Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-30 / 177. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VlLÁGTÜKÓR 1998. július 30., csütörtök Netanjahu bukásra áll. A Knesszet megtette az első lépést önmaga feloszlatására: 60 ellenzéki munkáspárti képviselő voksolt igennel az erről szóló törvényre. A kormánypártiak bojkottálták a szavazást. Az elfogadáshoz három szavazat hiányzott. fotó: feb/reuters Parlamenti vádeljárás indulhat Clinton elnök ellen a szexbotrány miatt Mikor mond igazat Monica Kenneth Starr különleges ügyész szeretné meggyorsítani az amerikai elnök úgynevezett szexbotrányának kivizsgálását, s ezért magát Bili Clintont is beidézte a vádesküdtszék elé. Washington Az amerikai sajtó csapdaállításról cikkezik, s az elnök politikai ellenfelei máris készpénznek veszik, hogy Clinton helyzete mind politikailag, mind jogilag meginoghat. Az általában csak „Monica-affér- ként” emlegetett ügy lényege, hogy a Fehér Ház egykori gyakornoka megszellőztette: intim kapcsolatban állt az elnökkel, aki arra biztatta, hogy viszonyukat a nyilvánosság előtt tagadja le. Amikor a „szexbotrány” kipattant, Clinton ellenfelei - élükön Kenneth Starr ügyésszel - bíróság elé vitték a dolgot. Az eljárás azt volt bizonyítandó, hogy a világ leghatalmasabb országának élén csapodár erkölcsű vezető áll, aki ráadásul törvénytelenségre, hamis tanúzásra akarta rávenni az államok egyik polgárát. Az elnök mindkét pontban tagadott, s úgy látszott, az ügy elalszik, elvégre maga Monica Lewinsky kotyogta el: szeret lódítani, egy kis füllentésért nem megy a szomszédba. Csakhogy most az ifjú hölgy megváltoztatta korábbi vallomását: a szexuális kapcsolat igaz - mondja -, de Bili Clinton nem kért tőle titoktartást. Most már csak az a kérdés: a volt gyakornoklány mikor mond igazat? Amit az esküdtszék is szeretne tudni, ezért elrendelte, hogy hazugság- vizsgáló készülékkel ellenőrizzék Monica állításait. A fonák helyzet miatt könnyen előfordulhat, hogy parlamenti vádeljárás indul az elnök ellen. Pusztán technikai szempontból a képviselőház bármely tagja indítványozhatja az eljárás megindítását. Jogi szakértők hajlanak rá, hogy a „súlyos bűncselekmények és jogsértések” közé sorolják a hamis esküt. HÍREK Változatlan állapotban vannak a keddi, Róma melletti buszbaleset sérültjei. Az ügyben kezdett vizsgálat azt állapította meg, hogy vagy az autóbusz valamelyik alkatrészének törése, vagy a vezető pillanatnyi kihagyása okozhatta a bajt. A felborult járművön nem találtak ütközésre utaló nyomot, s a kerekek gumijával sem történt menet közben semmi rendellenesség. Egy órán át lőtték a jugoszláv katonák Albánia felség- területét automata fegyverekből, majd három kézigránátot is átdobtak, amelyek a határtól mintegy ötven méterre robbantak - közölte a tiranai belügyminisztérium. Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök hozzájárult a Koszovóban szolgálatot teljesítő európai megfigyelők számának növeléséhez, azzal a feltétellel, hogy a küldő országok Belgrádban akkreditáltassák megfigyelőiket. Nyílt levelet írt hetvenkét kínai ellenzéki Csiang Cö- min elnökhöz és Csu Zsung- csi kormányfőhöz, követelve a Kínai Demokratikus Párt alapítóinak szabadon bocsátását. A levél aláírói elvárják Csang San-kuang szabadlábra helyezését is. Csángót független szakszervezet alapításának kísérletéért tartóztatták le Hunan tartományban. Megszigorítja a fegyverek, az egyéb hadászati anyagok és a katonai technológiák exportjának ellenőrzését az orosz védelmi minisztérium. A minisztérium export-ellenőrzési bizottsága fokozza az együttműködést a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal és más illetékes szervekkel, hogy megakadályozza a kiviteli tilalom alá eső fegyverek és technológiák esetleges exportját. Kész a koalícióra Hun Sen, a kambodzsai vezetés erős embere az általa menesztett Norodom Ranariddh herceggel. A királypárti ellenzék ennek ellenére sem ismeri el a vasárnapi parlamenti választások eddig tudható eredményeit. Osztrák-magyar kokaincsempészeket fogtak el az osztrák hatóságok. A Budapestről szervezett banda a kokaint egy elosztóhálózaton keresztül csempészte Ausztriába. Egyelőre két osztrák és három magyar került rendőrkézre. Amerikai-orosz csasztuska A térség gazdasági és politikai gondjai szerepeltek a Dél-kelet-ázsiai Nemzetek Szervezetének a Fülöp-szi- getek fővárosában, Manilában megrendezett éves biztonsági fórumán. A súlyos témákat a résztvevő külügyminiszterek igyekeztek szabadidejükben fesztelen hangulattal oldani. Madeleine Albright amerikai és Jeugenyij Primakov orosz külügyminiszter például közösen adta elő a West Side Story című musical világhírű szerelmi kettősének csasz- tuska-változatát. Szerencseposta Minden idők harmadik legnagyobb főnyereménye várja ezen a héten a játékosokat az ötöslottón. És érdemes most ikszet tenni a joker mellé is. Ötemeletes nyeremény Halmozódnak az izgalmak. A szerény áremelés lehetővé tette, hogy gyorsabb ütemben növekedjenek a nyeremény- alapok, ennek köszönhetően a jokeren elnyerhető összeg egy hét alatt mintegy hétmillióval növekedett, most 30 milliót ér. Tíz forinttal többet kell fizetnünk a hatoslottóért is, ez azonban lehetővé teszi, hogy a múlt heti telitalálatos szelvényre kifizetett közel 150 millió forint után máris az induló nyereményalap 22 millió forint lehet. Az ötöslottó főnyereménye egy hét alatt 32 millióval gyarapodott, és így most már 369 milliót ígér. Ekkora összeg a legmerészebb fantáziát is megmozgatja. Hogy mennyi is ez pénz? Ha a 740 ezer darab ötezres bankót egymásra raknánk tizenöt méter magas oszlopot alkotna, pontosan egy lakótelepi ház ötödik emeletéig érne. Az pedig már egyéni fantázia kérdése, hogy ki mibe fektetné ezt a temérdek pénzt. Még nincs késő, szombatig „be lehet fizetni” a főnyereményre, ráadásul aki egy szelvényen egyszerre négy játékmezőt tölt ki, az egy Nosztalgia-lottót is kap ajándékba, amelynek nyerőszámait augusztus 22-én sorsolják ki. Az augusztus 15-ig tartó nosztalgiaakcióban résztvevők 3x30 millióért játszhatnak. Mázlisták Az ötös- és hatoslottón mellétalálatot elért játékosok közül a vasárnapi „Peches ember szerencséje” televíziós műsorban Virág Emil (Budapest) és Pi- atkó István (Békéscsaba) versengtek Fortuna kegyeiért. A szerencse szeszélyes istenasz- szonya hol az egyik, hol a másik játékosra mosolygott. Leginkább Virág Emilre, aki 315 ezer forintot és egy robogót nyert, ám Piatkó Istvánnak sem lehetett oka szomorkodni, hiszen 192 ezer forinttal távozott a „küzdőtérről”. Szűkmarkúbb volt Fortuna a Telemázli-show keddi adásában. Legalábbis Határ Gábornéhoz (Pákozd) és Csogány Lászlóhoz (Nyirtura), akiknek mindössze 15 illetve 60 ezer forintra futotta szerencséjükből. Csak Bogoly Istvánra mosolygott rá, neki 232 ezer forintot juttatott. A Jackpotot Fortuna viszont senkinek sem ajándékozta oda, így az a jövő héten több mint 18 millió forintot ér. Totó és Tippmlx A totó 13+1 találata ezen a héten 3 millió forintot fizet, a góltotón elnyerhető összeg pedig 650 ezer forint. A tippmix heti ajánlatának középpontjában a labdarúgás, illetve az európai kupaküzdelmek állnak. Érdemes a tétlapot jól átböngészni, mert több meccsre ismét hendikep-rendszerben lehet fogadni. A magyar profi nemzetí bajnokság második fordulója mellett svájci, osztrák, cseh, szlovák, finn, svéd, skót és német Budesliga 2. osztályú labdarúgóbajnoki meccsekre is lehet tippelni. Természetesen nem maradt ki az ajánlatból a Forma-1 Német Nagydíj és a Tour de France kerékpáros körverseny sem. (x) Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. július 28-án IE-New York Broker Rt. OTP Bank ABN Ambro Hoore Govett Rt. Kincstár papír vételi eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási eladási dátuma kamat árfolyam árfolyam hozam (EHM) árfolyam árfolyam (EHM) árfolyam árfolyam (EHM) árfolyam árfolyam (EHM) 1998/K 98.10.03. 6,83 100,45 100,83 15,75 100,21 100,59 17,00 100,36 1999/B 9901.05. 1,13 100,93 102,93 100,00 102,00 99,50 101,08 15,08 1999/C 99.05.06. 5,23 108,44 110,46 16,00 104,04 104,92 15,75 103,76 105,16 15,80 103,95 105,63 15,15 1999/D 99.10.24. 5,47 109,59 111,69 15,80 104,18 106,28 15,75 104,44 106,55 15,50 104,92 107,05 15,03 1999/E 99.01.12. 0,85 101,00 102,30 16,00 100,76 101,62 15,75 110,53 111,40 15,50 100,61 101,85 15,08 1999/F 99.04.12. 4,84 103,68 105,24 16,00 99,58 100,79 15,75 99,46 100,72 15,50 98,92 100,47 15,89 1999/G 99.07.24. 0,18 98,72 101,14 16,00 99,74 101,38 15,50 99,75 101,39 14,50 99,20 100,85 16,10 1999/H 99.10.24. 4,29 103,59 105,61 15,80 99,60 101,63 15,50 99,60 101,63 15.50 99,27 101,29 15,83 2000/D 00.02.12. 8,41 110,50 113,01 15,60 102,21 104,73 15,50 102,83 105,37 15,00 103,06 105,61 14,82 2000/E 00.05.12. 3,38 101,94 104,74 15,60 98,70 101,51 1550 99,04 101.87 15,25 99.18 102,01 15,15 2000/F 00.08.24. 6,75 105,33 108,51 15,50 98,58 101,76 15,50 98,97 102.17 15.25 98,67 101,79 15,48 2000/G 00.11.24. 2,85 101,43 104,95 15,40 98,41 101,92 15,50 98,84 102,37 15,25 98,86 102,10 15,40 2000/H 00.01.12. 0,70 99,57 101,90 15,60 98,88 100,38 15,50 99,27 101,62 15.25 98,55 100,87 15,88 2000/1 00.04.12. 5,13 98.47 101,15 15,70 2000/J 00.07.24. 1,40 97.74 100,80 15,51 2001/C 01.12.12. 1,89 100.06 103,66 14.80 98,52 101,25 15.00 97.70 101.28 15.00 97.43 100,99 15,12 2001 /D 01.02.12. 8.20 107.09 110,89 15,20 99,26 103,09 15.00 99,15 102,42 15,34 2001 /E 01.0512. 4.37 102.41 106,52 15,00 98,04 102,15 15.00 98.30 101,60 15,26 2002/F 02.06.24. 1,30 96,96 100,94 14,60 95,91 101,29 14,00 95,91 99,81 14.50 94,61 98,53 15,01 2002/G 02.12.12. 1/6 97.32 101,66 14,50 95,56 101,40 14,00 95.56 99,90 14,50 94.43 98,69 14,91 2003/1 03.07.24. 0,18 90,93 95,50 14,79 2003/F 03.09.24. 17,35 116,46 118,46 99,30 101,30 99,50 15i^ö 2003/H 03.03.12. 6,87 105,98 107,48 99,00 101,00 2004/F 04.03.12. 7,83 106.91 108,91 99,30 101.30 99,80 101,80 2004/G 04.03.24. 6,94 106,55 108,05 99,40 101,40 99,30 101,30 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. ,,K' sorozat 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. Csubajsz nélkül nem megy Az orosz gazdasági reform kulcsfigurája Mind Jelcin elnöknek, mind az orosz gazdasági elitnek szüksége van a piacgazdasági reform egyik atyjára. Ezért Is hozták vissza a hatalomba. Moszkva Anatolij Csubajsz a jelek szerint az orosz gazdasági élet kulcsfigurája. Az ismert közgazdásznak nemrég oroszlán- része volt abban, hogy sikerült tető alá hozni az IMF-fel és a Világbankkal a 11,2 milliárd dolláros kölcsönügyletet. E nélkül továbbra is fennállt volna a gazdasági összeomlás veszélye, a rubel gyors leértékelésének szükségszerűsége. A gazdasági reform veteránját idén márciusban menesztették miniszterelnök-helyettesi beosztásából, és nevezték ki az energetikai monopólium, a JESZ Rosszii igazgatótanácsának elnökévé. Nemrég „reaktiválták”, s ismét a kormányfő helyetteseként, ezúttal „Jelcin elnök képviseletében” felügyeli a pénzügyi szervezetekkel tartott kapcsolatokat. Csubajsz befolyására jellemző, hogy bár 1991 óta alaposan kicserélődött az államfő környezete, Borisz Jelcin nem tud és nem is akar megválni a hatékony gazdasági szakembertől. Amikor Idpattant a „könyvbotrány” (Csubajsz és más kormányzati vezetők túlságosan magas honoráriumot vettek föl a magánosításról írott könyvükért), az elnök mindenkit menesztett - az egyetlen Anatolij Csubajsz kivételével. (Novosztyi) A politika művésze volt Száz éve hunyt el Németország egyesítője Eötvös József a múlt században azt mondta: a német egység kivívására volt szükség ahhoz, hogy a magyar nép szabad lehessen. A korábban választófejedelemségek laza szövetsége az elmúlt század második feléBismarck fotó: feb/reuters ben vált egységes országgá. S akinek a nevéhez mindez fűződik: Otto von Bismarck herceg. A vaskancellár ma száz éve halt meg. Földbirtokos család tagjaként született 1815. április 1-jén, a Stendal melletti Schönhausenban. Jogi tanulmányai végeztével hamarosan politikai pályára szánja el magát; sőt követként megfordul Párizsban és Szentpétervárott is. Hazatérvén, 1862-ben a legnagyobb német királyság, Poroszország miniszterelnökévé és külügyminiszterré nevezik ki. Alig telik el két esztendő, s a Dánia elleni háborúban megszerzi az uralmat Schleswig-Holstein tartomány fölött, 1866-ban pedig a porosz seregek Königgrátznél döntő győzelmet aratnak az osztrákok felett. A sikerrel megvívott csaták növelik tekintélyét: 1867-től - az osztrák-magyar kiegyezés esztendejétől 1871-ig az Észak-német Szövetség kancellárja. A porosz-francia háborúban, 1870-71-ben megtörik Franciaország évszázados európai túlsúlya; a porosz csapatok Sedannál döntő vereséget mérnek III. Napóleonra, aki fogságba esve kapitulál és lemond. A nagy nap 1871. január 18-án érkezik el Bismarck életében: I. Vilmos porosz királyt Versailles-ban német császárrá koronázzák, és megalakul a hamarosan El- zász-Lotaringiával kibővülő Második Német Birodalom, amelynek ő lesz a kancellárja. A korai munkásmozgalmakat egy kézlegyintéssel elintézi: „Demokraták ellen csak katonák segítenek, a hatalom megelőzi a jogot” - mondogatja. Fegyverkezésével maga ellen fordítja Londont, Párizst, Szentpétervárt. II. Vilmos, az 1888-ban trónra lépő, 29 éves uralkodó 1890. március 20-án meneszti. „A politika a lehetséges művészete” - ez volt mindenkori hitvallása. Mára a legtöbben inkább a szépre emlékeznek, mint a nevéhez fűződő vérre és verítékre. (Gyulay)