Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-08 / 210. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 8., kedd Megyei körkép 3 Folytatódik a szakmunkásképzés Bérlőt váltott a Marica Nincs veszélyen a nagyatádi kereskedőképzés, a Marica üzletház továbbra is fogad tanulókat. Erről állapodott meg az üj bérlő, a Balaton Üzletlánc Kft ügyvezető igazgatója a szakképző iskola vezetőivel. Nagyatád A Marica üzletházat két éve nyitotta meg a Balaton Fü- szért Rt, az egykori tisztiklub színháztermét alakítva át áruházzá. Közben a nagy múltú rt részekre szakadt. A Maricát egy kisebb társaság vette bérbe, amely szerződést kötött a szakképző iskolával. Néhány napja azonban új bérlő jelent meg: a Balaton Üzletlánc Kft vette át a bolt irányítását. Völgyi József igazgató kérdésünkre elmondta: továbbra is folytatódik a képzés, de Tokajiné Kiss Judit vezetésével, a választék bővítésével és jó árpolitikával szeretnék megváltoztatni a Maricáról kialakult véleményt. Mindaddig üzemeltetni kívánják az áruházát, amíg nem változik a tulajdonosa. Völgyi József szerint az épület változatlanul a kulturális rendezvények megtartására lenne hivatott. Annak idején a Balaton Fü- szért kedvező feltételekkel vásárolta meg a tiszti klubot a HM-től, de ha akad rá vevő, akkor a hírek szerint szívesen visszaadnák eredeti rendeltetésének. N. J. Számítógép helyett levélben Akadozó ügyintézés Összepakolt és kivonult Barcsról az olasz vállalkozó Bezárt a bútorüzem Két hónapja vették át a kamarák az önkormányzatoktól az egyéni vállalkozói igazolványok kiadását. A számítógépes összeköttetés ellenére is hosszadalmas az ügyintézés. Megyei körkép Számítógépes kapcsolatot építettek ki a kamarák három intézménnyel — a megyei egészségbiztosítási pénztárral, a statisztikai hivatallal, az Apehhel —, s így elvileg percek alatt továbbíthatók az adatok az egyablakos rendszerben. Az ügyintézés azonban nem gyors, hiszen az egészségbiztosítási pénztár például a korszerű elektronikus adattovábbítás helyett a postára bízza a törzsszám küldését. S nem a számítógéppel van baj. A megyei pénztár először az OEP-hez, Budapestre küldi az adatokat, s onnan kapja a törzsszámot postán a vállalkozó. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamarának mintegy 15 ezer tagja van. Ügyfélszolgálati irodájába, Kaposvárra naponta 60-70 telefonhívás érkezik a vállalkozói igazolványok miatt, s csaknem ennyien keresik föl személyesen is. Leginkább annak a tevékenységi (Folytatás az 1. oldalról) A kapott válasz és a kivitelező által hozzájuk benyújtott hivatalos levél között azonban alapvető eltérés volt. Az ÉMI állította, hogy szerintük nem hatékony a tűz elleni védelem, ugyanakkor a levélben az volt olvasható, hogy minden megfelelő. Az intézet álláspontját a tűzoltóknak írt levélben is megerősítette. A nagyatádi körnek a megtalálása jelent gondot, melynek szakmai képzettsége alapján beindítható a vállalkozás. A 143 kérelemből 125-re adtak eddig vállalkozói igazolványt, 74 módosítást és 49 megszüntetést kértek, az ügyek kétharmadát elintézték. A kamara új hatósági feladatot is kapott — tudtuk meg Zakariás Tamás ügyfélszolgálati osztályvezetőtől. Ők jegyzik be az új utazásszervezőket, az utazási irodákat s adják ki az idegenvezetői igazolványokat; később feladatuk lesz a kereskedelmi szálláshelyek és a vendéglők osztályba sorolása. Jól működik az ügyfélszolgálat a Somogy Megyei Agrárkamaránál: általában 10 nap alatt elkészül az igazolvány. A gyors ügyintézés akkor akad meg, ha nincs meg az erkölcsi bizonyítvány vagy képesítést igazoló okirat. Az agrárkamaránál az elmúlt két hónapban 11 új igazolványt adtak ki, 15- öt módosítottak, visszavontak. A Somogy Megyei Kézműveskamara 200 üggyel foglalkozott az utóbbi két hónapban, a 30 napos határidőt is leszorított 1-1,5 hétre. Gyakran okoz gondot azonban a speciális tevékenységi körök besorolása a jegyzékbe, különösen a bedolgozók között. I. É. tűzoltóparancsnokság feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen okirathamisítás gyanúja miatt. A nyomozás során a kivitelező, az Építők gmk vezetője beismerte, hogy megváltoztatta az irat tartalmát. A rendőrség javaslatára a Nagyatádi Városi Ügyészség közokirat-hamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt vádat emelt Horváth László ellen. Nagy Jenő (Folytatás az 1. oldalról) Laklia Ottót termelésirányítónak vették föl, de rövid időn belül otthagyta az olasz üzemet. — Mindenki becsületesen dolgozott, de nagyon kevés volt a munka. 15 munkanap alatt mindössze 8-9-et dolgoztunk. Hol alapanyag nem volt, hol az eszközöket kellett javítani. Nem is csoda, mert ősöreg berendezéseket hozott ide az olasz. Kezdettől éreztem, hogy komolytalan ez a vállalkozás; a cég az alapvető feltételeket sem biztosította a Leginkább a szakközépiskolát és a gimnáziumot végzettek növelték az elmúlt hónapban a pályakezdő munkanélküliek számát Somogybán. Megyei körkép A megyei munkaügyi központban nyilvántartott pályakezdők száma 1258, kétszázötvennel több mint májusban, viszont négyszázzal kevesebb, mint egy éve. Dr. Kiss László, a hivatal osztályvezetője szerint valamelyest még nőni fog a számuk szeptemberben. Az előző évihez viszonyított csökkenés oka, hogy kevesebben végeztek a (Folytatás az 1. oldalról) A halálozások számában némi javulás volt tavaly, 8 százalékkal kevesebben haltak meg. 1998 első hat hónapjában a 2496 haláleset majdnem ugyanannyi, mint egy évvel ezelőtt. A természetes munkához. Amit ide befektetett, az nem volt több félmillió forintnál. Sokan úgy vélték: csak föl akarja venni a munkahelyteremtő támogatást. Az olaszok — a munkahelyteremtő beruházáshoz — támogatásért pályáztak a megyei munkaügyi központhoz. Ezt el is nyerték; igaz, kisebb összeget, mint amennyit reméltek. Demanecz Józsefné, a barcsi munkaügyi kirendeltség vezetője elmondta: 25 millió forintot igényeltek, 15 milliót állapított meg nekik a megye középiskoláiban. A munkanélküliként jelentkező pályakezdők között kevesebb a nyolc általánost végzett, ugyanannyi a szakmunkás és a felsőfokú végzettségű, a szakközépiskolában és gimnáziumban érettségizettek száma viszont csaknem 79 százalékkal több mint a tanév végén. A pályakezdők egy része nem jelentkezik a munkaügyi központban. Munkatapasztalat-szerző támogatásra azonban csak akkor jogosult, ha már három hónapja nyilvántartják. Sokan ennek hiányában esnek el a támogatástól, amelyet évente mintegy háromszázan kapnak. Ezenkívül fogyás folytatódását mutatják a számok. Az ezer lakosra vetített népességcsökkenés 1990-ben 2,9 volt, tavaly pedig már 4,3. Ez fokozódott az idén: fél év alatt 906-tal lettünk kevesebben, a fogyás 7 százalékkal meghaladta az munkaügyi központ, s ennek feltételeként először június végéig, majd határidő-módosítással szeptember végéig ötven munkanélküli foglalkoztatását várták tőlük. A megállapodás szerint 52 millió forintos beruházásra került volna sor Barcson. Ezt az okmányt azonban már alá sem írta a Radici ügyvezetője. Bár hivatalosan még nem mondott le a támogatásról, az aláíratlanul visszaküldött dokumentum önmagáért beszél. Nagy László átlag ötven szakmunkás jut foglalkoztatói, valamint száz bértámogatáshoz. A pályakezdő munkanélküliek 40 százaléka vesz részt a csaknem ötvenféle szakirányú képzésen: adótanácsadótól a boltvezetőn át a házi betegápolóig sokféle képesítést szerezhetnek. A szeptember 17-i kaposvári állásbörzén egyebek között ezekről is részletes információkat szerezhetnek a fiatalok. A tapasztalatok szerint az általános iskolát végzettek zöme a kereskedelmi és a hiányszakmákat választja, a közép- és felsőfokú végzettségűek az idegen nyelvvel ösz- szekapcsolt számítógépes tanfolyamokat. Katona József egy évvel korábbit. A házasságkötések számának csökkenése tavaly megállt, az idén azonban ismét folytatódott: az első félévben kötött 594 házasság csak 93 százaléka a tavalyi féléves adatnak. Katona József HÍREK Titkárváltás Új megyei titkára van szeptembertől a Pedagógusok Szakszervezetének Somogybán. Alföldi Lászlóné, a kaposvári Kinizsi szakközépiskola tanára az elnökké lett Tasnádi Józsefet váltotta föl a szakszervezeti tisztségben. Toponáron a léggömb Ivu- sza Ernő toponári lakos kertjében landolt az Alpok-Adria nemzetközi vásár területéről, az Európa napok keretében tegnapelőtt fölbocsátott léggömb. Mint lapunkban megírtuk, a szerencsés megtaláló jutalomként négy napot és három éjszakát tölthet el a Kapos Hotelben. Zeneiskolai tanévnyitó A tabi zeneiskolába 108 növendéket írattak be szüleik. A tegnapi tanévnyitó ünnepségen elhangzott: az iskola hat szakon indít képzést, folytatják a furulya, a klarinét, a zongora és a rézfúvós növendékek oktatását, új képzésként indul a szintetizátor és az ének szak is. Segélyre 225 millió forint Somogybán több mint 44 ezren kaptak átmeneti segélyt tavaly: háromnegyedük pénzben, a többiek természetben. Az egy főre jutó támogatások összege csaknem elérte az 5 ezer forintot. Az átmeneti segélyezettek magas részaránya (75 százalék) a községekben figyelhető meg a KSH megyei igazgatóságának jelentése szerint. Támogatás a felméréshez Az andocsi képviselők legutóbbi ülésükön úgy döntöttek, hogy tízezer forinttal támogatják a megyében megalakult drogprevenciós munkacsoport tevékenységét. A kábítószer-fogyasztás terjedésének megelőzése érdekében a megyei helyzet felmérése jelentős költséggel jár, ezért határozták el az andocsiak a támogatást. Halálos baleset Feltehetően nem az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel vezette autóbuszát Kaposfőn egy 43 éves szerb állampolgár, s egy jobb kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy személygépkocsival. Az autó egyik utasa, egy 36 éves somogysárdi lakos a helyszínen meghalt, a személygépkocsi vezetője súlyosan megsérült. Tolvaj a bíróságon A Barcsi Városi Bíróság épületének ablakán mászott be egy ismeretlen tettes, majd fölfeszítette a földszinten levő városi ügyészség bezárt ajtaját. A helyiségben megtalálta a lemezszekrény másodkulcsát, amellyel kinyitotta a mackót, s abból 2 ezer 500 forintot vitt el. A bíróság elnöki irodájában és más helyiségekben is kutatott, ám ezekből nem lopott el semmit. A tolvajt a barcsi rendőrök lopás bűntett alapos gyanúja miatt keresik. Megoldódott a csurgói X-akta rejtélye Vádiratot emeltek hamisítás miatt Háromrészes kosztümöt, topot és női aljat varrnak a kaposvári Lady Ruházati Rt dolgozói. A saját kollekciót import anyagból készítik. A részvénytársaságban folyamatosan dolgoznak, s több kiállításon, bemutatón vesznek részt. Legutóbb a fővárosi divatnapokon mutatták be a jövő tavaszi-nyári kollekciót. fotó: tőrök anett Döcögős pályakezdés Fogy a megye lakossága M HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagja Allianz Adókedvezmény Életbiztosítás Portfoliókezelés Befe '? Kaposvár Fő u. 5 1. Tel.: 82/415-355 Összhangban az élettel! f (88473)