Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-15 / 113. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 15., péntek Somogyi tájak 7 Hírek Készül a Cantemus a fesztiválra Azóta, hogy elnyerték a fesztiválkórus minősítést, több helyen szerepelt nagy sikerrel a csurgói Cantemus női kar. Most ismét jelentős megmérettetés előtt áll: Sárváron a pedagóguskórusok országos fesztiválján vesznek részt. Már a zeneakadémián tartott jubileumon is ott voltak a csurgóiak. A vasi városba az idén nyolc hazai és egy szlovén énekkart hívtak meg. Berzence kétmilliós virágai Virágokat ültetnek, fásítanak a településen és folyamatosan fölszámolják az illegális szeméttelepeket Berzencén a falu körül. 15 közhasznú munkást és 20 jövedelempótlóst alkalmazva területrendező brigádot foglalkoztat a falu önkormányzata. Saját készítésű óriás virágállványokat is kiraknak a közterületekre. Összesen kétmillió forintot költenek az idén fásításra és virágültetésre Berzencén. A virágos faluközponthoz fölzárkóztatják a település többi részét is. Büntetnek a gólal átkelőn Kétmillió forint értékű szabálysértést derített föl a múlt évben a gólai határátkelőben dolgozó vámhivatal. A vámszabályok megsértésével főleg nyers húst, fenyőcsemetét, bőrkabátot, aranyat és gépkocsit akartak az utazók átmenteni a határon. A gólai ugyan nem tartozik a „veszélyeztetett” átkelők közé, azonban vannak információik arról, hogy őket sem kerüli el a fegyver- és a kábítószer-kereskedelem. Eddig azonban nem sikerült efféle árukra rábukkanni. Mlljeti nemzeti park — fotókon A horvátországi Miijeti nemzeti parkot bemutató fotókiállítás nyílt meg tegnap a barcsi Dráva múzeumban. A Duna-Dráva nemzeti park testvérkapcsolatot alakított ki velük, s ennek eredményeként került előbb Pécsre, most pedig Barcsra a kiállítás. A tárlat ahhoz a Dráva-konferenciához is kapcsolódik, amelyet ebben a hónapban rendeznek meg Barcson. Növendékhangverseny a zeneiskolában A helyi Vikár Béla zeneiskola növendékei adtak tegnap nagy sikerű hangversenyt Barcson. A koncerten felléptek a szentlőrinci zeneiskola zongoristái is. Ma a barcsi zeneiskolások Horvátországban lépnek fel: Verőcén, a dél-somogyi város testvértelepülésén adnak koncertet. Bélavár szolgálati lakást újít 63 millió forintból gazdálkodik az idén a félezer lakosú Bélavár. Ez a pénz önmagában nem lenne elegendő az ez évre tervezett fejlesztésekre, azonban ha szükség lesz rá, eladják a Dédász-rész- vényeiket is. Ennek az árából szeretnék az óvodába és a szolgálati lakásba bevezetni a gázt. Emellett két utcán is esedékes a járdafelújítás, és a közvilágításra is szép össze-, get kell költeniük. Erdélybe készül az asszonykórus A somogytarnócai asszonykórus Barcs testvérvárosába, Székelyudvarhelyre kapott meghívást, de fellépnek több más, erdélyi településen is. Segesváron is énekelnek majd, ezért megzenésített Petőfi-versek elöadásásra is felkészültek a tarnócai asszonyok, s természetesen egy Dráva menti népdalcsokor sem hiányozhat a műsorból. fotó: nagy Minőségre garancia: a feleség keveri Versenyben új ízekkel Tizennyolc féle szörp és üdítők - mostantól bővítik a gyártást fotó: nagy Ha az üzem nem Heresz- nyén lenne, hanem valamelyik városhoz közel, netán Belső-Somogyban, ezerszer könnyebb volna a dolga a vállalkozónak. Heresznye Hátrány a távolság, s még inkább az, hogy ebben a munkanélküliséggel megvert térségben rendkívül nehéz megtalálni a megfelelő munkást. Néha eszembe jut: ha azt a pénzt, amit eddig beleöltünk a vállalkozásba, bankba tesz- szük, úriemberként élhetnénk belőle. S nem fájna a fejem az üzlet napi gondjai miatt — mondta Vida Imre, a heresz- nyei szörpüzem gazdája. — Csak hát kilépni nem lehet. Olyannyira nem, hogy a he- resznyei vállalkozó hozzálátott az üzeme bővítéséhez. Kétmillió forintért — a fele mikrohitel — vett új csomagológépet, s új épületszárnyat is kialakít. — Eddig kézzel fóliáztuk az üdítőt, ami rendesen visszafogta a gyártást. Az új gép egy óra alatt végez el any- nyit, amennyit eddig egy nap alatt csomagoltunk. A kézi csomagolás lassúsága miatt új piacok után sem nagyon mertünk nézni, hiszen nem tudtunk volna többet gyártani. Azért nem volt oka panaszra eddig sem: a dél-somogyi boltok mellett Kaposvárra, Tabra, a Balaton-partra és Zalába is sikerült betörnie a 18 fajta heresznyei szörppel és kilencféle szénsavas üdítővel. Pedig az erős konkurencia mellett nem könnyű új piachoz jutni. — Új piacot megszerezni valóban nehéz, de szerencsére mindenütt gyorsan megszerették a szörpjeinket. Német alapanyaggal dolgozunk, szakemberek készítette receptúra alapján, a minőség harmadik garanciája pedig az, hogy a feleségem keveri és adagolja — mondta nevetve. — Persze lehetne a minőségen spórolni, de nem kifizetődő. A vásárló könnyen elpártol, ha pedig a szörpös takarékoskodna, százezrekre büntethetik. Nagy László Válságköltségvetés a teljes csőd miatt Bezárják a bölcsődét Alig száradt meg a tinta Somogyudvarhely csődköltségvetésén, már újból azon kell törniük a fejüket, hol találnak még további milliókat. A falu számára a következő évek sem fognak sok javulást hozni. Somogyudvarhely A csőd 2003-ig meghatározza Udvarhely életét. — Hárommilliót már sikerült a segélyek rovására, a vagyonrészek tervezett értékesítésével összekaparnunk — mondta Mester Károly polgármester. — Most 50 millió a tervezett bevételünk és 53 millió lesz a kiadás. Hogy ezt a hárommilliót honnét teremtjük elő, csak az ég tudja. Csődben van a falu, mind gazdaságilag, mind morálisan — állítja a polgármester. Már nem maradt más lehetőségük: hozzá kell nyúlni az intézményekhez. — Kényszerpályán van a testület; vagy tovább faragjuk az intézményi költség- vetést, vagy bezárjuk valamelyik intézményt. De ez elszabadíthatja az indulatokat. A helyzetet nehezíti: nincs egység a képviselő-testületben. Tasnádi Péter, a kirendelt csődbiztos arról tájékoztatott, hogy az előző testület a hitel felvételekor a szerződésben vállalta: akár intézménybezárás révén is eleget tesz fizetési kötelezettségének. A dokumentumban nevesítve is van az egyik ilyen intézmény: a bölcsőde. Ebben a helyzetben, nemigen marad más lehetősége a falunak, mint hogy eleget tegyen a vállalásának. A csődbiztos elmondta: a jövő héten kezdik az egyeztetést a hitelezőkkel, s még e hónapban elkészül a program, amely 2003-ig tartalmazza az adósság visszafizetéséhez szükséges lépéseket. N. L. Fiatalok a betegekért Egészségügyi gondozói szolgálatot hozott létre a babocsa i ifjúsági szervezet. Rendszeresen látogatják a segítségre szorulókat; ellátják, orvoshoz viszik a betegeket. Babócsa — A hét gondozónk 40 időshöz rendszeresen és több mint százhoz alkalmanként jár ki. A napi munkában segítenek, bevásárolnak, fát hordanak helyettük, télen a havat lapátolják el — mondta Simon Júlia, a szervezet vezetője. A két éve alakult, 60 tagú ifjúsági szervezet eddig főképp gyerek- programokat szervezett, az idén azonban képzést és átképzéseket is, és működteti az egészségügyi gondozói hálózatom. Ezt az Autonómia alapítvány támogatja, s a szolgálat egyéves működéséhez elegendő pénzt sikerült elnyerniük. A tapasztalatok jók. Konyhabővítés kényszerből Korszerűsítik és bővítik az iskola konyháját. Ennek köszönhetően másfélszeresére nő a kapacitása. Berzence Jelenleg 200 személyre tudnak itt főzni, ez 300-ra nő a tervek szerint. A konyhabővítés azért vált szükségessé, mert a jelenlegi állapotát kifogásolta az ÁNTSZ. Húselőkészítő és öltözők kialakítását tették többek között kötelezővé. A helyi képviselőtestület pedig úgy gondolkodott: ha már költségbe verik magukat, abból minél több haszna legyen a falunak. A 300 személyes konyha elkészültével — ezt a nyár közepére remélik — egyedül képes lesz a falu teljes közétkeztetését megoldani. Nyugdíjasklub alakult Nyugdíjasklub alakult Bélaváron. Az ötletet nemrég egy jól sikerült rendezvény adta, ahová meghívták a csurgói nyugdíjasokat Is. Bélavár A csurgói klub mintájára hozták létre sajátjukat a bélavári idősek. Egyelőre havonta találkoznak, de a rossz idő beálltával gyakrabban szeretnének összeülni. Kirándulásokat terveznek, előadókat hívnak, s elképzeléseik közt szerepel egy nyugdíjaskórus létrehozása is. A klubot — egyúttal érdekvédelmi szervezet is — 12 idős alapította, a falu nyug díjasainak tíz százaléka. Remélik, hogy rövidesen bővül a kör. Az önkormányzat vállalta, hogy helyet ad majd az új szervezetnek. N. L. [Újra hívhatói HerczejTKatiT asztrológus von||a fű Kos ■A 06-90-330 461 Bika & 06-90-330 462 Ikrek m 06-90-330 463 Rák 306-90-330 464 Oroszlán 06-90-330 465 Szűz & 06-90-330 466 Mérleg 06-90-330 467 Skorpió ífej 06-90-330 468 Nyilas f* 06-90-330 469 Bak 06-90-330 470 Vízöntő 06-90-330 471 Halak m06-90-330 472 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591 Hívás dija: 88 Ft +Áfa/perc Babócsa lokálpatriótái Mentik a basakertet és a török kutat Amikor vrboveci barátaink először körülnéztek Babó- csán, azt mondták: ez a falu alszik. Sajnos igazuk van, máig nem ébredt föl igazán ez a település — állítja Zom- boriné Gaál Borbála. Pedig ideje lenne már fölrázni. Babócsa — A mienknél sokkal kevesebb értékkel rendelkező falvak, városok sorra húznak el mellettünk, ügyesen kihasználják a lehetőségeiket. Ezért hoztuk létre a Babócsáért Egyesületet. Csupa olyan tagja van, aki egytől egyig szerelmes a falujába — mondta Zomboriné Gaál Borbála, az egyesület titkára. Három éve jegyezték be a szervezetet, és hogy nem volt hiábavaló a létrehozása, azt eredmények sora mutatja. Nem nagy eredmények ezek, de bizonyítják: valami elkezdődött. A babócsai nárcisznap megszervezése, a török kút helyreállítása, a néprajzi gyűjtemény gondozása, a basakert rendbe szedése, helyi és külföldi képzőművészek kiállítása... S hogy a fejekben is sikerült elérni némi változást, arra az a bizonyíték, hogy az idei nárcisznapon már nagyon sokan megmozdultak a faluból, és kezdeményezéseiket támogatja az önkormányzat is. — Az egyesület a falu kulturális és történelmi értékeinek megmentésére szerveződött — mondta Zomboriné. — Van mit menteni, hiszen a falu üyen értékekben rendkívül gazdag. A tagok azt tűzték ki célul, hogy mindezt megmutassák, és védjék. Tizenkét-tizenhárom babócsai lokálpatrióta alkotja az egyesületet. A létrehozásában sokat köszönhetünk dr. Gyenesei Istvánnak, s rengeteget segített a babócsai etnikai és nemzetiségi szervezet, főleg Orosházi István, az akkori vezetője. Nagy fába vágták a fejszéZomboriné Gaál Borbála a régi cserépkorsógyűjteménnyel fotó: nagy László jük, bőven van még tennivaló. Szeretnék jó kezekben tudni a felújításra szoruló Prinke-kastélyt, s minden követ megmozgatnak azért is, hogy Babócsa végre bekapcsolódhasson a turizmusba. S persze mindemellett álmodoznak, hiszen az is kell. Például arról, hogy micsoda gyógyfürdőt lehetne itt kialakítani. — Az itteni melegvíz minősége megvan hozzá, hiányzik azonban a befektető. Pedig ha találnánk, olyan fürdőhely lehetne ez a falu, hogy Hajdúszoboszló csak jelenthetne nekünk. Nagy László