Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-22 / 170. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 22., szerda Kaposvár 5 keresztező kereszteződések A kereszteződések a város baleseti gócpontjai fotó: tőrök anett Pályázat a tárlatra A kaposvári Vaszary Képtár meghirdette a két évenként megrendezésre kerülő a jövő évi Somogy Megyei Tárlat pályázati felhívását. Az immár hagyományos képző- és iparművészeti kiállítás megnyitója Kaposvár és Somogy megye önkormányzatának közös szervezésében megyenapon lesz. A tárlatra minden tematikai és műfaji megkötöttség nélkül beküldhetik alkotásaikat a művészek. A kiállításra kerülő munkákat szakmai zsűri értékeli, és válogatja, a legsikeresebb alkotásokat hagyományosan díjazással is elismerik. Életeket Kaposváron az első félévben 15 százalékkal több, a városkörnyéken pedig 10 százalékkal kevesebb személyi sérüléses baleset történt az elmúlt év hasonló időszakához képest. Még mindig a belváros utcáinak kereszteződései a legveszélyesebb baleseti gócpontok. 1996-tól a városkörnyéken folyamatosan emelkedett, a városban pedig csökkent a balesetek.száma. Ezért a városi kapitányság közlekedés- rendészeti osztálya fokozta a külterületek ellenőrzését. Ennek eredményeként jelentősen csökkent a városkörnyéki balesetek száma, ám a városban 10 százalékkal több személyi sérüléses balesethez vonultak a rendőrök. Ősz István őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta: az arányeltolódás miatt Kaposváron a közeljövőben több ellenőrző áteresztőpontos akciót tartanak, a lakók gyakrabban találkoznak majd közlekedési járőrrel. A baleseti gócpontok a Zárda, a Bajcsy-Zsilinszky, a Kossuth Lajos és a Szent Imre utca, valamint a Németh István fasor, illetve ezek kereszteződései. Általános tapasztalat, hogy a belvárosban a megengedett sebesség is sok, hiszen a belvárosi balesetek zöme nem gyorshajtás miatt történik. A Szent Imre és a Damjanich utca kereszteződésében mindkét oldalon — a rendőrség javaslatára — kicserélték az elsőbbségadás kötelező táblát Stop-táblára, s felfestették a kötelező megállás helyét jelző vonalat is. Ez „valamit” javított a helyzeten, de ettől függetlenül továbbra is sok baleset helyszíne a városi kapitányság előtti kereszteződés. Á Szent Imre utca és a Németh István fasor kereszteződésénél pedig rendezetlen a közlekedés, hiszen a Szent Imre utca mindkét sáv- jából lehet egyenesen tovább hajtani. Ez többször okoz gondot, szerencsétlenebb esetben balesetet is. Július 20:ig a kaposvári kapitánysághoz tartozó területen 117 személyi sérüléses baleset volt, hatan meghaltak. A külterületi részek közül a legveszélyesebb a városból kivezető 61-es út. Mivel a balesetek túlnyomó többségét gyorshajtás okozza, a közeljövőben ezen az úton többször várható minden autós rémálma, a Fáma sebességmérő. (Tamási) Költözik a kórház Megállapodás született a fiziotherápia sorsáról Társasházak válófélben A szándék egyértelmű, a közgyűlés viszont határozatképtelen A társasházakról szóló, márciusban hatályba lépett törvény lehetővé teszi, hogy egy-egy lépcsőházhoz tartozó otthonok lakói önállóan gazdálkodjanak, s ügyeikről részközgyűlésen döntsenek. Kaposváron a Füredi út 4-6. számú ház 6-os lépcsőháza szeretne a másiktól külön- váltan gazdálkodni, ám szándékuk — információink szerint — nem egyedülálló. A Füredi út 4-6. számú társasház 6-os lépcsőházának lakótulajdonosai a közös képviselőtől — aláírásukkal tanúsított — nyilatkozatban kérték a hozzájuk tartozó lakások és közös helyiségek önálló üzemelésének, illetve gazdálkodásának megszervezését A törvény hatálybalépése előtt, február 23-án, a 6-os lépcsőházban lakók egyhangú határozattal úgy döntöttek: el akarnak válni a 4-es számú háztól. Természetesen nem telekkönyvi- leg (hiszen a két ház összeépült), hanem „csak” gazdaságilag, tehát önállóan szeretnének gazdálkodni. A különválást azért szorgalmazza a 6-os számú ház közössége, mert külön szeretné kezelni mind a fűtés, mind pedig a vízdíjakat. Tehát csak azért a víz-, illetve hőmennyiségért akarnak fizetni, amit valóban felhasználtak, illetve elfogyasztottak. A törvény adta lehetőséget azért szeretnék kihasználni, mert egy kisebb közösség jobban összetart, figyel egymásra, arra, hogy a költségeik alacsonyabbak legyenek, s hogy mindenki kifizesse a maga közüzemi számláját. Azt is megtudtuk: a Füredi út 4-6. számú ház szétválásával kapcsolatban, illetve az alapokirat módosítással és szervezeti-működési szabályzattal kapcsolatos döntéshozatal miatt már többször összehívtak közgyűlést. A tulajdonostársak azonban minden esetben olyan kis számban jelentek meg, hogy a lakógyűlés határozatképtelen volt. A külön válás mindig csak a lakóközösség döntésén múlik, de ilyen esetekben a közgyűlésen a lakástulajdonosoknak a törvény által előírt részvételi aránya szükséges ahhoz a határozathoz, hogy az egyik szinthez vagy lépcsőházhoz tartozó otthonok lakói önállóan gazdálkodhassanak. T. R. Jobb színben a Szivárvány Eddig 14 millióba került, s még lesz vászon- és székcsere A homlokzat az ezred végéig biztosan nem változik FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kompromisszumos megállapodás született a Kaposi Mór Megyei Kórház és a kaposvári önkormányzat között a fiziotherápiáról. Az ősszel kezdődő beruházás miatt a kórház fiziotherápiás részlegét átmenetileg, a munkák idejére a városi fürdőben kívánják elhelyezni, ahol eddig is voltak kezelések a nappali kórházi részen. A városi ÁNTSZ, a fürdő vezetői és az önkormányzat azonban — az intézmény zavartalan működése és a fürdővendégek kényelme érdekében — feltételeket szabott. Egyebek közt a betegek, a kórházi rész elkülönítését, újabb parkolók építését és az energiaellátás biztosításához új trafóház telepítését. A kórház mindezeket nem látta indokoltnak, és a beruházás költségeit sem vállalta. Az önkormányzat most újabb, kompromisszumos javaslatot tett a kórház vezetőinek. Dr. Kéki Zoltán jegyző elmondta: elvileg sikerült is megállapodni. A javaslat tarNegyven évvel ezelőtt 66 taggal alakult meg a Kaposvári Fotóklub. Az az 1958-as esemény idei jubileumát az örökösök, a Somogyi Fotóklub tagjai több eseménnyel ünnepelték, ünnepük. Megemlékeznek a pillanat néhai művészeiről is, akik a holnapra múlttá váló jelen megörökítését elkezdték. Szentiványi Árpád fotóművész, a klub titkára a múltat idézte. Elmondta, Kaposvár, az egykori kisváros polgáraira mindig is jellemző volt az új, a korszerű iránti fogékonyság, és ez így történt a „fénynyel írás” megjelenésekor, elsajátításakor. A legrégibb fénykép, melyet a megyei múzeumban őriznek, 1865- ben készült. A múlt század derekán már fotóműhely megnyitásáról szól a krónika, később jeles fényképészek, kiváló mesteremberek generációi váltják egymást. 1928- ban jelenik meg Puskás Andor amatőrfotós első fényképe a Fotó című szaklapban. Nyolc évvel később alakul meg a Magyarországi Amatőr Fényképezek Országos Szövetségének kaposvári csoportja, a 67 tagú csapatot Gáspár Andor főtitkár vezeti. talmazza egyebek közt, hogy a kórháznak egy munkaerő foglalkoztatását biztosítania kell, aki a beutaltakat útbaigazítja, segíti és felügyeli. Kikötés továbbá, hogy a kijelölt folyosórészen sem várakozhat egyszerre 30 betegnél több. Ezt a kórháznak megfelelő munkabeosztással kell biztosítani, a betegeket időre hívják, s az időpontokat szigorúan betartják. A parkolási gondok enyhítésére további parkolóhelyek kialakítása szükséges, ennek költségeit a kórház fedezi. A közműköltségek, az energiaköltségek megfelelő részét is vállalják. Dr. Gimesi Mihály főigazgató főorvos szerint ezt már megállapodásnak lehet tekinteni, mert a feltételeket a kórház elfogadja. Az irányított betegforgalomért kezességet vállalnak, a betegek legfeljebb 30 perccel a kezelés előtt léphetnek be a fürdő épületébe. A parkolók létesítésének költségét is átutalják a városgondnokságnak, s a többletköltségek megtérítése sem okoz gondot. (Jakab) A háborús évek derékba törik a virágzó amatőr fotózást.- Az elődök munkáját a világszerte megismert Somogyi Fotóklub örökítette tovább, amelynek heterogén tagságban a hivatásos fotográfus, a fotóriporter és a fotóamatőr is kiválóan megfért egymással. Egy valami azonban közös volt mindannyiukban, a fényképezés szenvedélyes szeretete - mondta Szentiványi Árpád. - Eredményeinket mi sem bizonyítja jobban: klubunk négyszeres nívódíj tulajdonosa, és elnyerte a kiváló együttes címet, és a Du- lovits emlékplakettet is. A tagok közül ketten a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai, hárman FIAP, ketten PSA kitüntetésben részesültek. A tagság állandó résztvevője nemzetközi pályázatoknak és kiállításoknak, ahonnan nem egy díjat, elismerést kaptak, számtalanszor falra és katalógusba kerültek. Az 1983-ban alakult Magyar Fotóklubok és Szakkörök Szövetségének alapító tagjai. A MAFOSZ-táborok- ban rendszeres résztvevők a somogyi fényírók, akik az idén - ezúttal másodszor - vendéglátói minőségben Kaposváron a táborszervezők közétartoznak. B. T. Megtartották a Szivárvány Mozi műszaki átadását. Az épületet a vállaltnál több, 13,8 milliós felújítás fejében 15 évre kapta meg a bérlő Flamex Kft. A megújulás még nem ért véget, a vásznat 1, a székeket 5 millió forintért cserélik le. Dr. Németh János, az üzemeltető Somogyfilm Kft ügyvezetője mondta el, a műszaki átadás során a polgármesteri hivatala is képviseltette magát. A korábbi megállapodás úgy szólt, hogy ha három évi bérleti díjnak - 18 millió forintnak - megfelelő összeget költ a Flamex a tatarozásra, úgy pályázat kiírása nélkül 15 évre megkapja a bérleti jogot.- A Flamex -'sok hasonló vállalkozástól eltérően - nem lelakni akarja a mozit, hanem európai színvonalú létesítménnyé szeretné varázsolni. Ennek a kívánalomnak eleget is tett: a június végéig vállalt 12 millió forintos felújítási összegnél csaknem 2 millióval többet költött a Szivárványra - mondta dr. Németh János. Hozzátette, a felújítás tételei némiképpen elcsúsztak ugyan a megállapodásban rögzítettől, de a bérlő ettől függetlenül nem tett le a vászon és a székek cseréjéről. A Flamex most egy hitelkonstrukción dolgozik, amely során a budapesti Kossuth mozi és a Szivárvány együtt kapna új ülőalkalmatosságokat, a földszintre és az emeletre is. Ha csak az emelet - darabonként 30 ezer forintba kerülő - székeire jön össze a pénz, akkor a földszint megkapja a kényelmesebb emeleti ülőkéket, és az egész lenti rész egységes huzatot kap. Tervezik futószőnyeg vásárlását is. A filmszínház 1928-ban épült, s azóta a mostani az első generális tatarozása. Az idén 70 éves épületen a kor csak a felújítási munkák megkezdése után látszott meg igazán, az 500 ezer forintra tervezett belső munkák a befejezéskor már 3,8 millióra rúgtak.- Büszkék vagyunk rá, hogy a mozi egyetlen napra sem állt le még a legnehezebb munkák idején sem, és a nézőink közül egy sem tett panaszt, hogy a rekonstrukció kellemetlenül érintette volna - mondta az ügyvezető. A világszínvonalú SDDS hang- technika a 6,5 helyett végül 10 millió forintban állt meg. A Sony digitális rendszere minden igényt kielégít. A Szivárvány homlokzata 2000-ig biztosan marad a mostani formában, utána a Teleki és Noszlopy utcák összenyitása, beépítése idején erre is költ a Flamex. Az éppen játszott mozik címeit azonban hamarosan szebb, az épülethez illeszkedő kiírások hirdetik majd. B. T. ___HÍREK_______ T esco-segítség A kaposvári Tesco hipermarket vezetése és Kaposvár város önkormányzata szerződést kötött arról is, hogy az áruházban esténként megmaradó friss árukat a város rászorultjainak adják - mindezt a Tesco hipermarket hivatalos megnyitója alkalmából Mádi Szabó András tájékoztatási vezető nyilatkozta. Elmondta: naponta mintegy 100 ezer forint értékű garantáltan emberi fogyasztásra alkalmas - tehát nem lejárt szavatosságú - élelmiszerről van szó. Ez - amint a tájékoztatási vezető hangoztatta - jelentős segítség a szociálisan rászorulók számára. 80/200-427 Zöld szám a kaposvári városházán Hívja ha kérése, felvetése, problémája van! f Segítséget V kínálunk SOS Élet telefonszolgálat, 19-07 óra között ingyenesen hívható: 82/317-300 Alfa-hang Alapítvány ingyenesen hívható: 80/630-333 Gyermekjóléti Szolgálat 8-16 óra között hívható: 82/424-658 Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5: COPLAND (am.) Sony stereo 7: EGYÉJSZAKÁS KALAND (am.) Sony stereo. VÁSÁRTÉRI AUTÓS: 21.45: A MINISZTER FÉLRELÉP (m.) Kérdezzen: 'S“ 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. A fénnyel írt krónika