Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-13 / 137. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 13., szombat Sport 9 Főszerepben a sportoló orvosok Műtét helyett triatlon Stílszerűen orvosi tanácskozással vette kezdetét a Vili. orvos triat- lon-világbajnokság tegnap este Nagyatádon. Nagyatád A konzílium azonban elmarad, mivel a doktor urak és hölgyek ma versenyre kelnek egymással: pontosan 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás vár rájuk. Nagyatád a somogyi triat- lonsport fellegvára; nem véletlenül esett tehát a választás a somogyi kisvárosra. Igaz, a szervezők kissé elszámították magukat, mert a viadalt a csóKülföldön a karatékák Késve is a Nyílt karate Európa Kupa versenyt rendeztek Szlovákiában. Pozsony A viadalon Zallel László edző vezetésével a balatonlellei Kötél Bernadett és a balatonszár- szói Kenyér Tímea is részt vett. Előbbi ezüst, utóbbi pedig bronzérmet szerzett az előkelő erőpróbán. nakázó-tó környékén szerették volna megrendezni, de a víz itt alkalmatlan arra, hogy ússzanak benne. így maradt a városi strand versenymedencéje, azaz az Ironmann-verse- nyek hagyományos helyszíne. Százhúsz orvos nevezett, közülük negyvenen érkeztek a határokon túlról; a legnépesebb delegáció Németországból és Svájcból érkezett. Ott lesz a rajtnál a tavalyi EB- győztes nagykanizsai dr. Cigány Róbert. A helybeliek több nagyatádi versenyzőnek, így a tavalyi EB bronzérmesének, ifjabb dr. Herr Gyulának, aztán dr. Gál Károlynak és dr. Orbán Csabának is szurkolhatnak. Nagy Jenő dobogón Sajnos az előzetes névsorolvasásnál nem voltak jelen a somogyiak, akik késve érkeztek a helyszínre. Ez azt jelentette, hogy a katában nem indulhattak. Kumitében a 16-17 éves korosztály 50 kilogrammos súlycsoportjában Kötél Bernadett (Balatonlelle SE) mindössze fél ponttal kapott kevesebbet az aranyérmesnél, Kenyér Tímea (Balatonszárszó SE) pedig a harmadik helyen zárt. Százak a szili sportnapon Szalai duplázott A közel 950 lelket számláló faluban mintegy 300-an mozogtak a sportnapon. A résztvevők között — a szponzorok jóvoltából —150 ezer forint értékű ajándékot osztottak szét. Somogyszil Eredmények: Asztalitenisz. Profi egyéni: 1. Márton János, 2. Lantos Ernő (mindkettő Renault Lantos Lengyeltóti), 2-3. Dani Róbert (Kaucsuk SE Kaposvár), 3. Lomniczi Attila (Kohézió). A vándorkupa győztese: Márton János. Amatőr egyéni: 1. Szalai Jenő (Kaucsuk SE), 2. Lomniczi Attila (Kohézió), 2-3. Jezemiczki László (Somogya- szaló), 3. Hemer Csaba (Zse- lickislak). A somogyszili vándorkupa győztese: Szalai Jenő. Párosok: 1. Szalai-Dani (Kaucsuk SE), 2. Márton-Lan- tos (Renault Lantos Lengyeltóti), 3. Ivusza-Rák (Renault Lantos Lengyeltóti-Kaucsuk SE). Kispályás labdarúgás. Nők: 1. Patalom, 2. Somogyszil, 3. Ráksi. A vándorkupát a Patalom csapata nyerte. A legjobb kapus Boldog Mária (Kazsok), a legjobb mezőny- játékos Smindt Krisztina (Patalom), a legjobb góllövő: Nagy Anita (Somogyszil) lett. Férfiak: 1. Somogyszil L, 2. Várong ISV, 3. Kazsok. A vándorkupát a Somogyszil együttese nyerte. A legjobb kapus: Ősz Nándor (Somogyszil), a legjobb mezőnyjátékos Bumc Sándor (Várong ISV), a legjobb góllövő: Salamon János (Somogyszil I.) lett. Az összesített pontverseny győztese a Somogyszil SE. ______________________AKI TIPPEL: CZONEV PÉTER_____________ E sélyeshez méltóan Ma újabb három, igencsak érdekesnek ígérkező találkozóval — elsőként a Spanyolország-Nigória ősz- szecsapással, majd a Koreai Köztársaság-Mexlkó és a Hollandia-Belgium mérkőzéssel — folytatódik Franciaországban a 16. labdarúgó-világbajnokság. A mai három találkozó esélyeiről Czonev Péter, a Rá- kóczi-Kaposcukor FC NB I „B” csoportos labdarúgó- csapatának házi gólkirálya mondta el véleményét. Spanyolország-Nigéria („D” csoport — MTV2 14.25 órától). — Két góllal nyernek a spanyolok. Lényegesen jobb csapat a spanyol, mint a nigériai; képzettebb, technikásabb játékosok alkotják az ibériai együttest. Koreai Köztársaság-Me- xikó („E” csoport — MTV1 17.25 órától). — Ez a rázós meccsek közé tartozik. Szerintem ha egy apró gólocskával is, de Mexikó nyer. Hollandia-Belgium („E” csoport — MTV2 20.55 órától). — Nem akármilyen derbinek ígérkezik a két szomszédos ország egymás elleni csatája. Nekem valami mégis azt súgja: nem lesz túl sok izgulni való, magabiztosan győz a holland csapat. Czonev Péter arra ugyan nem vállalkozott, hogy megjósolja az első három sorrendjét, azt azonban sikerült „kihúznunk” belőle, hogy melyik csapatok jutnak majd be a legjobb négy közé. A „négyek” tehát: Argentína, Brazília, Jugoszlávia és az egyik afrikai ország válogatottja. (Fenyő) Amatőr klub lesz a Rákóczi Vége az álomnak Kudarcba fulladt minden kísérlet, amely a Rákóczi KFC gazdasági társasággá alakulását célozta. Miután a határidő lejár, nincs lehetőség a további próbálkozásra. A Rákóczi KFC-nél megszületett a döntés: a kaposvári klub amatőr alapon folytatja működését. Kaposvár Már a tegnapi lapunkban megjelent véleményekből kirajzolódott, hogy a kaposvári klub tervezett átalakulása aligha valósítható meg. A városi önkormányzat támogatása mellett — szolidan számolva — további ötven millióra lett volna szükség az induláshoz. Ennek csak egy kis töredékére érkezett felajánlás csütörtökön délutánig, amikor az elnökségnek — a szoros terminus miatt — döntenie kellett. Nos nem volt ok vitára. Pénz híján az elnökség az amatőrizmus mellett tette le voksát. Úgy foglalt állást, hogy a távozni kívánóknak zöld utat enged és a maradókkal amatőr alapon igyekszik talpon maradni. Hogy mit jelent ez a valóságban, arról Stier István klub elnöktől kértünk információt. — A kaposvári Rákóczi Kaposcukor FC jog szerint a leendő egy (vagy három) csoportos NB I-ben indulhat az ősszel, s el is indul? — Igen, méghozzá csak amatőr alapon. Ez azt jelenti, hogy azok játszanak majd, akik maradnak. — És kik maradnak, kik távoznak? — Szabadon mehetnek a lejárt szerződésű játékosok, ám csak a vonatkozó szabályok szerint. Ha közülük bárki maradni szeretne, polgári állását önmagának kell megoldania. Akiknek viszont most a nyáron még nem jár le a szerződése, azokat igyekszünk annak lejártáig megtartani, ám ha közülük bárkiért fizetni tudó klub jelentkezik, nem zárkózunk el a tárgyalás elöl. Csapatunkat a saját utánpótlásunkból egészítjük ki. — Kik készülnek távozni? — Miután friss ez a döntés, bizonyára többen csak most néznek majd körül. Eddig Piri, Hóbei, Podpara és a fiatal Károlyi jelentette be távozási szándékát. Ez utóbbit a Rába ETO szemelte ki. Miovecznek és Kádárnak az utánpótlásnál edzői munkát ajánlunk föl — További elképzelések? — Igyekszünk azért olyan csapatot összehozni, hogy az osztályban megkapaszkodjunk. Az utánpótlásunk együtt marad, két csapatunk az NB I ifi bajnokságban szerepel továbbra is. Várhatóan megszűnik a kapcsolatunk Kaposmérő- vel, helyette a Kaposfüred- del kívánunk fúzióra lépni. Tehát a tartalékjaink a füredi NB III-as csapatban játszanának. Ehhez még közgyűlésünk hozzájárulása is kell. — Úgy tudjuk személyeket érintő ügyekben is határoztak? — Igen. Szilvási Józsefet az MLSZ elnökségének tagját, a SLASZ elnökét felkértük, legyen a klub társelnöke. Ő ezt elfogadta. Horváth Lajos edzőnek is feltettük a kérdést, hogy e megváltozott körülmények között vállalj a- e az edzői munkát. Ő is „igent” mondott. És még egy változás. Miután a cukorgyár 75 év után megvonta támogatását, nevünkből elmarad a „Kaposcukor” használata. A jövőben a klub Rákóczi FC néven szerepel. (Jutási) HÍREK Három cselgáncsérem Százhalombattán rendezték meg az országos diákolimpia cselgáncsdöntőt. A 10 évesek plusz 54 kg-os súlycsoportjában Palka Gergő (Kaposvár, Honvéd utcai Általános Iskola) a második helyen végzett. All évesek küzdelmeinek Szolnok adott otthont; itt a 41 kg-os súlycsoportban Kurucz Gábor (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola) bronzérmet szerzett, míg az 50 kilós Csuka Botond (Kaposvár, Honvéd utcai Általános Iskola) az ötödik lett. Illés bronzérme Remekül szerepelt Illés Anikó a Csehországban rendezett Európai Ohmpiai Reménységek versenyén. A kaposvári cselgán- csozó — aki az ősszel került Kaposvárról Újpestre — a 48 kg-os súlycsoportban két német, valamint egy-egy cseh és ciprusi versenyzőt legyőzve szerezte meg az előkelő harmadik helyet a 60 fős mezőnyben. Kovács Ferenc és Szilágyi Csaba tanítványa korábban kaposvári színekben nyert már magyar serdülő bajnokságot, diákolimpiát, és korábban ötödik helyezett volt az Európai Olimpiai Reménységek versenyén. Világbajnok vendég Az Avon Női Futóklub sajtótájékoztatóval egybekötött konferenciát rendez Kaposváron június 17-én, szerdán 17 órakor a Szent Imre utcában az Egészségügyi Főiskolán. A kaposvári konferencia vendége lesz Monspart Sarolta egykori tájfutó-világbajnokunk. Az egészséges életmódért folytatott harc egyik vezéralakja „Együtt könnyebb... Az egészséges életmód szerepe a nők életében” címmel tart előadást. Győzelemre vereség Két mérkőzést is játszott a napokban a Balatonföldvár SE OB III-as férfi teniszcsapata. A Balaton-parti együttes előbb a Pécsi VTC otthonában aratott kiütéses 9:0 arányú győzelmet, majd utána a fővárosban a Match Point TC SE vendége volt. A két veretlen csapat összecsapását hatalmas csatában 5:4-re nyerték a hazaiak úgy, hogy a vendég földváriaknak öt mérkőzéslabdája volt. Élen a Háromfa A barcsi körzeti labdarúgó-bajnokság rájátszásának eredményei: Háromfa-Bolhás 1-1, Gyéké- nyes-Porrog 2-2, Mike-Bak- háza 6-3, Kálmáncsa-Potony 3-3. Az élcsoport állása: 1. Háromfa 44 pont, 2. Gyékényes 41 pont, 3. Bolhás 40 pont, 4. Porrog 30 pont. Kasis csapatarany az OTP Bank Harkány Kupán Lehmann volt a legjobb Harminchárom egyesület, közel 500(!) úszója vett részt a kétnapos nemzetközi viadalon. A somogyi úszósportot a Kaposvári Sportiskola és a Siófoki Ezüstpart SE versenyzői képviselték, nagy sikerrel. Harkány A kaposváriak Földvári Péter és ifjabb Kovács László edzők irányításával szoros küzdelemben, csupán több első helyezésüknek köszönhetően megnyerték az igen rangos kupát. A csapatban a legeredményesebb versenyző — a két egyéni-, és két váltóaranyat szerző — Lehmann Kristóf volt, dicséretet érdemel Göldner Tamás és Pécsi Dániel is. A siófokiak közül Hegedűs Mariann (edzők: Király Johanna, Vargha Béla) több számban is dobogós volt. Eredmények: 1988-ban és később születettek, leányok. 50 m. mell: ...3. Hebbache Sabrina (Kasi). 50 m. gyors: ...6. Mletchenkov Zsanett (Kasi). 1986-87-ben születettek, leányok. 50 m. hát: ...5. Bek- ker Krisztina (Kasi), 6. Horváth Petra (Kasi). 50 m. gyors: ...2. Horváth Petra (Kasi), ...6. Bekker Krisztina (Kasi). Fiúk. 50 m. mell: ...2. Pécsi Dániel (Kasi). 50 m. gyors: 1. Pécsi Dániel (Kasi), ...3. Line Balázs (Kasi)., 1984-85-ben születettek, leányok. 100 m. gyors: ...5. Bakondi Anett (Kasi). 100 m. pillangó: ...2. Horváth Petra (Kasi), ...5. Bakondi Anett (Kasi). 4x50 m. gyors váltó: ...5. Kaposvári Sportiskola (Bakondi Anett, Ureczky Dóra, Kampf Anett, Horváth Petra). 4x50 m. vegyesváltó: ...4. Kasi (Horváth Petra, Ureczky Dóra, Bakondi Anett, Bekker Krisztina). 1982-83-ban születettek, fiúk. 100 m hát: 1. Lehmann Kristóf (Kasi). 200 m. vegyes: l. Lehmann Kristóf (Kasi), ...3. Peti Ákos (Kasi). 4x50 m. vegyesváltó: 1. Kaposvári Sportiskola (Peti Ákos, Lehmann Kristóf, Göldner Tamás, Merics András). 100 m. gyors: ...5. Lehmann Kristóf (Kasi). 100 m. mell: ...3. Lehmann Kristóf (Kasi). 100 m. pillangó: 1. Göldner Tamás (Kasi), ...5. Lehmann Kristóf (Kasi), 6. Peti Ákos (Kasi). 4x50 m. gyorsváltó: 1. Kasi (Göldner Tamás, Lehmann Kristóf, Merics András, Peti Ákos). Felnőttek, nők. 100 m. hát: ...5. Hegedűs Mariann (Siófoki Ezüstpart SE). 100 m. gyors: ...5. Hegedűs Mariann (Siófoki Ezüstpart SE). 200 m. vegyes: ...2. Hegedűs Mariann (Siófoki Ezüstpart SE). 4x50 m. vegyesváltó: ...6. Siófoki Ezüstpart SE. 200 m. gyors: ...3. Hegedűs Mariann (Siófoki Ezüstpart SE). 100 m. mell: ...3. Hegedűs Mariann (Siófoki Ezüstpart). Férfiak. 100 m gyors: ...3. Dombói Gábor (Kasi), ...6. Magyar Sándor (Kasi). 100 m hát: ...6. Budavári Zsolt (Kasi). 200 m. vegyes: ...3. Dombói Gábor (Kasi), ...6. Csendes Norbert (Kasi). 50 m. gyors: ...4. Budavári Zsolt (Kasi). 4x50 m. vegyesváltó: ...4. Kaposvári Sportiskola (Magyar Sándor, Dombói Gábor, Csendes Norbert, Budavári Zsolt). 200 m. gyors: ...4. Magyar Sándor, 5. Csendes Norbert, 6. Dombói Gábor (mindhárom Kasi). 100 m mell: ...5. Dombói Gábor (Kasi). 4x50 m. gyorsváltó: ...4. Kasi (Magyar Sándor, Dombói Gábor, Csendes Norbert, Budavári Zsolt).