Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-09 / 133. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1998. június 9., kedd A békétlenkedő falu Tengődön lemondott Mlnárlk László tiszteletdíjas polgármester és Herman Gyula alpolgármester. Ezzel a falu képviselő-testülete működésképtelenné vált; döntéseket már nem hozhatnak, ugyanis nincs, aki összehívja őket. (Hír a Somogyi Hírlapból). Hetvenhét diák versekkel Hatodszor rendezték meg a faluházban a helyi és a környékbeli iskolák tanu­lóinak a Szabó Lőrinc szavalóversenyt NÁGOCS A helybeli iskolások mellett andocsi, bedegkéri, karádi, kapolyi és tengődi iskolások versengtek, összesen 77-en. A zsűri elnöke Kiss Dénes József Attila-díjas költő volt, a társel­nök pedig dr. Papp Lajos szív­sebész professzor. Boldizsár Imre, a nágocsi általános is­kola igazgatója elmondta: a verseny fő támogatója a Piac­fejlesztési, illetve a Pál Antal alapítvány volt. Az 1-2. osztá­lyosok közül első helyezést ért el Besenyei Andrea karádi, a 3-4-esek mezőnyében pedig Tősér Beáta nágocsi tanuló. A felső tagozatosok versengésé­ben két karádi leány: Szukics Éva és Eisenmann Adrien bi­zonyult a legjobbnak. A fődíjat Szunyogh Veronika nágocsi tanulónak ítélte a szűri. A sza­valóverseny támogatói min­den versenyzőnek adtak ju­talmat, a dobogósok pedig könyvet kaptak. A versmon­dóversenyt a nágocsi iskola énekkara és a Mistral műsora tette emlékezetesebbé. K. J. Elkészült az ivó- vízhálózat Befejeződött a falu 2,6 milliós nagy beruházása. Zala Megépült a Rákóczi utcában a 705 méter hosszú ívóvízveze­ték. Ezzel a 18 lakos régi vágya teljesült. A pályázaton nyert pénzen túl 900 ezer forint hi­telt is fölvett az önkormány­zat. A DRV Rt kivitelezte, és már rácsatlakoztatta az ivó­vízbázisra. Az új szakasz mű­szaki átadását a héten tartják. Mit szól hozzá? Filrj György 33 éves munka- nélküli: - Nem tetszik, ahogy a vezetők eljártak. De hát mit lehet tenni? Az igazi hátteret nem ismerjük, csak szóbe­széd van az együttműködés gondjairól. Én úgy látom: so­sem lesz itt egységes a falu. Nincs összetartás. A legtöb­bet a szintén menesztett egy­kori polgármester, Vincze László tette a községért. Takács János 81 éves nyug­díjas: — Nem jó ez nekünk, hogy megint ilyen helyzet állt elő. Igaz, azok a személyek, akik lemondtak, nem is sokat tettek a lakosságért. Békesség kellene már végre, mert — kü­lönösen az utóbbi tíz évben — nagyon megoszlott a falu... Martinka Istvánná, aki táppénzen- van: — Sajnos, ezen a településen nincs ösz- szetartás, itt az emberek nem segítik egymást. Állandó vi­szálykodás van. A Szabolcs Árpád — amikor polgármester volt — igyekezett tenni a falu­ért, de őt sem segítették. Csősz Zoltán vállalkozó: — Meglepett az érintettek le­mondása, bár ez már „lógott a levegőben”. A laktanya ügye Tengődnek nem hasznot, ha­nem állandó békétlenséget hozott. A részleteket azonban nem ismerjük. Kétlem, hogy a faluban lesz olyan ember, akit elfogadnának polgármes­ternek. Egy idő után ugyanis biztos, hogy kikezdik. Köbli Géza 67 éves nyugdí­jas: — Két táborra szakadt a testület, így ez a lemondás már várható volt. Az ügy hát­terét, a részleteket azonban nem ismerjük, erről sosem tá­jékoztattak bennünket. Szé­gyen ez a helyzet... Kemény Tamásné gyesen levő anyuka: — Meglepett ez a hirtelen lemondás, bár úgy hallottam, hogy az érintett személyek kevésbé foglalkoz­tak a falu ügyével. Most aztán működésképtelen az önkor­mányzat. Vajon kinek jó ez? Ki intézi a fontos ügyeket, a lakosság problémáit? Remé­lem, hogy az ősszel megfele­lő személy kerül majd a pol­gármesteri székbe. Ősz János 35 éves, jövede- lempótlós: — Nem jó az a fa­lunak, hogy itt mindig valami probléma van, de úgy látszik, hogy a hatalmon levők ezt el­felejtik. A lakosság már régen két táborra szakadt. Úgy ha­lottam, ezúttal a laktanya ügye okozta az újabb széthú­zást. Igaz, a választás előtt mindenki ígér fűt-fát, a falu pedig nem fejlődik. (Krutek) Hitelezői igények, leépítés és vagyonértékesítés Csődbe jutott a Haladás Mára 46 millió forintra apadt a kapolyi Hala­dás mezőgazdasági szövetkezet korábban 120 millió forintra be­csült vagyona. A szö­vetkezet összes adós­sága — a hitellel együtt — pillanatnyilag tizen- hárommillió forint. Kapoly A szövetkezet a Spuri Trade kft-nek eladta a sertés-törzs- tenyészeti telepet, s ezt már át is adta a kft-nek — tudtuk meg Csiszár Imrétől, az igazgatóság elnökétől. A szövetkezeti műanyagüzem tevékenységét is felszámol­ták, a drótkötélfonó pedig finanszírozási gondok miatt most csak fél kapacitással dolgozik. A szövetkezet kinnlevősége 3,2 millió fo­rint. A termelőterületek ér­tékesítése miatt bevételük gyakorlatilag nincs. Ez a kö­zös gazdaság a kilencvenes évek elején még 110 dolgo­zónak adott munkát, jelen­leg azonban csak 13-nak. — A szövetkezettel szem­beni követelések kiegyenlí­tése végett értékesíteni kell a vagyont — mondta az elnök. Csiszár Imre elnök: Vége az egykori szövetkezetnek fotó: kovács tibor — Indokolt az irodaépület és a nyermedi egykori szar­vasmarhatelep eladása. Dön­teni kell a juhászati ágazat­ról, s fontos a Kluk-féle szol­gálati lakás eladása is. Elbo­csátások is voltak, s további leépítések várhatók. A szö­vetkezet tulajdonában va­gyon nem marad, az a né­hány ember a vagyonértéke­sítéssel és a végelszámolás­sal foglalkozna. Az igazga­tóság úgy döntött: a hónap végéig felszámolja a tech­nológiai szerelőrészleget. Az igazgatóság legutóbbi ülésén megbízta az elnököt, hogy június 30-ig terjesszen elő javaslatot a szövetkezet sorsáról. Ha addig kielégítik a hitelezőket, akkor a tevé­kenységüket is át kell szer­vezni. A másik megoldás a csőd bejelentése, a harma­dik pedig a végelszámolás elrendelése. Az igazgatóság döntése szerint június vé­géig még öt-hat dolgozót el­bocsátanak. (Krutek) Hírek Köszöntötték a középiskola pedagógusait Második alka­lommal köszöntötte pedagógusait a hét végén a Rudnay Gyula Középiskola; a tabi művelődési központban látták vendégül az intézmény aktív és már nyugdíjas dolgozóit. Itt külön kö­szöntötték Irányi Károlyt, a már nyugdíjas egykori igazgatót; neki Frányó László igazgató adta át az aranydiplomát, melyet a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola állított ki. Dr. Karai Gyula, az iskolaszék elnöke méltatta az ünnepségen a pedagógusok nagy felelősséggel járó munkáját. Szilárd burkolatú utak Somogymeggyesen A községi ön- kormányzat az idén hárommillió-kétszázezer forintot különí­tett el a 34 millió forintos költségvetéséből, hogy megépíttesse az Akácfa és a Fő utca végén a szilárd burkolatú utat. Ennek az építkezésnek a kivitelezésére az önkormányzat magánvál­lalkozóval kötött szerződést, s az a kijeölt határidőre elvé­gezte a munkát. Már át is adta használatra a két utat. Tanácskozás a vízellátásról és vízelvezetésről A DRV Rt tabi üzemvezetőségének területéhez tartozó Koppány völgyi települések polgármestereinek tartanak tájékoztatást a héten, csütörtökön az évi vízellátás és szennyvízelhelyezés helyzeté­ről Ezt a tanácskozást a korábbi évek szokásaihoz híven a dél­balatoni üzemigazgatóság kezdeményezte. Lomtalanítási akciót tartanak Bábonymegyeren Az el­múlt évek gyakorlatának megfelelően lomtalanítási akciót hirdetett a bábonymegyeri önkormányzat. Két napot jelöltek ki. Az akció keretében mindenféle, a lakásokban fölöslegessé vált hulladékot — rossz ágyat, mosógépet, vasat — kihelyez­hetnek a házak elé, s ezeknek elszállításáról a tabi gamesz gondoskodik. Június 10-én a megyeri, csütörtökön pedig a bábonyi falurészről szállítják el a hulladékot. A lomtalanítási költségeket a bábonymegyeri önkormányzat vállalta. Elfogadták a pedagógiai programot A közoktatási törvény előírásai szerint az andocsi általános iskola nevelőtestülete is elkészítette a helyi pedagógiai programját. Ezt az önkormány­zat már szakértővel is véleményeztette, majd a képviselők a legutóbbi testületi ülésükön részleteiben is megvitatták a programot s utána — azzal egyetértve — elfogadták. így szep­tembertől ennek alapján oktatnak az iskolában. Adómentesség öt évre Sérsekszőlősön A sérsekszőlősi képviselő-testülete határozatot hozott arról, hogy jövőre kiter­jeszti az adómentességet. E szerint január 1-jétől kezdődően öt évre mentesek lesznek a kommunális adó fizetése alól azok a helybeli lakosok, akik beléptek a vezetékes földgázrendszer kiépítésébe. Az önkormányzat tízezer forint vissza nem térí­tendő támogatást is biztosít a belépő családoknak. Erre az ön- kormányzat a költségvetésében 300 ezer forintot különített el. Természetvédelmi park Kisbárapátlban A kisbárapáti ál­talános iskolánál a múlt ősszel kezdték meg a természetvé­delmi park kiépítését, az iskolaudvar és a parókia közötti sza­bad térségben. Tujákat is telepítettek ide, majd füvesítették a területet, kialakították az utakat, illetve farönköket helyeztek ki ülőkének. A gyerekek szabad idejükben tísaz óraközi szü­netekben is szívesen járnak ebbe a parkba, fotó: kovács tibor Hat kirendeltség és több millió forint kölcsön Milliókkal több betét Százegymillió forinttal nőtt a betét a Karád és Vidéke Takarékszövet­kezetben tavaly, jóllehet csak 60 millióra számí­tottak. Több a bankszám­la-tulajdonos is. Karád — Százhatvanhét vállalkozói és 910 lakossági folyószámlát kezelünk — mondta Schádl Fe­renc, az igazgatóság elnöke. - A meghatározó mérlegfőösz- szeg 103 millió forinttal nőtt, s meghaladja az 550 milliót. A takarékszövetkezet 117 taggal 40 éve alakult. Most pe­dig 22 településen 2810 taggal, hat kirendeltséggel és két be­tétgyűjtő pénztárral működik. A hitelezésben is jó ered­ményt értünk el — mondta az elnök. — Csaknem 80 millió forint kölcsönt adtunk tagja­inknak; 27 mezőgazdasági vál­lalkozó, őstermelő kapott ösz- szesen 23 millió forint zöldhi­telt. S folyósítottuk a tőkepótló hitelt is. így tavalyi eredmé­nyünk — adózás előtt — meg­haladta a 11 millió forintot. Több mint négymillió forin­tot költöttek az üzlethálózat korszerűsítésére, számítógé­pekre is. — Alapvető felada­tunk a jövedelmezőség javí­tása — hangsúlyozta az igazga­tóság elnöke. — Tovább bővít­jük az informatikai hálózatot, s az idén beindítjuk a bank­kártya-üzletágat is. K. J. Kudarcot vallott tervek és néhány ezer forintos támogatás Munka nélkül, kilátástalanul Száznál több a munkanélküli a faluban; közülük 86 van nyilvántartásban az önkormányzatnál. Harminchat kap jövedelempótló támogatást; munkára nincs esélyük. Bedegkér Nehéz helyzetben vannak a munkanélküliek; elhelyezke­désükre a térségben nincs esély. Burány Erika négy éve jött Budapestről egy hirde­tésre erre a zsáktelepülésre. Vett egy régi házat; ott — úgy gondolta — kertész végzettsé­gének megfelelően dolgozik. Ám olyan gondokkal találko­zott, amilyenekre nem számí­tott. Első helyen említette a szállítás nehézségét, majd az öntözést. Kisállattartással is próbálkozott, angóranyúllal. Ezután műanyagipari kft-nél dolgozott, tíz hónapja mun­kanélküli. Három hónapig munkanélküli-segélyt kapott, most a 10 960 forint jövede­lempótló támogatásból él. — Ez a pénz csak a rezsire elég; a hónap végén már ke­nyérre is alig jut. A házhoz tartozó földön megtermelem a zöldséget, s néhány nyúlból hús is kerül az asztalra — mondta Burány Erika, hozzá­téve, hogy csalódott a vidéki emberek gondolkodásmódjá­ban. Úgy érzi, későn fogadták be a településen, s csaknem kilátástalan a helyzete. Balogh Gyula és felesége is munkanélküli. Az asszony 1995-től állástalan, s nem tud elhelyezkedni, mert 40 száza­lékos rokkant. A jövedelem- pótló támogatás mellett egy- egy hízó leadása hoz csak va­lamit. Most az anyadisznó, két malac és egy süldő etetése ad munkát, meg a baromfiak. A 400 négyszögöles kertben zöldséget, krumplit termel­nek, s egy holdon kukoricát az állatoknak. Baloghné a he­lyi szövetkezet pelenkaüze­mének megszűnésekor lett először munkanélküli. Az öt gyermek közül négy már ki­repült a családi házból, 22 éves fiuk — aki Siófokon dol­gozik — még velük él. Balogh Gyula 16 évig dolgozott a Hungaronektár kaptárüze­mében, s négy éve munka- nélküli. Két-három alkalom­mal közhasznú munkásként dolgozott, most hónapok óta jövedelempótló támogatást kap. Kettejük jövedelme 21 900 forint. így nagyon nehéz a megélhetés, a ház renoválá­sára sem futja. Pedig — a fele­ség mondta — nagyon kellene egy fürdőszoba is. Most csak vergődnek, egyik napról a másikra. Krutek József

Next

/
Oldalképek
Tartalom