Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-15 / 113. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1998. május 15., péntek Olasz és görög NATO-ratifikálás A NATO bővítése a de­mokratikus modell kelet­európai exportját jelenti. Róma Ezt Guido Venturoni tenger­nagy, az olasz hadsereg ve­zérkari főnöke hangsúlyozta, aki a jövő évtől kezdve a szer­vezet katonai bizottságának elnöke lesz. Az olasz szenátus szerdán elsöprő többséggel - 166:9 arányban - ratifikálta a NATO keleti bővítését. A sza­vazás egyben azt is jelzi: a hamarosan sorra kerülő kép­viselőházi vitában sem kell arra számítani, hogy az olasz belpolitika sajátosságai miatt a NATO bővítése Itáliában futna zátonyra. A görög parlament csütörtökön hagyta jóvá Ma­gyarország, Csehország és Lengyelország NATO-csatla- kozásának jegyzőkönyvét. * Levélben fordultak a szlo­vák parlament Magyar Koalí­ciójának képviselői Hóm Gyu­lához: a magyar diplomácia és személyesen a miniszterelnök támogatását kérik, hogy Szlo­vákiában az oktatási törvény módosítása ne emelkedhes­sen jogerőre. A Csáky Pál és Duka Zólyomi Árpád által alá­írt levél arra hívja fel a figyel­met: „ezzel az összes magyar iskolát gyakorlatilag erősza­kos módon kétnyelvűvé vál­toztatnák.” Újabb boszniai híd megépí­tésére kapott parancsot az SFOR szarajevói parancsnok­ságától a volt Jugoszláviába vezényelt Magyar Műszaki Kontingens (MMK). A 120 méter hosszúságú, 70 tonna teherbírású, vasszerkezetű hidat Dobojnál a magyar ka­tonák júniusban adják át. A magyarok készítette 26. hidat csak a Boszniába vezényelt nemzetközi katonai erők használhatják majd. Nagy sikert aratott Fidel Castro kubai államfő az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi jubileumi ülé­sén tartott beszédével, amelyben a szegénységért fe­lelős igazságtalan gazdasági rendet bírálta. Felgyújtották ismeretlen tettesek a jeruzsálemi Óvá­rosban található Mecsetek tere (zsidó nevén a Temp­lomhegy) épületegyüttesé­nek egyik kapuját. A Palesz­tin Hatóság izraeli szélsősé­geseket vádolt. Megszállókból szövetségesek. A berlini légihíd 50. évfordulóján Helmut Kohl kancellár jellemezte így Bili Clinton jelenlé­tében azt az akciót, amikor a szovjet blokád alá vont Nyugat-Berlin ellátását a külföldi hatalmak repülőgépekkel oldották meg. FOTÓ: FEB/REUTERS Hírháttér Borul a napirend? A legfejlettebb ipari államok évről évre megismétlődő csúcsérte­kezletét mára már megszokta a világ. Nem mennek például új­donságszámba az igen szigorú biztonsági intézkedések, legyen a színhely akár Vancouver, akár Tokió. Nem kivétel e szempontból az angliai nagyváros, Birmingham sem, ahol ma gyűlnek össze az USA, Japán, Nagy-Britannia, Német-, Francia- és Olaszország, va­lamint Kanada első számú vezetői, hogy - a Kreml vezetőjével ki­egészülve - megvitassák a legfontosabb nemzetközi politikai és gazdasági kérdéseket. Ami idén mégis némi változásra utal, az épp a teljes értékű orosz jelenlét. Most már végérvényesen G8 ta­lálkozóról van már szó, tehát Moszkva egyenrangú - bár otthoni gazdasági problémái miatt nyilván nem azonos súlyú - partner­ként csatlakozik a Hetekhez. E megnövekedett ázsiót jelzi a va­sárnapra tervezett, nagy érdeklődéssel várt Clinton-Jelcin-talál- kozó is. A mostani csúcs másik érdekessége, hogy mennyire bo­ríthatják fel az előzetes napirendet a friss események. Az ázsiai valutaválság, az iraki helyzet, a szankciópolitika kérdését az idén a jelek szerint háttérbe szorítja az indiai nukleáris kísérletsorozat és Indonézia labilis helyzete. Az indiai robbantások az atomfegy­verkezési verseny kiújulásához vezethetnek, a 200 milliós népes­ségű Indonézia sorsa pedig egész Délkelet-Ázsia nyugalmát befo­lyásolhatja - így nem csoda, hogy mindez kiemelt fontosságú ügyként kerül a Nyolcak figyelmének középpontjába. (Szondy) Indonéziában a kínai kereskedők váltak bűnbakká Kígyókat szórtak a tömegbe Indonéziában fokozódik a gazdasági problémák mi­att az elégedetlenség. A biztonsági erők éleslőszert is alkalmaztak: halottak, sebesültek maradtak a vá­rosok utcáin. A zavargásoknak már húsz halálos ál­dozata van. Indonézia A térség gazdasági nehézsé­gei, amelyek fél éve az emlé­kezetes valutaválsággal kez­dődtek, késve ugyan, de elér­ték és mélyen megrázták In­donéziát. Szuharto elnök irá­nyításával az elmúlt évtize­dekben az ország páratlanul gyorsan fejlődött gazdasági­lag, ám elmaradtak a refor­mok, a szükséges szerkezet­átalakítás. A korrupciós ügy­leteiről hírhedt családi klán dacolt a népakarattal, és is­mételten újraválasztották az elnököt, aki most kijelentette: hajlandó lemondani, ha már nem bíznak meg benne. Ezt a 76 éves államfő Kairóban kö­zölte, ahol az afrikai, ázsiai és amerikai fejlődő államok csúcstalálkozóján vett részt. Az indonéziai gazdaság megroppant. Hat hónap alatt a dollár árfolyama a rúpiához viszonyítva 2500-ról 10 ezerre ugrott. Rövid idő alatt négyszeresére kellett emelni a rizs, a liszt, a tej és a tojás árát, mert meg kellett szün­tetni az állami támogatást. Az adósságválság leküzdésére az egyetlen esélyt a Nemzetközi Valutaalap 43 milliárd dollá­ros kölcsöne kínálta, ám azt súlyos feltételekhez kötötték. A kormány a régi recept szerint a kínai kereskedőket tette meg bűnbaknak. Indo- nézia-szerte folynak a tünte­tések, a biztonsági erők pa­rancsot kaptak a lázongás el­fojtására. Állítólag helikop­terről mérges kígyókat is szórtak a tömeg közé. (Réti) Atomfegyver-csörtetés Pakisztán és Észak-Korea válaszlépései Belpolitikai hullámokat keltettek az indiai nuk- leárisbomba-kísérletek. A hírszerzés szemére vetik, hogy az ezúttal csődöt mondott: a CIA nem jelezte előre az eseményt. Washington Az amerikai kormányzat Strobe Talbott külügyminisz­ter-helyettes személyében magas beosztású diplomatát menesztett Iszlámábádba, hogy megvitassa az indiai atomrobbantások nyomán előállt regionális biztonsági helyzetet, s kísérelje meg rá­venni Pakisztánt: tanúsítson önmérsékletet, és ne kövesse szomszédja példáját. Nyugati szakértők szerint ugyanis Pa­kisztán ugyancsak rendelke­zik atomfegyver-gyártási ké­pességgel, és rövid idő alatt képes összeállítani robbanó­töltetet. Hírszerzési források sze­rint a pakisztániak már meg is kezdték az előkészületeket a nukleáris robbantásra, ame­lyet egy közepes hatótávol­ságú rakéta próbaindításával párhuzamosan hajtanának végre. A genfi leszerelési ér­tekezleten Pakisztán bejelen­tette: képes választ adni az indiai atomkísérletekre, és fi­gyelmeztetett, hogy bizton­ságának veszélyeztetése ese­tén ezt meg is teszi. Kofi Annán Cannes-ban. Az ENSZ főtitkára a nemzetközi filmfesztivál megnyitóján arra kérte a filmvilág jeleseit, hogy tehet­ségükből fordítsanak az eddiginél többet az emberi jogok védelmére, védjék a mássághoz való jogot. fotó: feb/reuters A cigarettacsempészet európai központja Andorra Megvesztegethető vámosok Évente súlyos milliár- dokkal károsítják meg az unió országainak költségvetését. Brüsszel A meghamisított vám- és áru- nyilatkozatok „fedezékében” érkező csempészáruk után gyakran egy fillér vámot, ille­téket sem fizetnek. Az Európai Unió brüsszeli bizottsága föl­lépést sürget az elsősorban ke­let-európai bűnözőbandák el­len, amelyek mostanra már az uniós országok megveszteget- hetetlennek tartott vámosait és egyéb tisztviselőit is lefize­tik, megzsarolják. Az unió jelentése konkrétan említi a kelet-európai szerve­zett bűnözés fellegvárait: a volt Szovjetunió utódállamai­ban, elsősorban Ukrajnában, továbbá Jugoszláviában külö­nösen „nagy hagyománya van ennek műfajnak”. A cigarettacsempészet köz­pontja a spanyol-francia ha­tárra beékelődött miniállam Andorra. Az ottani bandák ténykedése nyomán évente legalább 400 millió ECU kár keletkezik. Montenegróból évi 800 ezer karton vámolatlan ci­garetta jut be az unióba. FEB Születés előtt is nehéz az élet Az amerikai jogalkal­mazás képtelen meg­birkózni a tudomány fejlődésével: újabban a lefagyasztott emb­riók okoznak sok fej­törést. Egyesült államok Az USA-ban több tízezer embrió sorsa bizonytalan - némelyiküket több mint tíz éve tárolják folyékony hidro­génben -, nem sikerült ugyanis megfelelően szabá­lyozni „sorsukat”. Tennessee államban nem­rég a bíróság elutasította egy férj azon jogát/szándékát, amely szerint nem kíván gyereket. A bíró engedé­lyezte, hogy a feleség elaján­dékozhassa közös embriói­kat. A minap pedig egy öt éve elvált New York-i házaspár esete vert fel nagy port. A 40 éves, gyermektelen asszony azt szerette volna, hogy ko­rábban lefagyasztott embrió­ikkal mesterségesen meg­termékenyítsék. Elvált férje viszont egyáltalán nem akar immár közös gyereket. A bíróság úgy döntött, hogy mindkettejük írásos be­leegyezése szükséges a lefa­gyasztott embriók „életre keltéséhez”. Világméretű egyesülés várható az elkövetkező években a járműiparban? Autógyárak, ha házasodnak Önmagában is érdekes a hír, hogy frigyre lépett az amerikai Chrysler a német Daimler-Benz konszernnel. Gazdasági szakemberek szerint azonban ennél jóval többről van szó: várhatóan átrendeződik az egész világ autóipara. Miközben az elmúlt évtize­dekben elképesztő méretű koncentráció zajlott le a gaz­daságban, az autóipar e téren mintha Csipkerózsika-álmát aludta volna. Mostanra azon­ban kiderült: 5-6 jelentősebb gyártó elegendő volna, mi­közben mintegy húsz van be­lőlük jelen a piacon. A számí­tógépes tervezésnek köszön­hetően lerövidült egy-egy új modell kifejlesztése, ugyan­akkor a munkafolyamatok ésszerűsítése, a költségek csökkentése nem tart lépést a lehetőségekkel. Ennek következtében az el­adási árak nem mozdulnak, s ha mégis, akkor fölfelé, és a gyártók egy része értékesítési gondokkal küszködik. Az iparág az egyesülésben látja a kiutat. Az 1886-ban „született” német Daimler- Benz transzatlanti frigyét a nála 36 évvel fiatalabb ameri­kai Chryslerrel továbbiak kö­vetik majd. Az eladósorba ju­tott brit Rolls-Royce-ért ketten is vetekednek: a BMW és a Volkswagen. De nem szeretne pártában maradni a svéd Volvo, az olasz FIAT és a fran­cia gyártókat tömörítő PSA- csoport sem. A megafúzió, a Chrysler és a Daimler-Benz összeborulása olyan lépéselőnyt jelenthet, ami az ázsiai térséget is át­szervezésre ösztönzi. Máris a gazdasági lapok címoldalára került az eladási gondoktól gyötört Mitsubishi, amelyről kiderült: szemet vettet rá az amerikai-európai gyáróriás. A Toyota vezetése is elis­meri: a fúzió a versenyképes­ség fokozására, további piaci erőfeszítésekre ösztönöz. A Ford ezért a japán Mazdával kívánja jobban összehangolni termékfejlesztéseit. Az egyesülési láz távolabbi kihatásait egyelőre csak talál­gatni lehet, ám valószínűsít­hető következmény az uni- formizálódás, vagyis hogy jó néhány márka egyszerűen el­tűnik a piacról. Az érintett cé­gek egyelőre azt hangsúlyoz­zák: az összeolvadásokkal mindenki jól jár. Akik házas­ságra lépnek, kiegészítik egy­mást, és nem következnek be elbocsátások, üzembezárások. Sőt, a Chrysler-Daimler páros növekedést, új munkahelyek teremtését ígéri, s a két fél nem fogja zavarni egymást a regionálisan felosztott piacon. (Toronyi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom