Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-05 / 104. szám
SOMOGYI HÍRLAP 8 Tabi tükör 1998. május 5., kedd Több mint 350 milliós bevétel az áfésznál Szebbek az üzletek A tabi áfész 355,8 millió forint bevétett ért el tavaly. Ez 8,5 százalékkal több az előző évinél, s több a tervezettnél. Adózás előtti eredményük 4,3 millió forint. Szigorúak voltak a követelmények, s így értek el nyereséget. Bár minden tervük nem sikerült, megalapozták az eredményesebb gazdálkodást. Problémát csak az okoz: területükön csökkent a fizetőképes kereslet. — Bevételeink mintegy 93 százalékát adta a bolti kiskereskedelem — mondta Vendi József szövetkezeti elnök. — A bevétel 329,5 millió forint volt, s ez 8,2 százalékkal több a bázisévénél. Fő célként határoztuk meg egyebek között a forgalom, az árrés és a költségek összhangját, a szervezettebb marketingmunkát. Akciókat, bemutatókat tartottunk, s bevezettük az engedményt adó tagi kártyát. Üzleteink is szebbé váltak. A 10. számú ABC belső átalakításával és a parkolóra nyitásával kulturáltabb vásárlási körülményeket teremtettünk. A szövetkezet ezt az eredményt csökkenő létszámmal érte el. Most hetven dolgozója van, s tavaly tizenegymillió forintot fordítottak értéknövelő beruházásra is. A tagság azonban — főleg a tagkártyák drágulása miatt — 856-tal csökkent, így a tagok száma 1606. K. J. Hatvanmillió forintos pályázati igény fejlesztésre a HTR-nél Termékváltás 80 új dolgozóval Számítógép-vezérlésű automata kártyabeültetés fotó: kovács tibor Hatvanmillió forint visz- sza nem térítendő támogatásra nyújtott be célelőirányzati munkahelyteremtő pályázatot a Neutronics HTR kft vezetése. Ezt támogatta a Koppányvölgye Terület- fejlesztési Társulás is. A külföldi tulajdonú cég ismét jelentős foglalkoztatásbővítő fejlesztést valósít meg Tabon; igényli nyolcvan új dolgozó felvételét. A HTR kft termékeit közvetlenül vagy közvetve csaknem mind külföldre szállítják. Kiváló minősítésüket, illetve piaci megbízhatóságukat az ISO-9002 minőségbiztosításon alapuló gyártástechnológia garantálja. A társaság pályázatában szereplő tervezet több termék váltására, valamint a mini „Hi-fi 98”-ra vonatkozik. A mini-termékekből — a felfutást követően — napi több ezer darabot gyártanak majd. A technológiai beruházás — átalakítás, fejlesztés, beültető gépsorok — meghaladja a több százmillió forintot. A munkát még ebben a hónapban megkezdik, a befejezése pedig — próbaüzemeléssel együtt - már augusztusra várható. A termelés teljes felfuttatását szeptemberre tervezik. így a második félévben már kétszázezernél is több új terméket állítanak elő. Mindez szükségessé teszi, hogy a jelenlegi csaknem 900 fős létszámot augusztus végére további nyolcvannal növeljék. A társaság a jövő hónapban 35, júliusban 30, augusztusban pedig 15 munkást vesz föl Tab és Siófok vonzás- körzetéből. Kratek József Diáknapokra készülnek Május közepén tartják a Rudnayban a diáknapokat. A rendezvénysort 14- én este Frányó László igazgató nyitja meg a művelődési központban. A kulturális műsorban fellép az iskola színjátszóköre: Hans Sachsnak A mennyet járt diák című vásári komédiát adják elő, illetve a harmadikosok mutatnak be vidám jelenetet. Nyolctól az iskola udvarán felállított katonai sátorban lesz diszkó; a 97 végzős a tornateremben vesz részt „gulyáspartin” a pedagógusokkal, s éjfélkor lesz tábortűz is. Másnap délelőti rendezik meg a hagyományos diákvásárt, valamint a sza badságharc 150. évfordulója tiszteletére az osztályok ve télkedőit. A délután a sport: versenyeké; lesz tanár-diák mérkőzés, majd a hagyományos gépkarnevál zárja a programok sorát. így búcsúznak a várostól az utolsó évfolyamos tanulók. K. J. Nyeregben az iskolások Egyhetes lovastábort szerveznek a zsédenyi majorba, idén kétszer is a diákoknak. A kezdő és haladó csoportban csaknem 40 tanuló vesz részt. Egyre több tanuló érdeklődik a sport, a szabadidő hasznos eltöltése, a lovaglás iránt - mondta Nagy Károlyné, a Rudnay középiskola tanára. - Ezért szervezzük meg általános és középiskolásoknak ezt a nyári tábort. A kezdő csoportba főleg helyi és környékbeli általános iskolások jelentkeztek, a haladók között középiskolások is vannak. A gyerekeknek neves lovastréner oktatja majd az elméletet, és megtanulják a lovaglás technikáját. A táborozók egy hetet töltenek ott, a hegyfalui általános iskola épületében. Esélyesek a lovaglás alapjainak elsajátítására, a haladók pedig továbbfejlesztik tudásukat. Emellett kikapcsolódásra is van lehetőségük. A táborozók délelőttönként tanulják a lovaglást, három délután pedig Sárvár, Bükfürdő, Kőszeg nevezetességeivel ismerkednek. Sportnapot is tartanak: a helybeli diákokkal mérkőznek majd a különféle sportágakban. K. J. Egészségre nevelés, életet mentő vér Segítik a rászorulókat Évente 32 kiszállásos véradást szervezünk a siófoki és a kaposvári véradóállomás részére. A munkaképes korú lakosság csökkenése ellenére évi 340-360 liter vérrel segítjük embertársaink gyógyulását. Moós Károlyné, a vöröskereszt Tab térségi munkatársa mondta ezt. Működési területük Tab ,é$ a vonzás- körzetébe tartóz*) 24'település. Legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy a térségben tapasztalható változások következtében nehéz helyzetbe került embertársaiknak segítsenek. Elmondta azt is: minden helyi szervezet feladatait az ott élők igényeihez és lehetőségeihez igazítják. A szegénység enyhítését szolgálja a ruhasegély vagy az egyéb segítség. — Egészségnevelő és felvilágosító munkát főként az ifjúság és a nyugdíjasok körében végzünk — mondta. — Az iskolákban felmenő rendszerű vetélkedőket tartunk a csecsemőgondozásról, egészségnevelő és elsősegélynyújtó témakörökben. A közúti elsősegélynyújtó tanfolyam megszervezése és a vizsgáztatása is a feladataink közé tartozik. A tabi szervezet a múlt évben Bedegkéren megszervezte az elsősegélynyújtó családok képzését is. így a rászorultaknak addig is tudnak se- 'gíteni, amíg az orvos vagy a mentő megérkezik. K. J. Legkedvezőbb mobílpercdíjak 2 Partnerszámra 15% kedvezmény További információért hívja 06 80 450-450-es zöldszámot, http://www.westel.hu WESTEL IRODÁK: BALAT0NVILÁG0S, 8171 M7-ES ENYINGI ELÁGAZÁS. TEL: (06 88) 480-644, RÁDIÓTELEFON: (06 601 327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT BERNÁTH KÁROLY RÁDIÓTELEFON: (06 601327-933. KLENÓCZY-LISZKA KRISZTINA RÁDIÓTELEFON: 106 60) 368-222 WESTEL FORGALMAZÓK: BARCS, POLAR KFT, 7570 KÖZTÁRSASÁG U. 29., TEL: (06 82) 463-640, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 368-333 • FONYÓD. FÁBIÁN DÉNES, 8640 ADY E, U, 33., TEL: (06 85) 360-746, RÁDIÓTELEFON: 106 60) 392-450 • KAPOSVÁR, POLÁR KFT, 7400 HONVÉD U. 8„ TEL: 106 821 427-945. RÁDIÓTELEFON, (06 60) 361-711 • MARCALI, ATI CONSULT BT. (FÉNY-PONT), 8700 RÁKÓCZI F. ÚT 7 . TEL : (06 85) 311-301, RÁDIÓTELEFON: (06 601369-670 • NAGYATÁD. LÁT-SAT KFT, 7500 PIAC TÉR, TEL: 106 821 352-870, RÁDIÓTELEFON: [06 60] 372 042 ttmmiiin WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Az akció a készlet erejéig tart. A készülék akciós ára nettó 19.900 Ft (bruttó 24.900 ), melynek 50%-át 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiköltség mentesen, részletekben fizetheti. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. Partnerszám kedvezményünkkel az ön által kiválasztott 2 telefonszám hívásának díjából 1 hónapon át 15% kedvezményt adunk. A partnerszám csak belföldi szám lehet, az 50- és 90-es számokat, valamint a hangposta és a rövid hívószámokat kivéve. Most igazán 116111 kerül sokba Tényleg nem kerül sokba, ha májusban NOKIA 450-es mobiltelefont akar vásárolni a Westel 0660-nál. Elég, ha benéz bármelyik irodánkba, és kamatmentes részletre, már nettó 9.950 Ft (bruttó 12.500,-) befizetésével elviheti a készüléket! És ez még semmi, hiszen automatikusan élvezheti számos kedvezményünket is. Ha a részletekre is kíváncsi, hívja a 0680 450-450-et! Díjtalan rendszerbelépés 3 év garancia Egy cég átalakulásai Felszámolás alatt az SFK kft A név többször is változott. Az egykori Kapos- gép kft-t négy éve vette meg egy német-magyar társaság, s elsősorban testedző gépeket gyártottak. A kft 1995 óta SFK néven működött. A cég ellen tavaly februárban indult felszámolási eljárás. Ezt a Sándor és Társai Kft végzi, amely 199? márciusától az üzemet és a termelőeszközöket bérbe adta a Filep Endre által alapított SFR kft-nek. Sándor István felszámoló elmondta: a kft egyik hitelezője kezdeményezte az SFK kft-nek a felszámolását. S az a célja a hitelezőknek, a felszámolónak és a tulajdonosoknak, hogy a felszámolás és a dolgozók sorsa minél előbb rendeződjön. Időközben — mint már megírtuk — az SFR kft mind a 82 dolgozója munkaviszonyát is megszünteti, június 15-vel. Kaveczki János, az SFR kft műszaki igazgatója: — Valamennyiünkben nagy a bizonytalanság. Csak a közelmúltban tudtuk meg, hogy megszűnik a munkahelyünk. Abban bízom, hogy ez az üzem azért mégsem zár be véglegesen, és lesz olyan vállalkozó, aki majd szakmai és technológiai felkészültségünknek megfelelő profillal tovább működteti. Hucskó Bálintné a cég ügyintézője: — Sok tulajdonosváltást megéltem itt 1978 óta. Nem tudom, mi lesz velem. Vajon képesített könyvelőként el tudok-e helyezkedni? Föl sem tudom fogni, hogy esetleg munkanélküli leszek... Garas Jenő, a szerelőcsoport vezetője: — Több mint 21 éve dolgozom ezen a munkahelyen. Megdöbbentett a hír, hogy megszűnik itt a cég és Pécsre költözik. Tabon semmi esély arra, hogy szerelőként elhelyezkedjem. Krutek József AKCIÓ A TABI TÉGLAGYÁRBAN! Az érdeklődésre való tekintettel AKCIÓNKAT május 30-ig meghosszabbítjuk. '97-es Termékeinket továbbra is- B 30-as- Magasított Tel: 84/320-015 Ugyanitt tégla törmelék DÍJTALANUL kapható!! árakon vásárolhatják meg:- Kisméretű tömör- Kettősméretű Hirdetőink a TABI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefonszámon A TABI TÜKÖR legközelebb június 2-án jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP ban Megrendeléseit még előző nap is várjuk VIS International Hungary Kft. 8600 Siófok, Vak Bottyán u. 27. Tel./fax: 84/310-685, 312-213 E-mail: visint@mail.datanet.hu Professzionális Internet szolgáltatás a 84-es telefonkörzetben! Cégek részére kedvező bérelt vonalas és ISDN hozzáférés, magas színtű WWW tartalom szolgáltatás. Reklámozzon az Interneten! Aktuális információk és árlisták: www.siofok.com . Magánszemélyeknek Internet előfizetés a legkedvezőbb előfizetési és percdíjakkal! Hozzáférés már 1 500 Ft-tól!