Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-03 / 180. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 3., hétfő Megyei körkép 3 _____________VÉLEMÉNYÜNK K alandozások Griffmadár cserfaággal A kötődést jelzi a zászlót és címer Az európai kultúra egyik legrégibb írott emlékeként ma is kötelező olvasmány, az Odüsszeia hősének hátbor­zongató hányattatásait idézi az egyénileg külföldre uta­zók, vagy ott munkát vállaló somogyiak egy-egy be­számolója. A csillagok állása helyett a többé-kevésbé pontos tér­képet az anyósülésen maga előtt kiterítő navigátorok igyekeznek eligazodni ismeretlen tájak úthálózatain. A határállomások és autópályák hajótörései után ments­várként felbukkanó, keresett helyen előkerülnek a szó­tárak, és a bábeli zűrzavarban merednek a szemek szál­lásadóra, étlapokra és bolti eladókra. A mai trójai há­ború ritkán kezdődik Helené elrablásával, nem keve­sebb bonyodalmat okoz azonban a pénz és főleg az út­levél kámforrá válása a tömegben vagy a kocsiból. Egy kaposvári férfi tapasztalata szerint ezek nélkül haza­térni veszélyesebb kaland, mint a félszemű küklopsz. Pedig nem a külföldiek lopnak többet. Csak többen, illetve többször utaznak közülünk, akiktől már van mit elvenni. Még vészesebb a kilátás, ha kiderül: a munkaadó nem azt és nem annyiért kéri, mint ígérte. Szépremé­nyű siófoki hoszteszek és felszolgálólányok tapasztal­ták meg idén is, hogy a hirdetés önmagában annyi, mint a szirének éneke. Kinyílt a világ, de még nem is­merjük alaposan a nyelveit, a szokásait és a törvényeit. Ezer éve is azt hittük, a miénk. Végigkalandoztuk, végül örültünk, hogy volt hova hazajönni. Aztán elkezdtük megtanulni a környező világot. Ez most is jobb kaland lesz. Katona József 1/ízibiciklin jár a veszély A kölcsönzők elhárítják a felelősséget (Folytatás az 1. oldalról) A vízibiciklire csak négyen szállhatnak fel, áíitlak csúsz­dáját menet közhén használni tilos. Nem szabad felhevült testtel a Balatonba ugrani, és messzire eltávolodni a parttól. Molnárné S. Judit, Vörös Ká­roly és Urbán Ernő elmondta: valamennyi tudnivalóval ellát­ják a vízibiciklit kikölcsönző­ket. A tragédiákról ők nem te­hetnek. Vörös Károly emléke­zett a legutóbbi esetre. — A férfi, aki belefordult a vízbe, előtte egy héten át kombáj nozott az apa elmon­dása szerint. Ő például két éve visszajáró vendég volt a párjá­val együtt. A lány a csobba- násra ébredt. A férfi nem tu­dott úszni. A lány is alig, mégis próbálta megmenteni. ' tőlük jobbra-balra húsz mé­terre is volt vízibicikli, de a rajta ülők nem segítettek neki. Molnárné S. Judit is meg­erősítette: szinte teljesen ki­veszett az emberekből a segí- tökészség, közömbösök egymás iránt. — Oka van ennek — mondta Urbán Ernő. — Rend­őrségi tanúnak lenni nagyon macerás. Az emberek kibérlik a négyszemélyes vízijár­gányt, aztán százötven mé­terre a parttól többen is fel­kapaszkodnak rá. Egyszer megesett, hogy leült az iszapra, mert tizenhatan vol­tak rajta. Ha nem szórakoz­nak vele, nem borul fel vihar­ban sem, mert katamarán fel­építésű. Igazából nincsen csónak a Balatonon — az már vízijár­műnek minősül, s tulajdono­sának rengeteg feltételt kell megteremtenie. Marad tehát kölcsönözhetőnek a vízibi­cikli, amelyet csakúgy, mint más vizeken, igényelnek a nyaralók — mondták. — Úgy tudom, hogy a rend­őrség azt javasolja: csak men­tőmellénnyel együtt kölcsö­nözzük ki a vízibiciklit. Tilta­kozunk ez ellen, — mondta Urbán Ernő — beleizzadná­nak a kánikulában, azt ho­gyan adjuk rá a következő vendégre? Én sem venném fel. Vörös Károly hozzátette: tíz vízibiciklihez három mé­retben 120 mellényt kellene venni, aztán tárolni valaho­gyan. Mindannyiuk szerint az lenne a megoldás, ha a rend­őrök többször ellenőriznék a vízen járókat. Czene Attila A cserénfaiak ragaszkodnak a falujukhoz fotó: lang Róbert Egyre több település lakói érzik úgy, hogy a szülőfa­lujukhoz való kötődésü­ket, összetartozásukat jelképekkel is ki kell fe­jezniük. Szombaton Cse­ré nfán, falunap keretében avatták fel a község címe­rét és zászlaját. CSERÉNFA — Somogy nagyságát a táj szépsége és a gazdag törté­nelmi múlt mellett az embe­rek lokálpatriotizmusa adja, az itt lakók büszkén vallják magukat somogyinak — hangsúlyozta avató beszédé­ben dr. Kolber István, a me­gyei közgyűlés elnöke. — A megyéhez való kötődés egyik legszebb szimbóluma a címer és a zászló. Ezek a jelképek összekötik az elmúlt időt, a jelent és a jövőt. Cserénfa címerét Deák Varga József készítette. A zöld hármas halom a Zselic lankáit jelképezi, az Eszter- házy címerben is szereplő griffmadár arra utal, hogy a falu egykor a hercegi urada­lom része volt, a csőrében tartott cserfaág pedig a falu jelképe. A településről először az 1536-os török kori adósleve­lek tesznek említést Cserén­falva néven. Dolgos lakóinak pecsétjén, 300 évvel ezelőtt szőlő és metszőolló volt. Ma takaros porták, gondozott előkeltek, tevékeny egyesüle­tek mutatják: az itt lakók ra­gaszkodnak falujukhoz. Megállt a népesség csökke­nése, sőt új betelepülőkről is beszámolt Fehér Margit pol­gármester. Mint mondta: a zászló és a címer a falu össze­tartozását is hirdeti, hiszen lakóitól függ, milyenné for­málják közös jelenüket. A falu zászlaját Kiss József plé­bános szentelte fel. Az ünnepség után sport- versenyeken, családi vetélke­dőkön mérkőzhettek a falu­beliek, sőt a simonfai és a szentbalázsi körjegyzőség polgármesterei is összemér­ték ügyességüket. A kondé- rokban az egész falu számára rotyogott a pusztapörkölt, este pedig utcabál zárta a fa­lunapot. S. P. G. Vándorló pedagógusok Versenyszféra vetett hálót a matematika- és nyelvszakosokra (Folytatás az 1. oldalról) A Dráva menti települések is­koláiban is inkább pedagó­gusfelvételről hallani, elbo­csátásról szinte sehol.- Elküldeni nem kell senkit a barcsi Deák Ferenc általá­nos iskolából, annak ellenére sem, hogy négy nyolcadik osztály végzett és csak három első indul — mondja Káplár Adolf iskolaigazgató. - Állás­helyünk van. Egy testnevelő kolléga érkezik hozzánk a következő tanévben, és egy ének-bármely szakos állásra várunk még jelentkezőt. A kálmáncsai alsótagoza­tos iskolában három pedagó­gus alkotja a tantestületet. A végzettségük és munkájuk megfelelő, a következő tan­évet is velük képzeli el az ön- kormányzat — mondja Farkas László polgármester. — A darányi iskola tantes­tületében sem lesz változás — tudjuk Radios József igazgató­tól. — A szükséges leépítés már évekkel ezelőtt megtör­tént, a testület éppen akkora, amekkorára szükség van. A szakos ellátottság jó, minden tárgy oktatásához — a német