Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-04 / 181. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1998. augusztus 4., kedd Nehéz ügy a kánikulai munka Ásványvíz és pihenőidő is jár a nyáron a szabadban dolgozóknak A kánikulát még a lefüggönyözött szobákban is nehéz elviselni, nemhogy a szabadban, fizikai munkát végezve. A munkavédelmi törvény éppen ezért sokkal szigorúbb feltételeket szab a szabadban dolgozók egészségének megőrzéséért. Budapest Dr. Nagy Imre, az Országos Közegészségügyi Központ főigazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy a dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos egészségvédelmi rendelkezések betartása egyértelműen a munkáltatók felelőssége. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) megyei és fővárosi intézetei rendszeresen ellenőrzik a szabályok betartását. Amennyiben hiányosságokat tapasztalnak, a kiszabható bírság akár hárommillió forint is lehet. Változó, szélsőséges hő- mérsékletí viszonyok közepette már eleve csak azokat lehet foglalkoztatni, akiket az előzetes orvosi vizsgálat erre alkalmasnak talált. Különösen a szív- és érrendszeri, valamint a tüdőbetegek szervezetére jelent fokozott veszélyt a kánikulában végzett munka. A rosszullétek elkerülése érdekében a munkáltatóknak gondoskodniuk kell arról, hogy elegendő ásványvíz álljon rendelkezésre. Fontos szabály a munkaközi pihenőidő biztosítása. A nehéz fizikai munkát végzőknek 45 perc után 15 percnyi pihenő jár már akkor is, ha a páratartalommal, az árnyékviszonyok és a szélsebesség alapján kiszámított úgynevezett „korrigált effektiv hőmérséklet” eléri a 28,5 Celsius-fokot. Amennyiben ez az érték 31 fok, akkor már negyedórányi munka után is 45 perces pihenőt kell biztosítani. Arra a kérdésünkre, hogy a mostanában előforduló 36-38 fokos hőség mekkora korrigált értéknek felelhet meg, a szakember nem tudott válaszolni, mondván: ennek megállapítása bonyolult helyi számítást, illetve műszereket igényel. N. Zs. Az útépítők országszerte szenvedtek a hőségtől FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Átalakul a személyi igazolvány Jelöltek ábécérendben Hírek Érdemi tárgyalások. Piero Fassino olasz külügyi államtitkár szerint már októberben megkezdődhetnek az érdemi csatlakozási tárgyalások Magyarország és az Európai Unió között. Az egynapos budapesti látogatáson tartózkodó politikus tárgyalt a Külügyminisztérium vezetőivel is. Befejeződik az aratás. Várhatóan e hét végére végeznek a búza betakarításával - közölte hétfőn Öcsödi Gyula, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes helyettes államtitkára. A hétvégén a kenyérnek való 90 százaléka volt levágva. Működik a bank. A Postabanknál az üzletmenet normális keretek között folyik. A betétesek nyugodtan vették tudomásul a hitelintézetnél életbe léptetett felügyeleti intézkedéseket, többek között az igazgatóság, a menedzsment, illetve a felügyelőbizottság múlt heti menesztését. Börtönellenőrzés. A miniszterelnök felkérésére az igazságügyi tárca tájékozódó vizsgálatot folytat a jogerősen kiszabott szabadságvesztésbüntetések végrehajtásáról - közölte Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. A vizsgálat célja annak áttekintése, hogy szükség van-e kormányzati vagy törvényhozói beavatkozásra a börtönök zavartalan működésének fenntartása érdekében. Szárad a belvíz. Még mindig másodfokú készültséget tartanak Felső-Szabolcs három övezetében, ugyanakkor a nagy meleg hatására naponta 5-600 hektárral csökken a belvízzel borított területek nagysága. A hétfői becslések szerint még mindig 2700 hektár van víz alatt. Borravaló nélkül. Hiába kodifikálták a betegek jogait, addig nem lesz egyenlő partneri kapcsolat beteg és orvos között, amíg a paraszolvencia meg nem szűnik az egészségügyben - jelentette ki Sótonyi Péter professzor, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem dékánja hétfőn, az orvosjogászok világtalálkozóján. Deformálódó sínek. A tikkasztó hőség miatt a MÁV 80 kilométeres sebességkorlátozást vezetett be több fővonalon. A fő-menetirányító elmondta, hogy az átforrósodott sínek miatt az egész országban lassabban haladhattak a vonatok. Könnyebbé, kényelmesebbé válik legfontosabb okmányaink beszerzése és megújítása az ezredforduló táján - tudtuk meg az informatikai és távközlési miniszteri biztostól. Budapest Az uniós követelményeknek is megfelelő', speciális nyomda- technikával készített, nehezen hamisítható okmánycsalád bevezetésének előkészületeit már megkezdte a Belügyminisztérium, s most a tárca új vezetője, Pintér Sándor is „áldását adta” a soron következő lépésekre. Ősszel a kormánynak is el kell fogadnia a tervezetet. Az új útlevél idei, szeptemberi bevezetése után második lépcsőben 1999 első félévétől a gépkocsitörzskönyv meghonosítása következik, tudtuk meg Tóth Zoltántól. Az autó műszaki adatait, valamint az első tulajdonosról szóló információkat tartalmazó okmányt olyan finom papírra készítik, ami nem bírja el a ráírt szöveg javítását. Törzskönyv nélkül gépkocsit eladni, elajándékozni vagy külföldre vinni lehetetlen lesz.- Az összes új okmányhoz szükséges adatokat egy helyen, a városonként létesülő okmánykitöltő irodákban veszik majd fel - közölte a miniszteri biztos. - Az ügyfél egyszerűen csak „bemondja” a számítógépbe a kért információkat, miközben a digitális kamera gyorsfényképet készít róla, majd következhet a digitalizált aláírás. Az országos adatbázison keresztül ellenőrzik le az információkat. Az új személyi igazolvány kártyává „változik”, s csak néhány nagyon fontos adat kerül rá. Az innen kimaradt lakcím például „átköltözik” a személyiszám-igazol- ványba. Az új jogosítvány külsejéről - a színváltozáson kívül - még nem sokat tudni, és a pályázatok ismeretében derül ki az is, hogy mennyibe kerül az okmánycsere a magyar államnak, s mi hárul ebből a polgárokra. Az okmányokat 2000 januárjától fokozatosan vezetik be. Takács Mariann Megkezdődött az október 18-án megrendezendő polgármester-, önkormányzati képviselő- és kisebbségi képviselő-választások előkészítése. Az Országos Választási Iroda vezetője elmondta, hogy a szavazóknak augusztus 21-ig kell megkapniuk a választási értesítőt és az ajánlószelvényeket. Az irodának több mint 7200 féle szavazólapot kell elkészíttetnie és kiértékelnie, szemben a tavaszi választások 196 féle szavazólapjával. Az ország mintegy 3200 településén ugyanennyi polgár- mesteri illetve önkormányzati képviselői szavazólapot nyomtatnak. Ehhez járulnak még a kisebbségi önkormányzatok megválasztásához szükséges A Magyar Honvédség Egészségvédelmi Intézetének felmérése szerint a sorköteles katonák húsz százaléka fogyaszt kábítószereket. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és a honvédség szakemberei által szervezett, tegnap kezdődött továbbképzésen Gacsályi András ezredes hangsúlyozta: a szolgálatot teljesítő orvosok felelőssége igen nagy, hiszen rájuk hárul a sorkatonák ellenőrzése, ők döntik el, hogy alkalmasak-e például fegyveres őrségre. A honvédségnél nincsenek meg például azok a tesztek, amelyek a katona vizeletéből kimutatnák, hogy fogyasztott-e drogot. Ennek legfőbb oka az, hogy A héten több tárca vezetőjével tárgyal Bánk Attila, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselő- csoportjának vezetője. Megbeszéléseinek középponti témája a kisgazda képviselők naprakész tájékoztatása lesz. A frakcióvezető elmondta: a koalíciós kormányzásban nem engedhető meg a lazaság. Együttműködésre, gyors és pontos információcserére van szükség a különböző tárcák és a frakciók között, mert csak így lehet biztosítani az összehangolt munkát. Bánk Attila hamarosan találkozik Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatalt venyomtatványok. A helyi kisebbségi önkormányzat tagjait öt választópolgárnak kell javasolnia augusztus 10-ig. Ezt az eljárást kell követni ott is, ahol már korábban is működött kisebbségi önkormányzat. Egy másik fontos időpont szeptember 25-e, eddig a napig lehet egyéni, párt- és civilszervezeti jelölteket állítani a különböző posztokra, illetve tisztségekre. A választópolgárok legalább 1 százalékának ajánlását ösz- szegyűjtő polgármesterjelölteket ábécérendben tüntetik fel a lapokon. Minden választópolgár csak egy polgármesterjelöltet ajánlhat. A polgármesterek választása egyfordulós, az egyszerű többség elegendő, tehát aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz a polgármester. sem az adatvédelmi, sem pedig a honvédelmi törvény nem teszi lehetővé a katonák kötelező drogszűrését. Az ezredes jelezte, hogy már készül a minisztériumban a módosító javaslat, hiszen a NATO hadseregeiben üldözik a drogokat. A honvédségnek nincs pénze arra, hogy minden laktanyájába beszerezze a teszteket. Magyarországon három éve végez a honvédség egészségvédelmi intézete drogszűrést az alakulatoknál. Korábban csak kérdőíves felmérések történtek, de ezek nem tükrözték a valós helyzetet. Gacsályi szerint a kimenő után elvégzett tesztek eredménye elszomorító. A vizsgáltak felénél bizonyosodik be, hogy kábítószert fogyasztott. zető miniszterrel, Kövér Lászlóval, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszterrel és Pintér Sándor belügyminiszterrel. Ugyancsak ezen a héten kerül sor hasonló munkamegbeszélésre Boros Imrével, a kisgazda tárca nélküli miniszterrel, valamint Pepó Pál - szintén a kisgazdák által jelölt - környezetvédelmi miniszterrel. Bánk ugyanakkor meglepetését fejezte ki, mert a Pénzügyminisztériumban ugyan nem utasították el a munkatalálkozó gondolatát, de „megszondázták”: árrá kérték, hogy előzetesen nevezze meg, milyen kérdésekről kíván tárgyalni a pénzügyminiszterrel. Kábítószer a seregben Kormánypárti egyeztetések Becsöngetés: szeptember 1. Második félidejébe fordult a mintegy 1 millió 400 ezer általános és középiskolás diák vakációja, az Isko* Iákban azonban - egyelőre igaz, „takaréklángon” - már készülnek az új tanévre. Építkeznek, festenek, takarítanak, hogy szeptember 1-jén derűs, tiszta tantermekben kezdődhessen meg a tanítás. Az új tanévet jelző csengő immáron a több évtizedes gyakorlat szerint szeptember 1-jén reggel szólal meg, a jeles nap az idén keddre esik. A tanévnyitó időpontját helyben határozzák meg, mind több iskola összevonja azt az első tanítási órával. Sok helyütt azonban - a hagyományoknak megfelelően - külön ünnepséget tartanak, ahol az igazgató köszönti a szülőket, gyerekeket, nem utolsósorban az iskola küszöbét először átlépő kis elsősöket. A tanév rendjét miniszteri utasításban határozták meg. Eszerint az 1998/99-es tanév utolsó „munkanapja” 1999. június 18-a lesz. A középiskolák negyedikes diákjai természetesen előbb, pontosan 1999. május 14-én befejezik az órarend szerinti tanulást. A kisebbségi nyelven oktató és a két tanítási nyelvű középiskolákban ez a nap 1999. május 12-e, a szakiskolákban május 21-e lesz. A tanév első féléve 1999. január 29-ig tart. Az iskolák 1999. február 5-ig értesítik a tanulókat, illetve a kiskorúak szüleit az elért tanulmányi eredményről. A félév lezárását követően a nevelők testületi értekezleten, illetve osztályonkénti szülői értekezleteken értékelik a maguk, illetve a tanulók teljesítményét. Meghatározta a miniszter a szünetek időpontját is. A karácsonyi szünet december 19- én kezdődik és 1999. január 3-ig tart, a tavaszi szünet pedig 1999. március 27-e és április 5-e közé esik. A középiskolák negyedikesei az 1999. május 14-ei, vagy 15-ei ballagást követően május 17-én kezdik meg az írásbeli vizsgasorozatot, és az érintettek a közös érettségiírásbelivel 1999. május 25-27-én fejezik be. (D. G.) Virrasztók az Országház előtt. A roma holocaust áldozatainak tiszteletére több százan gyűltek össze vasárnap este az Országház előtt, hogy közös virrasztással és gyertyagyújtással adózzanak a második világháború idején kivégzett romák emlékének. fotó: feb/diósi