Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-03 / 128. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. június 3., szerda HÍREK A jövő nyáron befejeződik az Európai Unió és Magyar- ország tárgyalásainak utolsó fordulója a közösségi jogsza­bályok és teljesítésük átvizs­gálásáról. A NATO történetében elő­ször fogad a Szövetséges Haderők Déli Parancsnok­sága (AFSOUTH) tiszteket közép-európai országokból. A Bulgáriából, Magyaror­szágról, Romániából, Szlová­kiából és Szlovéniából ér­kező hat tiszt az észak-atlanti szövetség déli parancsnoksá­gán, Nápolyban teljesít majd szolgálatot. Szerény kapcsolatokat tart fenn hazánk Indiával és Pakisztánnal gazdasági és ke­reskedelmi téren - közölte a Külügyminisztérium, vala­mint az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Miniszté­rium azzal kapcsolatban, hogy a napokban több ország is kereskedelmi és gazdasági szankciókat léptetett ér­vénybe a két ország kísérleti atomrobbantásai miatt. Meghívást kapott Tony Blair brit miniszterelnök Dub- linba, hogy beszédet mondjon az ír parlamentben. Blair - aki kitüntetésnek veszi a lehető­séget - várhatóan ősszel tesz eleget az invitálásnak. Folytatódtak a bányásztün­tetések Kijevben. Eközben az államfő és a miniszterelnök következetesen kiáll a szén­ipar állapotának javítása mel­lett. A kormány szerint egyes kitermelő vállalatok felelőt­len vezetése a hibás, amiért hanyagul, nem készpénzért értékesíti a szenet. Tartanak a bányásztüntetések a keleti Luganszkban és Dnyepropet- rovszkban is. A szláv kölcsönösség gon­dolatát kívánja erősíteni és népszerűsíteni az újabb pán­szláv kongresszus, amely kedd délelőtt nyílt meg Prá­gában. Míg Oroszország, Lengyelország, Szlovákia, Fehéroroszország és Szerbia fontos személyiségekkel képviselteti magát, addig a hivatalos cseh szervek elha­tárolták magukat a rendez­vénytől, és kifejtették: a résztvevők csak magánvéle­ményüknek adnak hangot. Nem értékeli át Peking a ki­lenc éve a Tienanmen téren lezajlott diáklázadást. Az Amnesty International em­beri jogi szervezete kedden a tüntetések óta bebörtönzöt- tek szabadon bocsátását kö­vetelte. Pozsony szerint hazánk tudatosan kerüli a tárgyilagosságot Szlovákia aktív erőmű-politikája A mohi atomerőmű szóvivője a pozsonyi Pravda ér­deklődésére megerősítette: nagy valószínűség sze­rint az erőmű első blokkjának fűtőelemeit ezen a héten aktiválják. A magyar Külügyminiszté­rium az elmúlt héten közle­ményben hozta Pozsony tu­domására, hogy Budapest reményei szerint csak a fel­merült problémák tisztázása, szükség esetén nemzetközi együttműködéssel történő elhárítása után kerül sor erre a műveletre. „A szlovák kül­ügyminisztérium megle­pődve értesült a mohi atom­erőművel kapcsolatos aggo­dalmakat tartalmazó magyar külügyi nyilatkozat kitételei­ről” - válaszolta kedden Mi­lan Tokár, a szlovák kül­ügyminisztérium szóvivője. Hangoztatta: Pozsony visz- szautasítja a magyar fél állás­pontját, és elvárja, hogy a magyar állam képviselői tényszerűen, a tekintélyes nemzetközi szakmai intéz­mények és a szakemberek vé­leménye alapján ítélje meg a mohi atomerőmű üzemelte­tésével kapcsolatos kérdése­ket. A szlovák külügyminisz­térium meggyőződése szerint a két ország viszonyát „za­varó momentumokat” köny- nyebben lehetne kiküszö­bölni akkor, ha a magyar fél nem terelné „céltudatosan politikai síkra” a kérdéseket, s inkább a „tárgyilagos érve­lést részesítené előnyben”. A Global 2000 és a Green­peace környezetvédő szerve­zet Thomas Klestil osztrák ál­lamfőhöz akar fordulni az erőmű üzembe helyezése el­leni harcukban. Svájc és a gyanús aranyak Újabb amerikai kormányjelentés készült arról, hogy Svájcot felelősség terheli, mert bankjai betétként elfogadták a náci Németország aranyletéteit. Tették ezt annak tudatában, hogy részben a megszállt or­szágokból kilopott kincsekről, részben a népirtás áldozataitól elrabolt és beolvasztott vagyon­tárgyakról van szó. Ezzel a jelentéssel együtt már két beszámoló is foglalkozik az úgynevezett náci arany ügyével. Az első főként Svájc második világháborús maga­tartását taglalta. A második konkrétan a pénzügyekről szól, kimutatva, hogy az al­pesi ország központi bankja mai árakon számítva több milliárd dollár értékű aranyat vett át megőrzésre. Meglehetősen élesen bí­rálta a svájci pénzintézet há­ború alatti tevékenységét a különböző nemzetiségű tör­ténészekből álló szakértői csoport, amely az amerikai kormányjelentést előkészí­tette: „A bank kormányzó tes­tületének már 1941-ben tu­domása volt arról, hogy zsi­dóktól és az üldözöttek más csoportjaitól a nácik elrabol­ták értékeiket.” Az amerikai elemzés a többi semleges ország tevé­kenységét is górcső alá vette. Megállapította, hogy a náci Németország javarészt a megszállt országok központi bankjaiból rabolt arannyal fi­zetett háborús beszerzéseiért Portugáliának, Spanyolor­szágnak, Svédországnak, Tö­rökországnak és Argentíná­nak. A jelentés szerint a néme­tek mai árakon számítva 2,6 milliárd dollár értékű aranyat használtak fel, hogy kifizes­sék a háború folytatásához szükséges hadiszállítmányo­kat a semleges országoknak. Az összeg háromnegyedét a svájci központi bank révén utalták át Németországból. Montenegro példa lehet a koszovói rendezéshez Demokratikus fordulat Kasza József, a Vajda­sági Magyar Szövetség elnöke levélben gratu­lált Milo Djukanovics montenegrói államfő­nek s az őt támogató „Éljünk jobban” pártko­alíciónak a választási győzelemhez. „Különleges figyelmet szentel­tünk a választások meneté­nek, mivel meggyőződésünk, hogy Jugoszlávia számára csak egy, az Ön által kijelölt út létezik, és ez az európai integ­ráció” - olvasható a levélben. Kasza József szerint fontos, hogy a választásokat a tisztes­ség jellemezte, s ez ismét be­bizonyította, hogy Milo Dju­kanovics - a VMSZ-hez hason­lóan - a valódi jugoszláviai demokrácia híve. Klaus Kinkel német kül­ügyminiszter bátorítónak,, Ju­goszlávia demokratizálását és az egész térség stabilizálását szolgáló lépésnek minősítette a montenegrói választások eredményét. Kinkel gratulált a montenegrói elnöknek és az általa vezetett politikai erőnek a győzelemhez, s Németor­szág részéről politikai és gaz­dasági támogatást ígért. A montenegrói választás kimenetele azt mutatja, hogy megfelelő politikai akarattal haladást lehet elérni a politikai viszályok megoldásában - hangsúlyozta a német kül­ügyminiszter, aki hasonló vál­tozást remél Koszovóban is. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Somogy Megyei Munkaügyi Központ Pályázatot hirdet közhasznú szervezetek szsámára a többszörösen hátrányos helyzetű munkanélküliek munkaerőpiaci esélyeinek javításának, munkábahelyezésük elősegítésének támogatására. Pályázni lehet: 1. A hátrányos helyzetű munkanélküliek mentor hálózatának kialakítására. 2. Munkábahelyezésüket elősegítő álláshely feltáró tevékenység támogatására. 3. A cigány kisebbséghez tartozó munkavállalók állásbörzéjének megszervezésére. Pályázhatnak: azon közhasznú szervezetek, amelyek tevékenysége az alapító okiratuk, illetőleg alapszabályuk szerint - elsősorban - a tartósan munkanélküliek, mgváltozott munkaképességű személyek, pályakezdő munkanélküliek foglalkoztatásának elősegítésére, a mun­kanélküliségük megelőzésére és ezen rétegek munkanélküliségből származó hátrányos következményeinek enyhítésére irányul, vala­mint megfelelnek a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény rendelkezéseinek. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A pályázat benyújtásának határideje: 1998 .június 30. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtását követő 60 napon belül. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó útmutató és pályázati adatlap a Somogy Megyei Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Programok Osztályán (Kaposvár, Főu. 37-39. telefon: 82/505-508,505-510) vagy a Somogy Megyei Közszolgáltató és Információs Központban Hajas Györgynétől (Megyeháza, Kaposvár, Csokonai u. 3., telefon: 82/529- 171) kérhető. Somogy Megyei Munkaügyi Központ 1998. július 1-től bérleti üzemeltetésre meghirdetjük a FÓRUM Glória üzletház (Kaposvár, Raktár u. 2.) presszóját, valamint az áruházban elkülöníthető értékesítőhelyet, elsősorban újság, könyv, képeslap árusítására. A bérlettel kapcsolatban az áruház vezetője a 82/ 500-560, valamint az üzletágvezető 500-512 telefonszámon ad felvilágosítást. „ Nyári akció a SOMOGYI HÍRLAP előfizetői részére! Június 1-től augusztus 31-ig 10% kedvezmény az apróhirdetések megjelentetésénél Az akciót igénybe veheti minden magánszemély, aki folyó hóra érvényes lapelőfizetési számlával rendelkezik. Az akció az alábbi hirdetésfajtákra vonatkozik: ingatlan, jármű, állást keres, egyéb, állat, albérlet. A hirdetését feladhatja a megye területén működő hirdetésfelvevő helyeink bármelyikén. Kérjük a hirdetés feladásakor vigye magával a SOMOGYI HÍRIjKP előfizetését igazoló számláját és a személyi igazolványát. EZT A LEHETŐSÉGET NE HAGYJA KI! A Zalaegerszegi Agroker Részvénytársaság a Zetor, SAME, MTZ, AGT erőgépek, a Deutz-Fahr kombájnok márkakereskedője. Az általunk kínált erőgépek kiváló minőségűek, kedvező árúak. Szenzációs akció, éljen a lehetőséggel! Az Agroker Részvénytársaság megvásárolja használt, de üzemképes, minden funkciójában működésképes MTZ, Zetor C., Rába erőgépét, E és CD tip. kombájnját amennyiben új Zetor, SAME, AGT traktorra ill. Deutz-Fahr kombájnra kívánja cserélni azokat. Kizárólag hazai gyártású, gyártmányú használt munkagépét újra cserélheti, ha működőképes, piacképes. Segítjük a vásárlása pénzügyi feltételeinek megteremtésében. Gyors kölcsön ügyintézés, kedvező pénzügyi lízing mindenki által elérhető feltételekkel, állami és kamattámogatás igénybevételi lehetőséggel. Keressen minket, ha kérdései vannak, azokra korrekt választ kap. 8901 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 83. tel.: 92/314-230 fax: 92/312-235 (81092) Soha vissza nem térő alkalom Twingo Air -MHó-öorrFr" (metálfénnyel, panoráma tetővel) 1 846 600 Ft Lagúna 2.0i 4 294 OOO Ft (metálfény, ABS, sportülés, távirányítós rádió, különleges szélvédő stb. ...) Megane Chic 1.4 -£-46rzotrrr 2 369 200 Ft (metálfény, szervokormány, központi zár stb. ...) Megane Classic Business 1.4-a-6ú9-znTTFt~ 2 569 200 Ft (metálfény, szervokormány, központi zár, ködlámpa stb. ...) Raktárkészlet erejéig! Renault Törekes Kaposvár, Iszák u. 46. Tel.: 82/319-400, 321-438 RENAULT ÍIMÉNT Vei? flN: Feszültség Izraelben. Miközben a közel-keleti békefolyamat legnagyobb akadálya az izraeli településpolitika, Kelet- Jeruzsálemben tegnap öt, engedély nélkül épült palesztin házat romboltak le a rendőrök. fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom