Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-28 / 201. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Barcsi tükör 1998. augusztus 28., péntek Nevelő vízitúra Feigli Ferenc polgármester válaszol a SOMOGYI HÍRLAP barcsi olvasóinak kérdéseire A tervek szerint épül a város Fegli Ferenc barcsi polgár- mestertől kérdezhettek teg­nap a városlakók. A kérdé­seket és válaszokat az aláb­biakban közöljük. Név nélkül: — Milyen esélyt lát arra, hogy a Szivárvány gyógypedagógiai központ és a határőrség épületcseréje rövid időn belül megtörténik? — Optimista vagyok a kér­dést illetően. Az elmúlt héten tárgyaltam ismét a Pécsi Ha­tárőr Igazgatósággal, és fel­gyorsult a folyamat. Meggyő­ződésem, hogy a következő tanévre legkésőbb minden munkálattal végzünk. Az ön- kormányzat rendelkezésére áll a szükséges összeg. Egyúttal, szeretném megköszönni a szü­lők, a pedagógusok türelmét, valamint a Deák Ferenc általá­nos iskola és a Széchenyi gim­názium eddigi segítségét. Név nélkül:— A Csillag ét­terem előtt épül a körforga­lom, ezért megszűnt a gya­logátkelő. A szeptemberi is­kolakezdésre ezt visszaállít­ják, vagy hogyan közelíthe­tik majd meg a gyerekek a II. számú általános iskolát? — A körforgalom még ebben a hónapban elkészül. Aszfal­tozni azonban csak azután le­het, ha a közvilágítás és a járda is készen lesz, és majd csak az aszfaltréteg leterítése után ke­rülhet sor az útburkolati jelek — így a gyalogátkelőhely — fel­festésére. A kivitelező ígérete szerint mindezzel október vé­géig elkészülnek. Addig is sze­retnénk, ha az iskolába igyek­vők balesetveszély nélkül köz­lekedhessenek, ezért táblákkal és ha kell rendőri segítséggel biztosítjuk a gyalogosok biz­tonságos átkelését. Név nélkül: — Hogyan tá­mogatja az önkormányzat az iskolakezdést? — Az önkormányzat több­féle segélyezési kerete mellett a rendkívüli gyermeknevelési támogatást kifejezetten a tan­könyv- és tanszervásárlásra adjuk. Eddig már több, mint kétmillió forintot fizettünk ki, de minden jogos igényt kielé­gítünk. Nem fordulhat elő, hogy pénzhiány miatt egyetlen barcsi gyerek is hátránnyal kezdje a tanévet. Horváth Zoltán: — Mikorra készül el a Pólus? Mi valósul meg az eredeti tervek közül? — A kivitelező az eredeti ha­táridőre ígéri az átadást, no­vemberben már költözhetnek a bérlők. Az építkezés egyéb­ként két ütemben zajlik, az első ütemben elkészül egy 3500 négyzetméteres áruház, ahol a Billa szupermarket is helyet kap. A második ütem­ben valósulnak meg azok az elképzelések, mint például a jégpálya. Az eredeti tervekből egy bizonytalan: a mozite­remre még nem jelentkezett üzemeltető, pedig az önkor­mányzat ebben is partner lenne. 461-559: — A felszabadulás utca csapadékvíz-elvezetését mikor oldják meg, és kör­nyéken a közterületen bur­jánzó füvet, gazt miért csak külön kérésre kaszálják? — A kivitelező Budapesti Mélyépítő kft szerződése ér­telmében október 15-ig be kell fejezni a munkát. Ha a csapa­dékvíz elvezetése megoldódik, utána a járda következik, és ez után lehet a tereprendezést el­kezdeni. Addig is intézkedem, hogy a a füvet vágják le. 06/20-687-639: - Jól meg- gondolták-e a barcsi elterelő útnak az építését? Milyen módon oldják meg, mert na­gyon veszélyes?- A 68-as számú főközleke­dési út tehermentesítő szaka­szának építése nem Barcs Vá­ros Önkormányzata beruházá­sában valósul meg, tervezését pedig a Somogy Megyei Köz­útkezelő Kft szakemberei vé­gezték. A gyakorlati tapaszta­latok bizonyítják, hogy az út építése során megvalósuló körforgalmi csomópontok me­lyek a jelenlegi veszélyes ke­reszteződéseket váltják ki a közlekedésben ötödére csök­kentik a baleseteket. A tervek tartalmazzák a csomópontok mellett kiépített gyalogátkelő­helyek létesítését az előírások szerinti közvilágítással. Horváth Katalin Béke u. Tel.: 460-283: - A Barcs, Béke ut­cai helységnévtábla áthelye­zésével kapcsolatban mikor történik intézkedés az ott la­kók biztonsága érdekében?- A helységnévtábla áthe­lyezéséről már tárgyalt a kép­viselő-testület, és úgy döntött, hogy nem kezdeményezi a közlekedési főfelügyelet felé a tábla áthelyezését, ugyanis a megengedett sebesség megtar­tása közlekedési kultúra kér­dése. Amennyiben a határátke­lőhely bővítése miatt a forga­lom növekszik, vagy a lakos­ság erre igényt tart, ismételten napirendre tűzzük a kérdést. Csicsai Ferenc, 460-395: - A Klapka utcában, akár a járda, akár a főút mikor készül el, mert az emberek a vasútra a közúton járnak? Eső után a közúton nem lehet járni, mert az útpadka már olyan magas, hogy víz áll rajta.- A Klapka utcai problémát eddig a lakosság nem jelezte. A panaszt szakemberek meg­vizsgálják és ha indokolt a jövő évi út- és járdaprogram terve­zésekor figyelembe vesszük. 30/562-355: - Hogyan dönte­nek arról, hogy melyik ön- kormányzati lakást adják el a bérlőjének és melyiket nem? Minket először arról értesí­tettek, hogy megvehetjük a bérlakásunkat, és erről szándéknyilatkozatot kértek tőlünk. Miután elkezdtük összegyűjteni a pénzt, elad­tuk az autónkat, újabb értesí­tés jött, hogy mégsem vehet­jük meg. Hogy lehet ez?- A lakástörvény életbe lé­pését követően az önkor­mányzat kijelölte az elidegení­tésre szánt bérlakások listáját, amely azóta csak bővült. A ki­jelölés egyetlen esetben sem került visszavonásra. A tör­vény által biztosított határidő elteltét követően az eladás fel­tételei módosultak, de a laká­sok jelenleg is megvásárolha­tók. Feltehetően félreértésről van szó, ezért kérem, keressen fel ez ügyben személyesen. Név nélkül: - Indul-e ismét polgármester-jelöltként a vá­lasztáson? Milyen kam­pányra számít?- Függetíen jelöltként indu­lok a polgármester választáson az MSZP támogatásával. Más támogatásról jelenleg nincs tudomásom. Tisztességes, nyugodt kampányra számítok és részemről én is megteszek mindent ennek érdekében. A polgármesteri hivatal egyik legsikeresebb nyári programja a kétnapos drá- val vízitúra volt Húszán vágtak neki a túrának, Őrti­lostól Barcsig több mint 80 kilométert tettek meg. A barcsiak mellett fonyódiak, csurgóiak, atádiak, kaposvá­riak vettek részt a túrán, sőt még három müncheni is velük tartott.- Az őrtilosi vasútállomásról indultunk reggel, és nem min­dennapi élményben volt ré­szünk; csodálatos látvány, ahol a Mura torkollik a Drá­vába - mondta Horváth Gábor sportreferens, a vízikaland egyik szereplője. - Ezután tú­rakenuba ültünk, lapátot ra­gadtunk és nekivágtunk az előttünk álló 46 kilométernek. Utunkat motorcsónak kísérte. Fedél került a somogytar- nócal fiatalok feje fölé. A településrészi önkor­mányzat a faluházban adott helyet a fiataloknak, akik tiniklubot szerveztek. Szándékuk szerint ezután he­tente, hétvégenként tartanak majd itt találkozókat — mondta Szöllősi Mihály, ön- kormányzati képviselő. — A tiniklub felső korhatára 14 év, ennél idősebbek nem vehet­nek részt benne. Szeszes ital sem kerülhet a faluházba, ami Kora délután értünk Vízvárra, a régi hajókikötőhöz. Az idő is kegyeibe fogadta a vállalkozó kedvűeket. Sátrat vertek, kipihenték az út fára­dalmait, majd reggel újra vízre szálltak; a végállomás Barcs.- A hajójavítónál kötöttünk ki, már sokan várták - nem­csak hozzátartozók - érkezé­sünket. Feigli Ferenc, a város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Horváth József esperes-plébá­nos megáldotta a folyót azok emlékére, akik áldozatai lettek a Drávának és koszorút he­lyeztek el. Aki szereti a természetet, a kihívásokat, s aki a vízzel is jó barátságban van, annak ott a helye egy vízitúrán. Hiszen annak közelsége nemcsak ki- kapcsolódást, illetve élményt nyújt, hanem nevel is. G. A. némi biztosítékot jelent arra, hogy nem rongálják meg a be­rendezést. A tiniklub létreho­zását maguk a fiatalok kez­deményezték. Azok, akik a kulturált közös időtöltést ke­resik. Az első tiniklub-rendez- vény jól sikerült, mintegy 35- 40 fiatal jött el, és a további­akban még nagyobb érdeklő­désre számítanak. Főleg a fia­talokra gondolva, a klub létre­hozásával egy időben színes tévét és videót vásárolt a falu­házba a településrészi önkor­mányzat. N. L. f ! TRA VÉL TEAM UTAZÁSI IRODA Siófok, Főu. 4L (Óratorony épülete) Tel.: 84/319-196, 318-706 Siófok, Széchenyi u. 3-5. (Juhász Műszaki Áruházban) Tel.: 315-497 NAGY OLASZ KÖRUTAZÁS - KLASSZIKUS ITÁLIA Idegenvezető: Lajos Attila Róma, Nápoly, Capri, Pompei, Sorrento, Firenze, Velence Időpont: 1998. szept. 19-27. Szállodában, félpanzióval: 72 000 Ft Kaposvári, siófoki és a Balaton déli partján történő' indulással Akciós utazás!!! Görögország/Polichrono: 12 nap, autóbusz (siófoki felszállással)+apartman, 10. 02-10. 13:18 800 Ft/fö *** NYÁRI-ŐSZI ÜDÜLÉSEK, REPÜLŐJEGYÉRTÉKESÍTÉS, AMERIKAI VÍZUMÜGYINTÉZÉS, GYORS FÉNYMÁSOLÁS, UTASBIZTOSÍTÁSOK KÖTÉSE. 13+1 FŐS KISBUSZ BÉRELHETŐ! __________________________________________________________________(87721) Fiatalok a faluházban FONYÓDI FORRÁSVÍZ TERMELŐI ÁRON! Gyári mintaholt: 8640 Fonyód, Bézsenyi u. 1. • Szénsavas és szénsavmentes forrásvíz: 1.5 literes, 6 db-os csomagolásban bruttó 354 Ft - 59 Ft/palack 0.5 literes, 24 db-os csomagolásban bruttó 912 Ft - 38 Ft/palack • Citromízűforrásvíz: 1.5 literes, 6 db-os csomagolásban bruttó 450 Ft - 75 Ft/palack 0.5 literes, 24 db-os csomagolásban bruttó 1.200 Ft - 50 Ft/palack • 5000 Ft felett a számla végösszegéből 5% kedvezmény! • Információ: 85/361-266 1/203-1508 FONYÓDI: RÉGMÚLT ÉS JÖVŐ EGY PALACKBAN Aláírást gyűjtenek a közösségi ház ellen Megosztott cigányság Közösségi ház épül a bar­csi cigányságnak. Azaz épülne, mert a romák egy része aláírásával tiltako­zik a beruházás ellen. A házat már régóta szerette volna a kisebbségi önkor­mányzat, de csak most került elérhető közelségbe. Pályáza­tukra kétmilliós támogatást kaptak hozzá, s még 560 ezret a berendezésére. A meglévő pénzért egy könnyűszerkezetű épületet kapnának. A 110 négyzetméteres épület ez év október közepéig készülne el, ha maguk a romák meg nem torpedózzák a beruházást. Bo­kor József, cigányönkormány­zati képviselő kezdeményezte az aláírásgyűjtést a közösségi ház építése elíen. — Ennél sokkal fontosabb dolgokra nem jut pénz, miért éppen közösségi ház kell a roma önkormányzatnak? — te­szi fel a kérdést. — Talán hogy egyes kisebbségi vezetőknek biztos munkahelye legyen? Nagyon föl vannak háborodva a cigányok, azt sem tartom le­hetetlennek, hogy ha elkezdik építeni a házat, a két kezükkel szedik szét az épületet. Elmondta: eddig 204-en írták alá, hogy nincs szükségük a közösségi házra. — A fórumon azok ágáltak ellene, akiknek nincs gyere­kük. Bokor József azért ellenzi, mert azt hiszi: a ház nekünk adhatna munkahelyet. Pedig erről szó sincs, kérni fogom, hogy kisebbségi képviselő ne dolgozhasson ott — mondta Balogh Zoltán, a városi ki­sebbségi önkormányzat el­nökhelyettese. — Egyébként birtokomban van olyan hang- felvétel, amelyen Bokor József is egyetért a közösségi ház épí­téssel. Az emberek azért tartot­tak egy kicsit a dologtól, mert emlékeznek a régi, megszűnt közösségi házra, ami inkább kocsma volt. Amikor elmond­tam nekik, hogy itt nem lesz büfé, megnyugodtak. Aháznak egy sor előnye lenne. 50 négy­zetméteres tárgyalóterme al­kalmas lesz a lakossági fóru­mok megtartására. Igazi kö­zösségi házat szeretnénk ami helyet adhatna a cigányiskolá­sok felzárkóztató programjá­nak, amatőr együtteseinknek. A kisebbségi önkormányzat­nak nem kerülne egy fillérjébe sem. Viszont azt a pénzt amit erre nyertünk, másra nem költhetjük el. N. L. SOK OKA VAN, AMIÉRT AZ EMBER A PARKETTÁT VÁLASZTJA. Például mert szép, egészséges, könnyen tisztán tartható, hosszú élettartamú... stb. Hogy miért választja a Dráva Parkett termékeit? mert nekünk a legnagyobb a tapasztalatunk, mert termékeink korszerű technológiával készülnek, mert termékeinkhez olcsón hozzájut, mert a legnagyobb választékot nálunk találja. £W DRÁVA J§E_ ____PARKETT(§) Ház B arcsi üzletünk: 7570 Barcs, Nagyhíd u. 78. Telefon: 82/463-179. Nyitva: H-P 8-16 Sz. 9-12 Pécsi üzletünk: 7631 Pécs, Megyei u. 66. Telefon: 72/213-324 Nyitva: H-P 8-16 Sz. 9-12 Márkakereskedés: Frittman J. Siófok, Bajcsy-Zs. u. 203/A (87935) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom