Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-01 / 152. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 1., szerda Köztisztviselők napja 11 Ma: köztisztviselők napja A köztisztviselők társa­dalmi megbecsülése törvényi szintre emelé­sének gondolata ve­zette a törvényhozókat, amikor 1997. október 21-én törvénybe Iktatta, hogy Július 1-Je a Köz- tisztviselők Napja. Ezzel nemcsak közjogi, ha­nem erkölcsi elismerését is kifejezte egy demokratikus, törvényesen működő, kor­szerű ismeretekkel rendel­kező politikailag semleges, hivatástudattal rendelkező köztisztviselői kar iránt. Ez­zel a köztisztviselők régi igé- , nye nyert törvényi elismerést, hiszen a közigazgatásban dolgozók munkájára, ered­ményeire és gondjaira, vala­mint a jövő teendőire irányít­ható a közfigyelem. A Köztisztviselők Napjára törvénybe iktatottan első al­kalommal kerül sor. Országo­san és a megyékben is meg­emlékeznek a köztisztviselői munkáról. A rendezvények alkalmat adnak arra, hogy szó essék a munka értékelé­séről, maguk a közigazgatás­ban dolgozók áttekinthessék munkájukat, összevethessék tevékenységüket a testületek és nem utolsó sorban az ál­lampolgárok, a lakosság elvá­rásaival. Arra is lehetőséget ad e nap, hogy a társadalom egy nyitott, polgárbarát és szolgáltató közigazgatás mű­ködését ismerje meg, és en­nek révén támogassa. Meg­értsék a polgárok, hogy a köz- igazgatásban dolgozók érte munkálkodnak. E napon megerősíthetjük mindazt, amit az országban és a me­gyében dolgozó köztisztvise­lők napi munkájukkal na­ponta bizonyítanak, azt, hogy szakismeretükkel tisztessé­gesen, segítő szándékkal vesznek részt a köz szolgála­tában. Legfőbb feladatuk a jogszabályok, az állami szer­vek és az önkormányzatok döntéseinek végrehajtása, mindezt kellő hivatástudattal a köz szolgálatával és jó szándékkal teszik. E nap alkalmat ad arra is, hogy mi köztisztviselők is végiggondoljuk: megtettünk- e mindent eskünkhöz híven? Tudjuk, hogy hibák, mulasz­tások, olykor súlyos törvény- sértések is előfordultak. Fon­tos, hogy ezek napvilágot lás­sanak, s az indokolt büntető­jogi, fegyelmi vagy anyagi fe­lelősségre vonások megtör­ténjenek. A készülő Köztisztviselői Etikai Kódex újabb kapasz­kodókat ad majd a munka­végzés etikai oldalának meg­ítéléséhez. Munkánkkal kell nyilvánvalóvá tenni, hogy a köztisztviselő az állami és az önkormányzati döntéseknek, jogszabályoknak olyan vég­rehajtója, aki segítő szándék­kal vesz részt közvetlen kör­nyezete szolgálatában. E napon számba vesszük a harmadik évezred küszöbén a közigazgatás előtt álló fel­adatokat, valamint azokat a kihívásokat, amelyek az Eu­rópai Unióhoz való csatlako­zás kapcsán jelentkeznek. A Magyar Közigazgatási Kar - 1990-ben történt meg­alakulása óta - a közigazga­tásban foglalkoztatott szak­emberek érdekvédelmi, ér­dekképviseleti szerve. Sze­rénység nélkül állíthatjuk: a szakszervezetekkel együtt je­lentős szerepünk volt abban, hogy hosszú évek munkája után sikerült elérni a Köz- tisztviselők Napjának jogi el­ismertetését és sokat tettünk a közigazgatási szakemberek képzése terén. A kar közigaz­gatási napokat szervez, szakmai programokat kez­deményez, teret ad a köz- tisztviselők publikációjának. Ez idén hatodik alkalommal rendezzük meg a mára már - országosan legjelentősebb szakmai rendezvényként - a jegyzőkonferenciát. Tisztelt Köztisztviselők! Kedves Kollégák! A Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozata nevében tisztelettel köszönt­jük Somogy megye vala­mennyi köztisztviselőjét a Köztisztviselők Napja alkal­mából. Köszönjük az önkor­mányzati és az állami köz- igazgatásban dolgozó vala­mennyi kollégának Somogy és szűkebb környezete, lakó­helye polgáraiért végzett ál­dozatkész, felelősségteljes és emberséges munkáját. Kíván­juk, hogy tevékenységüket továbbra is hivatástudattal, felelősséggel a köz megelé­gedésére végezzék, s készül­jenek fel az új kihívásokra. Bízunk abban, hogy So­mogybán mind szélesebb körben megvalósul a szolgál­tató, polgárbarát közigazga­tás, ami kivívja a társadalom, szűkebb és tágabb környeze­tünk megbecsülését. Somogy valamennyi köz- tisztviselőjének jó erőt, egészséges, munkasikereket kívánunk. Hoffmanné dr. Németh Ildikó Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozat elnökhelyettese Dr. Kolber István Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozat elnöke A közszolgálat nehéz teher Hoffmanné dr. Németh Ildikót, a közigazgatási kar megyei elnökhe­lyettesét, Nagyatád Jegyzőjét arról kérdez­tük, rang-e ma köz- tisztviselőnek lenni?- Hogy mennyire érezzük rangnak, kitüntetetten fon­tosnak munkánkat, elsősor­ban saját önbecsülésünktől függ, de ez még önmagában kevés, a társadalomnak is el kell ezt ismernie - mondta az elnök. - A munka magas színvonalával teremthetjük meg azt a rangot, amelyet a környezet is méltányol. Bár anyagilag még kevésbé, de erkölcsileg egyre inkább tö­rekednek a munkáltatók a megfelelő elismertségre, ál­lami, önkormányzati kitün­tetésekkel is honorálják a kimagasló munkát.- Hivatás-e ez a munka vagy foglalkozás?- Ez egy olyan szolgálat, ahol az ember vállalja: egész életét a nyilvánosság előtt éli. Csak az maradhat a pá­lyán, aki a munka és az élet minden szintjén tisztesség­Hoffmanné dr. Németh Ildikó gél, erkölcsileg és szakmai­lag kikezdhetetlenül helyt áll. Ehhez elhivatottság kell, foglalkozásként végezni ezt a munkát nem lehet.- Több pénz reményében ezrek hagyják el a pályát. Mi a helyzet Somogybán?- A gazdasági szférában is foglalkoztatható magasan képzett szakembereket ne­héz a közigazgatásban tar­tani, hiszen itt a kötött bér­rendszer miatt elmaradnak a bérek az üzleti élethez ké­pest. Ugyanakkor a pályael­hagyás ritka. Az a tapaszta­lat, hogy aki megpróbálta a szolgálat nehéz terhét, nem szívesen hagyja abba.- Milyen az utánpótlás, honnan jönnek, milyen re­ményekkel választják ezt a pályát a fiatalok?- A hagyományőrzés, csa­ládi tradíciók továbbélése ezen a pályán ritka és nem vehető észre különbség te­lepülések szerint sem. Szinte minden területről ér­keznek a fiatalok, akiknek vonzó a ma is biztonságos­nak számító közhivatalnoki állás. Itt ha magas fizetést nem is, de értelmes, színvo­nalas, sikerélményben gaz­dag munkát találnak, mely- lyel egy kisebb-nagyobb kö­zösségnek segítenek. Az utóbbi években itt a nagy­atádi polgármesteri hivatal­ban is fiatalítottunk, növek­szik a felsőfokú végzettsé­gűek száma, ez a ma már egyre bonyolultabb és ösz- szetettebb feladatok elvég­zéséhez elengedhetet­len. Bíró Mária A köztisztviselő munkavállaló Az országgyűlés 1992. március 31-i ülésén fo­gadta el a központi köz- igazgatási szervek, azok területi, helyi szervei, a köztársasági megbízott hivatala, - ma közigaz­gatási hivatal - és a he­lyi önkormányzat képvi­selő-testületének hiva­tala, hatósági igazga­tási társulása, a kör­jegyzőség köztisztvise­lőinek jogviszonyát sza­bályozó, a köztisztvise­lők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényt (Ktv.). A törvényalkotó - szándéka szerint - egységes köztisztvi­selői karra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket határo­zott meg. A Ktv. hatálybalé­pése - 1992. július 1. - óta el­telt időszakban a törvény je­lentős változáson ment ke­resztül. Ezek abba az irányba hatottak, hogy az egységes köztisztviselői kar helyett megosztott köztisztviselői csoportokat hozzon létre a jogalkotó. Ezt igazolja az il­letményrendszer olyan jel­legű szabályozása, amely a központi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők ré­szére többletjuttatásokat ga­rantál, ugyanakkor a helyi közigazgatásban közszolgála­tot ellátók részére csak azt a garanciát adja, hogy a helyi önkormányzat képviselő-tes­tületé nem állapíthatja meg alacsonyabb összegben az il­letményalapot az előző évi il­letményalapnál. Másik oldal­ról viszont - és ez vonatkozik különösen a Ktv. 1997. évi Cl. törvénnyel végrehajtott mó­dosítására - a köztisztviselői jogviszony létesítésének fel­tételei, a jogviszony tartalmi része, a köztisztviselő kötele­zettségei, felelőssége, a vele szembeni elvárások körében egységesen szabályoz vala­mennyi köztisztviselőre vo­natkozóan. Az idén január 1-jétől szi­gorításokat vezetett be a Ktv. az összeférhetetlenség szabá­lyozásában is. Ezekkel egyet­értek, de hiányolom azt a biz­tosítékot, amellyel a köztiszt­viselő számára előírt kötele­zettségek és az összeférhetet­lenségi esetek kiterjesztése mellett ellentételezést adna. Észrevételeinket eljuttatjuk a törvényelőkészítőkhöz, ab­ban a reményben, hogy meg­hallgatásra találnak. Dr. Kövesdi Ibolya jogtanácsos Nyugdíjasok találkoztak A megyei önkormányzat és a Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozata 1997. december 17-én talál­kozott a megye nyugdíjas köztisztviselőivel. A rendez­vényen több mint kétszázan vettek részt, amelyről a részt­vevők pozitívan nyilatkoztak, kifejezve azt a szándékukat, hogy az idén is szívesen ta­lálkoznának egymással. Úgy gondoljuk, hogy ezeknek az igénynek megfelelve 1998- ban is megszervezzük majd a találkozót, melyre minden va­lószínűség szerint 1998 au­gusztusának végén kerül sor. Közigazgatás és etika A köztisztviselők jogállá­sáról szóló módosított 1992. évi XXIII. tv. 65. pa­ragrafus (3)bekezdése szerint a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum (KÉF) részt vesz a közszol­gálat etikai normáinak ki­alakításában. A törvény nem határozza meg konkrétan, hogy ki al­kotja meg az etikai kódexet, ennek tudható be, hogy a tör­vény előírása ellenére hat éve késik elfogadása. A Magyar Közigazgatási Kar jelenleg társadalmi szervezeteként működik, köztestületté csak külön törvény által válhatna. A kar által kidolgozott etikai kódex csak belső normaként a kar tagjaira vonatkozhat. Az érintett szervek - kormány­zat, önkormányzat, közigaz­gatási kar, szakszervezetek - egyetértésével készülhet el a hatályos törvény rendelkezé­seit figyelembe véve a KÉF részvételével a köztisztvise­lők etikai kódexe. A Magyar Közigazgatási Kar Etikai Bizottsága 1993- ban kidolgozta a kar etikai kódex-tervezetét, az idén pe­dig a magyar közigazgatási etika alkotmányos alapelveit. Jelenlegi alkotmányunk nem tartalmaz olyan konkrét alap­elveket, amelyek a közszolgá­latra vonatkoznak. Bizottsá­gunk álláspontja szerint a köztisztviselőkre vonatkozó szabályozás csúcsán az al­kotmányos alapelveknek kö­zépen a különböző törvé­nyekben, legalján pedig az etikai kódexben rögzített normák rendszerének kell harmonikus egységes egészet alkotnia. Siófokon 1998. szeptember 10-12. között tar­tandó VI. Országos Jegyző - Közigazgatási Konferencia VI. szekciója fogja megtár­gyalni a közigazgatás és etika tárgykörben a kidolgozott kódex-tervezeteket. A ma­gyar közigazgatási etika al­kotmányos alapelveit 9 pont­ban fogalmaztuk meg, ame­lyet társadalmi vitára bocsá­tunk. A tézisekkel kapcsola­tos észrevételeket, javaslato­kat a szekció titkár címére kérjük megküldeni. Dr. Barbalics István MKK Etikai és Fegyelmi Bi­zottság szekció titkár Pol­gármesteri Hivatal Nagyatád Konferencia lesz Siófokon A Magyar Közigazgatási Kar folytatva az előző évek hagyományát, ez évben hatodik alka­lommal rendezi meg a Jegyzők és a közigazga­tásban dolgozók orszá­gos szakmai fórumát A VI. Országos Jegyző - Köz- igazgatási Konferenciát Sió­fokon a Hunguest Hotel Rt Hotel Ezüstpart Konferencia Központban 1998. szeptem­ber 10-12. közötti időpont­ban. A konferencia program­jának kialakításánál „Az Eu­rópai Unió és a magyar köz- igazgatás” mottóhoz igazo­dóan tervezzük az előadások, a szakmai fórum és a szek­ciók témáit. Az állami és az önkormányzati igazgatásnak is fel kell készülnie az euro- atlanti integrációs felada­tokra, miközben a változó hazai igényekhez is mind jobban alkalmazkodni kell. Az európai integrációs csatlakozás az önkormányza­tok számára új kihívásokat je­lent csakúgy, mint az igazga­tás más területeinek. Ehhez, valamint a változó igényekre való felkészüléshez kívánunk a VI. Országos Jegyző - Köz- igazgatási Konferencia meg­rendezésével segítséget nyúj­tani a jegyzőknek, köztisztvi­selőknek azzal, hogy több, az Európai Unióhoz való csatla­kozással összefüggő előadást tervezünk. E témák mellett az önkormányzatok és a köz­igazgatás számára fontos in­formációt adó, aktuális napi­rendeket is szerepeltetünk. Ennek megfelelően terve­zett témáink: - Magyarország társadalma- és gazdasága a kétezredik év küszöbén; - az új kormányprogram (állami és önkormányzati) közigaz­gatást érintő célkitűzései; - önkormányzati-közigazgatási kommunikáció és informa­tika; - az önkormányzati vá­lasztások; - a hatósági igazga­tás (gyermek- és ifjúságvéde­lem, gyámügy) aktuális kér­dései; - terület- és vállalko­zásfejlesztés új aspektusai; - időszerű önkormányzati fel­adatok (önkormányzati tör­vény, költségvetés-, szabá­lyozás-, államháztartási re­form, köztisztviselői tör­vény). A konferencián plenáris ülést, szakmai fórumot és szekciót tervezünk. Előadón­ként a témák kormányzati fe­lelőseit, a tudományos élet és egyetemek országosan is is­mert szakembereit kérjük, il­letve kértük fel. A rendező Magyar Köz­igazgatási Kar Elnöksége, és a szervező Magyar Közigazga­tási Kar Somogy Megyei Ta­gozata nevében hívjuk és vár­juk a konferenciára a köz- igazgatásban dolgozó és a téma iránt érdeklődő szak­embereket. Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozat vezetősége Zürichi látogatás A Zürichi Jegyzőszö­vetség tagjai két alka­lommal is vendégeink voltak. Nemrégiben vi­szonoztuk a látoga­tást. Megismerkedtünk a Zürich elővárosának tekinthető 21 ezer lakost számláló város, Dübendorf életével és ön- kormányzatának működé­sével. A város tavaly szep­temberben avatott új város­házának elrendezése prak­tikus, a polgárbarát szolgál­tató önkormányzat példája. Megvalljuk, kicsit irigy­kedve szemléltük, hogy a hivatal minden munkatár­sának napi irodai munka­eszköze a számítógép. A város polgármestere Jauch Heinz örömmel mondta: hasznosították jegyzőszövetségük somogyi látogatásának tapasztala­tait. A város és környező te­lepülései a mi példánk alap­ján társulásba léptek egy a településeket Zürich-kel összekötő helyi vasút „S- Bahn” létrehozása érdeké­ben. Fogadtak bennünket Zü­richben a kanton székházá­ban is, ahol a kanton és irá­nyító testületének munkájá­ról és feladatairól kaptunk tájékoztatást. Állandó kísé­rőink Lee Martin, Müller Urs rendkívül figyelmesek voltak. Az együttműködés folytatásáról is szót váltot­tunk. Az MKK Somogy me­gyei tagozatának vezetősége

Next

/
Oldalképek
Tartalom