Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-27 / 149. szám

SOMOGYI HÍRLAP 20 Krónika 1998. június 27., szombat Ma június 27-e, szombat van „Mindent szabad csinálni, ha tudja, s őszintén csinálja az ember.” (Holló László) Névnapjukon köszöntjük László nevű olvasóinkat. A nap ma: 4.49 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik. A hold ma: 8.22 órakor kél, és 22.56 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Szombat. Köznap. - Napi igék: Kát.: Bölcs 10,10-14. Zsolt 111. Mt 22,34-40. Ref.: Ezsd 9. Róm 16,1-16. Ev.: Jer 3,14- 17. Bir 15,1-16,3. Őrt.: Róm 3,28-4,3. Mt 7,24-8,4. - László. Szláv eredetű név, jel.: dicsőséges uralkodó. - A magyaror­szági kát. naptárban Szent László király (1095). - Az őrt. és a gör.kat. naptárban Vendéglátó Szent Sámson. Mai évfordulóink 35 éve hunyt el Gyenes Tamás szobrász. Pátzay Pál növen­déke volt, s érett művészként ő is tanított; előbb a Képző- művészeti Főiskolán, majd a Műszaki Egyetemen, ahol a rajz-tanszék docense volt. Az ötvenes évektől állított ki, 1953-ban Raszler Károllyal közösen jelentős tárlata volt a Fényes Adolf-teremben. Számos szobrát állították fel köz­tereken, az ő munkája például a túrkevei Krúdy- és a hód­mezővásárhelyi Krúdy-portré. 70 éve hunyt el Sas Ede író és újságíró. Több lap munka­társa, illetve szerkesztője volt, 1907-1918 között pedig a Nagyvárad című lap főszerkesztői székében ült. Az I. vi­lágháború alatt az Uher filmgyár művészeti vezetője és dramaturgja volt. a nagyváradi Szigligeti Társaság főtitká­raként, 1916-tól elnökeként, 1920-tól a Petőfi Társaság tit­káraként is tevékenykedett. Művei közül ifjúsági könyvei és filmforgatókönyvei emelkednek ki, mely utóbbiak közül a Bolond Istók, A megfagyott gyermek és a Petőfi legismer­tebb. Boldog születésnapot! Ma 70 éves Kulcsár Kálmán jogász és szociológus, akadé­mikus. A hatvanas években már nemzetközi hírű tudós volt, a modernizáció szaktekintélye, így nem lepődött meg senki, amikor 1969-ben az Akadémia Szociológiai Kutatóintézeté­nek igazgatójává nevezték ki. Attól fogva negyedszázadon át a magyar tudományos és közélet főszereplőjének számított, számos magas beosztást töltött be; volt az MT főtitkárhelyet­tese, a Hazafias Népfront elnöke, igazságügyminiszter és ot­tawai nagykövet, parlamenti képviselő, sőt köztársasági el­nök-jelölt is. A rendszerváltozás óta kevesebbet szerepel a nyilvánosság előtt, bár ő az MTA Politikatudományi Intéze­tének igazgatója, és tudományos érdemeit sem vonja két­ségbe senld; az idén kapott például Széchenyi-díjat. Az ezredvégről Somogyvámoson Kiállítás a cselédházban FOTÓ: OLÁH GÁBOR Az ezredvég dilemmái címmel ma kétnapos konferencia kezdődik Somogyvámoson a Krlsna-völgyben. A megnyitó után a mai elő­adásokat a következők tartják: 11 ó: Heller Ágnes filozófus, Sivarama Swami vasinava te­ológus, 11.3 0-t ól Vajda Mi­hály filozófus, Tóth Tibor mérnök, Sonkoly Gábor törté­nész. 15 órától gondolatkiállí­tás, beszélgetés, melyen részt vesz Kepes András újságíró, Tamasi József belgyógyász, természetgyógyász és Bhakti- vidya Puma Swami vasinava tanár. Este 16.30-tól vitafó­rum lesz, melyen részt vesz Vajda Mihály és Heller Ágnes filozófus, Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes, Popper Pé­ter pszichológus, Sivarama Swami és Kepes András. A Csergezán Pál Alapít­vány pályázatára beérke­zett 124 alkotás közül a zsűri 59, többségében festményt, grafikát és néhány szobrot tartott arra érdemesnek, hogy a tegnap nyílt kiállításon megtekinthessék a ter­mészetkedvelők. SZÁNTÓDPUSZTA Tarján Zsuzsa, a szántód- pusztai idegenforgalmi köz­pont igazgatója elmondta: ki­állításaik témáját mindig úgy választják, hogy az szorosan kapcsolódjon a puszta letűnt kort megörökítő képéhez, hi­szen az idelátogató szelíd tu­rizmus kedvelői természimá- dók is. A vadászati, természeti Három láda sört nyert az Interneten Ureczky Jó­zsef a PATE számítás- technikai tanszékének adjunktusa. A „díjat” egy Igen bonyolult ma­tematikai probléma megoldásáért kapta. Kaposvár A világhálón böngészők szívesen keresgélnek érdek­lődési körüknek megfelelő fejtörőket. így tette a PATE matematikusa is, aki egy ér­dekes felhívásra bukkant. — Egy szintén matemati­kus beállítottságú web-ol- dalra találtam, amelynek Tegnap este kezdődött Andocson a kaposvári Egyházmegye Ifjúsági találkozója. Kiss Iván marcali plébános nyitó szentmiséje után a marcali fiatalok nyitották meg az ifjúsági találkozót, majd felelevenítették a szent A kiállítás témája a vadászat témájú alkotások közül Mesz- lényi Attila festőművész Futó őzek című képe érdemelte ki a zsűri fődíját. A kiállítást, gazdája egy érdekes, és meglehetősen bonyolult matematikai feladatra vál­lalkozott, hogy összegyűjti az egész számok hatvá­nyösszegeire vonatkozó zárt formulákat — mondta Ureczky József. — Mivel ez kemény dió, és igen hosz- szadalmas munkát igényel, úgy döntött felhívást tesz közzé: aki egy ilyet elküld neki, annak ő küld egy üveg sört. Aki hármat, annak egy ládával. Én három láda sor­nyit küldtem. Ureczky József elmondta, hogy a kemény munkában egy francia szervergép is a segítségére volt, ám így is több munkaórája fekszik a Iván éji tűzgyújtás szertartá­sát. A plébános megáldotta a tüzet és a tűz mellett felolvas­ták az 1 Kor. 12,4 szentírási szakaszt a találkozó szent­írási mottóját. A tűz mellett azokat az énekeket énekelték, melyeket az elmúlt héten Pannonhal­mán tanultak a Chemin Neuf melyet egy 250 éves cseléd­házában rendeztek, augusz­tus végéig látogathatják az érdeklődők. megoldásban. Ami — ha a sört nézzük — nem volt kifi­zetődő, de egy kutatónak a sikerélmény többet ér. — Most már szponzorokat keres a játék folytatásához a kitalálója, mert nem bírja az ütemet a pénztárcája. Addig is üzenetben arra kért, ne csüggedjek. Persze erről szó sincs, mint ahogy arról sem, hogy csupán a tét — a sör — miatt csináltam volna az egészet. A kihívás érdekelt. Valamint az, hogy tanítvá­nyaimnak megmutassam, nem csak meztelen lányokat lehet nézni az Interneten, hanem komolyabb szórako­zásra is alkalmas... V. O. közösségtől magyar, lengyel, francia és spanyol nyelven. Majd tűzugró verseny követ­kezett a kaposvári egyház­megye fiataljai részére. A li­turgikus táncok is részei a ta­lálkozónak, melyeket szintén a Chemin Neuf közösség ta­nított Tigeryben. A találkozó ma folytatódik. Tarka sorok Gyanú- Hogy jött rá arra, hogy ezek az emberek tolvajok?- kérdezi a bíró a szemta­nút.- Először azt hittem, hogy rakodómunkások, de amikor láttam, hogy milyen gyorsan dolgoz­nak, gyanakodni kezd­tem. Rokoni együttérzés- Miért vagy olyan szo­morú Géza?- Mert áthelyezték az igazgatót!- Na és. Majd kinevez­nek egy másikat.- Igen, de az már nem lesz a rokonom. Okok Megkérdezik a leendő ta­nártól:- Soroljon fel három okot, amiért a tanári pá­lyát választotta!- Június, július, augusz­tus! Aki jobban búsul Megkérdezi az egyik ápo­lónő a másikat:- Mondd, azok a hár­masikrek sírnak ilyen hangosan?- Nem ők... az apjuk! Gyógyír- Tudod, mi a legjobb or­vosság a tengeribetegség ellen?- Ha az ember lefekszik egy fa alá az erdőben! Beküldte: Szabó Lajos Balatonújlak Gyorsaság- Elérem még a miskolci gyorsot? - kérdezi egy li­hegő utas a vasutast.- Attól függ, hogy tud futni. A vonat öt perce in­dult el! Nekem van- Szeretném látni azt a műszert, amely észleli, ha az ember nem mond iga­zat - mondja egy vendég az italboltban.- Nekem sajnos van ilyen műszerem - szólal meg a törzsvendég. - A fe­leségem! Beküldte: Gelencsér J.-né Kaposvár Sör az Internetről Katolikus fiatalok Andocson a kft. fonyódi telepén Bézsenyi u. 1. Tel: 85/361-266 Minden nap s — Startoljon velünk! Kedvezmé­nyes intenzív tanfolyamunk indul jún. 29-én SM, Al, B kat-ból. Start Autós­iskola, ifiház, Kaposvár, Csokonai u. 1. 82/819-722. (83221) — Szakképesítést, illetve európai számítógépkezelő jogosítványt adó tanfolyam indul a Munkácsy Gimná­ziumban Kaposváron július 13-án. Munkanélkülieknek támogatás ad­ható. Érdeklődni 82/429-302 vagy 321- 516. (82820) — Használt bútor és műszaki adás­vétel! Hamvai Bútor, Kaposvár, Ba­ross u. 2. (83167) OLVASÓINK FIGYELMÉBE Tájékoztatjuk előfizetőin­ket: az előző évek gyakor­latának megfelelően most is lehetőség van arra, hogy ideiglenesen távol levők­nek, a Balaton-parton nya­ralóknak a megjelenés nap­ján reggel kézbesítsük meg­szokott újságjukat, a Somo­gyi Hírlapot. Kérjük, hogy a címváltozást a költözés előtt három nappal szemé­lyesen vagy írásban jelez­zék a kiadó terjesztési cso­portjánál: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Azokat az átjelentéseket tudjuk elfo­gadni - Somogy, Tolna, Ba­ranya területén -, amelyek­nél az ideiglenes helyen való tartózkodás legalább két hét, azaz 12 megjelené­si nap. ___________________________________________(79330) FOTOCENTRUlfí Kaposvár, Fő u. 18. Tfel.: 82/311-755 DIGITÁLIS , REPRODUKCIÓ ELVESZETT A NEGATÍVJA? EZ MA MÁR NEM PROBLÉMA! SZÍNES VAGY FEKETE-FEHÉR FÉNYKÉPÉT DIGITÁLIS ÚTON AZONNAL REPRODUKÁLJUK! AZ EREDETIVEL AZONOS VAGY JOBB KÉPMINŐSÉG! BŐVEBB INFORMÁCIÓ AZ ÜZLETBEN Juttatás halottaknak Olaszországban valószínűleg Calabriában kapják a halottak a legmagasabb szociális jutta­tásokat. Az olasz adóhatóság a minap felfedezte, hogy 17 ezer 318 olyan személy kap rend­szeresen állami pénzeket, aki már eltávozott az élők sorából. Múltidézők Kupaváron Somogyváron Idén Is méltón emlékeznek a múltra. Az ünnepség- sorozat tegnap este a Mária Magdolna Temp­lomban, Sonoro Duó hangversenyével kez­dődött. A megemlékezés a vár­dombi királysírnál koszo­rúzással és a kaposvári rock színkör dr. Hertz elő­adásával folytatódott. Ma néptánc gálaműsorra ke­rül sor, délután lovasbe­mutató lesz, az 'ünnepi szentmise este 6 órakor kezdődik. A vasárnap a küzdelemé, ahol az is el­dől, ki a legény Kupavá­ron. 1U SC te t 2-3-4 méter széles antisztatikus, irodai felhasználásra is alkalmas a 2 o DIEGO PADLOSURKOLO RENDSZER Balotonielle, Rákóczi út 350. Tel.: 85-452-702 Kaposvár, Dombóvári át 2. Tel.: 82-429-198 Siófok, Dózsa György át 25. Tel.: 84-316-200 f* VT TJ1T* T A D Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL i3 UlYl 11 mtVUAr JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, KURUCZ FERENC, VARGA OTTÓ. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311—644. Fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon: (82)311-506, fax: (82)313-949. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványá­val rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári, balatonboglári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a balatonszárszói, a barcsi, a csurgói, az igali, a karádi, a kéthelyi, a nagyatádi, a nagybajomi és a nagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki és kaposvári fiókjánál, a Mezőbank Rt és Konzumbank Rt kaposvári fiókjainál folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány há­toldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 775 Ft, negyedévre 2325 Ft, félévre 4650 Ft, egy évre 9300 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom