Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-12 / 214. szám
Moldova nem olvassa könyveit — Másfél évi kemény meló volt. Reggeltől estig dolgoztam, gyakran az éjszakába nyúlóan Is írtam. Szerencsére elég rossz alvó vagyok mostanában. Fáradt vagyok, hiszen még egy hónap sem telt el a könyv befejezése óta — mondta a Vasárnapi Somogyi Hírlapnak Moldova György (64) új könyvének kaposvári dedikálásakor. Időközben újabb téma akadt: a magyar bor és a szőlő. Érdekesnek tartja a történetet, mivel csaknem egymillió embert érint: ennyinek van földje, vagy szőlőt művelnek, bort árulnak. Borfogyasztó persze ennél is több van. Moldova dolgozik, regényt ír. Úgy tűnik, lendületben van. — Moldova György megfáradt? — Nem, hiszen regényt írok. Az elindulás nagy feladat, arra mindig fel kell készülni. Eddig 14 riportkötetet írtam. — Honnan meríti új témáit? — Most egyszerű volt az átmenet. Befejeztem a Balaton könyvet, utána elég logikusan rábeszéltek arra, hogy csináljam ezt. — Regényei, szociográfiái, riportjai ismertek. Melyik műfaj áll legközelebb Önhöz? — A regény mindenek előtt. Csak abból nem lehet sokat írni. Jön a Mikes Kelemenről szóló regényem, és most írok egy másikat. De nem lehet egymásba érni a regényeknek. Van egy időszak, amikor az ember megpihen, feltöltődik, és jön a riport. — Olyan témát választ, ami adott időben sok embert érdekel. Ezúttal várhatóan a magyar bor és a szőlő kerül terítékre. Mi dönti el a témát? — Minden érdekes. Ha valaki veszi a fáradságot, hogy Nem csak foglalkozásom, mániám az írás FOTÓ: KIRÁLY J. BÉLA bedolgozza magát, sok izgalmasat talál. Az egészségügy, a pedagógusok helyzete mind érdekes téma. Csak hát az élet rövid, és olyan dolgok felé megyek, ami jobban érdekel. Az egészségügy szinte áttekinthetetlen, egy egész életet igényelne.- Továbbra is csak ír vagy jut idő focira is? — Nagy pályás csapatban játszom. Több mint 30 éve csinálom, csak kevés az időm. Nem csak foglalkozásom, mániám is az írás. Leülök az íróasztal mellé, vázlatot készítek, írok. Ha otthon vagyok, naponta 10-12 órát dolgozok. — Bírja a tempót? — 64 éves vagyok, bírom még a munkát. Nem tudom, hogy Isten meddig adja meg ezt. Megállás nélkül évtizedek óta tudok dolgozni; egyelőre megvagyok. Nyilván addig, amíg szükség van rám, Isten életben tart. — Hogyan viseli a sikert? — Sehogy, nem kell törődni vele. Mindig a következő feladatot kell szervezni. — Szokta olvasni saját könyvét? — Nem, soha. Akkor nézem meg, ha nem tudom, hogy egy motívumot már leírtam-e. De nem szoktam csak úgy olvasgatni a saját írásaimat. — Összesen 64 könyvet írt. Mennyit akar még? — Egyet. Mindig a következőt. Az embernek maga elé kell néznie, s az adott feladatra kell összpontosítania. — Sportszeretete ismert. Mikor ír erről? — Nem írok a sportról. Nem tudok olyat írni, ami érdekes. Nem akarok belemélyedni a dolgokba, mert nagyon nívótlan. Egy portugál-magyar meccs után az embernek nincs sok kedve a focihoz. Én azért persze továbbra is focizom. Szeretem a meccseket, most már a Hunreál Budapestben játszom. — Milyen poszton? — Jobbhátvéd vagyok, mindig is ott játszottam. Sosem voltam jó futballista, de mindig nagyon szerettem játszani. Nagyon kevés meccs veszett el miattam. — A kaposvári dedikálásakor volt olvasója, aki egy sportszatyomyi könyvet hozott aláírásra. Doppingolja az ilyen ünnepség? — Sok ilyen találkozó van, országszerte gyakran hívnak. Tudom, hogy mit várnak el tőlem, és én azt meg is csinálom. (Harsány i) Hírek Ádánd főhajtása Ökumenikus szertartás keretében, katonai tisztelet- adással szentelték fel tegnap Ádánd második világháborús emlékművét. Arról szavazhattak az ádándiak, hogy hová állítsák a világháborús áldozatok emlékművét, s hogy miképpen nézzen ki. Katona Tamás ádándi születésű tervező álmodta meg és badacsonyi bazaltból Bene Lajos ádándi kőfaragó alkotta meg. Radarok Somogybán címmel megjelent Tóth György könyve. A kaposvári nyugállományú ezredes a Taszárra, Homok- szentgyörgyre és Jutába több mint negyven éve telepített rádiótechnikai rendszerről ír, és visszaemlékezésében élvezetesen számol be a hadgyakorlatokról is. Újratárgyalják A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén Farkas István tabi polgármester javaslatára a képviselők egyhangúlag úgy döntöttek: tartalmilag nem alkalmas „A város sport- koncepciója, a verseny- sport, rövid és hosszú távú feladatai” című előterjesztés a megtárgyalásra, ezért azt levették a napirendről. A későbbiekben új koncepció készül a pedagógusok, az iskolaigazgatók, sportegyesületek vezetői véleményének kikérésével és bevonásával. Mííhelykiállítás A Bala- tonboglári Kulturális Központban az első Miro Fotóstábor műhelykiállítását ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Várhelyi György szobrászművész, a Balaton Akadémia tanára. A Gárdonypusztán megrendezett fotóstábort Klotz Miklós hozta létre. Magyar misszionárius Brazíliában Sao Paulo utcáin Többet akartam a tradicionális papságnál. Kényszert éreztem arra, hogy elhanyagolt, üldözött, kirekesztett gyerekekkel foglalkozzam. Ezért mentem Sao Rauléba. Kárpáti László szerzetes Kaposváron a Szent Imre templomban beszólt a brazil utcagyerekek pasztoráclójáról.- Az Isteni Ige Társaság elnevezésű missziós rendbe jelentkeztem - mondta a Vasárnapi Somogyi Hírlapnak a négy nyelvet beszélő, pszicho- lógus-pap. - Elvégeztem a no- víciátust, s a rend tagjainak az örök fogadalomtétel előtt tengeren túlra kellett menniük gyakorlatra. Én Brazíliát választottam.- S miért éppen az utcagyerekeket?- Mert erre éreztem küldetést. Isten zavart oda három és fél éve. A legnagyobb katolikus országnak kikiáltott Brazíliában igencsak hadilábon áll a család. Meglehetősen kevert nép él itt: az indián őslakosság, az afrikai néger rabszolgák leszármazottai és az ázsiai bevándorlók. Nincs is egy biztos kulturális alap, amire építkezni lehet. A 60-as 70-es években megindult egy belső vándorlás, s két évtized alatt 20 milliós város lett Sao Paulo, ahol sok a csonka család. Minden utcagyerek használ valamilyen drogot. Az erre valót cipőtisztítással, koldulással, rablással teremtik elő, de nepperként terítik is az árut. A természet illata címmel készült egy projekt, amely a drogmentes életet, a kirándulásokat hangsúlyozza. A 10-15 éves gyerekek szeretik ugyan az utcát, de a létük meglehetősen unalmas. Ezért kapaszkodnak abba, aki a hónuk alá nyúl. Én megpróbáltam.- Könnyen megérezték a szeretetet?- Igen. Amikor velük voltam, nemcsak én adtam szeretetet, hanem tőlük is kaptam. Rájöttek arra: ők is emberek. Én meg ott tanultam meg, milyen az: szolidárisnak lenni. Nem a feleslegemből kell adni, hanem abból, amim van. Szembesültem drogtúlfogyasztásból származó gyerekhalállal, s két strici párbaja is előttem zajlott: az egyik fejbe lőtte a másikat... Én állítottam el az ütőeres vérzést.- Nyilván, megfordult a nyomornegyedekben is.- Bár forgott a gyomrom, mégis bementem hozzájuk, s elfogadtam azt, amivel megkínáltak. Az is megesett, hogy a szomszéd kalyibából a lábam előtt folyt át kis patakban a fekália, miközben kétes tisztaságú pohárból kávéztunk. A látogatások alatt fohászkodtam: Istenem, te küldtél ide, kérlek, óvj meg! Nem is voltam soha beteg. Igaz, hazafelé menet a kis kocsmákba is betértem, hogy cukornádpálinkával fertőtlenítsem a gyomromat.- Hogyan szólították a gyerekek?- Elfogadtak a srácok. Ha portugálról lefordítanám, valahogyan így hangzana: at- yapa. Ez többet jelent, mint egy társ, s nemcsak én, hanem ők is így érezték.- Istennel, a hittel hogyan ismerkedtek ezek a gyerekek?- Nyitottá váltak Isten felé. Zarándoklatokat szerveztem, szabadtéren miséztem, ke- resztutat jártunk és sokat beszélgettem velük. Volt úgy, hogy hajnalig köztük voltam. Amikor felfedezték méltóságukat, ez perspektívát is jelentett és kialakult bennük a vágy: mielőbb hagyják el az utcát. Közösség formálódott a fiúkból, pedig volt köztük olyan is, aki pénzért árulta a testét. Mi együttműködést kínáltunk a családdal, az iskolával és szálláshoz juttattuk őket. Ez is a misszionáriusi munka sikere. De nehéz mesélni arról az érzésről is, amikor fellobbant a fény a szemükben, amikor tudtak örülni, hiszen sok esetben felnőtt élt a gyerektestben... Amikor néhány hete elköszöntem tőlük és meg akartam áldani őket, a 15 éves Paulino azt mondta morcosán: Eredj a fenébe a te Isteneddel, mert te is itt hagysz bennünket, mint az elődöd. Te nem csak látogattál, hanem velünk voltál és küzdöttél értünk. Ezért megyek vissza hozzájuk. Lőrincz Sándor
