Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-02 / 153. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 2., csütörtök Kaposvár 5 Felszólítások a tartozóknak A tervezett adóbevételnek csak egy részét fizették be Felszólításokat, fizetési meghagyásokat postáz ezekben a napokban az önkormányzat adóügyi irodája. Az iparűzési adóbevallás és a különbözet befizetésének határideje ugyanis egy hónapja lejárt. Dr. Klapsz László irodavezető elmondta: még mindig érkeznek adóbevallások az önkormányzathoz, a felszólításoknak köszönhetően júliusban talán javul a helyzet. A késés egyébként nemcsak az adózók hibája: az önkormányzat számára sem jó a május 31-i határidő. Mindössze egy hónapjuk lenne ugyanis, hogy hétezer kaposvári vállalkozó iparűzési adó-ügyeit elintézzék. A január elsejei emelés eredményét is csak a második félévben lehet majd érzékelni, hisz a törvény szerint az első félévi adót még az előző évi adóelőleg alapján kell fizetni. Pedig nem mindegy, hogy ez hogyan teljesül, hiszen a helyi adók közül ez a legjelentősebb összeg. A tervezett 940 millió forintos adóbevételből eddig 400 millió forint folyt be az önkormányzat kasszájába. Az irodavezető szerint még 600 millió forintra számíthatnak. Kedvező a helyzet a gépjárműadók esetében. A tervezett 140 millió forintból már 82 milliót befizettek. A kommunális adónál is egyre kevesebb a gond, rendszeresen befizetik ezt az összeget. Az idén 57 millió forintos bevételre számít ebből a város. Nehezen oldja meg viszont az adóügyi iroda a közgyűléstől múlt év végén kapott „házi feladatát”. December 31-én pontosan 100 millió volt az adóhátralékok mértéke. Ebből legalább 40 milliót be kell szedniük. Az adóügyi iroda ezzel nagy fába vágta a fejszéjét: megpróbálkozik az inkasszóval, felajánlja a részletfizetést, vagy éppen a gépjárművet — ami után tulajdonosa nem fizette be az adót — kivonatják a forgalomból. A jelek szerint ezek a szigorítások eredményesek lesznek. (Jakab) Egy baráti hétvége Háromnapos közös ünnepség a függetlenség napján A hétvégén folyik a sör, baseball és focicsapatok mérkőznek, divat- bemutató, bűvészparádé és koncertek várják a kaposváriakat a sportcsarnok melletti területen: magyar-amerikai barátság hétvége lesz. A világon először ünnepük együtt a laktanyán kívül más országban az amerikai katonák a civilekkel a függetlenség napját — hangzott el a rendezvényről tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Dóm Zoltán, a szervező cég vezetője elmondta: amerikai kezdeményezés volt a közös ünneplés. Megjelenítésében politikamentes rendezvényt szeretnének. Kérik a környéken lakók türelmét, igyekeznek óvni a nyugalmukat, amit az is jelez, hogy pénteken és vasárnap 22 óráig tart a fesztivál, és szombaton is csak 23 óráig. Minden amerikai katona és polgári alkalmazott 23 óráig kapott kimenőt mindhárom napon. A csaknem harminc program mindegyike ingyenes lesz, egyebek között fellép Varga Miklós, a Latin Combo Band, a Baby Sisters és Gergely Róbert. A gyerekek bábszínházát, bűvészparádét és zenés műsorokat láthatnak. A szombat esti zenés tűzijátékon 30-40 méteres vízfüggönyre fognak lézerrel varázsolni. Baráti hétvége lesz. (Katona) Felkészítik a vezetőket A megelőzés menetközben is megtérül Aki kirándulni készül, jól teszi, ha időben megismeri az úticél legfontosabb jellemzőit. így ugyanis könnyen tetemes kiadástól, bosszúságtól menekülhet meg. Ezt Sinkovics Ferenc alezredes, a megyei közlekedés- rendészeti osztály vezetője tanácsolta az útra készülőknek. Az utóbbi időben ugyanis nemcsak a hazai közlekedési előírások változtak, hanem külföldön is szigorodtak. Legfrissebb példaként Szlovéniát említette, ahol megszigorították a szabályokat. Lakott területen a korábbi hatvan helyett ötven kilométer a megengedett legnagyobb sebesség, ezen kívül 90-es tempót engednek. Az autóúton száz kilométeres sebességgel vezethetnek, az autópályán 130 a maximum. A kijelölt gyalogos és pihenő övezetben azonban legfeljebb öt kilométeres sebességet engedélyeznek. Az alkohol fogyasztást szigorúan veszik: a hivatásos járművezetők nem, az úrvezetők is legfeljebb ötezreléknyi italt ihatnak. Újdonság, hogy a rádiótelefon használatát is szabályozzák. Menetközben csak kihangosítva lehet használni a készüléket. Ha valakit mégis szabálysértésen kapnak, célszerű a helyszínen kifizeti azt. A közlekedési tudnivalókról egyébként nem csak a határon, hanem az ottani rádió adásaiban is pontos információt lehet szerezni. Szakemberek egyébként azzal számolnak, hogy megnő a Szlovénia irányába tartó forgalom, hiszen a magyar állampolgárok már személyi igazolvánnyal is átléphetik a határt. A tapasztalatok szerint számos kaposvári család ezekben a napokban indul hazai vagy külföldi útra. A közlekedési előírások mellett fontos, hogy az alapvető biztonsági szabályokat is betartsák. (Harsányi) Gyógyfürdő és jazzfesztivál A szervezőirodák az idén nyáron kevés szórakozási lehetőséget kínálnak a kaposváriaknak és az Ide látogatóknak. A polgárok válaszaiból az derül ki, hogy a létező programokról sem mindig szereznek tudomást, vagy egyszerűen nem érdekli őket. Szántó Sándor főiskolai hallgató: — Mivel nem vagyok kaposvári, ezért nem túl sok városi programról hallottam. Fontosnak tartom az általános és középiskolás diákokat érintő programokat. Olyan szórakozási lehetőséget kellene biztosítani számukra, amivel meg tudnánk előzni az utcai csavargást, semmittevést. A középiskolásoknak például érdeklődési körüknek megfelelő táborokat, rendezvényeket szervezhetnének. Talpalté Edina tanuló: — Hallottam különféle fesztiválokról. Lesz, amelyikre elmegyek. Én szívesen hallgatnék meg egy jazzfesztivált és hiányolom a felsőoktatási intézmények összevont programjait is. Szerintem a kaposvári fiatalok számára az egyik legelérhetőbb — ha nem az egyetlen — kikapcsolódási lehetőség a Deseda. Krajczer János mezőgazda- sági kistermelő: — Ha nem lenne az állandó munka, most például az aratás, akkor egy gyógyfürdőben pihenném tó magam. Jó tókapcsolódás volna egy zenés nyári színházi előadás is. Tóth István diák: — Nem túl sok rendezvényről hallottam, ennek véleményem szerint főként az az oka, hogy a szervezők nem hirdetik meg a programokat. Mivel dolgozom, főként a hétvégi, esti szórakozási lehetőségeket részesíteném előnyben. Kis József nyugdíjas: — Nem tudok semmiféle programról, de nem is érdekelnek. Inkább pihenek, ha tehetem. Pál István utcai árus: — Szívesen mennék zenés, táncos estekre vagy színházba, de sajnos nem gyakran engedhetem meg magamnak. Elsősorban az anyagi helyzetem befolyásolja a nyári programomat, de úgy érzem a szervezők nem is fordítanak kellő figyelmet az idősebb korosztályra. Négy év alatt ezer lakás A jövőben még inkább kiemelt feladat lesz az otthonteremtés Az otthonteremtés nem szociális, hanem társadalompolitikai probléma. Akkor lesz eredményes, ha az eddig magára hagyott ön- kormányzatok mellett szerepet vállal benne az állam is — mondta Szita Károly polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen Kaposvár lakásépítési helyzetét értékelte. A polgármester szerint most jó esély van erre a szerepvállalásra: a kormány eltökélt szándéka, hogy hatékonyabban fogja támogatni a magánerős építkezéseket is. Felső korláttal visszaállítja az áfavisszaigénylésének lehetőségét, amit 1995-ben szüntettek meg; csökkenti az első lakás- vásárlás illetékét; pénzügyi alapot hoz létre a panellakások felújítására. — Lehetőségeihez mérten Kaposvár kiemelten foglalkozott az otthonteremtéssel — számolt be a három és fél év munkájáról Szita Károly. — Önkormányzati beruházásban 50 millió forintért 22 lakás épült. 466 magánerős építkezés fejeződött be, és 450 van folyamatban, ezen kívül 50 építési kérelmet nyújtottak be a hivatalba. Vagyis a négy év mérlege mintegy ezer új lakás. Az első lakáshoz jutó fiatal házasoknak nyújtott kamatmentes visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatás is az otthonteremtést szolgálta: 439-en 89 millió forintot kaptak ilyen címen. Az odaítélések módja idén változott: korábban 200-300 ezer forintos támogatást kapott egy személy, most kevesebben, de nagyobb összeghez juthatnak. Jelenleg 407 lakáskérelmet tartanak nyilván a polgármesteri hivatalban, a városnak pedig ezer önkormányzati tulajdonú bérlakása van. — Ezzel nem lehet kielégíteni az igényeket, nem biztosítható a lakásmobilitás — érvelt a polgármester. — Ezért a következő három év feladata, hogy évente legalább 50-60 millió forintot fordítsunk ön- kormányzati bérlakások építésére, amihez állami támogatásra számítunk. Az önkormányzati tulajdonú területeken lehetőséget biztosítunk lakásépítésre. Erre a célra a rendezési terv a Kecel-hegyet, a Maros utcát, a Róma-hegyet, a Kisgát déli részét, Kaposfü- redet és 26 üres telket jelöl tó. Szita Károly hangsúlyozta: továbbra is dolgoznak az albérlők házának a létrehozásán, de a megpályázott lányotthon épületét nem sikerült elnyerni erre a célra. Az albérlők házában önköltséges áron jutnának albérlethez a rászorulók, és meghatározott ideig tartózkodhatnának ott. Katona József HÍREK Sok a segélykérő Naponta több száz ember fordul meg a városházán. Az ügyfelek zöme a szociális osztályt keresi fel. A legtöbben segélyek intézése miatt jönnek. Ezen kívül a napi ügyfélforgalom nagy részét az adó-, és építési iroda, valamint a közszolgálati-, népességnyilvántartó iroda bonyolítja le. Rendbontások csak nagyon ritkán fordulnak elő. Hangosabb szóváltás, elégedetlenkedés főleg abból adódik, ha valaki számára kedvezőtlen döntést hoznak. Tűzoltó zivatar Tűz ütött ki tegnap éjjel a kaposvári piacon. A tűz az piaci üzletek egyikében keletkezett. A tulajdonos szerencséjére a baleset akkor történt, mikor az éjszakai zivatar a legjobban tombolt. A helyszínre érkező tűzoltóknak így már csak a tűz maradékaival kellett megbirkózniuk. Üveg- és textilfestő stúdió nyílt Kihaló szakma az üvegfestészet, pedig a színes üvegen beáramló fény szeretete régóta él az emberekben. Színes üvegeket, ajtó- és ablakbetéteket, valamint térelválasztókat kínál a Béke utca 97-ben tegnap nyílt üveg- és textilfestő stúdió. Kovács Valéria tulajdonos ebből az alkalomból azt mondta: az üvegfestmény atmoszféra-teremtő erejével szeretne fényt és hangulatot vinni az emberek életébe. A kabinfestményekkel például kedvenc ablakunkat díszíthetjük, vagy épp a szürke házfal sivárságát takarhatjuk el. FOTÓ: KOVÁCS Segítséget kínálunk SOS Élet telefonszolgálat, 19-07 óra között ingyenesen hívható: 82/317-300 Alfa-hang Alapítvány ingyenesen hívható: 80/630-333 Gyermekjóléti Szolgálat 8-16 óra között hívható: 82/424-658 Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5, 7: MORTAL KOMBAT II: A MÁSODIK MENET (am.) Sony digital Telefon 315-062: - A Léva köz 1-2. szám előtti parkolóban az aszfaltból már évek óta hiányzik egy jó nagy darab. Mikor pótolják? Esztétikailag nem szép, arról nem is beszélve, hogy mennyire balesetveszélyes. Gál László, a városgondnokság munkatársa: — Köszönjük a bejelentést, sürgősen pótolni fogjuk a hiányt. Bank János: — 1997-ben valaki név nélkül tett bejelentést annak érdekében, hogy a Benedek Elek utcában a járdát és a csapadékvíz el- vezetőt helyrehozzák. A mai napig azonban semmi változás nem történt. Pintér János, a városgondnokság munkatársa: — Jó lenne pontosan tudni, hogy az utca mely részén szorul felújításra a járda illetve a csatorna. A Benedek Elek utca hosszú, és így pontos meghatározás nélkül nem tudjuk, hogy hol kell a felújítást megcsinálni. Bejelentést kellene tenni nálunk konkrét címmel, hogy intézkedni tudjunk az ügyben. Pintér Tünde: — A József Attila utcában lévő játszótér csúszdája tönkrement, a homokozót is egyre több kisgyerek szeretné használni. Demeter Györgyné, a városgondnokság munkatársa: — A jövő héten befejezzük a város összes játszóterének a felújítását, így ezt is. Ha időközijén ismét hiba keletkezik valahol, kérjük, jelezzék. Telefon 431-971: — A Topo- nári utca 22-24. szám előtti buszmegállóból már régóta hiányzik a szeméttároló. Pintér Sándor, a város- gondnokság munkatársa: - Köszönöm a bejelentést, rögtön pótolni fogjuk a hiányt. VÁSÁRTÉRI AUTÓS: 21.45: SZIGORÚAN BIZALMAS Kérdezzen: 3“ 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ( • 1 i