nyelvéhez és számítástechni­kához is — megvan a megfe­lelő képzettségű szakembe­rünk. Ének- és kémia szako­sunk nincsen, ezeket a tár­gyakat barcsi óraadó pedagó­gusok tanítják Darányban. Lengyeltótiban nyelvsza­kos tanárt keresett a Fodor András iskola testületé, tud­tuk meg Zsombok Lajos igaz­gatótól. A hiány akkor kelet­kezett, amikor az iskola a pe­dagógiai programban is jel­zett prioritásként határozta meg a nyelvoktatás szüksé­gességét. A siófoki Somogyi József Általános Iskola ké­mia-matematika, vagy kémia bármely szakos tanárt keres. Gadányi Éva igazgató el­mondta, az elköltözött kolléga helyét betölteni nehéz, mert kevés a kémia szakos tanár.- Szolgálati lakással, magas fizetéssel nem tudjuk idecsá­bítani a munkaerőt, így csak abban reménykedünk: szep­temberig betöltődik az állás - mondta. A Széchenyi István Általá­nos Iskola könyvtárost és magyar-történelem szakos tanárt keresett, tudtuk meg Márkus Istvánná igazgató he­lyettestől. Csak albérletet tud­tak ajánlani, de a jelentkezők még így is vállalták volna az állást. Balatonszabadiban a felső­tagozaton teljes a létszám, hiány csak napközis nevelő­ből volt, tudtuk meg Balogh Árpádné iskolaigazgatótól.- Nálunk nagyon ragasz­kodik mindenki az állásához, így csak akkor lesz munkae­rőgondunk, ha a mostani negyvenes korosztálybéli kol­légák tömegesen nyugdíjba mennek - mondta az igaz­gató. B. T. -N.L.- V. M. Hírek Textiltárlat Fonyódon Czó- bel Anita, Gimesi Judit és Frey Judit textilművészek diploma munkáiból nyílt tegnap kiállítás a fonyódi Rattan Galériában. A tárlatot Pauli Anna textilművész, egyetemi docens ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Köz­reműködött a fonyódi Mátyás Király Gimnázium Vozz Dzsekál énekegyüttese. Ifjúsági bérletek Sikeresen szerepelt a Filharmónia Dél-dunántúli Kht a belföldi hangversenyélet ápolására ki­írt pályázaton. A társaság zongorabérleti hangverse­nyek rendezéséhez százezer, ifjúsági bérleti hangverse­nyek Somogy megyei szerve­zéséhez ugyancsak százezer forint támogatást nyert a Nemzeti Kulturális Alaptól. A korunk zenéje című sorozat­hoz kétszázezer, ifjúsági bér­leti hangversenyekhez a Zengő együttes előadásában százezer forintot kapnak. A Nemzeti Kulturális Alap ze­nei pályázatára 433 pályázat érkezett, csaknem félmilliárd forintos igénnyel. A bíráló bizottság 231 kérelmezőnek szavazott meg összesen 137 323 700 forint vissza nem té­rítendő támogatást. Szóládi kilométerek So­mogybán rendezik meg az öt fordulós nyári crossfutó ver­senysorozat negyedik fordu­lóját. A szóládi önkormány­zat és a Futapest klub közös rendezvényére új időpont­ban; augusztus 8-án kerül sor. A 2 kilométeres verseny­szám felső korhatára tíz év, a 4 kilométeresé tizennégy év, a 13 kilométeres távra pedig korhatár nélkül jelentkez­hetnek a vetélkedni vágyók. Nevezni 9 órától lehet a falu alsó végén található verseny- központban. Karambol a tóparton Nem adta meg az elsőbbséget egy jobbról érkező személygép­kocsinak a hét végén Bala- tonmáriafürdőn egy figyel­metlen vezető, s a két autó összeütközött. A szabályta­lankodó jármű egyik utasát súlyos sérüléssel szállították a marcali kórházba, míg egy könnyebb sérültet saját kéré­sére a nagykanizsai kórházba vittek. Elkötött autók Egyre több gépkocsit lopnak el a Balaton partján. Siófokon egy fekete Audi 80-as tűnt el a nappk- ban, az értéke 2,6 millió fo­rint, Balatonföldvárról pedig egy 2,3 milliót érő zöld Volkswagen Golfot vittek el a tolvajok. A kiárusított falu A törlesztési terhek és a kamatok lehetetlenné tették a fejlődést Hogy tartozását törlesz­teni tudja, Ingatlanai el­adásából, gazdálkodása további racionalizálásá­val és a szociális ellátás átformálásával igyekszik pénzhez jutni a csődbe került somogyudvarhelyi önkormányzat. 11 milliós tőketartozásukkal és an­nak kamataival összesen 20 millió forintot kell 2002-ig visszafizetniük az OTP-nek. SOMOGYUDVARHELY — Már olyan szorosra húz­tuk az önkormányzati nad­rágszíjat, amennyire csak le­hetett — mondja Mester Ká­roly polgármester — Azon­ban még ez sem elég, nem látni a kivezető utat ebből a helyzetből. A tartozás egy részét ingatlanaink eladásá­ból próbáljuk előteremteni. Tudjuk, hogy nem ez a leg­jobb megoldás, de nincs más esélyünk. Az önkormányzat eladja minden üres telkét, valamennyi olyan ingatlanát, amely nem szükséges az alapvető működéshez. Új, korszerűbb szociális rende­letet hoztunk, amely minden eddiginél alaposabban vizs­gálja a rászorultságot. Ezzel is spórolni lehet néhány százezer forintot. A harma­dik tétel az önkormányzat belső gazdálkodásának to­vábbi racionalizálása. Több tippet is kaptunk, fölvetődött például körjegyzőség kiala­kítása, illetve társulás életre hívása a környékbeli telepü­lésekkel. Ezekről még nem született döntés, de biztos, hogy lépnünk kell. Az önkormányzat azt a kölcsönt nyögi, amelyet az előző testület a gázberuhá­zás finanszírozására vett föl, és a gázrészvényeknek a kis­településekre nézve hátrá­nyos elosztása pecsételte meg végképp Somogyudvar- hely sorsát. Hiába harcoltak, az elosztási módon nem tud­tak változtatni. Mint mondják: nemcsak a nagy összegű törlesztés mi­att lehetetlenül el a falu, ha­nem azért is, mert emiatt az elmúlt években számtalan pályázati lehetőségből is ki­maradtak. — Ha mindezt a pénzt pá­lyázatokra fordíthatjuk, leg­alább százmillió forintot költhettünk volna a falu fej­lesztésére az elmúlt néhány évben — mondta a polgár- mester. Nagy László Sötétbe borult a Balaton-part Balatonmárián, Keresztú­ron és Fenyvesen mintegy kétórás áramkimaradás lehetetlenítette el a nyara­lást tegnap. Balaton-part Este háromnegyed héttől há­romnegyed kilencig leálltak a hűtők, az éttermekben nem tudtak felszolgálni vacsorát, nem működtek a ventilláto­rok, a vendégek kitódultak az utcákra, végül sötétbe borult több tíz kilométeren a part­szakasz. — Három mázsa kenyér­tésztát és százötven kalácsot kellett kidobnunk — pana­szolta Fiilöp Antal balatonke­resztúri pék. — A megrende­lőket reggel nem érdekli majd, hogy miért nem szállí­tom az árut. Több vállalkozó kesergett, hogy a termelést, illetve az üzemeltetést teljesen bizony­talanná teszi a Dédász szol­gáltatása. Mint mondták, na­ponta többször is kimarad néhány másodpercre az áram, ami vihar esetén már megszokott és valamelyest érthető, de a tegnapi felhőt­len forróságban már kevésbé. A Dédász keszthelyi üzemve­zetőségének ügyeletén meg­tudtuk: a túlterhelés miatt szűnt meg az áramellátás, amit a vezetékek megosztá­sával sikerült helyreállítani. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom