Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-11 / 135. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 11., csütörtök Somogyi tájak 7 Jelentkezett a szerződésközvetítő Nemrég Marton Béla, a kutas! szövetkezet el­nöke arról beszélt: a me­zőgazdasági üzem nem vásárolhat földet, köz­ben zsebszerződésekkel cserélnek gazdát a birto­kok, Belegben például a földhivatal munkatársá­nak közreműködésével. Beleg Horváth József, a nagyatádi földhivatal munkatársa úgy vélte, hogy írásunkban csakis róla lehetett szó, és szerinte az írás egyetlen sora sem felel meg a valóságnak. (Emlékez­tetőül: a szövetkezeti elnöke azt állította, hogy bizonyítani tudja állításait.) Horváth Jó­zsef egy adásvételi szerződést is mutatott: a vevők kaposvári lakosok voltak, tehát nem kül­földieket segített földhöz jutni. Mint mondta: öt másik papírt is tud mutatni. Az el­adóknál egyébként — szerinte — azért nem maradt egyetlen példány sem a szerződésből, mert ellenj egyeztetni kell va­lamelyik ügyvédnél, s egyéb­ként sincs rá szükségük, mert az eladóknak csak az a fontos, hogy pénzhez jussanak. — Ezek szerint mégis igaz, hogy közreműködött valaki a földhivataltól az adásvételek létrehozásában. — Én csak közvetítettem az aranykorona és nem a föld el­adásában. Megkérdezték, tu­dok-e eladó földet, mások meg hogy ismerek-e vevőt. Önzet­lenül, ellenszolgáltatás nélkül segítettem azokon, akik a kár­pótlásnál hozzájutottak vala­mennyi aranykoronához, de nekik pénzre volt szükségük. Segítettem azokon is, akik vá­sárolni akartak. Előfordult, hogy földhivatalos kollégák­nak. Magam is vásároltam, mert ehhez mindenkinek joga van. Az üyen írások pedig nem tesznek jót a hírnevem­nek, például választások ide­jén, mert több helyről is meg­kerestek, hogy induljak pol­gármester-jelöltként. N. J. Készül a Hősök könyve A két világháború 60 katona s polgári áldozatának nevét őrzi a Hősök könyve, amit az önkormányzat készíttet. Bolhás Még dolgoznak az adatok rendszerezésén. Az 1914-18- as háborúban elesett 27 egy­kori lakosról — mint Kővári Jenő polgármester elmondta — sokat nem tudnak szerezni. A II. háborúban 33 lakos halt meg. Róluk sok adatot rögzí­tenek: bevonulásuk idejét, a bevetés és halál helyét. A hoz­zátartozók, ismerősök sok újat közöltek. Már több mint 20 kérdőív telt be, s többen fény­képeket is küldtek az elhuny­takról. S még Hegedűs Imre, az 1956-ban Budapesten elesett forradalmár nevét is beleírják. Adósság és önkormányzat, elengedett tartozás Fejfájást okozó rendelet Horváth Béla polgármester kovács tibor A legtöbb polgármesteri hivatalban, így a görgete- glben is azon töprenge­nek, hogy kinek és mek­kora adóssága lehet a házépítés miatt. Mert a jó szándékú segítségéről megjelent ugyan a kor­mányrendelet, csak az adósságok ismeretlenek. Görgeteg — A csőd felé visznek ben­nünket az ilyen rendeletek­kel — summázta a vélemé­nyét Horváth Béla polgár- mester. S mindjárt hangot adott gyanújának is, hogy az önkormányzatokon keresz­tül a pénzintézeteket akar­ják ismét segíteni. Mint is­meretes, a szóban forgó kormányrendelet arról szól, hogy azokon a hátrányos helyzetű családokon kell se­gíteni, akik a kamatemelés miatt évek óta nem tudták kifizetni a lakásépítési vagy lakásvásárlási kölcsöneiket, illetve — megélhetési gond­jaik miatt — jelentős víz-, áram- vagy gáztartozást halmoztak föl. A rászorult­ság alapján akár a tartozás 70 százaléka is elengedhető. Az elengedett köztartozás nyolcvan százalékát a hát­rányos helyzetű települések esetében jóváírja az állam, de a fennmaradó húsz szá­zalékot az illetékes önkor­mányzatnak kell . állnia. Horváth Béla biztosra veszi, hogy ez az intézkedés sok önkormányzatot so­dor lehetetlen hely­zetbe. S arról még nem is beszéltünk, hogy a teljes összeget meg kell hiteleznie a falunak; s majd csak később kapják meg az állami támogatást. — A bajok ott kez­dődnek — jegyzi meg Kálmánná Putics Zsu­zsanna jegyző, hogy egyelőre azt sem tud­juk, kinek mekkora az adóssága. Az OTP ugyan küldött egy kimutatást, miszerint nyolc görgetegi ügyfe­lének nyolcszázezer forint hátraléka hal­mozódott fel, de nem tudjuk, hogy a ta­karékszövetkezetnél például mekkora az adósság és hogy ki­nek van valamilyen jelentős díjhátraléka. Ugyanakkor helyi rendeletet is kellene alkotni a támogatásról. Az OTP türelmi ideje a jövő hó­nap végén lejár, a rendelet alkotóinak viszont alaposan ismerniük kellene minden helyi problémát, mert csak annak a birtokában lehet megfelelő határozatot hozni. A görgetegiek szerint a fa­luban ellenérzéseket fog kel­teni az adósságrendezés. Mert mit szól az, aki a napi megélhetési gondjai ellenére is rendesen fizette a törlesz­tőrészleteket. S még kérdé­ses, hogy ha el is engedik az adósság hetven százalékát, azt a harminc százalék ma­radékot miből fizetik ki majd az adósok; azok, akik eddig semmit sem tudtak postára adni, mert évek óta nincsen munkahelyük. — Elárverezik a fejük fölül a házukat? — kérdezte a pol­gármester. A falu jegyzője azonban más miatt aggódik: — A település költségveté­sét jelentősen érintő rende­let akkor jelent meg, amikor már mindenkinek elfogadott költségvetése volt, és sehol sem tudtak számolni azzal, hogy a kiadásaik meg fog­nak változni. Ez pedig felbo­rítja a pénzügyi egyensúlyt, mindenhol. Nagy Jenő Döntenek az igazgatóról Társulás az oktatásért Iskolafenntartó társulást hozott létre Kutas, Beleg, Kisbajom és Szabás ön­kormányzata a kutasi is­kola irányítására. A tár­sulás elnökének Egyed György kutasi polgár- mestert választották. Kutas-Kisbajom A kutasi iskola munkájának irányítását, ahová a belegi, a kisbajomi és a szabási kisdiá­kok is járnak, korábban az is­kolairányító tanács végezte. Ebben a testületben minden településnek egyenrangú volt a szavazata, ami — most már mindenki bevallja — sokszor okozott zavarokat. A legki­sebb s legérdektelenebb fél is megvétózhatott bármilyen döntést. Az önkormányzatok ezért úgy döntöttek: az új tes­tületbe a polgármestereket delegálják, s a szavazat any- nyit ér, amennyivel az adott település hozzájárul az iskola működtetéséhez, de senki sem rendelkezhet a szavazati jog felénél többel. Ezentúl nem kell a négy képviselő-testületnek együt­tes ülést tartania, ha — mond­juk — igazgatót választanak. Az önkormányzatok állásfog­lalásának birtokában a pol­gármesterek tanácsa mondja ki a végső szót. így tesznek ma délután is, amikor dönte­niük kell arról, hogy ki legyen a kutasi iskola igazgatója. Úgy tudjuk, hogy csak egy pá­lyázó van: az iskolát eddig megbízottként vezető Mód János személyében. N. J. NOKIA 5110/SL KÄRTÄ:24 80( bruttó: 31 000 Ft LE HÉT''SZERETNI Újdonság a Westel 900-nál! Nokia 5110/SL’. Egyszerűen kezelhető, elegáns mobiltelefon, hosszú készenléti idővel. Egyetlen gombnyomásra cserélhető színes előlapok, hogy Ön mindig a megfelelő hangszínt használhassa. Mindez június 24-ig, vagy amíg a készlet tart. Új Westel 900 előfizetéssel, plusz előlappal, hihetetlenül kedvező áron, mindössze nettó 24 800 Ft**-ért (bruttó 31000 Ft-ért) máris az Öné. Legyen tulajdonosa egy kitűnő mobiltelefonnak és egyben előfizetője egy minőségi mobil szolgáltatónak. Már több, mint 435 OOO-en választották. AJÁNLATAINK' ALCATEL OneTouch Cluh/SL' KÄRTYÄ 15 200 Ft bruttó: 19 000 Ft "tU9 600 Ft bruttó: 62 000 Ft ... MIND LEHET SZERETNI! WESTEL 900 mintabolt: Balatonvilágos M7-es enyingi elágazás tel.: 06-88/480-644, 06-30/397-900 • Keravill: Kaposvár, Bethlen tér 1. tel.: 06-82/314-039, 06-30/414-065 • Ofotért: Siófok, Szabadság tér 4. tel.: 06-84/310-912, 06-30/423-670 • Kaposvár, Fő u. 8. tel.: 06-82/312-420, 06-30/423-660 • Szanyi Gábor: Siófok, Fő u. 174-176. tel.: 06-30/414-334 • Nyilas Ferenc: Nagyatád, Hird sétány 2. tel.: 06-30/414-102 • Polár Kft.: Kaposvár, Honvéd u. 8. tel.: 06-30/414-080 • Barcs, Köztársaság u. 29. tel.: 06-82/463-640 • ATI Consult Bt.: Marcali, Rákóczi u. 7. tel.: 06-30/476-609 • Fábián Dénes: Fonyód, Ady E. u. 33. tel.: 06-30/476-598 • Lát-Sat Kft.: Nagyatád, Piactér tel.: 06-30/595-901 • GSM Center: Siófok, Fő út 91. tel.: 06-30/299-413 INFORMÁCIÓ: 'Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használhatót 06-30/30 30 30 • 06-30/80 80 80 • WWW.WESTEL900.HIJ "Oj WESTEL 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom