Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-02 / 153. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 2., csütörtök Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK Rendőrbarát polgárok A rendszerváltás előtt az autósok kilométerekkel előbb tudhatták, ha Zamárdiban, Somogybabodon vagy Igáiban mért a traffipax. A szembejövők ugyanis sűrű villogtatással jelezték. Aztán, amilyen mérték­ben a magántulajdon teret nyert, az állampolgárok mindinkább egymást kezdték el figyelni irigykedve, rosszindulattal, a figyelmeztetések megszűntek. Hadd fizessen a másik, a múltkor nekem sem jelez­tek! — gondolhatták kárörömmel. Ezen a nyáron tapasztalom először azt, hogy az emberek jóakarattal figyelnek egymásra. Tény: naponta kapunk hírt arról, hogy besurranó tolvajt, zsebest értek tetten az állampolgárok, és más civilek segítségével a helyszínen tartották, amíg a ki­érkező rendőrök bilincsbe nem verték. A bűncselekmények Balatongyörök és Aliga között történtek, a tóparton pihenő nyaralók kárára, akik va­lamennyien idegenek egymás számára. Úgy tűnik, mégis figyelnek a másikra, segítenek még akkor is, ha tudhatják: az ellenálló bűnözőtől verést kaphatnak, vagy esetleg később állhat rajtuk bosszút ő, vagy ha börtönbe kerül, akkor valakije. Ennél többet baráttól sem lehetne elvárni. Ennél nagyobb segítséget nem lehet adni a rend­őröknek. Most már csak arra van szükség, hogy a rendőrök is valóban polgárbarátok legyenek. Czene Attila Veszélyes vakáció Nyáron duplájára nő a gyermekbalesetek száma (Folytatás az 1. oldalról) — A gyermek-belgyógyászati esetek számában nincs jelen­tős változás a nyári hónapok alatt, sem a sporttal kapcsola­tos sérülések arányában - mondta dr. Szerémy György.- Annál több a háztartási és közterületi baleset ilyenkor. Tavaly a nyári hónapokban havi 70-76 esetben riasztották a mentőket lakásban történt gyermekbalesethez, az év többi hónapjában ez a szám legfeljebb 40-45. Még jelentő­sebb az emelkedés a közterü­leteken történt baleseteknél: itt az évi átlagos 11-13 esettel szemben nyáron 45-58 eset­hez kell kivonulni. Az idén — úgy tűnik — még korábban elkezdődött ez a kedvezőtlen folyamat: májusban már 46 lakás- és 29 közterületi gyer­mekbalesethez riasztották a mentőket. A főorvos szerint minden életkornak megvannak a maga „típusbalesetei”. Cse­csemőkorban ilyenkor, nyá­ron a napszúrás, a „totyo­góknál” és később az eséses balesetek jellemzőek. De a cseresznye- és meggysze­zonnak is minden évben vannak „áldozatai”. A vaká­ció alatt többségében zúzó- dásos, koponyasérüléses, agyrázódásos gyermekbale­setekhez kell kihívni a men­tőket. Igaz: sokszor nagyobb az ijedelem, mint a baj, és a mentők végül feleslegesen mennek ki a helyszínre. Ezért fontos, hogy a bejelentő, mi­előtt telefonál, tájékozódjon, hogy pontosan mi is történt, és van-e sérült. Arra is volt példa ugyanis, hogy indoko­latlan riasztás miatt egy sú­lyosabb esethez csak késve tudtak odaérni a mentők. (Jakab) Megfulladt a kenus Háromra emelkedett a Ba­laton áldozatainak száma az idei szezonban Eltűnt egy 16 éves német fiú a bélatelepi strandon tegnap­előtt; kajakozás közben felbo­rultak, s társa ugyan kiúszott a partra, neki ez nem sikerült. A vízirendőrök kutatnak utána. Az idén eddig két halálos ki­menetelű vízibaleset történt a Balatonon. Egy 16 éves ma­gyar fiatalember Csopak, egy hetven éves férfi Kenese part­jai előtt fulladt a vízbe. Támogatott albérletek A kaposvári főiskolákon a kérelmezők 60-70 száza­lékának jut hely a kollégi­umokban. Hogy kinek, az a napokban dől el. Akiket azonban helyhiány miatt nem vesznek fel, a kor­mány az idén 700 millió fo­rinttal támogatja. Kaposvár — A rendelet szerint a pénzt úgy kell elosztani, hogy a ki­szorultak legalább negyede ré­szesüljön belőle — mondta Kishonti Kálmán, az egész­ségügyi főiskola gazdasági igazgatója. Nálunk a bentlaká­sért egy tanulónak havonta kétezer forintot kell fizetnie. Egy-egy albérlet ára ennek az összegnek a tízszerese. Akit el kell utasítanunk, alaposan megnőnek az anyági terhei. Márpedig biztos, hogy jövőre többen lesznek. Tavaly a je­lentkezők 70 százalékát felve­hettük, idén azonban több a hallgató, a kollégiumi hely pe­dig ugyanannyi, 160. Szeret­nénk a kollégium tetőterét be­építeni, ami további 90 férőhe­lyet jelenthetne. Ehhez azon­ban 370 millió forint kellene... — Az első tervek szerint a támogatás alanyi jogon járt volna — mondta Bálint Imre a tanítóképző főiskola kollégi­umának igazgatója. — Erre vi­szont nem elég 700 millió fo­rint. Nálunk is többen szorul­nak majd rá a támogatásra, mivel 360 helyett már csak 340 helyünk van a kollégiumban. Július 6-án döntjük el hányán kapnak elhelyezést a felsőbb évesek közül, az elsősök au­gusztusban adják be kérelmü­ket. A kollégiumi díj három­ezer forint lesz. Hogy ki kerül be, a hallgatói önkormányzat bírálja el. Olsovszki Árpád a Pannon Agrártudományi Egyetem új kollégium igazgatója, szűk­szavúan annyit nyilatkozott: még nem értesítették hivata­losan a támogatásról. Ami biztos, náluk is többen igénybe veszik a támoga­tást. (Virághalmy) A szarvastartás nem pilótajáték Amerikai szervezet a magyar tenyésztőkért (Folytatás az 1. oldalról)- A gímszarvas mellet dám és vaddisznó tartására is kidol­goztuk a programot — mondta Székelyhídi Tamás, az ACDI-Voca igazgató-he­lyettese. — Segítjük a terme­lőket a tenyészállat-bejegy­zésnél, hogy mielőbb állami támogatáshoz juthassanak, elkészítjük a gazdasági szá­mításokat és folyamatos szaktanácsadással állunk rendelkezésükre. Azt azon­ban szeretnénk elkerülni, hogy a szarvastenyésztés egyfajta „pilótajáték” legyen, ahol mindenki csak tenyész­állatot állítana elő, aztán vé­gül az utolsók nyakán ma­radnának. Ezért egy kész­termék-programunk is van, Székelyhídi Tamás ami a három állatfaj húsz termékére készült. Szeret­nénk, ha egy idő után kiala­kulnának a vegyes hasznosí­tású, végül pedig a bérhiz­laló farmok is. Székelyhídi Tamás el­mondta: ma még gondot je­lent, hogy a piac nem fizeti meg a tenyésztett szarvas minőségi termékeit, ugyan­annyiért veszik, mint a lőtt vadat. Az ACDI-VOCA sze­rint azonban ennek elfogad­tatása már csak idő kérdése, és akkor még inkább megéri majd ezzel az állatfajtával foglalkozik. — Szervezetünk 1999 vé­géig lesz jelen Magyarorszá­gon, ezt követően egy új, magyar szerveződés működ­teti a már kiépített te- nyésztő-szaktanácsadó- marketing hálózatot. V. O. Próbaidőn a lovászlány Maradandó sérüléssel járt a vágta Maradandó fogyatékos­ságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszé­lyeztetés vétsége ügyé­ben hozott ítéletet a Ka­posvári Városi Bíróság dr. Kovács Ildikó büntető ta­nácsa. A lovasbaleset Ka- szóban történt. Kaszó-kaposvár A kaszói erdészet a lovardá­jában egy a 23 esztendős lány volt a főlovász. Az ő fel­adata volt az oktatás és a tu­risták lovagoltatása. 1996. július 16-án kezdődött pgy lovastábor, ahol 13-14 év alatti gyermekek vettek részt. A tábor második nap­ján a lovászt elküldte főnöke lovat vásárolni, addig ő rá­bízta a gyerekeket egy 18 éves fiúra, aki nem állt al­kalmazásban a cégnél, és nem volt megfelelő képzett­sége sem, de vállalta. Nyakas Szilvia lovagolt a Csoda, Ruda Alexandra pedig Mr.X. nevű lovon. Az állatok megtettek lépésben 4-5 kört, majd elkezdtek vágtázni. A lányok nagyon megijedtek a hirtelen vágtától, amit a lovak megérezték és még jobban megindultak. Nyakas Szilvia még le tudott ugrani a lóról sértetlenül, de Alexandrának beleakadt a lába a nyeregbe, a földre zuhant, a ló pedig rálé­pett. Lépe teljesen összeron- csolódott aminek következ­tében maradandó károsodást szenvedett. A baleset elke­rülhető lett volna ha megfe­lelő felügyeletet biztosítanak a lovaglók számára, aki nem engedi meg a futószár nélküli lovaglást. A bíróság a főlovászt egy év próbaidőre bocsátotta, a „megbízott” ellen az eljárást megszüntették és a bíróság megrovásban részesítette. Az ítélet nem jogerős. U. V. Hírek Kitüntetett tisztviselő A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt pol­gári tagozatával tüntette ki Göncz Árpád köztársa­sági elnök a köztisztvise­lők napja alkalmából Dr. Horváthné dr. Supala Ol­gát, a megyei gyámhivatal vezetőjét. A kitüntetést tegnap Budapesten Kuncze Gábor belügymi­niszter adta át. Újabb csapatcsere Folytatódik az SFOR-csa- patok cseréje, és a követ­kező feladathoz szüksé­ges létszám kialakítása. Ennyi derült ki tegnap a kaposvári városházán, ahol William J. Derer és Williams M. C. Kinley al­ezredesek, az SFOR civil kapcsolatokat ápoló irodá­jának munkatársai tettek bemutatkozó látogatást Szita Károly polgármes­ternél. Az amerikai csapa­tok további feladatairól és létszámának változásáról nem adtak részletes tájé­koztatást. Erre legföljebb abból lehet következtetni, hogy a civil kapcsolato­kért felelős részleg, az úgynevezett G-5-ös cso­port eddigi legmagasabb létszáma 15 volt, ez most kettőre csökkent. Olcsó telkek Jelképes áron, húsz forintért kí­nálja a telkek négyzetmé­terét az ecsenyi önkor­mányzat. Az elöregedő, kihaló-félben lévő falut szeretnék ily módon von­zóvá tenni. A németek máris nagy érdeklődést mutatnak a szép fekvésű vidék iránt, s megvásárol­tak huszonnégy üresen maradt portát. Forráshiány Nem apad a felsőmocsoládi önkor­mányzat forráshiánya. Tavaly hétmillió hétszáz­ezer forint önhikis támo­gatást kaptak. Idén már tizenkétmillió forintra duzzadt a hiány, s előle­get is igénybe kellett venni. A hiány az intéz­mények magas fönntartási költségéből és a megnö­vekedett szociális kiadá­sokból adódott. Két autó ütközött Két személygépkocsi ütközött össze tegnap Kaposváron a Honvéd utca és Bethlen tér közötti útszakaszon. A két könnyű sérült egyikét a baleseti sebészetre szál­lították, ahol megfigyelik. Kitüntetések Semmelweis Ignác születésnapján Munkájuk elismeréseképpen Dr. Kolber István elnöki oklevelet és ju­talmat adott át: A dr. Takács Imre Szociális ott: hon két dolgozójának: Reichert Já­nos ápolónak és Gárdonyi László igazgatónak. Karaf Józsefné osztá­lyos nővérnek, Dombi Gézáné szakképzett ápolónak, valamint Nagy Sándomé ügyviteli alkalma­zottnak, akik a drávatamási Dráva- kastély Szociális Otthon dolgozói. A barcsi Együtt-Egymásért Egész­ségügyi Gyermekotthon dolgozói­nak: Csőre Hajnalka rehabilitációs nővérnek, Berta Károlyné nővérnek, és Rózsás László asztalosnak. A kálmáncsai Fehér Akác Szociá­lis Otthon dolgozóinak Vangyia Atti- láné ápolónőnek és Frank Róbert gondnoknak. A segesdi Gondviselés Szociális Otthon munkatársai közül: Gelen­csér Árpádné szakácsnőnek, Kovács Ferencné pénzügyi csoportvezető­nek és Tokaji Gyuláné osztályos ápolónőnek. Dr. Vincze Károly, mellkassebész osztályvezető-főorvosnak, dr. Má- gel Ferencnek a belgyógyászat kar­diológusának, Káli József élelme­zésvezetőnek, Koroncz Margitnak az igazgató-főorvos titkárnőjének, dr. Orbán Istvánnénak, az EDDSZ elnökének. Mindannyian a Kaposi Mór megyei Kórház dolgozói. A Lad-Gyöngyöspusztai Szociális Otthonból: Racsek Györgyné ügyvi­teli alkalmzottnak, Illés Istvánné szakácsnőnek, Antik Edit ápolónő­nek. A patalomi Park Szociális Otthon­ból: Babák Istvánné főnőrvér-he- lyettesének és För Jánosné osztály- vezető nővérének. A berzencei Szeretet Szociális Otthonból: Marton Jánosné gazda­sági nővérének, Lévai József vil­lanyszerelőnek, Méhes Józsefné ta­karítónőnek. A marcali Gyermekotthonból: Barakonyi Andrásáé osztályvezető főnővérének és Paár Vilmosné munkatársnak. A nagybajomi Gyermekotthon­ból: Andricz Zoltánná gondozónő­jének és Milbacher Mihályné sza­kácsnőnek. A mosdósi Tüdő- és Szívkórház­ból: dr. Csordás Zoltán tüdőgyó­gyász főorvosának, Szalkay Attila vezető asszisztensnek, Bajiné Far­kas Judit intenzív asszisztensnek, Dymanusz Ferencné osztályvezető ápoló-helyettesnek. A Kaposi Mór Megyei Kórház dol­gozói közül a Jó munkájukért em­léklapot nyújtott át dr. Gimesi Mi­hály főigazgató-főorvos: Tóth Jó­zsefeiének, az urológiai osztály ápolónőjének, Druzsin Józsefeié­nek, a belgyógyászati osztály fő­nővér helyettesének, Szabó Gyulá- nénak, a szülészet-nőgyógyászati osztály osztályvezető főnővéré­nek, Tóth Jánosáénak, a vérellátó osztály vezető asszisztensének, Emődi Andrásnénak, a központi műtő műtősnőjének; Lukács Já­nosáénak, a pénzügyi osztály osz­tályvezető-helyettesének, Varga Józsefnek, a műszaki osztály mű­helyvezetőjének; Bogdán János­nak, a műszaki osztály műszaki el­lenőrének. Dr. Gyurkovits Kálmán, a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház főigagzatója kiemelkedő munkájukért dicséret­ben és pénzjutalomban részesí­tette: dr. Szlávik Mária gyermek- gyógyász főorvost, dr. Farkas Judit jogtanácsost, Németh Jánosné ápo­lási igazgató-helyettest, a gyermek- osztály vezető főnővérét, Rigó László műszaki osztályvezetőt, Lemner Zsuzsanna pulmonológiai szakasszisztenst és Szabó Erzsébet nyugdíjas röntgen asszisztenst. Adjunktusi kinevezést kapott a Kaposi Mór Megyei Kórházban: dr. Dezső Enikő Ildikó (belgyógyászati osztály), dr. Rádai Ferenc (ideg- gyógyászati és idegesebészeti osz­tály), dr. Egyházi Zsolt (pathológiai osztály), dr. Huszár Péter (ideggyó­gyászati és idegsebészeti osztály), dr. Zubonyai Cecília (bőrgyógyá­szati osztály), dr. Molnár Ágnes (röntgen osztály), dr. Nyíró Ilona (bőrgyógyászati osztály). Főorvosi kinevezést kapott a Ka­posi Mór Megyei Kórházban: dr. Undi János (szülészet-nőgyágyszati osztály), dr. Szemerei Imre (szüle- tészet-nőgyógyászati osztály). Főorvosi kinevezést kapott a Mos­dósi Tüdő- és Szívkórháznál: dr. Antal Károly kardiológiai szakor­vos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom