Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-15 / 138. szám
SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1998. június 15., hétfő Fesztivál tűzijátékkal, térzenével Kikötőt avattak a városlakók A Bajor Gizi Közösségi Ház vegyeskarának templomi koncertjével kezdődött, s tegnap operett- és kabaréműsorral ért véget a Földvár-fesztivál. Ennek keretében adták át a ki- lencvenmillió forintért felújított vitorláskikötőt. Balatonföldvár A földváriakat alaposan megtréfálták szombaton délelőtt a lengyelek. A futóverseny kezdete előtt nem sokkal ugyanis megállt a rajthely mellett egy turistákat szállító busz. Ennek az utasai beneveztek, s minden díjat elnyertek. A helybélieknek a felújított kikötő jutott ajándékképpen, ami az önkormányzat és a Mahart összefogásával valósult meg. — Berkes László polgármesterrel tudtunk legelőször megegyezni - mondta dr. Horváth Gyula, a Mahart Balatoni Hajózási Rt igazgatója. Fáy András, az anyavállalat vezérigazgatója példaértékűnek nevezte a beruházást, amely során a vízre 124 új vitorláshely, a partra pedig minden igényt kielégítő klubház épült. Megtudtuk azt is, hogy a cég 2002-ig hatszáz vitorláshely építését tervezi a Balatonon, s hogy Szemes, Lelle és Boglár van soron. Herényi Károly országgyűlési képviselő (MDF) arról beszélt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással olyan piac része lesz a balatoni régió, ahol a Bodenitó, az Adriai-tenger, a francia Riviéra jelenti a konkurenciát. Kérte a vállalkozókat; ne csak a családjuk és' szőkébb környezetük iránt érezzenek felelősséget. A földváriak közösségét legjobban segítők díjat kaptak. Díszpolgárrá fogadták Helmut Henslert, a németor- szágbéli testvérváros, Gaienhofen polgármesterét. Pro Űrbe díjat kapott Berkesné Hegedűs Márta, a közösségi ház vezetője. Az önkormányzat elismerő érmével két pedagógust jutalmaztak: Andorka Sándomét és Oravecz Lászlónét. Volt térzene, tűzijáték, néptánc- és aszfaltrajzverseny, s a legfiatalab- bakból verbuvált helybéli amatőr csoportok bemutathatták azt: ők hogyan készülnek a jövőre. (Czene) Vitorlások sora a kikötőben fotó: lang Róbert Pinceszeren a főherceg Kötésén Járt tegnap Habsburg György főherceg és felesége. Mivel ragaszkodtak hozzá, kizárólag baromfiból készítették el ebédjüket. KÖTCSE Tavaly Kötéséről szóló monográfiát kapott ajándékba Habsburg Ottó trónörökös legidősebb fia. Akkor ígérte meg, hogy ellátogat a faluba. Erre tegnap került sor. Reggel evangélikus istentiszteleten vettek részt, majd megtekintették a település két kúriáját. Ebédre dr. Feledy Gyula polgármester látta vendégül a Habsburg családot. Ezt követően kötcsei borokat kóstoltak egyik neves pincében. C. A. HÍREK Díjat mértek Mérőben Harmadik évfordulóját ünnepli az idén a kaposmérői iskola Együtt a jövőnként ’95 nevű alapítványa. A kamatokból 80 ezer forintot tudtak a tehetséges, kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekek jutalmazására fordítani. Három 8 osztályos írta be nevét az iskola Aranykönyvébe: Jakab Gabriella, Lenczl Máté és Major László. Az év sportolója Károly Katalin 7. osztályos lett, aki a California Fitness Fit-kid diákolimpián az összetettben 11. helyet ért el. Pénzjutalmat 2-2 alsós és felsős tanuló kapott, 6-6000 forinttal 3 diák táborozását, s egy tanuló nyelvi táborba utazását segítik. Háromfal ügyeskedők A hagyományokhoz híven az idén is megrendezték Háromfán a rendőrségi napot, ahol a tanulók filmek segítségével ismerkedtek a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaival, míg a nagyobbak a DADA-programról hallhattak. Mindeközben Györke József igazgató helyettes kerékpáros ügyességi versenyt szervezett, amelyben 45 nevező közül Jakab Zsolt 8., Köves Tamás 4. osztályos tanuló bizonyult legjobbnak, a lányok mezőnyéből a 6. osztályos Ruzsics Betti és Bácskái Renáta teljesítménye emelkedett ki. 100 éves Iskola Centenáriumát ünnepli a kaposfői iskola. A kétnapos rendezvénysorozaton az 50 éve végzettek együtt szerepeltek a ma diákjaival. Tegnap tartották az intézmény 100. tanévzáróját, ahol a végzősök ballagására is sor került. Egresi Libaring A mogorva idő nem szegte kedvét a magyaregresieknek, akik tegnap feltették a koronát a háromnapos rendezvénysorozatra. A résztvevők a „Libaringen” gyülekeztek, ahol a Lacikonyhán eszem-iszom volt, majd ügyességi és családi vetélkedőket, később utcabált tartottak. A Citibank Rt. vállalati betét üzletága termékeinek értékesítésére munkatársakat keres, akik egyéni vállalkozóként területi képviselő feladatkört látnának el. Bemutatkozó levelüket telefonszámmal ellátva kérjük Csitkovics István részére 1367 Budapest, Pf.: 123. eljuttatni szíveskedjenek. J (823501 Füst nélkül egy hónapig Három somogyi díjazottja van az idol Hagyd abba és nyersz! nemzetközi dohányzásellenes programnak. Molnár Sándorné, somogyszobi lakos, a Magyar Védőnők Egyesületének Somogy megyei különdíját kapta. A kismamák közül dr. Major Andrea és Esküdtné Baranyai Zsaklin kaposvári fiatalasz- szony pedig az Egészséges Kaposvárért Egyesület felajánlását, ötezer forintot nyerte. A díjakat a budapesti Hilton szállóban adta át dr. Morava Endre egyetemi tanár, a program magyarországi igazgatója. Dr. Harkai Lászlóné, az ÁNTSZ egészségnevelője elmondta: a harmadszor megrendezendő WHO programban 9,5 ezer dohányos, köztük 650 fiatalkorú vállalta, legalább négy hétig nem gyújt rá. Somogyból 303-an jelentkeztek, közülük 290 felnőtt — 143 férfi és 147 nő — korú volt. Mindössze tizenhárom 14-18 év közötti — fiatal vállalta, hogy fölhagy szenvedélyével. Bár az összes résztvevő 25 százaléka egy év múlva sem gyújtott rá, akadt olyan is, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek. Az egyik, magát megnevezni nem kívánó somogyi díjazott, aki szüleivel, férjével együtt nevezett a versenybe, elmondta: minden szál cigarettát eldobtak, hogy ne essenek kísértésbe. A harmadik, negyedik füstmentes napon hiányzott nekik a legjobban. Bár sikerült kitartaniuk a verseny végéig, azt követően mindannyian újra rágyújtottak. Azt mondták: csak a verseny kedvéért álltak ellent a kísértésnek. Dr. Morava Endre hangsúlyozta: hazánkban évente 30 ezer ember hal meg a dohányzás következtében kialakult betegségekben. Ezért nagyon fontosnak tartják a megelőzést, azt, hogy rá se gyújtson az ember. Ehhez — mint mondták — a parlament által is támogatott törvényekre lenne szükség. Várnai Ágnes KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 1 9 9 9 /V I . A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=16,95%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken a Kormány 41/1997.(111.5.) Korm. rendelete alapján kifüggesztett árfolyam táblázat tartalmazza. A Kamatozó Kincstárjegy az elsődleges forgalmazóknál és a Magyar Állam- kincstár fiókhálózatában jegyezhető. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja: értékpapír letéti számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet); másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a hálózatos forgalmazóknál (az OTP Bank, az IE-New York Broker Befektetési Rt., a Kereskedelmi és Hitelbank, az ABN AMRO Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az állam szimbóluma ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe: JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Fiók 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMR0 Bank Rt. Kaposvár, Nagykanizsa, Siófok, Tab • Inter-Európa Bank Rt. Kaposvár • K&H Bank Rt. Kaposvár, Siófok • OTP Bank Rt. Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás) Jegyzési időszak: 1998. június 15-26. Futamidő: 1 év Kamat: évi fix 17,00% Jegyzési árfolyam: 1998. június 15-23. között 99,70% 1998. június 24-26. között 100,00% Az általános 7. és a gimnáziumi 9. a legdrágább Tankönyvek tizenkétezer forintig Alig csengettek ki az iskolákban, a szülők, pedagógusok lélekben már a következő tanév megpróbáltatásaira készülnek. A tankönyvellátással az idén nem lesz gond, a csomagok 70-80 százaléka már megérkezett az iskolákba, ahol általában már az előlegeket is beszedték. Kaposvár Ma száznál több kiadó mintegy 3000-féle tankönyvet kínál, a csomagok ára nem változott jelentősen. Az általános iskolákban 3-10 ezer forint között vannak a tankönyvek. Áruk nemcsak az évfolyamoktól, az idegen nyelvektől és a tagozatoktól függ, hanem attól is: milyen módszerrel tanítják írni-ol- vasni a gyerekeket. A kaposvári Kodály ének-zene tagozatos iskolában - mint Bo- gáthy Józsefné tankönyvfelelős tanár elmondta - a 3 elsős osztályban háromféle ára van a könyvcsomagnak: 4106, 5325 és 5026 forintba kerül. A 2. évfolyamon 3017, 3209 és 4140, a harmadikon 4096, 3999 és 4403 forintot fizetnek. A negyedik osztályban a németesek 3538, az angolosok 5886, a zenei tagozaton 3793, illetve 6141 forint a csomag. A hetedikes angolosok fizetnek a legtöbbet: 10 ezer forintot fölött, a németet tanulók kijönnek 7800-ból. A gimnáziumban a beiskolázás a legnagyobb érvágás, ekkor kell megvenni a négy évre szóló atlaszokat, feladatgyűjteményeket, függvénytáblázatot. A Táncsicsban - mint Karácsonyi Tamás tanár elmondta - 10-10 és fél ezer forint a 9. évfolyam tankönyvcsomagja, a 10. évfolyamon 8-8500, a 11-12. évfolyamon 6000 forint körül kell fizetni. A speciális képzések, tagozatok - biológiai, angol fakultáció - plusz 2000 forintot jelent. A főiskolákon és egyetemeken akár 30 ezer forintig terjed a jegyzetek, könyvek ára. Ez utóbbit akkor kellene fizetni, ha a hallgatók mindenből saját példányt vásárolnának. A gyakorlat szerint azonban a hallgatók közös beruházásban tesznek szert a szükséges jegyzetekre. B. T. Tetőt bontottak, pénzbüntetést kaptak Két kaposkeresztúri lakos szerdán néhány perccel éjjel egy óra előtt megpróbált kirámolni egy üzletet. Tetten érték őket, s két nap múlva már bíróság előtt feleltek tettükért. Kaposvár A két férfi a Kossuth utca 51. szám alatti áfész-üzletet akarta kifosztani szerdán éjszaka. A Kaposvári Rendőr- kapitányság járőre tetten érte a szorgos munkálkodókat, miközben az üzletből zsákmányolt több mint 127 ezer forintnyi árucikkel távozni akartak. Bemáth Katalin százados, a kaposvári kapitányság vizsgálati osztályának helyettes vezetője elmondta: a két férfi a tetőt bontotta ki, úgy hatoltak be az épületbe. Előállításuk után a rendőrség vizsgálati osztálya két nap alatt lefolytatta az eljárást, majd a két elkövetőt bíróság elé állították. 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélték őket. T. R. KAPOSVÁRI TŐZSDE KLUB Tőzsdei megbízások - 0TC részvények - kárpótlási jegy adásvétele - (szabott portfóliókezelés - Határidős ügyletek - Tőzsdei monitor s- Tőkeszámla vezetés - Díjtalan befektetési tanácsadás KERESKEDJEN NÁLUNK! Kaposvár^Kossuth^ajo^i^^^Trel^2/4io-o2^^i^lötnwiYava