Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-27 / 149. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. június 27., szombat Füttyszó a miniszternek A nagyfödémesi magyar iskolában a szülők kifü­tyülték Éva Slavkovská szlovák oktatási minisz­tert, aki azzal a céllal lá­togatott oda, hogy az ott tanuló magyar gyere­keknek személyesen adja át a csakis szlová­kul kiállított év végi bi­zonyítványt. Szlovákia A. Nagy László, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhe­lyettese szerint Éva Slav­kovská provokációs szán­dékkal indult Nagyfödé- mesre, hogy „így borzolja a szülők idegeit”. Pénteken a szlovákiai ma­gyar iskolák ellenállásáról nem alakulhatott ki megbíz­ható kép, de a jelek szerint a legtöbb helyen valamilyen formában elutasították az egynyelvű bizonyítványo­kat, és a gyerekek csak az évi előmenetelről kiállított magyar vagy kétnyelvű érte­sítőket vitték haza. A végzősök a továbbtanu­lási lehetőségekkel kapcso­latos hivatali ügyrendre való tekintettel mindenütt kény­telenek voltak átvenni az egynyelvű bizonyítványo­kat, különben önmagukat zárnák ki a továbbtanulás­ból. Gál István, a nagyfödé­mesi magyar alapiskola igazgatója elmondta: iskolá­jának 164 tanulója egy­nyelvű bizonyítványt és ma­gyar értesítőt kapott. A tanu­lók ezeket hazavitték, meg­mutatták a szüleiknek, és a déli órákig már csaknem száz szlovák nyelvű bizo­nyítványt szolgáltattak visz- sza az iskolának. Várható, hogy hétfőn az összes egy­nyelvű bizonyítvány ismét az iskolában lesz. A szlovák ellenzéki sajtó gyakran bírálja Slavkovskát, amiért elhanyagolja a fel­ügyeletére bízott oktatást, miközben a nemzetiségi is­kolák elleni intézkedésekre, ellenvéleményt nem tűrő ha­talmi-hivatali magatartásra pénzt és időt fecsérel. „Túlélő” albánok A „Partnerség a békéért” prog­ram keretében albán katonák kiképzésre utaztak az Egyesült Államokba. Ám a harcosok furcsán értelmezték a „kikép­zést”: alighogy megkezdődtek ugyanis a foglalkozások, a ka­tonák egy csoportja egysze­rűen eltűnt a támaszpontról. Fatmer Dedai kadétot és 13 tagú csapatát 8 napon át keres­ték az amerikaiak. „Bármelyik katonai parancsnokot büszke­séggel tölthetne el - jegyezte meg némi iróniával a The Wa­shington Post -, hogy a sza­kasz milyen eredményesen folytatta le „túlélő gyakorla­tát”, milyen bátran feltalálták magukat a számukra teljesen idegen környezetben.” A dezertőröket hazatolon- colják, hat katona azonban po­litikai menedékjogot kért. FEB Tilos a máskéntgondolkodás Bili Clinton, az Amerikai Egyesült Államok el­nöke helyi idő szerint péntek este Pekingbe érkezett. Közvetlenül távozása után Hszian- ban szabadon engedték a hatóságok a csütör­tökön letartóztatott há­rom kínai ellenzéki poli­tikus egyikét. Peking A kínai másként gondolkodó elmondta: azért tartották fogva, hogy ne nyilatkozhas­son amerikai tévériporterek­nek. A kínai külügyminiszté­rium szóvivője cáfolta, hogy ellenzékieket tartóztattak le, és visszautasította a tiltako­zást, amelyet az ellenzékie­ket sújtó rendőri intézkedés miatt nyújtott be a kínai ha­tóságoknak James Sasser, az Egyesült Államok pekingi nagykövete. A Kung Bíboros Alapítvány nevű amerikai katolikus cso­port pénteken a hírügynök­ségek tudomására hozta, hogy értesült egy kínai kato­likus püspök rendőri őrizetbe vételéről. A Vatikánhoz hű és ezért betiltott katolikus egy­ház püspökéről Csia Csi-kuo bíborosról (egyházi nevén Julias atyáról) van szó. Clinton kínai útja második napján kijelentette: országa nem fog engedni a Tajvan amerikai támogatásának csökkentésére irányuló pe­kingi nyomásnak. A tajpeji vezetés üdvözölte a nyilatko­zatot. Peking már jelezte, hogy Tajvan a kínai-amerikai kapcsolatok legkényesebb kérdése, amelynek megvita­tását Clinton és Csiang Cö- min mai találkozójának első napirendi pontjául szeretné. Peking arra törekszik, hogy Washington tegyen ígéretet a Tajvannak szóló amerikai fegyvereladások beszünteté­sére. Amerikai források Hszian- ban pénteken arról tájékoz­tattak, hogy folytatódnak a nagy hatótávolságú rakéták átprogramozására vonatkozó megállapodás előkészítését szolgáló tárgyalások. Nő az agyunk Nemcsak a számítógépek tel­jesítménye növekszik, hanem az emberi agyé is. Ennek egyik bizonyítéká­nak tekinthető, hogy az újabb kutatások szerint őseinknek az eddig feltételezettnél ki­sebb volt az agytérfogatuk. Egy nemzetközi kutatócsoport ugyanis háromdimenziós technika segítségével arra a következtetésre jutott, hogy a 2-4 millió évvel ezelőtt élt, már két lábon járó australo- pithecusnak az eddig számí­tottnál 15 százalékkal kisebb volt az agytérfogata. Vagyis az emberi agy töme­gének növekedése az eddig feltételezettnél gyorsabban, dinamikusabban zajlott le. Első a munka A vakációzás közepette némi feltűnést keltett a Gallup fel­mérése, amely szerint az átlag amerikaiak 72 százaléka „elé­gedett” vagy „nagyon elége­dett” önnön munkájával. En­nél sokkal alacsonyabb elége­dettségi szintet tapasztaltak a kutatók Nagy Britanniában és Franciaországban, ahol a dol­gozók felét alig haladja meg az átlag, amely Japánban még csak meg sem közelíti az 50 százalékot. Mi több, az amerikaiak oly­annyira kötődnek (szeretett) munkájukhoz, hogy szabad­ságuk idején sem szakadnak el tőle. A legtöbben ugyanis még a nyaralásból is hazatelefonál­nak munkaügyben, e-mailen leveleznek, üzleti ügyeket in­téznek a tengerparton is. FEB Ma még realista lidércnyomás, de holnap már valóság lehet Szegény országok bombái ÚJ műfajt alkotott Ri­chard K. Betts, a Colum­bia Egyetem profesz- szora: bár regényről van szó, önmaga „realista lidércnyomásként” jel­lemzi az általa leírt hát- borzongató tényeket. Könyve egy kellemes nyári vasárnapon kezdődik, de az idillnek hamar vége szakad. Egy két tonna Anthraxszal megrakott helikopter száll Washington fölé, s amikor kioldja halálos terhét, há- rommilliónyian pusztulnak el belső vérzés következté­ben. Nehéz csupán a horrorisz- tikus művek világába sorolni a történetet, hiszen néhány hete brit napilapok verték félre a harangokat Szaddám Húszéin állítólagos vagy va­lóságos Anthrax-készíeteit emlegetve, a bagdadi diktá­tor biológiai fegyvertárában tapasztaltak alapján. A könyv szerzője „a sze­gény országok bombájá­nak”" nevezi a biológiai fegyvereket, amelyek vi­szonylag könnyen előállít­hatók még a kórházi labora­tóriumokban is, szállításuk, bevetésük sem okoz meg­oldhatatlan problémát. Azt csak remélni lehet, hogy soha meg nem való­suló fenyegetésről van szó, de jobb félni, mint meg­ijedni. Richard K. Betts ezért hívja fel a figyelmet arra, hogy tíz amerikai államban a kormányzóknak alárendelt Nemzeti Gárda soraiban máris olyan elitkommandó­kat állítottak fel, amelyek ilyen válsághelyzet esetén bevethetők. Réti Ervin Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Hívjon! Tippeljen! Nyerjen! Nyári milliós nyereményeső! Daewoo Ticót nyerhet! A hét sztárja: David James Elliott Téa Leoni megőrzi a titkát Tvr-hét - a műsorújság HÍREK A sajtó zsarolással vádolja az RMDSZ-t A pénteki román lapok bírálták a bukaresti kormányt, amiért ismét engedett az RMDSZ „zsarolásának”, bizottságot alakítva az állami magyar egyetem létrehozása ügyében, továbbá sürgősségi rendelettel - úgymond - „suttyomban” visszaadva a magyar közösség in­gatlanjait. Az RMDSZ aligha lép ki a koalícióból - vélték a la­pok, jelezve, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa a hét vé­gén dönt arról, marad-e a párt a kormányban vagy sem. Az orosz gazdaság bajai gyógyíthatók? A moszkvai kor­mány pénteken nagy örömmel üdvözölte az újabb IMF-hitel- részlet kiutalását, a tőzsdei árfolyamok ennek ellenére zuhan­tak. A nemzetközi pénzintézeteknél Oroszországot képviselő elnöki megbízott, Ánatolij Csubajsz szerint a régóta halogatott 670 millió dolláros negyedéves IMF-hitelrészlet most jóváha­gyott kiutalása bizonyítja a bizalmat, s a Nemzetközi Valutalap igazgatótanácsa szerint „az orosz gazdaság bajai gyógyíthatók”. Koszovó: a NATO készül, Kohl figyelmeztet A NATO több lehetséges katonai beavatkozási megoldás előkészítésén dolgo­zik, amelyekre akkor kerülne sor, ha Koszovóban súlyosbodna a válság - közölte Klaus-Peter Klaiber, az észak-atlanti szövetség politikai főtitkárhelyettese Kijevben. Helmuth Kohl Bonnban fo­gadta Ibrahim Rugovát, a koszovói albánok vezetőjét. A német kancellár aggodalmát fejezte ki az erőszak kiszélesedése miatt. Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Szőlősgyörök, Gyugy területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. Molnár és Társa Kft. Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Telefon: 85/354-528 ^1998. július 6-án (hétfő) 20.00-24.00 óráig^ (Esőnap: július 7-én 20.00-24.00 óráig) Helyszín: Kaposvár, Sétálóutca, múzeum előtti tár Fellép: Zeus együttes — Aitosz táncegyüttes Táncház, görög tűz, Nikosz Taverna görög ételkülönlegességei CéLWvtP/osI üdítők ingyenes kóstolója ___ , A rendezvény támogatói: Si Mw Hírlap somar‘ ",*Lte ““*■ Ifi cz íma-Vill Kft. Nagykereskedés Kaffka Kft. gD 1*>pi°r show*JíCHNika Somogy Megye Önkormányzata DEDAS? Rt T) Kaposvár Megyei Jogú Város Ónkormányzata (T :d

Next

/
Oldalképek
Tartalom