Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-30 / 126. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Színes hétvége 1998. május 30., szombat ÚJ KÖNYVEK ROSALBA GRAGLIA Írország Mi adja Írország va­rázsát? A zöld sziget Európa utolsó szöglete, ahol még érin­tetlen a természet. A világ leg­szebb helyei könyvsorozat képei, szövegei a varázslat tit­kait kutatják. (Gabo 3990 Ft) CHRISTOPHER CREIGHTON M. Bormann Hitler titkára Több milliónyi sort írtak már Martin Bormann sorsáról. Hit­ler mindenható titkárának, aki egyúttal a náci párt kancelláriá­jának mindenható főnöke is volt, a háború végén nyo­ma veszett. (Kinizsi 1498 Ft) HANS-CHIUSTIAN HUF Szfinx 2. Nagy Sándort, a vi­lágbírót milyen becsvágy ker­gette új meg új csatákba? Vi- kingek-Zsenik dermesztő fagyban. Valóban nem Ko- lombusz fedezte fel Amerikát? II. Frigyes császár menny s pokol között; Lucrezia Borgia. Erről s még sok más érdekes történelmi személyről szól ez kötet. (OffincinaN. 1990 Ft) LESLI L. LAWRENCE Ahol a pajpaj jár Rejtélyes események történnek a Matu- pit vulkán közelében, Pápua Új-Guineában. Ismeretlen va­rázsló kígyót dob a hegy kráte­rébe; Natnat felügyelőnek nyoma vész, a rettegett erdei szellem, a pajpaj gyilkolni kezd. De felbukkan a lepkeva­dász, s kegyetlen fogócska kezdődik. Gesta 748 Ft) D. WAECHTER-J. STORK Varázslat szobanövényekkel Varázslat szobanövé­nyekkel Növénygazdagság; színek és formák, fortélyos ki­egészítők, szép tartóedények. Növényi pompa mindenütt. Növények és lakberendezési stílusokról, elrendezési ötle­tekről ír a 200 legszebb szo­banövénnyel. Virágpompa egész évben - sokféle alka­lomra. (Holló és Tsa 2680 Ft) A fenti könyvek 10 száza­lék engedménnyel kapha­tók a Fókusz könyvesbolt­ban: Kaposvár, Fő utca 13. Galamb iskolát teremtett A vadász hitvallása Galamb Gábor puskája még nem kerül a fogasra Nem lehet elkezdeni úgy egy lábodi vadásztörténetet, hogy a következő percek valame­lyikében ne bukkanna elő dr. Galamb Gábor neve. Legyen szó a budapesti vadászati vi­lágkiállítás jelképévé vált Au- loch-féle bika trófeájáról, a le­gendás vadász, Széchenyi Zsigmond somogyi útjairól vagy a vérebtenyésztésről, Ga­lamb óhatatlanul szereplővé válik. A minap a budai vár tö­vében levő otthonában Szé­chenyi Zsigmond özvegyével beszélgettem. A harmadik mondat táján a csodálatra méltó Mangi néni arról fagga­tott, hogy mi van a Galamb Gáborral... Olvasgatom Stu- dinka László Egy marék va­dászemlék című könyvét, s egyszer csak belém villan a felismerés: G. Gábor nem mást mint... Nem állítom én, hogy nincs olyan ember, aki ne ismerné nálánál jobban a dél-somogyi vadcsapákat, az évszázados tölgyeseket vagy a múltba vesző legendákat. Azt viszont nyugodtan mondha­tom: a lábodi erdő újkori his­tóriája valahol elválaszthatat­lanul összefonódik dr. Ga­lamb Gábor nevével. Ülünk a petesmalmi va­dászházban. Csak később ér­tem meg, miért kérte azt, hogy itt találkozzunk. A va­dász története itt kezdődött, sok-sok évvel ezelőtt. Akkor még nem állt a nagysalléri központ, a rinyatamási kas­télyban meg csupán a proto- kollvendégek fordulhattak meg. A minap fogott egy tiszta lapot, gyöngybetűkkel írta rá élete legfontosabb évszámait, s külön kis táskába tette ki­tüntetéseit. Leltárt készített. Mert a lábodi vadászati igaz­gató nyugdíjba megy. Azon töprengek, hogy hány papír­lapon férne el életútja, amely Kaposvárról a lábodi renge­tegbe vezetett. Galamb doktor élvezettel mesél, s van miről. „Minden emberben ott van a vadászösztön. A génekkel öröklődik. Van akiből egészen kisgyerek korában, van akinél egy vadászélmény hatására tör a felszínre. Belőlem kö- lyökkoromban kijött. Semmi más nem akartam lenni, mint hivatásos vadász. Azt mond­tam, ha nem fizetnek érte, ak­kor is az leszek... „A Tán­csicsban érettségizett Kapos­váron, ahol olyan kiváló taná­rai voltak, mint Marián Mik­lós, s Gödöllőn kapott diplo­mát, amivel nem elégedett meg, hát megírta doktori disz- szertációját. A nagytekintélyű szakíró, az egykori lábodi fő­vadász, Studinka László írta róla: „... már egyetemi diák korában is nálunk töltötte a gyakorlati idejét, azután pedig vadászgyakornokként dolgo­zott a vadgazdaságnál... Má­niája a szarvas, ért is hozzá, kitűnően bőg — egyszóval igen jó segítőtárs volt, annál is inkább, mert a területen na­gyon jól eligazodott. Gondo­lom, manapság egyre jobban eligazodik rajta, mert ő lett az utódom, ő vette át a stafétabo­tot tőlem.” Galamb doktor azt mondja, hogy az igazi tanító- mesterei az olyan idősebb va­dászok voltak, mint Studnika László vagy a Javorináról Ka- szóra hozott Andel István, Vogl Henrik vagy Pitonyák József. Andel Pista bácsi egy­szer felolvasott neki egy né­met versrészletet. Azóta eze­ket a sorokat tartja a hitvallá­sának: „Az legyen a vadász nemes törekvése, hogy a va­dat óvja, kímélje és védje, vadásszék, mint törvény és szokás kívánja, és teremt­ményeiben is a teremtőt lássa. ” Senki sem vitatja, hogy jó tanítvány volt, és azt sem, hogy a tanítvány iskolát alapí­tott. Azt tartják róla, hogy más körülmények között a szakma legnagyobb tekintélye lehetett volna belőle. Igazából nem ér­tem a felvetést, mert kell-e annál több, amikor azt mondhatja magáról valaki, hogy tanítványai ott vannak a magyar vadászat irányítói kö­zött, amikor nyugdíj előtt is jönnek hozzá a fiatalok, mert kíváncsiak a véleményére. Aki nem járatos vadászberkek­ben, annak semmit sem mond az, hogy a rominteni elvek alapján hozta létre a vadgaz­daságát, de talán a laikusnak is jelez valamit, hogy öt évvel ezelőtt ott lehetett Fokváros­ban, ahol a Lábod-Mavad Rt- nek átadták a vadászati Os- cart, az Edmond Blanc-díjat. Megkapott minden olyan ki­tüntetést, ami egy vadász mel­lét díszítheti. Büszke arra, hogy vitézzé avatták, s bevá­lasztották a Szent László Lo­vagrend tagjai közé. Vadá­szott Francz Jozef Strausszal, aki inkognitóban járt Lábo- don; együtt cserkészett az or­szág első embereivel, bár ez­zel soha nem kérkedett. A portrévázlathoz azonban ez is hozzátartozik. Mert bizonyí­téka annak, hogy mindig bíz­tak benne. Tegnap nagyon sokan jöt­tek el a rinyatamási vadász­házba, hogy koccintsanak az egészségére, s kívánjanak bé­kés nyugdíjas napokat. Ahogy én megismertem, tudom, hogy papír ide vagy oda, a puska akkor sem kerül a fo­gasra. Mondják, máris megál­lapodtak vele, mert szükség van a tapasztalataira, amelye­ket csaknem négy évtized alatt gyűjtött a lábodi erdő­ben. „Tizennyolc éves korom­tól itt éltem az életemet, Lá- bod elválaszthatatlan része annak.” Nagy Jenő Félszáz rendőr keresi a somogyvári cigányfiút Helikopterrel az eltűnt nyomában A keresők a polgármesteri hivatal előtt tartottak megbeszélést fotó: lang — Tősgyökeres helybéli va­gyok, de még képről sem em­lékszem a fiúra — mondta Frank Sándor, Somogyvár polgármestere. — Rajtam kívül sokan vannak így ezzel a falu­ból. Az egyik ismerősöm pél­dául száz méterre lakik a Ko­lompár család házától még­sem látta még a 29 éves Vil­most. A fiú valóban nagyon ritkán mozdult ki otthonról. Akkor is többnyire a szomszédos vásár­tér mögé ment tüzelőnek valót gyűjteni. Vasárnap is csak ke­vesen találkoztak vele, pedig imbolygó mozgása, hajlott lá­bai, görnyedt testtartása miatt jellegzetes figurája volt a kör­nyéknek. A polgármester elmondása szerint ma már minden ötödik somogyvári cigány. A szávicai romák a falu megbecsült pol­gárai, az ő elődeik az egykori Széchenyi-birtokon voltak uradalmi cselédek. A Kolom­pár dinasztia szintén helybéli­nek számít, ám az ötvenes években sokan közülük Öreg­lakra költöztek, majd a nyolc­vanas évek elején kerültek vissza a faluba. — A Kolompár családdal nem sok dolga akadt az ön- kormányzatnak — tette hozzá a polgármester. — A sok test­vér közül egyedül Viktor hú­gának folyósítanak gyermek- védelmi segélyt, a család sem szociális támogatást, sem más anyagi segítséget nem kért még. A fiúk közül többen közmunkásként dolgoztak az önkormányzat brigádjában, ám kiterjedt családi életükbe csak kevés idegen tekinthetett be. A rendőrök szerint minden­esetre furcsa, hogy a család nem aktivizálta magát a kere­sésben. Pedig aggódniuk kel­lett volna a három éves gyer­mek szellemi színvonalán élő Vilmosért. Ugyanakkor a fiú ápolása biztos jövedelmet is jelentett a családnak, hiszen a szülők fogyatékos gyermekük után havonta 37 ezer forintot vehettek fel. A fiatalember a tanúk sze­rint az utóbbi napokban több­ször fenyegetett azzal, hogy elszökik otthonról. Ezt még­sem vették komolyan, hiszen korábban még soha sem hagyta el a utcát és közvetlen lakókörnyezetét. Vasárnap délután aztán felszedelőzkö- dött és amikor senki sem fi­gyelt rá, elindult az ismeret­lenbe. Egy fonnyadt krumpli­val teli zsákot vonszolt maga után, utoljára a falu legtávo­labbi végében, a Bartók utcá­ban látták. Hozzátartozói va­sárnap kezdték keresni, eltű­nését hétfőn jelentették a rendőröknek. A fonyódi kapi­tányság nyomozói azóta járják a környéket, ám eddig még a legkisebb nyomra sem buk­kantak. — Mintha Kolompár Vilmost a föld nyelte volna el. A kutak­ból kiszívattuk a vizet, meg­vizsgáltuk a közeli dögkutat. Olyan helybéliek segítettek bennünket, akik úgy ismerik a környéket mind a tenyerüket. Mindez azonban hiába — kommentálta az egész napos kereső akció végeredményét Horváth József, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitány­ság közrendvédelmi osztály- vezetője. — A munka azon­ban tovább folytatódik, egé­szen addig, míg meg nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa Kolompár Vilmosnak. Gyalog jártak Máriagyűdre Pünkösdi zarándokok A pünkösdhöz is több hagyomány kapcsolódott a la- kócsai horvátoknál. Régi, különös szokásuk volt, hogy ilyenkor mindig gyalog mentek Máriagyűdre. Lakocsa — Pünkösd hajnalán indul­tunk, a plébános vezetésével, mintegy ötvenen Gyűdre — mesélte Romolicz Andrásné lakócsai nyugdíjas. — Népvi­seletbe: biklába és rukávába öltöztünk; menet közben imádkoztunk s énekeltünk. Félúton, Vajszlón pihen­tünk. Pünkösd másnapját is a búcsújáró helyen töltöttük. A végén végigmentünk a stá­ciókon. Az itthon kapott pengőért ajándékokat vet­tünk: ki olvasót, ki pedig mézeskalácsot a gyerekek­nek. A környékbeliek lovas szekéren érkeztek. Mi, lakó- csaiak azonban régi fogada­lomból mindig gyalog jártuk végig az utat. Több mint száz kilométert tettek meg így. Egyik alka­lommal idős plébános kísérte őket, s bizony, nem bírta a hosszú utat; a férfiak vitték tovább. Hazafelé jövet, Lakó- csa előtt a helybéliek körme­nete fogadta a gyűdi zarándo­kokat, zászlókkal, kereszttel. Onnan mentek a templomba. — Ma már autóval vagy busszal, de azért elmegyünk Máriagyűdre. Az ünnepet is mindig megtartottuk; ilyen­kor nem dolgoztunk, nem le­hetett mulatozással sem meg­rontani a napot. Rá két hét­re, az Antal-napi búcsún már kedvünkre táncolhattunk. A másik esemény, amely május utolsó napjához fűző­dött: a májusfa kitáncolása. A legény állította föl, s nagy­sága is utalt arra, milyen ér­zülettel van a lány iránt. A fát színes szalagokkal, boros­üveggel és horvát szőttessel díszítették. Énekszóval, tánc­cal döntötték ki május végén a fát, s ezután megvendégel­ték a fiatalokat. (Gamos) FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! Június 16-án (kedden) autós mellékletet jelentetünk meg lapunkban. Összeál I ításunkban közlekedéssel, autókkal kapcsolatos írások mellett helyet biztosítunk a témához illő hirdetéseknek is. Óriási kedvezmény! Ez alkalommal Ön a szerencsés, ha e témában szeretne hirdetést megjelentetni, hiszen egy hirdetés áráért kettőt kap. További információ a SOMOGYI HÍRLAP 06-80/200-433 ingyenes számán (80993)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom