Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-25 / 198. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 25., kedd Megyei körkép 3 Vendégcsúcs Több mint 420 ezer vendég aludt az idén eddig a Sio- tour Rt szálláshelyein. Ez mintegy két százalékkal több a tavalyinál. Siófok Augusztus 20-a nem csak a kenyér és Szent István ün­nepe marad emlékezetes a Siotour dolgozóinak; ezen a napon ezerhatszázzal több turista választotta szálláshe­lyeiket, mint egy évvel ko­rábban. A jó augusztus-kö- zepi hajrának köszönhetően a cég előbb utolérte, majd ki­csit túl is lépte 1997-es ered­ményeit. A Siotour kemping­jeiben augusztus végéig szá­mítanak sátras, lakókocsis tu­ristákra. A szezon azonban a faházakban szeptemberig is eltart a foglalás szerint. Közmunka a megoldás Hét somogyi település kapott támogatást a foglalkoztatáshoz Csaknem negyvenhá­rommillió forintos támo­gatást nyert terveihez a Közmunka Tanácstól hét somogyi település a köz- intézmények felújítására, s a munkanélküliek fog­lalkoztatására. SOMOGYVÁR Somogyvár, Somogyjád, Osztopán, Öreglak már ta­valy is szerzett tapasztalatot, Gamás, Alsóbogát és Edde most kapcsolódott a pályá­zathoz. A program része­ként iskolákat, orvosi rende­lőket szépítenek meg, tűzol­tószertárakat, óvodákat újí­tanak fel. A hét községben 65 millió forint értékű mun­kát végeznek, ebből 22,5 millió forintos részt, az anyagárat vállalták az ön- kormányzatok. Július köze­pétől az év végéig 169 mun­kanélkülinek adnak munkát, közülük kerül ki a hét terme­lésirányító és az adminiszt­rátor is. Hetvenhét szak­munkás — kőműves, ács, burkoló, festő — kap felada­tot, a bruttó bérük 31 és 39 ezer forint közötti. A har­minc betanított munkás 25 500, az ötvenöt segédmun­kás 23 500 forintot káp, s biztosítják számukra a munkaruhát is. Olyan embe­rek jutnak most fél éven át feladathoz és keresethez, akik jó ideje jövedelempótló támogatáson vagy szociális segélyen tengődtek. A prog­ramban foglalkoztatottak negyven százaléka cigány származású. Az önkormányzatok szá­mára többszörösen hasznos a program, hiszen a követ­kező fél évben jelentősen csökkenti a súlyos munka- nélküliséget, amely Alsóbo- gáton 31,2 százalékos, Ed- dében 25 százalékos, Oszto- pánban pedig 18,8 százalé­kos. A somogyvári községi kasszában például 3 millió forint többletet jelent, mert ennyivel kevesebb jövede­lempótló támogatást fizet­nek ki. *(.Izményi) A közös ügyelet vége Megszüntették a huszon­két települést ellátó hét­végi háziorvosi ügyeletet, így döntött tegnap a mar­cali önkormányzat. Marcali Gazdasági megfontolásokból és dr. Vörös Katalin tisztifő­orvos állásfoglalása alapján Marcaliban régóta gondot okoz a hétvégi háziorvosi ügyelet működtetése. Eddig a városon kívül 21 települést is ellátott az ügyeleti rendszer, amely ellen legutoljára ma­guk az ügyeletben közremű­ködő orvosok emeltek szót. A vitában a társulásban részt­vevő önkormányzatok döntő többsége a rendszer változat­lan formában való tovább- működését szerette volna el­érni. Annak ellenére is, hogy a tisztifőorvos a tavasszal egy, a falvak számára is elő­nyökkel járó új formát dolgo­zott ki, amelyet azonban az érintettek nem fogadtak el. A testület tegnap pontot tett a vita végére és felmondta az ügyeletet. Január elsejétől így önálló ügyelet működik majd a városban. A képviselők jó­váhagyólag határoztak arról is, hogy Marcali csatlakozzon a Dél-nyugati Regionális Tér­ségi Társuláshoz, amely azon a Phare pályázaton vesz részt, amely a térségi marke­ting stratégiai és fejlesztési programhoz nyújtana anyagi támogatást. Dr. Sütő László kezdeményezésére a képvise­lők megszavazták, hogy a vá­ros hozzon létre közalapít­ványt a fürdő megépítésének segítéséhez. (Lábos) Sütő Marcaliért-j elölt Dr. Sütő László polgár­mesterjelöltet támogatja az önkormányzati válasz­tásokon a Marcaliért Egyesület. Ezt tegnap sajtótájékoztatón jelen­tették be. Marcali A Marcaliért Egyesületnek bárki tagja lehet, ha a váro­sért, a térségért igazi lokál- patriótaként dolgozik. Ezt Kruppai Győző, az egyesület elnöke mondta. Hozzátette: a legfontosabb az önkor­mányzati választásokon való részvétel és a városi fürdő megépítésének támo­gatása. Ez utóbbihoz gyűj­tést szerveznek. Megkeresik a vállalkozásokat is. Az egyesület arra számít 20-25 millió forintot gyűjthet így össze. Dr. Sütő László teg­nap azt ígérte: az önkor­mányzat megduplázza majd a Marcaliért perselyé­ben összegyűlt forintokat. Dr. Gyenesei István, a Somogyért Egyesület el­nöke örömtelinek nevezte, hogy a politikai pártokon kívül is van olyan alterna­tíva amely széles rétegeket képviselhet hatékonyan. Az elnök szerint erre bizonyí­ték a Somogyért elmúlt 4 éves tevékenysége is, hi­szen ha egy civil szervezet jó ügyekhez adja a nevét, akkor bizalmat kap a polgá­roktól is. Dr. Gyenesei Ist­ván azt is bejelentette: az egyesület megyei listájának a befutó, harmadik helyét kapja a Marcaliért jelöltje. A Somogyért elnöke kérdé­sünkre elmondta: jelöltjei­ket az általuk képviselt ér­tékek szerint és nem párt­szimpátia alapján, a köz­gyűlés 9 hónapja elfogadott határozata szerint válogat­ják. Az egyesületi tagság vagy funkció sem kötelezi az egyesületet a kizárólagos támogatásra. Dr. Gyenesei szerint ennek köszönhető a kampányt megelőző első politikai pengeváltás is az MSZP-s dr. Házas Józseffel, és így fordulhat elő, hogy az egyesület alelnökével, dr. Suchman Tamással szem­ben az önkormányzati vá­lasztáson lakókörzetében más jelöltet támogat a So­mogyért. (Fábos) a következő szakképesítést nyújtó tanfolyamokat indítja az 1998/99-es tanévben- Középfokú: ... általános gazdasági és statisztikai ügyintéző ... pénzügyi ügyintéző ... számviteli ügyintéző ... társadalombiztosítási ügyintéző- Felsőfokú: ... mérlegképes könyvelő ... pénzügyi tanácsadó ... statisztikai szervező, elemző ... kisvállalkozások gazdasági ügyintézője ... adótanácsadó- Felvételi előkészítő: .... Zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskolával közös szervezésben Oktatás, vizsgáztatás, tankönyvellátás egy helyen. Részletfizetési kedvezmény! Munkanélkülieknek támogatás igényelhető! Kérje ingyenes tájékoztatónkat! Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. Tel./fax: 82/314-813. Zöld szám: 06-80-323-323. T Az önvédelem évadja (Folytatás az 1. oldalról) Anger Zsolt tavaly a Muriin Murióban, Nagy Viktor a Walpurgis-éjben játszott. Ma­rozsán Erika az Új Színház­ból érkezett Kaposvárra, és szó van Gryllus Dorka szer­ződtetéséről is. Babarczy László ezúttal is a színház aktuális szerepének értelmezésével kezdte az évadnyitót. - A politikai kul­túra még nem ütötte meg azt a hangot, amit elvárnánk tőle, ezért - bár a művészetnek nem feladata - óhatatlanul is politizálni fogunk. Abban a pillanatban azt tesszük, amint őszintén beszélünk - mondta az igazgató. Szerinte a színháznak, amely országos 4-5 milliós nézőtáborával a legnagyobb kultúraközvetítő, óriási szerepe van a rágó­gumi-kultúrával szembeni önvédelemben. - Nem csak „Pepsi-érzésből” áll a világ, nekünk az a feladatunk, hogy valóságos emberi értékeket közvetítsünk, megmutassuk a bennük lévő sötét és világos mélységeket. Ehhez sokol­dalú, agresszív és hatásos színházat kell csinálnunk. A fiataloktól több dühöt, má­niát és erőszakot szeretnék látni, hogy letörjék a ben­nünk, idősebbekben meglévő klasszicizáló hajlamot. Az idei évad repertoárja a stúdiószínházban kezdődik, Shakespeare Minden jó, ha vége jó című vígjátéka kerül színre. Az ezt követő gyer­mekelőadás után a hivatalos évadnyitó Moliére Dandin György című vígjátéka lesz, amit Ascher Tamás rendez. Mohácsi János a Mágnás Miskát állítja színpadra, a nagyoperettet Szomory De­zső Bellája követi Bezerédi Zoltán rendezésében. A Keith márki című színművet Keszég László, a Jeppe című vígjáté­kot Tóth Miklós rendezi. Erő­teljes stúdióévad várható, amiben helyet kapott Peter Hacks Lotte, Brian Friel Po- gánytánc, Martin McDonagh Leenane^ szépe, Bohumil Hrabal Őfensége pincére vol­tam, és Lőrinczi Attila Balta a fülbe című műve. Jövőre vár­hatóan a nyár sem múlik el színház nélkül, Bogláron a hagyományt Szita Károly ka­posvári polgármester kezde­ményezésére újítják föl. A Tóth Béla színművész ál­tal alapított, a társulathoz való hűséget elismerő díjat Kamarell Márta művészeti titkárnak ítélte az alapítvány kuratóriuma. B. T. Komor-díjas: Kovács Kovács Zsolt kapta meg tegnap az új szellemű ka­posvári színház első igaz­gatójáról, Komor Istvánról elnevezett díjat. A vándor­gyűrűt színészek adják színészeknek. Kovács Zsolt számtalan nagy alakítást nyújtott az elmúlt években, a Salemi boszorká­nyok, Az ügynök halála, a Tom Paine, a Bolha a fülbe, a Walpurgis-éj egy-egy állo­mása sikereinek. Kaposvárra pályája derekán, kalandos úton érkezett. - Utazgatásom rövid története annyi, hogy sok társulatnál megfordul­tam, Debrecen, Kecskemét, Békéscsaba, Szeged és Győr után kerültem ide.- A fővárosi színházcsiná- lást szándékosan hagyta ki?- Mondjuk úgy, nem töre­Kovács Zsolt kedtem arra, hogy budapesti , színházaknál játsszak, s ez elég volt ahhoz, hogy kima­radjanak az életemből.- Az út során megtalálta, amit keresett? Zsolt- Nem tudnám nevesíteni, hogy mitől jó Kaposváron, de valószínűleg megtaláltam, ami kerestem. Szeretek itt lenni,- Kötődik ez rendezőkhöz? Tán a leghangosabb sikereit érte Mohácsi János darabjai­ban.- Nem tudnék rendezőt, színész kollégát mondani, akivel ne dolgoznék szívesen. Ebben a társulatban van egy művészi színvonal, ami alatt nem lehet dolgozni.- Kovács Zsolt vezető szí­nész Kaposváron, de az or­szág nem igen ismeri. Jól gondolom, hogy nem egy sztártípus?- A civil életemben nem vagyok színész. Ennek elle­nére megtalál a nagyobb is­mertséget hozó filmgyártás, s ha jó a feladat, vállalom. Párbeszéd az egészségért Orvos-természetgyógyász találkozó Országos orvos-termé­szetgyógyász találkozót szervez Kaposváron az Életért, a földért, az egészségért alapítvány. A kezeléssel és kiállítással egybekötött rendezvény célja a természetgyógyá­szat lehetőségeinek, mód­szereinek bemutatása. Kaposvár Az alapítvány negyedik éve működik Kaposváron, Buda­pesten és Szegeden, a Hip­pocrates természetgyógyász szabadegyetem részeként. Erős Győzőtől, a kuratórium elnökétől megtudtuk: több mint 30 gyermekintézmény jutott eddig víztisztító beren­dezéshez az alapítvány tá­mogatásával. Tervezik egy mozgó szűrőbrigád útnak in­dítását is, ahol az orvosok és természetgyógyászok — fel­kérésre — teljes egészségügyi szűrést végeznek az íriszdi­agnosztika segítségével. A szeptember 19-20-án, az Édosz Művelődési Házban megrendezésre kerülő orszá­gos találkozón neves termé­szetgyógyászok orvosokkal együtt rendelnek és adnak tanácsokat. A rendezvényen egyebek között a gyógynövé­nyekről, a táplálkozásról, a vízgyógyászatról és az asztro­lógiáról tartanak előadásokat. Mindkét napon a természet- gyógyász szabadegyetem harmadéves hallgatói végez­nek különböző — masszázs, íriszdiagnosztika, homeopá­tia, gyógynövényterápia — kezeléseket. S. P. G. Hírek Parkrendezés Mikében 46 munkanélkülinek fizet jöve­delempótló támogatást a mi­kei önkormányzat. Félévente négyüknek tudnak köz­hasznú munkát biztosítani, ők végzik a nyári karbantar­tásokat, rendezik a temető környezetét, s az ő feladatuk a hathektáros park szépítése is. Az árkok és az utak tisztí­tását 11 közmunkás végzi. A szép mosolyért Mintegy 1200 fiatal kereste fel a két nyári hónapban a megyei kórház fogszabályzó szak- rendelését, ahol két orvos naponta csaknem ötven be­teget lát el Somogy területé­ről. Az ellenőrzésre jelentke­zők között másfélszázan vál­lalták a rögzített készülék hordását annak érdekében, hogy felnőtt korukra szép mosolyuk legyen. Gyerekeket támogatnak Negyedmillió forinttal segíti a gyermekek iskolakezdését a fiadí önkormányzat. Az óvodásoknak kétezer forintot szavazott meg a képviselőtes­tület, míg a diákoknak a fü­zetcsomagot állják. Tizenki­lenc általános iskolás kap egyszeri — nyolcezer forintos — beiskolázási támogatást, a közép- és főiskolások közül ötnek 12 ezer forintot adnak. Ajándék a képviselőknek Negyven példányt vásárolt a közelmúltban megjelent So­mogy Megye Kézikönyve című kiadványból Kára-Szo- rosad-Törökkoppány kör­jegyzősége. A 3 település polgármesterei a négyéves ciklus lezárásaként, a képvi­selőtestületek utolsó ülésein, a döntéshozókat ajándékoz­zák meg a könyvvel. Méreg-tolvajok Emberre veszélyes vegyszereket lop­tak el ismeretlen tettesek a göllei téesz méregraktárából. A tolvajok lefeszítették a rak­tár rácsát, és egyebek mellett 150 liter Régióné Turbo — különösen veszélyes — vegy­szert, valamint permetező­gép-alkatrészeket vittek ma­gukkal. A kétmillió forint kárt okozó gyanúsítottakat a fonyódi rendőrök keresik. Rendőrautóval ütközött Nem adott elsőbbséget balra kanyarodásakor Fonyód mel­lett a 7-es úton egy Opel személyautó ordacsehi veze­tője és összeütközött a már őt előző — megkülönböztető jelzést használó — készenléti rendőrség szolgálati sze­mélygépkocsijával. Az Opel és a szolgálati autó utasa könnyű sérülést szenvedett. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom