Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. május 28., csütörtök Az albánok nemzetiségi tisztogatással vádolják a szerbeket Erőfeszítések Koszovóban Ausztria mindent megtesz a helyzet békés megoldásáért - jelentette ki Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár, külügyminiszter tegnap az Ibrahim Rugovával, a koszovói albánok vezetőjével folytatott megbeszélés után. BÉCS A koszovói albánok azt várják Ausztriától, hogy az Európai Unió soros elnökeként az év második felében közreműködik a konfliktus békés megoldásában - mondta Ibrahim Rugóvá. Az osztrák külügyminiszter erre ígéretet tett, s egyúttal bejelentette: a jövő héten Belgrádba utazik, hogy Koszovóról tárgyaljon, később pedig „első európai uniós külügyminiszterként” a koszovói fővárosba is ellátogat. Az ENSZ leszerelési ügyekkel megbízott főtitkárhelyettese a jövő hét közepén Albániába utazik, hogy intézkedéscsomagot készítsen elő a Koszovóba irányuló fegyver- csempészet leállításáról, és több ezer albán polgári személy lefegyverzéséről. A NATO brüsszeli nagyköveti tanácsa intézkedéscsomagot fogadott el, amely - kimondatlanul - tartalmazza a katonai beavatkozás lehetőségét is. A balkáni térség helyzete áll a középpontban a NATO külügyminisztereinek csütörtöki és pénteki luxemburgi találkozóján. A napirendi pontok közül kiemelkedik a boszniai nemzetközi jelenlét műveleti terveinek végérvényes jóváhagyása és a koszovói válsággal kapcsolatos tervek megvizsgálása. A szervezet katonai tervezői számos tervváltozatot dolgoztak már ki a válság leküzdése érdekében. Ezek az Albániával és Macedóniával folytatott partneri program keretében lehetséges akcióktól a nyílt beavatkozásig terjednek. Több tucat albán halt meg Koszovóban a hét eleje óta a szerb biztonsági erők büntető- ' akcióiban - állítják a koszovói albánok, mert a szerbek tisztogató akciókat hajtanak végre. Belgrád cáfolja a vádakat. „Miénk az egész világ.” Vagy legalábbis Európa - mutatja Gediminas Vagnorius litván miniszterelnök. A balti államfő, aki országa pavilonja előtt a portugál fővárosra és Vilniusra mutat, a lisszaboni világkiállításon vesz részt. FOTÓ: FEB/REUTERS Meciar Moszkvában A szlovák kormány késő estébe nyúló keddi tanácskozásán részletesen megvitatta a mohi atomerőműről kialakult szlovák-osztrák nézet- eltérés összefüggéseit, s jegyzékben közölte a bécsi kormánnyal: határozottan visszautasítja az erőmű biztonságával kapcsolatos megalapozatlan vádaskodásokat. Pozsony-Budapest „Nincs halasztó hatállyal a mohi erőmű fűtőelemeinek aktiválására az az ajánlat, hogy Szlovákia kész új szakértői tárgyalásokat folytatni az erőműről” - jelentette ki a pozsonyi külügyminisztérium szóvivője, Milan Tokár. Orosz partnere, Szergej Kirijenko meghívására Moszkvába utazott Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök, aki egy nappal korábban azzal az ürüggyel nem volt hajlandó Kiima osztrák kancellárral telefonon beszélni, hogy kórházban van. A Külügyminisztérium - tegnapi közleménye szerint - bízik abban, hogy a mohi atomerőmű üzembe helyezésére csak a problémák tisztázása, nemzetközi együttműködéssel történő elhárítása után kerül sor. A magyar kormány a jószomszédi kapcsolatokra törekedve elvárja, hogy a szlovák kormány figyelembe vegye az országok és az Európa Parlament aggodalmait. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. (D 06-90-330 473 Cimiink: AS-B Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc Tovább tart az árak zuhanása Mind nagyobb zavarban vannak az olajtermelő országok Tíz éve nem volt ilyen alacsony az olaj világpiaci ára, mint most. Egy hordó (159 liter) olaj kevesebb mint tizenhárom dollárba kerül, s a szakértők szerint az ár egész évben nem haladja meg a tizenötöt, noha a kitűzött cél huszonegy dollár volna. SZAUD-ARÁBIA Az OPEC, az olajtermelő országok szervezetének tagállamai kapacitásuk kilencven százalékát használják ki, miközben a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokból ömlik az olaj. A túlkínálat fő oka az enyhe tél (így az északi féltekén kevesebb fűtőanyagra volt igény). Az OPEC államaiban az összbevételek legalább hetvenöt százaléka származik a kitermelésből, ezért a kutak hozamát nem kívánják korlátozni, holott ez így is sokba kerül nekik: tavalyi 165 milliárd dolláros összbevételük idén aligha lesz több 110-120 milliárdnál. Miután a termelési kvótákat nem tartják meg, a kartell bomlik. így még kevésbé lesz alkalmas arra, hogy diktálja az árakat, mint azt hajdan, a hetvenes évek olajválságai idején tette. A világ legnagyobb ismert olajtartalékaival rendelkező szaúdiak módosítást javasolnak az OPEC- ben. Százalékos kvótákat akarnak a készletek alapján - Szaúd-Arábia például a teljes mennyiség egyhar- madát adná. Ez a többiek számára aligha fogadható el. Ahhoz, hogy az OPEC, amely a világ olajtartalékainak több mint háromnegyedét tartja kézben, ismét megszabhassa az árakat, sokkal nagyobb fegyelemre lenne szükség. Valamint arra, hogy felkészüljön a termelés nagyarányú növelésére. Vannak becslések, amelyek szerint az új évezred első éveiben ismét az OPEC-tagállamoktól származik a világtermelés fele. Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. május 26-án K&H OTP Bank ABN Ambro Hoare Govett Rt. Kincstár papír lejárat dátuma felhalm. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) K17 98.08.26. 0,00 95,34 95,61 16,40 95,43 96,01 16,50 95,38 96,08 16,20 K18 98.09.09. 0,00 94,64 96,03 16,50 94,77 95,43 16,50 94,72 95,50 16,23 K19 98.09.23. 0,00 93,98 95,43 16,50 94,12 94,85 16,50 93,98 94,85 16,50 94,06 94,93 16,26 K20 98.10.07. 0,00 93,32 94,85 16,50 93,48 94,29 16,50 93,42 94,36 16,29 K21 98.10.21. 0,00 92,67 94,29 16,50 92,85 93,73 16,50 92,67 93,73 16,50 92,78 93,79 16,33 K22 98.11.04. 0,00 92,03 93,73 16,50 92,22 93,18 16,50 92,15 93,23 16,36 K23 98.11.18. 0,00 91,41 93,18 16,50 91,61 92,63 16,50 91,53 92,68 16,39 K24 98.12.02. 0,00 90,70 92,63 16,70 91,00 92,09 16,50 90.93 92,13 16,40 K25 98.12.16. 0,00 90,08 92,00 16,70 90,40 91,58 16,50 90.35 91,60 16,41 K26 98.12.30. 0,00 89,47 91,46 16,70 89,81 91,03 16,50 89.78 91,07 16,42 KI 99.01.13. 0,00 88,87 90,93 16,70 89,22 90,51 16,50 88,97 90,51 16,50 89,22 90,54 16,43 K2 99.01.27. 0,00 88,23 90,40 16.80 88,65 89,99 16,50 99.38 89.99 16.50 88,67 90,03 16,43 K3 99.02.10. 0,00 87,64 89,83 16.80 88,08 89,48 16,50 88.13 89,52 16,44 K4 99.02.24. 0,00 97,06 89,31 16.80 87,52 88,98 16,50 87,60 89,01 16,45 K5 99.03.10. 0,00 96.49 88,80 16.80 87.09 88,51 16,46 K6 99.03.24. 0,00 85,92 88,30 16.80 86.58 88,01 16,47 K7 99.04.07. 0,00 85.37 87,80 16.80 85,87 87,50 16,50 86.07 87,52 16,47 K8 99.04.21. 0.00 84.75 87,30 16.90 85,34 87,02 16,50 85.58 87,03 16,48 K9 99.05.05. 0,00 84,14 86,75 17.00 84,81 86,54 16,50 85,10 86,55 16,49 K10 99.05.19. 0,00 83,60 86,19 17.00 84,62 86,07 16,50 1998/J 98.07.25. 7,79 100,62 100,96 16,20 100,56 100,91 16,50 100,39 100,91 16,50 100,40 1998/K 98.10.03. 3,12 100,91 101,61 16,20 100,81 101,51 16,50 100,64 101,69 16,00 100,92 101,94 15,29 1999/B 99.01.05. 7,57 100,00 102,00 100,00 102,00 100,20 102,20 1999/C 99.05.06. 1,26 104,61 106,24 16.20 104,61 106,24 16,20 104,51 106.16 16,20 105,02 106,76 15,49 1999/D 99.10.24. 1,84 104,24 106,58 16,20 104,24 106,58 16,20 104,46 106,82 16,00 105,38 107,77 15,21 1999/E 99.01.12. 7,16 100,78 101,93 16,20 100,78 101,93 16,20 100,89 102,05 16,00 100,88 102,38 15,43 1999/F 99.04.12. 1,99 99,04 100,53 16,20 97,58 98,43 16,20 99,19 100,69 16,00 98,88 100,51 16,23 1999/G 99.07.24. 5,52 98,97 100,86 16,20 98,97 100,86 16,20 99.16 101,06 16,00 98,88 100,77 16,29 1999/H 99.10.24. 1,45 98,92 101,18 16,10 98,81 101,07 16,20 98,03 101,30 16,00 99,02 101,28 16,01 2000/D 00.02.12. 5,22 102,09 104,86 15,70 101,89 104,64 15,85 101,96 104,72 15,80 103,05 105,85 15,00 2000/E 00.05.12. 0,61 98,36 101,38 15,70 98,44 101,46 15,65 98,51 101,54 15,60 98,93 101,98 15,32 2000/F 00.08.24. 3,99 98,28 101,68 15,60 98,78 102,20 15,30 98,12 101,50 15,70 98,20 101,36 15,78 2000/G 00.11.24. 0,09 98,48 102,20 15,45 98,94 102,68 15,20 98,40 101.16 16.00 98,19 101,63 15,75 2000/H 00.01.12. 6,01 98,53 101,10 15,75 98,34 100,90 15,90 98,46 101,03 15,80 98,14 100,69 16,06 2000/1 00.04.12. 2,37 98,10 101,00 15,88 2001 /C 01.12.12. 6,78 97,77 101,49 14.95 96,43 101,33 15,00 96.46 100.10 15.50 96,53 100,18 15,47 2001/D 01.02.12. 5,44 99,16 103,20 15,00 98,42 101,69 15,73 2001 /E 01.05.12. 1,70 98,39 101,62 15.30 97,33 101,71 15,30 97,52 100,74 15,70 2002/F 02.06.24. 5,87 94,47 98,51 15.00 93,17 98,51 15,00 93.17 97.13 15.50 93,82 97,81 15,25 2002/G 02.12.12. 5,29 95,05 99,47 14.65 92,94 98,71 14,90 94.06 98.41 15.00 93,89 98,24 15,06 2003/F 03.09.24. 13,88 99,00 101,00 99.30 101.30 99,80 101,80 2003/H 03.03.12. 3,57 99,00 101,10 99,00 101,00 2004/F 04.03.12. 4,25 99,00 101,00 99.30 101.30 99,80 101,80 2004/G 04.03.24. 3,47 99,30 101,30 99.40 101.40 99,30 101,30 2005/C 05.08.11. 18,15 102,00 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. Í(K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. HÍRHÁTTÉR Ismét intő orosz szó Újabb árnyék vetült az Észak-atlanti Szerződés Szervezete külügyminisztereinek ma kezdődő luxemburgi tanácskozásának előestéjén a NATO bővítésének szépen haladó folyamatára. Most ugyanis, amikor - először a felvételre váró három ország diplomáciai vezetőinek, köztük Kovács Lászlónak a részvételével - főként az Európa békéjét robbanásveszéllyel fenyegető koszovói helyzet megoldása és a békefenntartók délszláv missziójának meghosszabbítása volna a feladat, könnyen előfordulhat, hogy a politikusoknak jóval több munkát ad Moszkva, mint Belgrád. Az orosz főváros katonai köreiből újabb figyelmeztető hangokat hallani: Oroszország rákényszerülhet északnyugati hadműveleti-hadászati erőinek megerősítésére, ha volt szovjet köztársaságok is NATO-tagjelöltek lesznek - figyelmeztetett Leonyid Ivasov vezérezredes, az orosz védelmi minisztérium nemzetközi katonai együttműködési főosztályának vezetője. Az orosz tábornok nem zárta ki, hogy az események ilyen alakulása nyomáp Moszkva a harcászati atomfegyverek csökkentésében vállalt kötelezettségeit is felülvizsgálhatja. - Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az orosz ellenlépések nagyon változatosak lehetnek, de Oroszország biztonságát mindenképpen szavatolni fogják - hangsúlyozta Ivasov, egyértelműen a balti köztársaságok NATO- törekvéseire utalva. Pedig mind a NATO, mind az újonnan bekerülők egységes és egyértelmű célja a bővítés folytatása. Egyeztetések a békéről Washingtoni meghívó Arafatnak Ehud Óimért, Jeruzsálem főpolgármestere kedden elrendelte, hogy romboljanak le egy félig elkészült kelet-jeruzsá- lemi zsidó kolóniát. Jeruzsálem A békefolyamat újraindításának egyik feltétele az, hogy az izraeli kormány hagyjon fel a palesztin területeken folytatott erőszakos betelepítési politikájával. Az izraeli rádió értesülése szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hét elején titokban tárgyalt Ahmed Köreivel, a palesztin törvényhozó tanács elnökével a rendezés további feltételeiről: az izraeli hadsereg ciszjordániai kivonulásáról és a terület 13 százalékának átadásáról. Benjamin Netanjahu kínai látogatása után, pénteken hívja össze az izraeli kormányt, hogy még egyszer megvitassa az izraeli hadsereg ciszjordániai átcsoportosításának tervét. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden visszataszítónak és felháborítónak minősítette Newt Gingrichnek, a képviselőház republikánus elnökének azt a megjegyzését, amely szerint Madeleine Albright a palesztinok szekértolója. James Rubin leszögezte, hogy a külügyminiszter kizárólag Bili Clinton elnök utasításait követi tevékenységében, és az amerikai nép érdekeit tartja szem előtt. Hadjárat a dohány ellen Az Európai Unió parlamentje úgy döntött, hogy teljesen betiltja a dohányáruk reklámozását a tagországokban. Brüsszel Tilos a cigaretta és egyéb dohánytermékek hirdetése az uniós országokban. Ez alól az egyetlen kivételt a Forma-1 versenyek jelentik, de csak a következő nyolc évre. Az unió brüsszeli parlamentjében főként a német szociáldemokrata képviselők szavaztak a tilalom ellen, amely jogilag vitatható s a gyakorlatban nehezen hajtható végre. A bonni gazdasági minisztérium is a tilalom ellen foglalt állást, mert egyedül Németországban 23 ezer munkahely elvesztésétől kell tartani. A Lapkiadók Szövetsége is tiltakozott és óvott, nehogy a reklámtilalmat kiterjesszék a szeszes italokra és a gépkocsikra is. Egy német konzervatív képviselő talán a legtanulságosabb mozzanatra hívta fel a figyelmet: Brüsszel évi kétmilliárd márkával támogatja tagállamaiban a dohánytermesztést - nagyobb arányban, mint bármely egyéb mezőgazdasági terméket. FEB