Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-15 / 138. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Sport 1998. június 15., hétfő Idegenben is győzelem Macedónia-Magyarország 2-3 (12, -9, 10, -12, -9) A tavaszi Európa-bajnoki selejtezők után Is őrzi veretlenségét a — főleg kaposvári játékosokra épülő — magyar férfi röplabda-válogatott. A Nyári Sándor és Deme­ter György által irányí­tott együttes idegenben is győzött a Macedón vá­logatott ellen. Skopje Ideges játékkal kezdődött a találkozó — mondta Kántor Sándor a válogatott csapat- kapitánya. - Az ellenfél re­mekül felkészült ellenünk és az első játszmában 10-2-re is vezettek. Hiába sikerült 13-10-ig felzárkózni a szet­tet mégis a hazaiak nyerték. A folytatásban javuló játék­kal 13-4-es vezetés után egyenlítettünk. A harmadik játszmában a ciprusi játék­vezetők voltak a főszerep­lők. Három sárgalapot kap­tunk reklamálásért. A mace­dónok jól kihasználták azt, hogy kiestünk a ritmusból és 15-10-re győztek. Nagy csa­tában sikerült az egyenlítés elsősorban azért, mert sike­rült a röplabdára összponto­sítanunk. A döntő szettben végig mi irányítottunk és ha a vártnál nehezebben is, de megnyertük a találkozót. A hazai magabiztos, 3-0-ás si­ker után könnyebb meccsre számítottunk, úgy érzem a Kántor Sándor: A vártnál nehezebben, de nyertünk FOTO: LANG ROBERT saját dolgunkat nehezítettük meg. A magyar férfi röplabda-vá­logatott továbbra is százszá­zalékos, mind a négy selej­tező csatát megnyerte. A ke­ret július 27-én találkozik ismét, a következő mérkő­zést augusztus 8-án Lettor­szágban rendezik. így játszottak Skopje, 400 néző. V.: Papa- kosztasz, Sztiliniadisz (cip­rusiak). Magyarország: Mészáros P., Mészáros D., Pásztor, Ve­res, Kántor, Tomanóczy. Csere: Gelencsér, Koch. Szö­vetségi kapitány: Nyári Sán­dor. Edző: Demeter György. Macedónia: Paunovszki, Risztovszki, Vela, Alekszov, Sztojanov, Zafirov. Csere: Sztevovszki, Nakovszki. Szövetségi kapitány: Josko Milenkovszki. Jók: Kántor, Mészáros P., Mészáros D. (Kun) Triatlonoztak az orvosok Németek a dobogón __________AKI TIPPEL: KÁNTOR SÁNDOR E urópa esélyesebb Hódított a minigolf Lukácsovlcs Tibor tü­relmes, nyugodt em­ber. No de miért is ide­geskedne? Hiszen ő nyerte meg Szulokban Somogy megye első minigolfversenyét. Szülök A nemes vetélkedést Szabó Ferenc kaposvári vállalkozó golfpályáján rendezték. Az egyéni küzdelmekben ti­zenöt versenyző indult azért, hogy a tizennyolc pá­lyán minél kevesebb ütés­ből érjen a lyukakba, a mindössze 4,5 centiméteres átmérőjű golyócska. A két és hét méter hosszúságú műfű borítású - igen nehéz feladatot jelentő — pályákat 45 perc alatt kellett teljesí­teniük. Természetesen előnyben érezhette magát az a sportoló, aki rendsze­resen itt golfozik, és jól is­meri már a pályaviszonyo­kat. Az ügyesség mellett azonban néha a szerencsére is szükség van. Többségé­ben szulokiak alkották a verseny mezőnyét, de Kő­szegről, Nagykanizsáról és Véséről is érkeztek résztve­vők. A férfiaknál Lukácsovics Tibor összesen ötvenöt pon­tot szerezve lett az első. A nők mezőnyében a német- országi Kölnből érkezett Anni Rauland végered­ményben hatvanhét ponttal végzett az élen. Mindkét nem csapatversenye hely­beli sikert hozott. Bár a fér­fiak a véseieket mindössze nyolc ponttal előzték meg. A kategóriák győztesei golf­játékost ábrázoló tárgyakat vehettek át. Minden részt­vevőknek oklevelet és gol- fos érmeket adtak. Fritz Já­nos helyi vállalkozó külön- díjat ajánlott fel a legjobb teljesítményt nyújtó szuloki versenyzőnek; ezt Lukácso­vics Tibor és Turóczi Istvánná kapta. A sportág népszerűsítését remekül szolgálta ez a ren­dezvény. Mint azt a pályatu­lajdonos Szabó Ferenc el­mondta: ezzel a versengés­sel ' a jövőben hagyományt kívánnak teremteni. A fürdő közelsége, a kulturált hely­szín, a szabadidő hasznos eltöltése egyre több látoga­tót csalogathat a golfpá­lyára. Egy azonban bizo­nyos: aki ezt a sportot el­kezdi, az nehezen tudja ab­bahagyni. Gamos Adrienn Németország orvos tri- atlonistái állhatták a dobogó legmagasabb fokára a Vili. Orvos Trl- atlon Világbajnokságon Nagyatád Másfél km úszás, 40 km ke­rékpározás, 10 km futás várt arra a százkilenc indulóra, aki benevezett az orvos triat- lonosok világbajnokságára. A mezőny egyharmadát a kül­földi vendégek adták, akik fő­leg Németországból, Ausztri­ából, Csehországból és Szlo­véniából érkeztek. Délelőtt tíz órakor borongós időben szállt vízbe az első futam a nagyatádi strand medencéjé­nél. Az már hamar kiderült, hogy a profik és az amatőrök külön versenyt fognak vívni. A nem mindennapi erőpró­bán rajthoz állt a 61 éves miskolctapolcai orvos, dr. Kropkó József, a hazai triatlon sport legnagyobb egyénisé­gének, Kropkó Péternek az édesapja is. Akadt nevező, aki még kerékpáros sisakot is elfelejtett magával hozni. Nagyatádon profi szervező gárda van, akik természete­sen segítettek. Idősebb dr. Herr Gyula kerékpárra pat­tant, s mire a versenyzők ki­értek a medencéből, s a de­póba futottak, már kölcsön sisakok várták őket. A szervezők 32 kategóriá­ban hirdettek eredményt. A csapatversenyt Németország gárdája nyerte Magyarország és Csehország együttesei előtt. Az abszolút versenyben a férfiaknál Jürgen Eitel (Né­metország) állhatott a do­bogó legmagasabb fokára, 2. Lutz Reichel (Németország), 3. Nagy István (Magyaror­szág). A nők abszolút verse­nyében 1. Nada Kozjek (Szlo­vénia), 2. Szörényi Zsuzsa (Magyarország), 3. Sipos Andrea (Magyarország). A nagyatádi verseny sikerét jelzi, hogy jövőre itt rendezik meg az orvos triatlonisták magyar bajnokságát. Nagy Jenő Ma ismét három össze­csapással folytatódik a labdarúgó-vb; elsőként az Anglia-Tunézia, majd a Románla-Kolumbia, vé­gül a Nemetország- Egyesült Államok mérkő­zéseket láthatjuk. A mai három találkozó esé­lyeiről Kántor Sándor, az el­múlt szezonban az olasz Cosmogas Forli csapatában játszó, sokszoros válogatott röplabdázó mondta el véle­ményét. Anglia-Tunézia („G” cso­port - MTV2 14.25 órától). — Jóval esélyesebbnek íté­lem az angol válogatottat. Sajnálom Gascoigne kiesését, mert ő igazi sztárjátékos. A tunéziaiak képességeit nem­igazán ismerem, de szerin­tem nem tudják legyőzni az angolokat. Románia-Kolumbia („G” csoport - MTV1 17.25 órá­tól). — Nagyon nehéz megmon­dani ki a jobb. Mindkét csa­Rekord létszámú neve­zővel rendezték az OTP triatlon diákolimpia 1998. évi országos döntőjét. Kecskemét A viadalt rendkívül hűvös, szeles időben bonyolították le. A fiatal résztvevőket azonban nem zavarta a kel­lemetlen időjárás. Somogy megye ez évben is eredmé­nyesen szerepelt annak elle­nére, hogy két éremesélyes versenyzője is távol maradt. Az elmúlt diákolimpiái baj­nok, Gyenesei Judit sérülés miatt, Szunyogh Adrienn pe­dig külföldi verseny miatt nem vehetett részt az orszá­gos döntőn. Az igen erős mezőnyben remekül helytálltak a somo­gyi diákok és két egyéni, va­lamint két csapataranyérm- mel gazdagabban térhettek haza. Egyéni aranyérmes lett Galambos Ádám, az I. kor- csoportosoknál, Bdlazsin Tamás, IV. korcsoportosok­nál, valamint az I. korcso­portos leány és fiú csapa­tunk. jFi^cuMcrg^a COUPE OU MONOts pat remek játékosokkal, erős csapattal rendelkezik. Dön­tetlen eredményt tippelek. Németország-Egyesült Államok („F” csoport — MTV2 20.55 órától). — A német labdarúgás a vi­lág élvonalához tartozik, az amerikaiak pedig feljövőben vannak, ezért szoros mérkő­zést, de egyértelmű német győzelmet várok. Berti Vogst legénysége nem engedhet meg magának egy esetleges kisiklást. Kántor Sándor a végső sor­rend megtippelésére nem vál­lalkozott, de a legjobb négy közé Brazília, Németország, Franciaország és Kamerun válogatottját várja. (Kun) Eredmények: I. korcsoportos leányok: ...2. Horváth Zsófia (Kapos­vár, Gyakorló iskola), ...9. Kertész Katalin (Kaposvár, Gyakorló iskola). A csapat- versenyben: 1. Somogy me­gye (Horváth Zsófia, Kertész Katalin, Kovács Diana Filó Violetta). I. korcsoportos fiúk: 1. Ga­lambos Adám (Kaposvár, Gyakorló iskola), ...2. Farkas Adám (Kaposvár, Gyakorló iskola), ... 5. Herr Gyula (Nagyatád), ...10. Szabadkai Béla (Nagyatád). A csapatver­senyben: 1. Somogy megye (Farkas Ádám, Galambos Ádám, Herr Gyula, Szabad­kai Béla). II. korcsoportos fiúk: ...4. Pap Bence (Kaposvár, Gya­korló iskola) III. korcsoportos leányok: ...5. Papp Andrea (Nagyatád, 2. számú Általános Iskola). IV. korcsoportos fiúk: 1. Balazsin Tamás (Csurgó, Nagyváthy János Szakközép- iskola). IV. korcsoportos leányok: ...4. Szunyogh Tímea (Kapos­vár, Munkácsy Mihály Gim­názium). Tartalékosán a diákolimpián Négy aranyérem Somogynak Amatőrök kerekeztek A Schwinn-Csepel amatőr kerékpáros kritériumverse- nyen 149-en vettek részt, ahol a MTB, BMX, hagyomá­nyos és versenykerókpárosok találkoztak egymással. Nagyatád A városi strandról induló versenyt 1350 méteres kör­pályán bonyolították le. Több százan kísérték figye­lemmel a hagyományos via­dalt, ahol tíz számban avat­tak győztest. A győztesek: MTB kerékpárosok. 1986-87-ben születettek, le­ányok: Filó Violetta (Tria- tád). Fiúk: Horváth Dani (Triatád). BMX kerékpárosok. 1990-94-ben születettek, le­ányok: Kékedi Zsanett (Rozsnyói óvoda). Fiúk: Ist­ván András (Barcs). BMX kerékpárosok. 1988-89-ben születettek, le­ányok: Kovács Diana (Tria­tád). Fiúk: Juhász Máté (Barcs). MTB kerékpárosok. 1982-85-ben születettek, le­ányok: Illés Mónika (2.sz.ált.iskola). Fiúk: Hor­váth Péter (Triatád). Versenykerékpárosok. 1986-87-ben születettek, le­ányok: Kovács Diana (Tria­tád). Fiúk: Hajgató Dénes (Triatád). Versenykerékpárosok. 1958 előtt születettek, fér­fiak: Szűts Miklós (Triatád). Hagyományos kerékpáro­sok. 1963 előtt születettek, nők: Rózsavölgyi Hilda (Tri­atád) . Versenykerékpárosok. 1982-85-ben születettek, le­ányok: Pap Andrea (Tria­tád). Fiúk: Várday Róbert (Triatád) Versenykerékpárosok. 1982 előtt születettek, nők: Fisli Edit (Triatád). Férfiak: Kiss Miklós (KSC Siófok). MTB kerékpárosok. Kovács Gábor (Triatád). Gyorsulási verseny: Bala­zsin Tamás (Triatád). Családok versenye: Balogh család (N.atád). (Németh) Szoros verseny a másodpercekért - Budaiék erős mezőnyben lettek elsők Ifjabb Tóthék sikere Ifjabb Tóth János-Ger- gely Ferenc páros nyert Toyota Corolla WRC-vel a hétvégén rendezett rali- oh miskolci futamán. A verseny minden idők leg­szorosabb küzdelmét hozta. A zamárdi ifj. Tóth János vé­gül mindössze három má­sodperccel előzte meg a Su- baruval induló pécsi Kiss Fe- renc-Büki Ernő párost. Ők tehetségüknek és biztos hát­terüknek köszönhetően idén már toronymagasan vezetik a bajnokságot. A harmadik helyre a Toyotás Érdi Ti- bor-Varga István kettős érke­zett és bár végig jó időket au­tózott, ám általában egy-két másodperccel lassabb volt a két fiatal versenyzőnél. A somogyi pilóták közül a kaposvári Hideg Krisz- tián-Tajnafői Péter (Ford Es­cort) páros az első napon magabiztosan vezetett, ezt követően azonban két gyor­sasági szakaszt is csak három keréken tettek meg. Ez any- nyira megrongálta a futómű­vet (már ami maradt belőle), hogy a szerelők nem tudták megjavítani a versenyautót. Krisztián édesapja, Hideg Já­nos is rajthoz állt, ám mű­szaki okok miatt már a prológ után feladta a küzdelmet. A kaposvári Kiss László-Var- gacz Péter páros Peugeot-val kategóriájuk 6. helyén vég­zett. Az ugyancsak kaposvári Kovács József-Derzsi Zsolt Skodával már az első nap kie­sett. A Budai Béla-Kecskeméti Zoltán kettős a H-csoportban abszolútban és kategóriában is győzelmet aratott. Még an­nak ellenére is, hogy autójuk jóval gyengébb volt vetélytár- saikénál. * * * ' Sajnos a versenyen egy halá­los baleset is történt. Egy 18 éves, most érettségizett mis­kolci fiatalember figyelmet­lenül a gyorsasági szakaszra induló kocsik előfutó autója elé lépett. A kocsi vezetője már nem tudott megállni, el­ütötte a nézőt, aki a helyszí­nen életét vesztette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom