Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-04 / 129. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 4., csütörtök Somogyi tájak 7 Ne csak adót vessen ki: segítse is őket Gazdaigények nyolc pontba sűrítve Megfogalmazták követe­léseiket a hegygazdák, s levelüket elküldték az önkormányzatnak: ha kommunális adót vetett ki, tegyen eleget nyolc­pontos követelésüknek. ÖTVÖSKÓNYI A hegyközségi egyesület ne­vében dr. Melegh Imre és Vrá- nics István szedte pontokba a gazdák legfontosabb kérései­ket. Elsősorban azt, hogy ve­gye saját kezelésbe a hivatal a hegyközségi utakat. Legalább évente tolják le az utakat, hogy a leomló föld ne akadályozza a közlekedést. Az gazdákat érin­tő kérdéseknél a testületi hív­ják meg az ő képviselőjüket is. S egy régi óhaj: alkalmazzon mezőőrt is az önkormányzat. A hivatalban szerint egyetlen kérésük sem teljesíthetetlen. A beadvány a következő képvi­selő-testületi ülés napirendjére kerül. A mezőőr alkalmazása már többször szóba került, de eddig nem volt rá lehetőség. Korábban az önkormányzat feladata volt a mezőőr-állítás, később mindenki megfeledke­zett erről, s csak most lehet rendeletet alkotni róla. A pol­gármester tervezi azt is, hogy szemétgyűjtőket helyeznek ki, hogy senki se dobálja szét a fö­löslegessé vált csomagolópa­pírt, egyéb hulladékot. S ab­ban is egyetértenek, hogy foly­tassák a párbeszédet; a gaz­dákkal együtt döntsenek az őket érintő ügyekről, hiszen a szőlőhegy elválaszthatatlan része Ötvöskónyinak. N. J Tervezik újabb tanterem kialakítását Tizenhat kis elsős Több a gyermek, és ez újabb gondot okoz. Mára zsúfolt lett a tavaly át­alakított óvoda épülete. Beleg Tizennyolc nagycsoportos jár az óvodába, közülük 16 lesz ősszel elsőosztályos. Emiatt osztályt is kell bontani az ál­talános iskolában. Az önkor­mányzat úgy tervezi: a zsi­bongó leválasztásával alakíta­nak ki újabb tantermet. Peda­gógusátcsoportosítással s egy szakos tanár felvételével pedig megoldható a létszámgond is. Arra gondoltak, hogy a refor­mátus egyház épületét is fel­használják oktatási célra, így később helyben is tanulhátná- nak az ötödik osztályosok. Jelenleg 47 általános iskolás tanul az 1-4. osztályban, de az ősszel már 63 nebuló jár ide. A felsősök — huszonöt belegi gyermek — pedig átjárnak Ku­tasra az iskolába. (Németh) Falunapon, barátok között avatják fel Elkészült a falucímer Friedrich József: huszonnyolc település vezetőit és képviselőit hívtuk meg az ünnepségre fotó: kovács tibor Elkészült Somogyszob címere és zászlaja. A tervek szerint olyan ün­nepségen avatják fel, amely sokáig emlékeze­tes lesz a környéken. Somogyszob A címer és a zászló az ismert somogyi heraldikus, Deák­varga József munkája: egy­aránt emlékeztet az egykori királynői birtokra, a falut építő három egyház híveire, és arra is, hogy a település vasúti csomópont. Friedrich József polgármester el­mondta, hogy a község éle­tében meghatározó szerepet betöltő JEK-klub jubileumi ünnepségével * egyidőben avatják fel a jelképeket. Az ünnepségre meghívták an­nak a huszonnyolc telepü­lésnek a vezetőit, civil szer­vezeteinek a képviselőit is, amelyeknek a nevében sze­repel a Somogy szó. So- mogytúrtól Somogyvámo- son keresztül egészen So- mogycsicsóig jelezték, hogy eljönnek az ünnepre, s együtt avatják föl azt a So­mogy emléktáblát - Spanics Katalin somogyszobi kera­mikus munkáját —, amely feltünteti a Somogy nevű te­lepüléseket. Július utolsó vasárnapján pincepörköltfőző verseny lesz, vetélkedhetnek a lepé­nyevők, az állóteke és az ulti barátai is. Régi falusi ha­gyományokat is fölelevení­tenek. S hogy a legkisebbek se maradjanak ki semmiből: aszfaltrajzversenyre, kerék­páros ügyességi játékokra várják őket. Nagy Jenő Több gyerek szűk helyen Tanítanának angolt is Negyvenhárom kisdiák jár a nagykorpád! alsó­tagozatos iskolába. Ősz­től hárommal több tanu­lójuk lesz, az ezredfordu­lón azonban már csak 36 gyerekre számítanak. — Kevés gyerek született a fa­luban az utóbbi években; most is csak öt elsőst írattak be — mondta Szabóné Horváth Gyöngyi igazgató. — A hely most eléggé szűk az iskolá­ban. Van ugyan egy póttan­termünk a művelődési ház­ban, ott tanul az önálló har­madik osztály. Külön tanítjuk az elsősöket is, csak a máso­dik-negyediket vontuk össze. Három pedagógus tanítja a nagykorpádi nebulókat, és egy pedagógiai asszisztens fel­ügyel rájuk a napköziben. Öt éve van német szakkör is a kisiskolában, s jövőre beveze­tik az angol nyelvet is, ha a szülők vállalják a taníttatás költségeit. Angoltanára ugyanis van az iskolának. A gyermekközpontú környezet­ben a nevelők figyelnek arra, hogy a kicsik ne szenvedjenek hátrányt: kirándulásra, szín­házba viszik őket, készségfej­lesztő szakköröket szervez­nek nekik. Műsorral lépnek fel a falu rendezvényein. — Ötödiktől Lábodon tanul­nak a gyerekek — tette hozzá az igazgató. — Figyeljük az ot­tani előmenetelüket is; meg­nyugtató, hogy nagy vissza­esést nem tapasztaltunk. Az új tantervi követelményeket is egyeztetjük a lábodi iskolával. A németet is azért tanítjuk, mert ott is ezt oktatják. N. I. A BCI Részvénytársaság, amely mind a hazai, mind a nemzetközi barterüzletek tekintetében Európa legnagyobb vállalatának számít, Kaposvár területére keres, ■dinamikus I személyiséget, laki önálló, I sikerorientált, I üzleti területen Ijó kapcsolatokkal ■rendelkezik, és a helyi I igazgatóság vezetésére I képesnek érzi magát. Mindenkit, aki ezen igazgatói állás után érdeklődik, és 500 000 Ft kezdőtőkével rendelkezik, meghívunk a Barter Clearing & Information Részvénytársaság értékesítési igazgatójához, Matkovics Istvánhoz egy személyes megbeszélésre. Telefon: 266-0455, 266-1022 KEDVEZMÉNYES RÉSZLETFIZETÉS! Hosszú, 1 -9 éves lejáratra 800 000 Ft-tól 9,5 M Ft-ig, pl.: lakás, ház, telek, vállalkozás stb. Rövid, 1-3 éves lejáratra 100 000 Ft-tól 500 000 Ft-ig pl.: használt autó, lakásfelújítás. EURO-CASS KFT. Kaposváron a Somogy Áruház emeletén. Tel.: 06-20/776-606 Nyitva: hétfő-péntek 8.30-17 ---------.----------------------------------mm V ENDÉGLŐSÖK FIGYELEM! SZUPER ÁRAK! 8 1-es fritőz 30.000 Ft 25 kg-os jéggép 110.000 Ft 2 karos kávéfőző 330.000 Ft darálóval Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák! VINTO Kft. Olasz vendéglátógépek kizárólagos forgalmazója. Kaposvár, Petőfi út 11. Tel.: 82 / 422-230; 316-318 Továbbtanulási tájékoztató A Kodolányi János Szakközépiskola Kaposvári Tagiskolája az 1998/1999-es tanévben érettségizettek részére az alábbi szakmák megszerzésére indít osztályokat: »- Idegenvezető és hostess (felsőfokú) >- Számítástechnikai programozó (felsőfokú) >- Számítástechnikai szoftverüzemeltető (középfokú) >■ Gazdasági informatikus (felsőfokú) Mindegyik szakma mellett közéfokú angol vagy német nyelvvizsgára felkészítés. Információ: Szüv Székház, Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Tel.: 82/313-311 (81360) 1998. július 1-től bérleti üzemeltetésre meghirdetjük a FÓRUM Glória üzletház (Kaposvár, Raktár u. 2.) presszóját, valamint az áruházban elkülöníthető értékesítőhelyet, elsősorban újság, könyv, képeslap árusítására. A bérlettel kapcsolatban az áruház vezetője a 82/ 500-560, valamint az üzletágvezető 500-512 telefonszámon ad felvilágosítást. Június 2-13-ig Renault Lantos Marcali, Rákóczi u. 58. Tel./fax: 85/313-018 Siómente Renault márkakereskedés Siófok, Fő u. 264. Tel.: 84/313-722 Var|as Autóház Nagyatád, Hunyadi u. 2/a. Tel.: 82/351-288 Renault Törekes Kaposvár, Iszák u. 46. Tel.: 82/319-400,321-438 forgatónyomaték A Renault márkakereskedések most nem csak eredeti, gyári alkatrészekkel és teljeskörű szolgáltatással várják Ont, HANEM egy fantasztikus lehetőséggel is! Forgassa meg a rulettkereket, hogy kevesebbet űzessen (vagy akár semmit) autója szervizeléséért. Ráadásul ajándékot akkor is kap, ha nem nyert! A részvételi feltételek az akcióban résztvevő márkakereskedőknél olvashatók.* * Az ajánlat nem vonatkozik karosszéria, karosszéria-fényezés. teljes motor-, illetve sebességváltó munkákra. ~ RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI Takarékszövetkezet a Dél-Balaton közepén Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszárszó, Kötcse, Látrány és Balatonkiliti egységeinknél várjuk kedves ügyfeleinket szolgáltatásainkkal. Megtakarítások- Könyves betétek látra és lekötéssel 6-17%- Folyószámla betétek látra és lekötéssel 5-16,3%- Értékpapírok 3 hó és 1 év között 1(1-17% A forgalomtól és állománytól függően 1-2% prémium is elérhető. Hitelek- Támogatott vállalkozói és egyéb hitelek 23,5 - 26% éves ügyleti kamat- devizaszámla vezetés- valuta vétel (bankautomatával is) - eladás- bankkártya forgalmazás 40 éves a Balatonszárszó és Vidéke T akarékszö vetkezet Gépkocsival rendelekző munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Öreglak és Somogyvár külterületére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. Várjuk Somogyvár és Öreglak területéről a jelentkezőket. Molnár és Társa Kft. Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Telefon: 85/354-528 (81171)

Next

/
Oldalképek
Tartalom