízik abban, hogy sikerül néhány megállapodást kötni. A gyár életében fontos fejezet kezdődött. Az idén mintegy 1,3 milliárd forint értékű beruházást indítottak, ebből a legértékesebb a közel 750 millió forintba kerülő cukorsiló. Ennek felépítése fontos feladat, hiszen kiegyensúlyozottabb gazdálkodást tesz lehetővé. Az építmény 25 ezer tonna cukor raktározására alkalmas, s így mérsékelt érdeklődés esetén is korszerű körülmények között várhat hosszú ideig is vevőre a cukor. (Harsányi) mányzattal is, adófizetési halasztását kérve. Dr. Kolber István elmondta: szeretnének a gyárnak minél több támogatást adni, hogy továbbra is a környék legnagyobb foglalkoztatója maradhasson, hiszen a környező kistelepülésen élőknek is munka- lehetőséget biztosít. Jó lenne, ha a jövőben áttételesen is munkát adna a gyár, s a környező gazdaságok olyan helyzetbe kerülhetnének, hogy beszállítói lehetnének. A tegnapi találkozón is szóba került a környezetvédelem, a gyári előtisztító megépítésének szükségessége. Ehhez a területfejlesztési tanács és a város is támogatást kíván biztosítani. Erről már a megbeszélésen jelen lévő Ormai István beszélt. Ezzel remélhetőleg megszűnik az a kellemetlen szag, amit a városlakók ma is nap mint nap szagolnak. Nagy Jenő Hírek Somogyvárlak kiállítása Az ausztriai Wartmannstet- teni önkormányzat meghívására somogyvári küldöttség indult ma hajnalban az osztrák testvértelepülésre. A so- mogyváriak festményekkel, szőttesekkel, réztárgyakkal és kerámia edényekkel mutatkoznak be az önkormányzat tanácstermében. Nemesdédi felújítás Hárommillió forintot nyert az iskolaépület rendbe tételére a nemesdédi önkormányzat. Ebből az összegből újították föl a tetőszerkezetet, a padozatot és festették ki a tantermeket. Az intézménybe nyolcvan tanuló jár, és a vezetők azt tervezik, hogy még vonzóbbá tegyék az iskolaépületet a gyerekeknek. Javult a közbiztonság A Gunaras Rt finanszírozásával komplex biztonsági rendszer működött az idei szezonban a gunarasi üdülőkörzetben. A nyáron mindig volt rendőr az üdülőterületen, így lényegesen javult a közbiztonság. Magyaregresiek milliója Egymillió forintot nyert a Soros Alapítvány pályázatán a magyaregresi általános iskola. Az intézmény pedagógiai programjával pályázott, amiben kiemelt szerepet kap a képességfejlesztés. Furulya, színjátszó, báb, tánc és sportszakkör is működik a 3 tanerős iskolában, ahova huszonnyolc diák jár. Az alapítványon nyert pénzt a szakkörök működtetésére fordítják. Különféle alapanyagokat vásárolnak és megteremtik a számítógépes szakkör feltételeit is. Támogatott étkeztetés Az 1000, 2000, illetve 4000 forintos beiskolázási segélyek és a tankönyvtámogatás mellett az óvodások, iskolások utaztatását, valamint az étkezési díjakat is magára vállalta ebben az évben a rinya- kovácsi önkormányzat. A száznyolcvannégy lelkes településen húsz gyerek taníttatásához járul hozzá a polgármesteri hivatal. Víznyomásfokozó Igáiban Az elégtelen vezetékes nyomás miatt, az 1996-tól üzemelő 200 köbméteres hidrofor sem oldotta meg az üdülőtelepen lévő Táncsics utca egészséges ívóvízellátását Igáiban. A Vízcoop Kft kivitelezésében most egy víznyomásfokozó rendszert helyeztek üzembe. A beruházás áfa nélkül 1 millió 300 ezer forintba került. A nyomvonalról ésszerű egyezséget kell kötni M7: sürgető igények Halasztott közüzemi számlák, leállított szállítmányok Válságban a konzervipar Regionális vásárrá nőhet a Fák és vadak kiállítás Standokon a természet (Folytatás az 1. oldalról) Sokszínű az erdő élete és sokféle az a szakma, amely hozzá kötődik. A bútorgyártás, a fafaragás, a vadászat, a horgászat és a turizmus békésen megfér itt egymás mellett. Pintér István, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium vadgazdálkodási és halászati főosztályának megbízott vezetője a megnyitó napján kígyózó gyereksorokat látva jegyezte meg, hogy a bemutató jó alkalom arra, hogy a gyerekek már egészen kiskorukban megismerkedhessenek az erdővel és a környezetvédelemmel. — Dél-Somogy erdő- és vadgazdálkodása mindenképpen az elsők között érdemel említést. Itt olyan kiváló szakmai munka folyik, amelyik hosz- szú távon biztosítja a nagy hírű nagyvad állomány fennmaradását. Éppen ezért figyelemre méltó a nagyatádi bemutató amely akár regionális kiállítássá is nőheti magát - mondta. A vásárok hagyományaihoz tartozik, hogy a legkiválóbb kiállítóknak vásárdíjat adnak át. Csekő Sándor Vadászati Kulturális Egyesületi elnök vezette zsűri az idei vásárdíjat a kisdobszai Harmat Attila csontfaragónak, Kiss Lászlónak az Aquarius ökofarm létrehozójának és Algéria standjának ítélte. Az elismeréseket Ormai István polgármester adta át. A házigazdák ígérik: a nagyatádi vásár három napja alatt a szakma képviselői és a hétköznapi érdeklődők is találnak maguknak színes és érdekes programokat. Tegnap vadászfórumot szerveztek, ma az alternatív energiaforrásokról lesz szó. Tapsolhattunk Éles István humoristának, ma pedig akár akcióban lévő drogkereső kutyákat is megcsodálhatunk, vasárnap este pedig a Somogy táncegyüttes gálaműsorával búcsúztathatjuk a nagyatádi rendezvényt. Nagy Jenő Száz rendőr, hét traffipax, nyolc feljelentő Lekapcsolt száguldozok Kozmetikázott jogosítványt is találtak a rendőrök a tegnap kezdődött átfogó megyei akció során. Egy speciális műszer derített fényt arra, hogy a bejegyzés nem hivatalos. Megyei körkép Kaposvár közelében a teherautósofőr meglepődött, amikor kiderült a turpisság — mondta a tegnap- kezdődött akció gyors értékelésekor lapunknak Sinkovics Ferenc alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője. A két napos ellenőrzés nyitónapján találtak még két olyan járművet is, ami átütött alvázszámmal vett részt a közlekedésben. Pechük volt a tulajoknak, mivel a most bevetett új műszer még a legapróbb trükköt is kiszűri. Az ügyben megkezdték az eljárást, akárcsak abban az esetben, ahol 102 kilométeres sebességgel mértek be egy autóst. Marcali térségében intették le az üzletembert aki „meglepődve” vette tudomásul, milyen gyors is az autója. Az első három óra mérlegéhez még nyolc feljelentés is kapcsolódik. Több lejárt jogosítványt találtak, illetve volt olyan is, aki elfelejtette meghosszabbítani az orvosi igazolást. Az egyik leggyakoribb gond viszont továbbra is az, hogy sok autó elhasznált gumival vesz részt a közlekedésben. A„tükörradiál” rendkívül veszélyes, hiszen egy enyhe kanyarban is menthetetlenül kisodródik a jármű, ráadásul jelentősen megnő a fékút. A gumicsere különösen most időszerű, hiszen a csúszós, vizes úton elengedhetetlen a jól tapadó gumi. Az akcióban 98 rendőr vett részt, ezen kívül hét sebességmérő berendezést, a kamerával és számítógéppel felszerelt autót, valamint több nagy teljesítményű motort is bevetettek. Az őszi felkészülést és a balesetmegelőzést szolgáló közúti ellenőrzés ma tovább tart. A járművezetők bármelyik útszakaszon számíthatnak arra, hogy megállítják őket. (Harsányi)