Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-29 / 202. szám
Bérkoldusok a Balatonon Elátkozzák, megfenyegetik azt, aki nem ad pénzt Egyre rámenősebbek a Balaton parti koldusok. Pénteken délután egy tíz év körüli kislány a Bella Itália nevű siófoki étteremben odament az asztalnál ülő vendégekhez és pénzért könyörgött. A Vasárnapi Somogyi Hírlap úgy tudja: a Balaton parti kéregetők túlnyomó része bérkoldus, másoknak gyűjti az alamizsnát. Modern nyugati típusú autóval szállítja őket a főnök a legforgalmasabb helyekre, a bevételt pedig elszedi tőlük. Csupán némi ételt, s szállásnak alig nevezhető éjszakai nyughelyét kapnak cserébe. Információnk szerint a legtöbbjük Románia magyar lakta részéből érkezett Siófokon a Sió Áruház előtt a járdára telepednek le. Közös ismérvük, hogy szánalmasak, koszosak, elhanyagoltak s a kezükben csecsemő vagy nagyon fiatal kisgyermek sír. Aki nem ad pénzt, azt trágár hangon elátkozzák. Ezen a nyáron feltűntek a szántódi révnél, Balaton- földváron, amikor a magyar-bajor napok program- sorozata zajlott, s Szárszón a vasútállomás melletti dísztér avatásakor és más jeles eseményen is. Úgy tudjuk: naponta két-há- romezer forintot keresnek. Tört már ki verekedés is amiatt, hogy egy forgalmasabb helyen konkurencia jelentkezett. A lábát maga alá, egyik kezét a háta mögé rejtő, magát rokkantnak tetető koldus fürge tud lenni ilyenkor. Kevesebben a saját megélhetésükre gyűjtenek pénzt. A Sió Áruház előtt a közterület felügyelők minden igyekezete ellenére bárki megtalálhatta reggel és este nyolc óra között Fi- lácz Sándort. Ő több, mint fél éve elhunyt, s úgymond helyét — a bejárat másik oldalán — Angyal István foglalta el. — Inkább szeretetet adnának, mint pénzt, az jobb volna — állította. Elmondása szerint építészmérnökként dolgozott a balesetéig, amely tolószékbe kényszerítette. Két lába lebénult, erő is csak a bal kezében maradt; azzal hajtotta le a tolókocsit a fővárosból a Balaton partra. Ott már elviselhetetlenül nagy volt a konkurencia. Angyal István azt hitte, hogy a Balatonon nyaraló turisták majd kinyitják a bukszájukat, de csalódnia kellett, hisz a tóparton szegény emberek is eltöltenek pár napot, a tehetősek pedig nemigen adakozók. Nehezen összekoldult pénzének jó részét cigányokra költi, akik hajlandók megmosdatni a szökőkút vizével. A turisták nagy része már összecsomagolt, s haza indult. A koldusok még maradtak, bár pénzgyűjtési esélyeik egyre csökkennek. Emiatt megváltozott a taktikájuk; már nem ülnek a földre, s várják békésen a járókelőket, hanem maguk mennek oda az emberekhez. Pénteken szemtanúi voltunk annak, hogy egy kislány besétált a Siófok központjában lévő Bella Itália étterembe és pénzért könyörögve megszólította a vendégeket. Tegnap délelőtt Balaton- szabadiban panaszkodott arról egy mozgó dinnyeárus, hogy a faluba tartva négy cigány kölyök vette körül; előbb alázatos hangon kérték, majd fenyegetőzve követelték, hogy adjon nekik pénzt. (Czene) Taszáron nem félnek Taszár csöndes. Talán túlságosan is az. Éli megszokott, hétköznapi életét. Amerikai katonát, harci gépet korábban sem láthattak itt gyakran, legföljebb a sajtóközpont környékén. Mindössze egy koncert maradt el a héten, amit az tengeren túlról érkező katonák adtak volna a világháborús emlékműnél. Az Egyesült Államok külföldi képviselői ellen a közelmúltban elkövetett terrorista cselekmények miatti szigorúak a katonai intézkedések: a taszári bázist is megerősítették, hiszen terroristák egyik lehetséges célpontja ez Magyarországon. Karabancsov Róbert áruházi dolgozó néhány méterrel a sajtóközponttól vár. Azt mondja:- Biztonságban érzem magamat. Asztalosként dolgozik a laktanyában Séta Norbert. Buszra vár, haza igyekszik. — Naponta látom, mi történik körülöttem. Elég riadt a hangulat, mert aki nincs szolgálatban az is pisztollyal jár. Bennünket is sűrűbben ellenőriznek, pedig már napok óta ugyanabban a barakkban dolgozunk. Megmotoznak, kérik a személyi igazolványt. Nyugtalanít ez a helyzet. Ma is hoztak be két új golyószórót. Figyelünk minden szokatlanra és jelezzük. — Kioktatták mit kell tenni, ha történik valami? — Nem. — Van családja? — A szüleimmel élek. Ők nem félnek, csak nekem mondogatják: féltenek, legyünk óvatosak. Két pedagógusnő jókedvűen igyekszik haza az iskolából. — Hetek óta az a téma, hogy itt nem szükséges megszigorítani még az őrizetet sem — mondja Petrovics Gyöngyi. — Jól érzem magamat itt és nincs veszélyérzetem. Társa, Holjevicz Gabriella szerint sem beszéd téma ez. — Tőlünk egészen függetlenül történnek a dolgok. Az agresszió pedig mindenütt agresszió. Tizenéves fiúk lógatják lábukat a sajtóközpont bejáratánál. - Félni? Mitől? - mormogják. Afganisztán...terrorizmus.... veszély....? Szét István, a kaposvári műszaki szakközép- iskola tanulója hozzá teszi: ha így lenne sem tudna mit kezdeni a hírrel. A sajtóközpont éttermében békésen üldögélnek a pincérek. Lélek sincs a környéken. — Az amerikaiak a támadást követő nap óta nem jönnek. A magyarok meg nem foglalkoznak vele, s igazán engem sem izgat — summázza Pálfi Lajos pincér. Arról sem tud, hogy a központban megerősítették volna az őrizetet. Overállba öltözött munkások csoportja száll ki az érkező buszból. Sietnek. Egyi- kőjüket a szigorított őrizetről kérdezem. Idegesen visz- szakérdez? — Ki mondta ezt a hülyeséget? Ki volt az a magas képesítésű? Amikor a sajtóra hivatkozom, csak legyint. Távozóban még visszaszól: másképp írják meg a dolgokat, mint ahogy van. — Én nem politizálok — hárítja el a kérdést egy középkorú testes asszony. Fiatal lánnyal igyekszik a buszmegálló felé. Azt mondja nem hallott semmiről és nem is foglalkozik vele. — Egyszer kell meghalni, nem? — kérdez vissza már az út túloldaláról. Taszár szívében, a falusiak lakta negyedben moto- ros-utánfutós járgányával igyekszik hazafelé Gerencsér János. Felesége és kisgyereke a kocsi hátulján kucorog. — Rebesgettek valamit — mondja az ember. — Hallottam, hogy valami vegyi üzemet felrobbantottak az amerikaiak és most azért bármikor kaphatnak egy bombát. Azt, hogy Taszáron is megvan ennek a veszélye, annak ellenére, nem hallotta, hogy a laktanyában dolgozik, füvet nyír. — Csak azt láttam, hogy még szabadidő ruhában is fegyverrel járnak, de nekünk semmit nem mondtak. A kocsit, a táskákat átnézik reggel, este. A belépő mellett a személyi igazolványt is be kell mutatni. — Én gondoltam rá, de nem igazán izgat. Nem hinném, hogy mi vagyunk a célpont Magyarországon — szögezi le dr. Kovács József polgármester. — Lehet, hogy mi vagyunk a legnagyobb veszélyben, de nem az amerikaiak, hanem a magyarok miatt. A belpolitikai helyzet jobban veszélyezteti a taszáriakat, mint a terrorizmus. Elvittük a balhét akkor, amikor az amerikaiak ide jöttek. Elvileg vár-' nunk kellene mikor bombáznak le bennünket. Ugyanakkor a céltámogatásunkat lepöckölik az asztalról, megvonják a támogatást a volt katonák gyermekeitől és még a kirúgott dolgozók után is velünk fizettetnek. Az emberek nem foglalkoznak a terrorizmus veszélyével. Taszár mindig katonai reptér volt. Aki itt lakott az tudta: ha bármiféle harci helyzet van a világon és abba Magyarország is belekeveredik, Taszár potenciális célpont lesz. A terrorizmus fölerősödésével ez a veszély újra fönn áll. Ezelőtt két-három éve, a szerb konfliktus idején is félhettünk volna. Most mindössze azt a tájékoztatást kaptam, hogy megszigorították az őrséget, harckészültség van. Várnai Ágnes Tóparti bortradíciók- (Folytatás az első oldalról) — A tavalyi év borászati szempontból nem tartozott a kiemelkedő esztendők közé. Jó minőségű, de átlagos borok készültek, ám ott, ahol a mikroklíma kedvező volt és a szüret időpontját jól határozták meg a gazdák, az olaszrizling kiválót termett. Ebből néhány csúcsbor születhetett — értékelte a versenyt dr. Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, a kislaki zsűri elnöke. A Balatoni Borok Versenyének hagyományát tavaly élesztették fel a szakemberek. Elsősorban azért, mert úgy látták, hogy az úniós csatlakozás idején Balatoni régióként jobban boldogulnak majd, mint kisebb borvidékek képviselőiként. A borversenyt egyébként tavaly Balatonfüreden rendezték és ott egy különleges bogiári bor nyert. Minden évben kiosztják a Balatoni Borok mestere címet is, amelyet tavaly a dörgicsei Pántlika Pincészet borásza, Nagy Imre nyert el. Legjobb borát, az 1996-os Sauvignon Blanc-t, az év Balatoni Bora cimkével látták el. A reklámfogás bevált, a finom nedűt elkapkodták, ezért idén már a Balatoni Szövetség vállalta fel a címkék elkészítését, amelyet minden esztendőben az év borára ragasztanak majd rá. — Az év borából kétszázötven hekroliternyit készítettünk és a győzelem után rekordgyorsasággal mind elfogyott — mondta Nagy Imre. — Idén már a zsűri elnökségébe is meghívtak, de ugyanakkor neveztem is a boraimmal. Most az 1994-es Chardonnay- től vártam a legtöbbet, hiszen eddig ez az általam érlelt legjobb borok egyike. A tavalyi abszolút győztes bogiári cabernet sauvignon- nak szintén nagy volt a keletje. A bor különleges eljárással készült, barrique-hordó- ban érlelték, ez adta meg a zamatát. — Az ilyen hordó kizárólag tölgyfából készülhet és a kádármester a végső pörkölés után nem öblíti ki, hanem beavatás nélkül kerül bele a bor — mondta Müller István, a szőlőskislaki borverseny egyik fő szervezője. — Az égetett fa ízét a bor magába szívja és ettől vaníliához hasonló aromát kap. A hordót csak két évig lehet használni, ezután gyakorlatilag értéktelenné válik, hiszen a benne tárolt nedű az összes illat és aromaanyagot kioldja a pörkölt tölgyfából. Az idén nyertes bor nem különleges eljárással, csak precíz technológiával készült. Szeremley Huba, a balatoni borok idei mestere jól találta el a szüret időpontját, mesterségesen hűtött erjesztőkádjaiban az előírtak szerint járt el és egész éven át szakértőként kezelte a borát. Bora pár év múlva már legenda lehet és jelenlegi árának a többszörösét éri majd. Úgy, mint a tavalyi győztes Nagy Imre 1994-es Chardonnay-je, amely egyéves értékének ma több mint az ötszörösét éri. A balatoni borászok szívesen emlékeznek azokra a jó esztendőkre, amikor különleges borokat érlelt a nap a tó mindkét partján. — 1966 kiemelkedően jó év volt. Badacsonyban aszúso- dott a szőlő, olyan meleg volt, hogy november hetedikén még fürödtünk a Balatonban — tette hozzá Nagy Imre. — Egy hatvanhatos badacsonyi rizlingnek ma már felbecsülhetetlen az értéke. Ritkaság, amely csak néhány gyűjtőnél található meg, köznapi ember legfeljebb a füredi bormúzeumban tudja megtekinteni. A szőlősgazdák szerint 1966-hoz, legfeljebb 1968 volt hasonlítható, azóta silányabb esztendők járnak errefelé. — Ugyan még korai erről beszélni, de 1998 a minőség szempontjából ismét kiemelkedő év lehet — osztotta meg reményét a többiekkel dr. Urbán András. — A szőlőszemek az átlagos érési idejüknél tíz nappal előrébb tartanak. Ha meleg ősz jön, ha szép lesz a vénasszonyok nyara, akkor jó esélyünk van rá, hogy 1966 és 1968 után 1998 is különleges évvé váljon. Barna Zsolt Ne szólj (Folytatás az első oldalról) A Vasárnapi Somogyi Hírlap úgy tudja, hogy a vádiratban az áll majd, hogy Szvath János rendőrszázados egy szabadságvesztését töltő személy kérésére a siófoki fogdában arra akart rávenni egy fogva tartottat, hogy másnap a bírósági tárgyaláson ne tegyen vallomást. Van másik ügye is. A siófoki kapitányság egyik alkalmazottjának fegyelmi ügyében — mint az ügy vizsgálója — beosztottját akarta felmenteni a felelősségre vonás alól úgy, hogy az iratok közül kiemelt egy tényfeltáró vizsgálati jelentést. Szvath János szolgálati elöljárója, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője, dr. Frankberger Ferenc az üggyel kapcsolatban a következőket mondta el: — Amikor felmerült az alapos gyanú, hogy Szvath János százados üzenetet közvetített gyanúsítottak szám között, úgy döntöttem, hogy az ügy tisztázásáig felfüggesztem állásából. Később, amikor egy ellenőrzés során kiderült, hogy a beosztottja érdekében iratot emelt ki a vizsgálati jelentésből, én tettem ellene büntető feljelentést. Úgy ítéltem meg, hogy tette messze túl megy azon a ponton, amit egy parancsnok megtehet, Á végleges döntést a jogerős bírósági ítéletet ismerve hozom majd meg. Megjegyzem: nagyon jó képességű, felkészült, vezető beosztású rendőrtisztről van szó. De bármilyen érdemei is vannak a szakmai munkában, azt nem engedheti meg magának, hogy a törvényes kereteket átlépje. Ahhoz, hogy a rendőrség erkölcsi alappal léphessen fel a törvények betartatása érdekében, első sorban magának kell betartania azokat. Más magatartást nem tűrhetünk el. (Czene-Tamási)
